Család vagy Boldogság? (beszélgetés)

Ki mondta, hogy hibás a topikindító? Én csak azt mondtam, hogy annál, hogy rátaláltam és együtt voltam a szerelmemmel, szebb, jobb, dolog sosem történt velem. És nem értem azt, aki különböző okokból (amelyek mögött többnyire a változástól való félelem áll, csak szebben vannak öltöztetve) erről önként lemond...

Nem utólagos felmagasztalásról van szó.

Amúgy nekem már nincs döntési opcióm a szerelemről. :( Ha lenne, nem haboznék. amiről volt, az a gyerek(ek). És hoztam egy döntést. Ami nem jó, de az én helyzetemben a létező legjobb volt, van, lesz.

gondold át, hogy ha a mostot és majdot nézed, új életet akarsz-e kezdeni, egyedül, mással, vagy vele szeretnél maradni, csak más körülmények között, jobban :)

az egy dolog, hogy a rokonság ront a helyzeten, szerintem egyáltalán nem egészséges, ha együtt él a rokonság, és csak nagyon keveseknél sül el jól. van az úgy néha, hogy az ember megcsömörlik, és elege lesz mindenből, de általában ezen nem a többi emberke, nem a férj, a rokonság, a barátok tudnak változtatni, hanem ő maga :)

Szerintem meg csak most jött el az a pont, ami minden őrült szerelemnél eljön, hogy kezd átváltani egy más jellegű érzelembe. Egyébként szerintem ez is szerelem, csak már más. Ilyenkor viszont az ember kezdi észrevenni a másik emberi mivoltát, meg az objektív problémákat. Szerintem ezen mindenki átment, aki egy 3-4 évesnél hosszabb kapcsolatban él. A hosszú és kielégítő kapcsolathoz akarás is kell, sokszor hosszú kitartás.

(Nagyanyám 4 évig várta haza a fogsából nagyfatert egy kisgyerekkel. Az meg hazajött, és utána, 40 éves koruk fölött született még apám. 80 év felett haltak meg, együtt, boldogan. Ez annyiban érdekes, hogy ma szinte mindenki azt mondaná különféle indokokkal, hogy jaj ne várd, hülye vagy, elmegy az életed! Lehet, csak szerintem ha a kínlódás elmarad, a jutalom is elmarad.)

Ha meg egyéb oka van, és tényleg válni akarsz, akkor tedd meg. De aki ilyen, az a bíróságra megy, nem a hoxára.

Arról nem beszélve, ha sohase volt az igazi, a fenének kellett gyereket szülni neki, meg hozzámenni.

Bocs néha a piszkálásért, csak attól féltelek, hogy váltasz nagyot, és utána 3 év múlva, immár két gyerekkel ugyanebben a cipőben járnál, mert gond, meg a szerelem csökkenése mindenütt van, bizony az új emberek sem jobbak, mint a régiek.. Valahogy azt érzem, hogy menekülni akarsz a problémától, és nem megoldani.

Az emberek többsége nem a "nagy Ő"-vel éli le az életét.

Ha meg vele élnél,könnyen lehet,hogy fordított lenne a helyzet.

szerintem az nem egy negatívum, hogy biztos a kapcsolatotokban, benned, hiszen te is az vagy őbenne :) én eleve nem értem, minek összecuccolni, gyereket vállalni, ha nem önállóan, saját életet éltek, de ez magánügy

a párod úgy képzeli, hogy örökké rokonokkal fogtok élni? vagy anyagilag nem engedhetitek magatoknak a külön létet?

Semmi nem történik ok nélkül... Az amit átélsz a pároddal, akármilyen jó apának, és férjnek tűnik, csak a kezdet... Ha most nem áll ki a családja elé, akkor sosem fog...És ez később még több vitát, mérget fog szülni, olyannyira, hogy eltelik pár év és már fogalmad sem lesz róla mi a probléma, honnan gyökeredzik, mert természetes lesz az a jelenség ami most gombócként ül a torkodban...Nem fogod tudni, miért távolodsz tőle még messzebb és messzebb... Nem hasból beszélek, átéltem...De én naiv voltam, kitartottam, nem szabadott volna... A kényelmes döntésemmel, és azzal, hogy megmagyaráztam, hogy a gyereknek az csak jó lehet, ha együtt marad anya és apa, több problémát okoztam, mintha, időben, sokkal kevesebb fájdalommal lépek ki... Azt hittem a lányomnak a világ legjobb apukája van...Ki a tűzbe menne értünk.. érte... Tévedtem. Szerintem ekkorát tévedni már bűncselekmény:)

Ha menned kell, akkor menj.. Ne járd azt az utat amit én jártam... Addig menj, amíg megteheted, hogy viszonylagos minimális sérülésekkel megtedd... Minden változás, és lezárás könnyekkel kezdődik, de ha szívből döntesz, és mérlegelsz akkor mosollyal fejeződik be. Ne hirtelen dönts... Gondold át, isten sem 1 nap alatt teremtette a világot. Neked sem egy nap alatt kell döntened... Sokat sem kell agyalnod, a válasz már ott van benned, a kérdés, megléped e...

Írta, hogy szereti, és vele maradna, csak a körülményekkel nincs megelégedve.

Sajnálom, hogy te másodszorra nem tudtál jól választani, de emiatt még nem kell mindenkinek felrúgnia az első nehézségnél a kapcsolatát. Így talán megérted, hogy miért habozik még a kérdező.

Mellesleg te is léphettél volna...

Aki 2-3 évente változó biológiai-kémiai változásokra akarja alapozni az életét, az cserélgesse annyi időnként a partnerét. A többi, az a mélyebb, erősebb kötelék viszont igenis akarattal, munkával és a mélypontokon való közös túljutással érhető el.

Egy haláleset meg egészen más hiányérzet, mint az, hogy valakik "szétmennek". Más feldolgozást is igényel, utána általában sokkal nehezebb a párkapcsolatokat normál mederbe terelni. A partnernek is extra nehéz, mert a legnehezebb egy halottal versenyezni. Sajnos több esetben is történt rokonságban ilyen, nagyon nem irigyellek miatta.

De ne gondold, hogyha nem hal meg a párod, akkor pár éven belül nektek nem lett volna olyan gondotok, amit nehéz megoldani.

Az anyós-téma meg nagy indulatokat vált ki mindig, attól olyan idegesnek lehet lenni, hogy az ember nem látja reálisan a dolgokat.

Az igaz, hogy a fiúnak annyiban változni kellene, hogy megértse, hogy ez a nőnek komoly baj. Szóval valamit vélhetően tényleg tenni kell, de valószínűleg nem azt, hogy összeáll valakivel, aki most éppen kéznél van.

Miért kellene megmenteni egy házasságot meg dolgozni rajta, ha már nem jó, nem szerelmen alapul? Csak azért mert az van meg?

Ez a szagold, amit szakítottál, a legnagyobb hülyeség... Ha rájöttél, hogy eddig rossz irányba mentél, menj tovább, csak mert arra indultál???

Aki pedig bármiért lemond a szerelméről, azt én sosem fogom megérteni... Én az enyémet tragikus körülmények között vesztettem el. És hiába van családom, gyerekem, a mostani életem, érzéseim a nyomába sem érnek annak, amilyen Vele volt... Olyan mint Kékes a Mount Blanc-hoz...

Barátnő, akinél meghúzhatnád magad egy rövid ideig?

Ha akkor utánad ment, valószínűleg most is menni fog.

Bocsi, hogy ezt írom, de a pasik baromira el tudnak kényelmesedni, és nem veszik figyelembe a másik érzéseit. Azt hiszik, ha nekik valami jó, akkor a másiknak is jó. Pedig nem így van.

Erőltesd a költözést. Előbb-utóbb valami történi fog. Vagy költözni fogtok, vagy tönkre megy a házasságotok. Ezt neki is be kellene látnia.

Én jónak tartom a házasságomat, szeretem a férjemet.

De hasonló gondok nálunk is voltak az elején. A férjem nehezen szakadt el az anyjáéktól. Ráadásul mi meg az én szüleimnél laktunk.. Bizony voltak gondok.

Akkor álltak ezek a dolgok helyre, amikor külön költöztünk anyáméktól, és az önállóság segítségével a férjem is levált az anyjáékról.

Sőt, még az is stimmelt, hogy két gyerek után én is voltam szerelmes, de nagyon. Hál istennek bedugtam a fejem a vízcsap alá, és leküzdöttem a rózsaszín ködöt. Az jelez ugyan valamit, de amikor az éjszaka hány a gyerek, vagy rohanni kell vele a kórházba, vagy hatodik hónapja át kell menni hozzá, mert fél, biztos, hogy akkor is az "új" apuka lenne a tökéletes?

Mert más egy buli, és más az élet, meg a mindennapok..

Az volt a jó, amikor arra jöttem rá, hogy az a boldogság, hogy van nekem a családom, akik olyanok amilyenek. És zajlik az élet, dolgozunk, élünk. A szív meg had bizseregjen meg néha, az a dolga. Azt egy felnőtt embernek kezelni kell tudni..

Szóval költözni, önálló életet kezdeni, és újra beleszeretni apukába.. Ha már megkérdezted..

csak azért, mert végre buliztál egy jót és kikapcsolódtál a hétköznapokból, még nem lesz hirtelen ő a nagyŐ :)

cuccoljatok el a szülőktől, éljetek önálló életet, és a feleség és anya szerep mellett maradj nő is, ember is, szórakozz, barátnőzz, tanulj, dolgozz, akkor nem látod majd ilyen behatároltnak az életedet és nem fújsz fel egy áttáncolt éjszakát :)

Szia,

picit nyers leszek, nem bántási szándékkal.

1., azt a virágot szagolod, amit szakítottál. Amikor hozzámentél, ismerted a "csomagot", amit vele együtt kaptál...

2., gyenge és gyáva dolognak tartom a 2. férfi "miatti" lelépést... minek kell neked egy "második" ? azért mert egyedül nem vagy képes helytállni/megélni/dönteni/feleősséget vállalni???

ezen gondolkozzál el. Ha lépsz, MAGAD miatt lépjél. Ne azért, mert "ott van valaki"....

ha meg maradsz, akkor így döntöttél, az is a te döntésed.

sok sikert!

A lakás a dédié? Mert akkor gondolom az is bánt, hogy neked kuss a neved :(

Én azért megpróbálnék a pároddal még egyszer komolyan leülni beszélni. Ha ezek után sem hajlandó változtatni a helyzeten, akkor lépj.

De nem biztos, hogy hirtelen a másik férfihoz költözés lenne a megoldás.

Egyedül is el tudnád tartani a gyereked, ha esetleg a két szék közé esnél?