Elmúlhat így a szerelem? (beszélgetés)

Nincs hova mennem. Az exel albérletben éltünk, oda vissza nem mehetek.

Szüleim meghaltak.

Munkám, lett volna, csak ugye eljöttem. Valószínűleg így is visszavennének a szülés előtti helyemre, csak ugye most 300kmerrel arrébb vagyok. Itt meg nem dolgozok, a bölcsi nem volt meg oldott.

Keresem a lehetőséget, albérletet "otthon", aztán vissza dolgozni.

Én se ítéllek el, megérteni megértek mindent.

De 32 évesen, hogy nincs hová menned? Hogy lehet a semmire egy gyerekkel ideoda jönnimenni, kiszolgáltatva lenni. Ezt sosem fogom megérteni senkinél. Munkahelyed van?

Nem ítéllek el.

Naív voltál.

Legyél kicsit kettesben a lányoddal.

Majd jön az igazi, de nem kell egyikből a másik karjaiba rohanni.

Meg tudod oldani, hogy kettecskén éljetek?

Most sokan el fogtok itélni, de bízom benne kapok 1-2 jó tanácsot is.

Az én történetem.

32 vagyok, van egy 2 éves gyönyörű kislányom.

Az apjával egy elég rideg, veszekedésekkel téli kapcsolatban éltem, sosem ismert el semmiben, lenézett stb.

És akkor jött ő. Meg ismertem a neten. Minden olyan volt mint egy mesében, azt mondta amit hallani akartam, órákat telefonaltunk, videoztunk.

Feladtam mindent. Elköltöztem az ország másik végébe a gyerekem el, úgy éreztem ő a másik felem, szerelmes voltam.

Csak aztán jöttek a mindennapok.

Azt állítja meg mindig szeret, ugyanúgy. De én ezt nem érzem. Elmúlt a tűz, alig van testiség, pedig egy 3 hónapos kapcsolatnak még lángolni kellene.

Hazajön a munkából, eszik, telefonozik. KB ennyi. Úgy érzem csak egy háztartási robot kellett neki.

És így már nem érzem azt amit kellene. Legszivesebben elfutnék, de nincs hová.

A régi életem is hianyzik, még a heves viták is. Itt ilyen sincs, csak langyos pocsoja.