Baba elvesztése a 34. héten (beszélgetés)
igen, gondolom, de probald meg elterelni a figyelmedet...
nezzel valami jo filmet, vagy nem tudom, te ismered magadat... :-)
ha egeszseges vagy egyebkent, akkor annak a sebnek mar jol ossze kellett forrnia.
az orvos tudja megmondani azonban, hogy konkretan a te varratod milyen, rendben van-e, de nem hiszem, hogy gond lenne, de biztosan jobban figyelnenek rad a rovid eltelt ido miatt.
nincs mit, szivesen. :-)
irjal majd, hogy mi az eredmeny. :-)
Belegondoltam, hogy a babánk néha játszik a köldökzsinórral és véletlen csomót köt rá ezzel veszélyeztetve az életét :(
Rossz mindig ettől rettegni nehogy baj legyen.
Kedves Kitti!
Mélységesen átérzem a fájdalmadat! Nekem több vetélésem volt, nehezen is jött össze a baba...Én tudom, mit is jelent ilyen "későn" elveszíteni a babát...Velünk is ez történt, mi a 37. hétben veszítettük el kisfiunkat Zalánt. Egész terhességem idején minden rendben ment, a 37. heti nst-n vették észre, hogy nincs szívhangja (pedig aznap hajnalan nagyon aktív volt)...Azt mondták megtört a köldökszinór. Nekem is meg kellett szülnöm...Aztán a tortúra, hogy mi lesz a pici testével...senki sem tudott válaszolni, hogy ilyenkor hogy mennek a dolgok. Mi kikértük a pici testét, elhamvasztattuk, de eltemetni nem tudtuk, itthon van nálunk, velünk volt -velünk van-. Hogy hogy éltem túl azt az időszakot? Nagyon nehezen. Tömtek volna már nyugtatóval a kórházban, de én nem kértem sem nyugtatót, sem pszichológust, tudtam, hogy nekem ezek úgysem segítenek, az én fájdalmat nem enyhítheti sem bogyó sem ember... ezt a terhet amúgy is csak én tudtam átérezni igazán, mindenki mellettem állt, de nekem kellett megbírkózni vele és felfognom, mi is történt valójában. Hoszzú időbe telt, míg lelkileg elfogadtam, de igazából még máig kérdezem miért??? Borzasztó volt pocakos kismamákat látni, kisgyermekes anyukákat és még sorolhatnám. Mindig itthon akartam csücsülni, de anyukám kirángatott otthonról, mégha csak sétálni is vitt... Bennem az tartotta a lelket, hogy minél előbb ismét babát fogok várni -legalább is reméltem hogy így lesz-. Ez az eset 2012.07.17-én történt velem, és 2013.12.31-én életet adhattam ikergyermekeimnek. Ők csodálatosak, pótolni nem tudják Zalánt, de talán valamennyire betöltik az Ő elvesztése után lévő "űrt". -ez az én történetem.
Igen, ezt a kérdést én is szeretem. A válaszom: Igen, testileg jól vagyok lelkileg padlón. Fáj borzalmasan, de tudom idővel elmúlik. Ez volt a válaszom a műtét után. Most is fáj de már nem annyira, mert a naplóm címéből indulok ki. Előre nézek már nem hátra. De időbe telt ez is. Szóval fel a fejjel Kitti! Neked még rosszabb, mert fejlett babád volt. Lehet több időbe telik feldolgozni, de hidd el hogy itt sokan segítenek neked lelkileg.
Én még igazából csak kis pontot láttam az első uh-on és még szívhangja sem volt, és egyszer az ügyeleten epegörcs miatt voltunk 8 hetesen és akkor már 13mm-es volt, de sajnos nem tudom élt e még mert nem hallgatták meg a szivét. De mivel fejlődött úgy gondoltam minden oké. Utána csak 11 hetesen voltam otthon uh-on magánba de ott már sajnos nem volt semmi :(
Kár, hogy csak így tudunk. De örülök, hogy már ez is segít.
Valamelyest hülye kérdés, kérlek ne haragudj érte, de hogy vagy egyébként? Tudod, a fájdalmat leszámítva :(
Én nekem szerintem az eddigi barátaim, nem a barátaim, mert mikor nekik kellett valami én ott voltam, vissza felé már nem így van. Most érzem igazán hogy vannak barátaim TI akik mindig írtok és segítetek, pedig nem ismerjük egymást.
Ennek nagyon örülök! :)