Dajkák fóruma!Aki oviban dajkáskodik, gyertek beszélgessünk!:) (beszélgetés)
Igen, írok majd!
Szeretnék nagyon túl lenni rajta, de úgy, hogy görbüljön!:-)
Még nem tudom,remélem hétfőn már megmondják konkrétan.20-27.-e között,remélem minél hamarabb,már nagyon túl lennék rajta.
Igen,nekem is sokszor közbe jön ez-az,de muszáj lesz még egyszer átvenni,mert a szárazabb anyagok,a felsorolások,meg az olyan okosságok,hogy melyik növény nagyon,meg melyik kevésbé mérgező,nehezebben marad meg a fejemben.
:-))
Mintha magamat olvastam volna...én is így terveztem, hogy majd naponta tanulok 2-3 tételt.
Csak sajnos mindig volt valami,és be kellett sűrítenem a hétre.
Mikor lesz a vizsgád pontosan?
Nyíregyházán lakom.Én is már átvettem egyszer,most a héten átolvastam az egészet,és most elvileg napi 4 tételt kellene,de azt már alaposan.Akkor 2 hét alatt végeznék vele,és vizsgáig még lenne időm újra ismételni :D Tervek megvannak :D
Igen már jobban,de azért még köhécselget.De már nem vészes.Köszi
Amennyire tudom tanulgatom, az első modul végén járok végre, a többi modulon átrágtam magam.
De holnaptól kezdem elölről, főleg a kényesebb tételeket nézem át.
De jó lesz,akkor hétfőn elkezded. A fővárosban tanulsz?
Jobban van a kislányod?
Köszönöm szépen a válaszod!
Sérült gyereket csak abban az esetben vesznek be az ovik, ha arról orvosi szakvélemény van, igaz?
Én úgy tudom, hogy vannak kijelölt óvodák, ahova járhatnak az sni-s gyerekek, de tudtommal nem minden ovi az... Vagy ebben történt most változás?
Anyuccci már meg is adta a választ :)
Hogy haladsz a tételekkel??
Ma nagyjából megtanultam az SZMSZ-es tételt is...valahogy ehhez nem nagyon fűlött a fogam :) Hétfőn kezdem a gyakszit,ha minden igaz.
Sziasztok.....35 évet húztam le egyetlen oviban. Képesítés nélküli óvónőként kezdtem aztán voltam élelmezésvezető, óvoda-iskola titkár és végül dajka.
Abban az időben még nem, de 1990-től kellett a dajkáknak is a képesítés és el is végeztem. Nagyon szerettem ezt a munkát, a gyerekeket és úgy érzem engem is szerettek a gyerekek, szülők egyaránt.
Kívánok minden dajkának és leendő dajkának sok sikert, kitartó és szeretetteljes munkát.
Szia!
Köszönöm a gyors válaszod!
Tanulom nagyon a tételeket,és nem látom át pontosan, hogy kiket is nevezünk SNI-s gyerekeknek?
Egy kicsit nehezebben tudom elképzelni, itt ebben az oviban ahol dolgozom ,és a környéken sem tudok róla, hogy járnának ilyen gyerekek.
Szia!
Miben kellene segítség?
Sziasztok!
Itt vagytok? Tudnátok nekem segíteni egy picit?:-)
Jó reggelt!
Az tényleg elég sok óraszám, ez már a megemelt?
Szerintem az a lényeg, hogy készítsük el a naplót, mégis legyen benne a lényeg, de a vizsgán biztosan nem fogják elolvasni.
Legalábbis nálunk a tanárnő fogja elolvasni, elviszi a vizsgára, a vizsgabiztosok belelapoznak, de nem hinném, hogy lesz idejük olvasni, inkább csak átlapozzák majd.
Örülök, hogy jobban van a kislányod!:-)
Még nem,majd jövőhéten,nekünk elvileg 150 óra,ami miatt félek,az 8 órás munkarenddel számolva is 18,5 nap,és már mindjárt vizsga.De elvileg nálunk is rugalmasak.Én tudok menni,csak akkor nem ha beteg a gyerek...
Köszönöm,még kicsit köhög,taknyol,de már jól van.Holnap remélem áment mond a gyerek doki a hétfői bölcsi kezdésre.
Én is oviban dolgozom, (2 hónapja) a gyakorlat így beleolvadt a mindennapokba.
A terepnapló mely alapján készítenünk kellett 5 munkanap volt megjelölve.
De rugalmasak, mert volt egy lány, aki csak 1 napot tudott menni,(nem tudta megoldani, hogy ki vigyázzon a kisfiára) azt is elfogadták.....
Te már túl vagy a gyakorlaton?
Hogy van a kislányod??
Igen, megírom majd!
Jó lenne ha a vizsgabiztosok nem figyelnének majd annyira ránk, főleg, hogy miket mondunk :-)
Remélem én is jó tételeket fogok,bár ahogy magamat ismerem.Érettségin is sikerült azt kihúzni ami a legnehezebb volt...
Akkor a munkára nevelést jól a fejembe verem,az több tételben is benne van,de ezek szerint fontosnak is tartják vizsgánál is.
Majd írd meg,hogy sikerült.
Igen,én is így vagyok,a száraz anyag nehezen megy.Az SZMSZ-es tétel a halálom.Tök rövid tétel,mégis alig bírom a fejembe verni...
Köszi!:)
Én gyakorlaton a reggeliztetést húztam és az ebéd utáni teendőket.Mivel az oviban ahol volt a vizsga épp se reggeli se ebéd nem volt szóban kellett elmondanom.Persze úgy hogy bele kellett szőnöm azt is hogy a gyerekeket hogy vonom bele a munkába.
Szóbelin a kert körüli munka volt az egyik a dajka higiénia a másik és a harmadik most nem jut eszembe...
MIndeben kérték hogy a munkára nevelést is tartalmazza.
Én nagyon féltem tőle de szerencsém volt,mert jó tételeket húztam.Van néhány ami elég kemény...
Sziasztok!
Hamarosan én is vizsgázom,november elején.
Izgulok nagyon, amikor tehetem tanulok, de mégis kevésnek érzem az időt.
Más már ez a tanulás, mint anno a suliban, akkor könnyebben befogadtam az anyagot, most nehezebben megy.
Inkább attól tartok,hogy olyan tételeket sikerül majd kihúznom,ami "száraz",és nem lehet róla beszélni...
Elmondod miből állt a vizsga,hogy milyen volt,mi volt a szóbeli tétel,és mi a gyakorlat?
Igen,a munkahelyi légkör nagyon fontos.Elég sokat hallottam olyat,hogy az óvónők fújnak a dajkákra,és viszont.
További ajánlott fórumok:
- 2010 decemberre babát várók, gyertek beszélgessünk!
- 40-70 év közötti nagyik gyertek, beszélgessünk.
- 2010. november - ha ti is babát terveztek, gyertek! Beszélgessünk!!
- 2011. júliusi, augusztusi babát várók, gyertek beszélgessünk!
- 2010. január 1-től fogyózók, gyertek beszélgessünk!
- Akik szeretnének babát ovu tesztek meg görcsölések nélkül gyertek beszélgessünk...