Élnél olyan házban, ami nem tetszik kívülről? (beszélgetős fórum)
Egy ház, lakás mindig megkíván egy kis igazítást, ha azt lakják.
Pl. ha beázik a tető, akkor csak nem várja meg míg kiterjed az egész házra, hanem befoltozza.
Ha nincsenek nagy felújítást igénylő problémái a háznak akkor tegye félre a fórumindító az ízlését és költözzön be! De ne vegye meg, ha más elképzeléseik vannak a párjával! És ha nem akarnak már az ő anyjával élni.
Igen, ezért fontos lepapírozni és mérlegelni, hogy megéri e.
Én úgy értettem a FI hozzászólásából, hogy őt egyedül a ház kinézete zavarja, az nem, hogy fizetni kell érte, az sem, hogy hol van és még a tulajdonjog sem, mert arra nem tért ki.
Az anyja miért költözött el? Zavarta a nagymama és azzal, hogy benneteket odaköltöztet majd ti fogtok gondoskodni róla?
Aztán mi oka van rá, hogy a gyermekével kifizettesse a szülői házat? A jövőbeni örökségét? Nincs már eleve tulajdoni joga a párodnak rajta?
Az ottlakást, az állagmegóvást választanám, de nem láncolnám magam ehhez az ingatlanhoz.
ja és ehhez még annyit hozzátennék,egész életen át nyögni az albérletet,nem egy álom.Pláne csaladdal,gyerekekkel,és sajnos millioan élnek így,mert mást nem tudnak tenni.
De mindenkinek a maga dolga mit csinál,én a kérdésre válaszoltam és részemről ennyi.
Fürdő, konyha, wc, 3 szoba, nappali. Az anyjának ki kell fizetnünk ezt is, de nyilván valamivel kevesebb pénz lenne, és lehet nem is azonnal kell fizetnünk. A kertje hatalmas, ez jó.
igen,ezek lehetőségek :D
sokan erről álmodni se mernek,nekik "megadatott".
vagy majd évek múlva ,több gyerekkel könnyebb lesz?????akkor házat vagy lakást venni? arrol nem beszélve,hogy akkor már könnyen elképzelhető,tényleg kell a 3 szoba,mert egy szobában mondjuk 3 gyerekkel nem lehetnek majd,akkor mit fognak csinálni?
nem vállalnak majd több gyereket,nagyobb csaladot,mert nem tehetik meg??
Igen,az igaz,amit vki írt,hogy addig fenn kell tartani,majd ezt ők mérlegelik,meg tudják-e tenni,de igazabol nem ez volt a kérdés.Hanem az,ha csak a ház külleme nem tetszik,beleköltöznénk-e.Igen,ilyen feltételekkel,ha csak külsőre nem tetszik a ház,simán beleköltöznék.
Erre a kérdésre nem lehet egyszerűen igennel, vagy nemmel válaszolni, mert sok az egyéb kérdés. Mit jelent az, hogy nem tetszik külsőleg? Ronda a formája, színe? Formával valóban nem lehet sokat kezdeni, de a színt tekintve rengeteg árnyalat van, külsőleg stukkóval is lehet díszesebbé tenni. Mit jelent az, hogy rossz az elrendezés? Egyébként ezen is lehet változtatni, max. a legrosszabb elrendezés az, amikor egy szobába csak úgy lehet bejutni, hogy egy másikon keresztül lehet csak bemenni és az sem a nappali. A lépcsőn mit gyűlölsz? Az emeletre csak kintről lehet felmenni? Mert ha nem, akkor normális dolog, hogy valahogy fel kell jutni az emeletre.
Aztán kérdés még, hogy ahol éltek, milyen árban vannak arra a házak/lakások. Azok árához képest mennyivel adná olcsóbban a párod édesanyja és milyen ütemben kellene kifizetni, kellene-e hitelt felvennetek? Ha a nagymama meghal, akkor miért probléma, ha eladják másnak? Sok ember él vagy sorházban, vagy panel lakásban, ahol van közvetlen szomszédja. Csinálj egy listát, hogy mi az előny és a hátrány anyagiakban, átalakításban és mennyire lehet akár tovább lépni, aztán az alapján döntsetek.
Nem, én nem laknék a fórumindító anyukájával. A sajátommal, a férjemével igen. Mellesleg nem ajándékba kapják, hanem ki kell fizetniük. A fene venne olyat, amibe nem úgy költözöm be, hogy szétvet az öröm.
Tök igazad van, abszolút nagyravágyó vagyok 😝
Oké csak itt nem egy kicsi ingatlanról van szó. Miért ugorjanak bele ha nem tetszik, mikor ahogy mondtad egyelőre lehet szülőknél lakni és talán később találnak megfelelőt?
Nem tudjuk mennyibe fog ez kerülni, lehet hogy tényleg kicsit többért jobban járnak másikkal. Vagy nem...
Semmi egyéb részletet nem tudunk.
Lehet, de ezért nem izgul a FI, csak amiatt, hogy nem tetszik neki.
Ha erről is írna bővebben, akkor egyszerűbb lenne leírni, hogy mit tennénk, de így én pl. csak tippelgetek.
Nem ingyen kapják.
Ki kell fizetniük, és utána átalakítani.
Persze, képzelheti valaki királylánynak magát a semmire, csak nem találom sok értelmét.
