Főoldal » Receptek » Zöldséges ételek receptjei » Cukkini stefánia recept

Cukkini stefánia recept

A Cukkini stefánia hozzávalói:
70 dkg cukkini
15 dkg zsemlemorzsa
3-4 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma
2 tojás
15 dkg sajt
20 dkg szeletelt bacon

ételízesítő
őrölt fehérbors
szerecsendió
4 főtt tojás
2-3 evőkanál olívaolaj


A Cukkini stefánia elkészítési módja:
A cukkinit és a sajtot reszeljük le egy nagyobb lyukú reszelőn. A cukkinit enyhén sózzuk be, hagyjuk kicsit állni, míg levet enged, majd nyomkodjuk ki belőle a vizet. A vöröshagymát vágjuk apróra, és 1 evőkanál olívaolajon pároljuk üvegesre. Hűtsük ki egészen, mielőtt a töltelékbe tennénk. 4 tojást főzzünk keményre, majd tegyük félre. Tegyük bele egy tálba a kinyomkodott cukkinit, adjuk hozzá a kihűlt, előpárolt vöröshagymát és a reszelt sajtot. Nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, és ízlés szerint fűszerezzük. Dolgozzuk alaposan össze, majd adjuk hozzá először a zsemlemorzsát, majd az egész tojásokat is. Terítsünk le egy nagyobb darab fóliát, majd helyezzük rá egymás mellé a baconszeleteket. Ezután az alsó szélétől kicsit beljebb halmozzuk rá a cukkinis massza felét, és egyenletesen lapogassuk el. A massza közepére helyezzük rá a főtt tojásokat, majd fedjük be a maradék masszával. Végül a fólia segítségével csavarjuk fel úgy, hogy a bacon teljesen befedje. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg olívaolajjal, majd helyezzük rá a baconös cukkinitekercset. Előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel. Ízlés szerint salátával kínáljuk.


Kategória: Zöldséges ételek receptjei


A cukkini stefánia elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook