Csak egy éjszaka (beszélgetés)
A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.
Volt ilyen a Balatonnál. Megtörtént, kész, vége.
Érdekes módon érzelmek nélkül is ment, azt hittem, hogy nem vagyok képes rá.
értem már, hát persze, jó lehet egy ilyen kapcsolatban élni, nem is vágyom semmi másra, csak erre. Csak a "sok" ilyen vadság után, amiket utána persze hibaként élek meg, és mindegyikbe belehalok egy picit, már kezdek nem hinni abban, hogy én egyszer így élhetek, mint pl. te, vagyis ti. Ilyenkor elkeseredek.
De aztán persze élek tovább. Mit is tehetnék mást?
most erre akkor leírom az én példám..
nekem volt pár pasim és vad lónak nevezném magam, akit senki nem tudott betörni hiába is szerették volna...
volt sokféle kalandom..
szeretői viszony, egy éjszakás kaland , hosszú kapcsolat egyszóval minden...
aztán megismertem interneten a mostani párom, akivel 2-3 hónapig nem volt semmi, de még egy kézfogás sem..
nagyon jókat beszélgettünk ..
aztán lett testi kapcsolatunk ( én 24 ő 26 éves volt ekkor, ennek 3és fél éve) és volt, hogy naponta 3-4-szer szeretkeztünk...
majd 1 hónap után öszeköltöztünk a testi kapcslat után és tavaly májusba összeházasodunk...
szeretjük, imádjuk egymást, de már nem vagyunk naponta 3-4-szer együtt ,mert dolgozunk és nem vagyunk együtt egész nap , néha fáradtak vagyunk és más dolgok kerültek előtérbe , már nem csak a sex dominál..
így értem, hogy ellaposodott.., ha ezt annak lehet nevezni...
hát, lehet, hogy azért volt olyan izgi, mert már régóta áhítoztam rá (titokban), ő nem tudott erről, csak nemrég beszéltük meg, és mint kiderült, ő is rólam. tehát a vonzalom abszolút kölcsönös volt köztünk, csak valamiért elmentünk akkor egymás mellett... meg aztán ő más városba ment dolgozni, és így ki is került a képből. most aztán látogatóba visszatért, és elrabolta a szívemet (hú, de csöpögős lett ez) :-)
na igen, de ha minden kapcsolat így indul, és aztán elcsitul - MI ÉRTELME???????
és arra nem gondoltál, hogy attól volt ilyen jó, hogy 3 éve vársz rá???
mert legyünk öszinték a tiltott gyümi finomabb)))
gondoljatok csak a régi kapcsikra..az elején milyen jó minden és gyakori a sex, aztán szépen lessan minden elcsitul...
gondolj arra , hogy veletek is "csak" ez lenne... talán , akkor könnyebb lesz)))
fogalmam sincs, mert utoljára 17 és 19 éves korom között volt tartós párkapcsolatom... :-( akkor végül is megérte. legalábbis én hűséges voltam. áhhh, fogalmam sincs. ehhez (sem) nem értek :-)
hogy most, ha lenne egy szerető pasim, akit én is szeretnék (tartósan), énszerintem én hűséges lennék hozzá. bár ki tudja? de mit is jelent az, hogy MEGÉRI?
Köszi. Hát persze, hogy nem bántam meg! Abból a szempontból legalábbis abszolúte nem, hogy milyen frenetikusan fantasztikus volt, és azt mondom: igazán kár lett volna kihagyni. Neki háromszor(!) volt JÓ (értitek), nekem szinte folyamatosan (sorozatosan).
Vad volt, erotikus, fantáziadús, és minden, ami jólesik. Igazán remek volt, na. :-)
Hát igen, persze, végül is bízni még mindig jobb, mint nem bízni, és föladni. Én még sosem adtam föl. És nem is fogom. És erre büszke is vagyok.
;-)
ó, ha tudnád, hányszor hallottam én már ezt! :-(
És ebben az évben harminc leszek... és még mindig itt vagyok egyedül... :-(
pedig már rég nem számítok rá... :-)
Nekem már az első hozzászólásodból is inkább az tűnt ki, hogy inkább csak kihasználtad a helyzetet egy jó szexre. Nem lenne ezzel semmi baj, csak ugye ott egy mit se sejtő harmadik. Mondjuk ez téged csak annyiban érint, hogy ebben a "kapcsolatban" túl sok jóra nem számíthatsz. Lehet ezt még egy darabig így folytatni, de sose lesz belőle egy egészséges, bizalomra épülő kapcsolat , mert minden egyes alkalommal, amikor késik egy fél órát, te már rég az emlékeid között kutatnál, hogy anno mit mondott a párjának, amikor veled csalta.
Magyarul úgy néz ki, hogy keresned kell tovább...
ien, valszeg neki csak az volt, és nekem is az volt csak szerintem, csak nekem ennél több kell(ene). többször és több.
és mindig csak ilyenekbe botlok, és a sokadik után azt kell gondolnom, bennem van a hiba, és elkezdem gyűlölni magamat.
ez a baj velünk, hogy sokunk nem tudja a sex-t és a szerelemet külön válaszatni, míg a ffiak igen ...
és ezért szenvedünk néha qrvára(((
További ajánlott fórumok:
- 9 hónapos kisfiam nagyon sokat kel éjszaka és csak teával hajlandó visszaaludni.Szeretném róla leszoktatni.Tudtok tanácsot adni?
- Alvászavar? Nassolás? Éjszakai evés szindróma? - Csak én "szenvedek" ettől?
- Okozhat éjszaka/este lázat babáknál ha jön a foguk? Védőnőnk szerint csak a fogzás önmagában nem jár lázzal!
- 1 éves kisfiam ordít éjszaka, hetek óta ezt csinálja. Elkezdett mászni, fogai is jönnek, de nappal nem "dilis" csak éjszaka! Ki vagyunk már!
- A három hónapos kisfiam felébred éjszaka és csak a mi ágyunkon alszik, ha visszateszem a kiságyba, max. fél óra és fenn van.. miért?
- Köhögésre 2, 5 hónapos babának mit lehet adni éjszakára, hogy tudjon aludni? (tudom, hogy orvos, de regel tudom csak vinni)