Itt a hoxán nagy divat nagyot mondani, a valóságban meg nyomorogni egy 20 nm-es albérletben;)
Én mindig felhúzott szemöldökkel olvasom, amikor itt sokan lefitymálnak egy lakótelepi lakást, vagy egy 50 nm-est azt károgják, hogy az kicsi, aztán meg indítják a fórumokat, hogy mit lehet tenni az árverezés után maradt több millió Ft-os tartozással?
Én egy lakótelepi proli vagyok, így nekem pont megfelelt, hogy szülőkkel élünk 1 évig, majd az is, hogy a szülőknél összespórolt pénzünkön megvettünk egy 35 nm-es lakást, ami nem tetszett annyira, de arra volt pénzünk, és amikor kinőttük, addigra összespóroltunk egy kétszer akkorára, mert a kicsi lakásnak kicsi volt a rezsije. És mi szemrebbenés nélkül elfogadtuk a szülői segítséget is.
Nekem is vannak elveim, de ha elmondom, akkor itt sokan megsértődnek, pedig csak a hol lakásról beszélnék;)
Nem tudhatjuk, hány gyerek van, milyenek a tulajdonosi viszonyok.
Esetleg anyukának is szüksége van a pénzre, hogy a saját lakhatását megoldja.
Miből szűrted le, hogy nem kell hitelt felvenniük?
Még nem tudják mennyibe kerülne a ház, hogyan tudják kifizetni.
Fontos, hogy a tulajdonjog átkerüljön, mert esetleg anyuka közben meggondolhatja magát.
Lehet, hogy amit fizetniük kell, plusz az átalakítás többe kerülne, mintha egy olyat vesznek, ami tetszik nekik.
Olcsóbban vehetnék megy mint, mi? Később fizetnének, mint? Ha anyuka szívességet tesz a párnak, nem biztos, hogy nem akar majd haszonélvezeti jogot tenni rá.
Ez azért így elég zavaros helyzet azon felül, hogy a ház funkcionálisan nem megfelelő, és kezdő ingatlannak talán kicsit túlméretezett.
En nem tudom, nekem eleve furcsa, hogy a sajat anyja akarja neki eladni. En a gyerekeimmel nem fizettetnek ki olyat, amit ugyis megörökölnek egyszer. De ugye ezt mindenki mashogy gondolja, es csinalja.
En egyelöre beköltöznek oda, fizetnem a rezsit. Aztan par evig sporoltak, es akkor meglatjatok, hogy van-e penz olyan otthonra, amilyet elkepzeltetek.
Igen, veszik, csak nem kell hitelt felvenniük, nem kell önerő, nem kell munkabért igazolni, nem kell kezest szerezni, stb.
El lehet adni, ha megkapták és akkor már lehet is olyat venni, amit szeretne.
Fogalmam sincs, hogy hogyan oldanák meg a ház tulajdonjogának változását, hogy papírozzák le, mert gondolom le lesz.
Sok mindentől függ, hogy az ember, hogy dönt.
Számomra már az is fura, hogy a gyerekemmel kifizettessem a házat, de tudom, hogy sokaknál ez a természetes...
Most eszembe jutott egy ismerősöm akik házat akartak venni és mondta hogy olyan sok a ronda ház, ő nem akar olyanban lakni hogy aztán taxival is inkább 3 házzal arrébb rakassa ki magát csak ne lássa senki h ő lakik benne... 😂
Viccet félretéve, ha amúgy is fizetni kell érte és még ikerház is, akkor nem ugranék bele. Hacsak nincs olyan opció, hogy egyszer majd kiadjátok pl.
Azért mégiscsak sokáig abban élnél és ha neked nem kényelmes, nem jó az elrendezés... Nemrég látogattam meg vkit az új lakásában, hát olyan volt mint vmi mesebeli torony szoba a legfelső emelet. Nem tudom ha már idősebbek lesznek hogy fognak oda felmászni.
Igen, én pontosan ezt tenném. Bármilyen más opciót választanék de azt biztosan nem, hogy számomra nem megfelelő ingatlanba öljem a spórolt pénzem.
És igen, inkább élek királylányként - ha neked ez olybá tűnik - mint egy proletárként. És ez még csak nem is fejjátszás, mindössze a puszta szemléletmódom tettem közzé. :)
Nekünk 12 évünkbe telt saját házat venni. (ami mellesleg nem tetszik, sem a ház, sem a környék)
De anyaként azt mondom, hogy ez a lehetőség volt akkor. A család feje felett van fedél, van hova hazamenni. A színén lehet változtatni, a lépcsőt meg lehet szokni. Vagy a vágyakból kell visszavenni, de biztosan van, vagy egy örök adóságspirálba lépni, ami eredményezhet szép lakóingatlant, viszont akkor pedig a hitel miatt lesz rosszul FI, nem a lépcső lesz a legnagyobb gondja.
További ajánlott fórumok:
- Melyik az a film amit annyiszor láttál hogy kívülről fújod a szövegét?
- Minden esetben nyomják a szülő nő hasát kívülről, amikor a tolófájások alatt nyomnia kell?
- Mosógépen - 2 éves lesz, Indesit felültöltős - kívülről rozsdásodik. Mitől lehet ez?
- Mi lehet az ujjammal? Kívülről nem látszik semmi, de az ízület főleg nyújtásra, mintha el akarna törni, úgy fáj
- A külső aranyér az, mikor a végbélnél kívülről nézve "csomócska" van?
- 1 éves mosógép működés közben égett gumiszagot áraszt, kívülről nem látszik semmi és a mosással sincs baj. Mi lehet a szag oka?