Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Diéta & Fitness témák » Az én történetem, avagy irány a 9 évvel ezelőtti súly cikk

Az én történetem, avagy irány a 9 évvel ezelőtti súly


Mindenki le tud fogyni, ha nagyon akar és tesz is érte. Nekem 9 hónapomba került, hogy elérjem a célomat, és most büszkén nézek a tükörbe és az van a homlokomra írva: "Igen! Megcsináltam!!!"

Ezúton szeretném megosztani veletek, hogy lettem 25 éves koromra boldog, kiegyensúlyozott, önmagával elégedett anyuka és feleség.

Gondjaim a súlyommal kicsi koromban kezdődtek. Mindig azt hallottam a rokonoktól, hogy fogynom kéne, ezért már fiatalon belém rögzült, hogy bizony kövér vagyok. Emiatt mindig rosszul éreztem magam. Voltak, akik megjegyzéseket tettek rám, ami rettenetesen fájt és a mai napig nem szeretek visszagondolni ezekre a dolgokra.

Kamaszkoromban kezdtem az örökös fogyókúrákat, kisebb-nagyobb sikerrel. 16 éves koromra, kemény munkával ugyan, de sikerült 65 kilóra lefogynom. Aztán valahogy minden évben visszajött egy-két kiló. Mikor páromat megismertem, már 74 kiló voltam, az esküvőmön már 83. Első terhességem sajnos vetéléssel végződött, az orvosom ezután jött rá, hogy pajzsmirigy problémáim vannak. Második terhességemet 86 kilósan kezdtem és 93-mal mentem szülni.

Tavaly őszre elértem a 94 kilót és elegem lett. Annyira szerettem volna újra szégyenérzet nélkül bemenni egy ruhaüzletbe és nem a XXXL-es ruhák szerényes választékában keresgélni. De a cél nagyon távolinak tűnt.

Keresgéltem a neten a különböző diéták között, így akadtam rá a Hoxára és ott Nonóra. Az ő módszerével kezdtem én is és nagy lökést adott, hogy olvashattam a naplóját. Lassan, de biztosan elindult a súlyom lefelé. Számoltam a kalóriákat, ami eleinte nem volt egyszerű, de két hét után, már szinte fejből tudtam az összeset.

Elkezdtem a sportot is, amivel mindig is hadilábon álltam. Igaz, régen rengeteget tai-boztam és táncoltam, valamiért a torna nekem csak nyűg volt, úgy gondoltam rá, mint a szenvedés egy hatásos eszközére. Aztán egy üzletben ráakadtam Rubint Réka tornáira és azokkal kezdtem "sanyargatni" magam. Később Tatarek Rezső kínzásait is beiktattam, mostanában pedig Insanity és Zumba van a topon.

Fura csavar állt be pár hónap alatt, élvezni kezdtem a tornát, a mozgást. És a mérleg nyelve csak csúszott egyre lejjebb. Kezdtem magam jól érezni a bőrömben. Olyan ruhákat vettem elő, amikre jó pár évig rá se nézhettem. A szekrény mélyén lapultak, nem volt szívem kidobni őket. Persze nekem is volt, hogy megállt a fogyás, ilyenkor visszaolvastam a naplómat és változtattam vagy az edzésen, vagy az étkezésen.

Így ment ez hónapokig és mára elmondhatom, megérte a szenvedés. Megérte minden izzadással, lihegéssel töltött másodperc és minden kalóriaszámolgatás. Ma reggel a mérlegem 64,3 kilót mutatott. Leadtam azt a 30 kilót, ami megkeserítette az életemet. Végre elmondhatom, hogy 25 évesen kevesebb kiló vagyok, mint amennyi 16 évesen voltam.

A fogyás és a rengeteg sport jótékony hatása másban is megmutatkozott. Kitisztult az arcom, eltűnt a narancsbőröm, fényes a hajam, múlt havi kivizsgálás alapján az orvosom példaértékűnek minősítette az eredményeimet...és a férjem azt mondogatja, hogy újra belém szeretett. Sokszor elmondja, milyen büszke rám, hogy ezt végigcsináltam. Én pedig végre büszkén, minden szégyenérzet nélkül válogatok a ruhaüzletekben, nincs többé az a lekezelő mondat, hogy: - Sajnálom, ez ekkora méretben nincs. Bármit fel tudok venni, amiről egy éve még csak álmodoztam.

Azért írtam ezt le Nektek, hogy lássátok, semmi sem lehetetlen. Megfelelő módszerrel, sok munkával, kitartással és főleg hatalmas akaraterővel bármit elérhetünk.

Mindenki képes rá, benne van a lehetőség, csak soha nem szabad feladni. Saját magunkon csak mi változtathatunk, és úgy kell magunkat átformálnunk, hogy büszkén nézhessünk a tükörbe. Hisz, ha elégedettek vagyunk önmagunkkal, az sugárzik rólunk.

Köszönettel tartozom Nonónak és a lányoknak a rengeteg segítségért és biztatásért. Most már nekem is az a mottóm: Harcolj az álmodért és ne add fel soha!




Írta: annus0625, 2010. augusztus 17. 16:08
Fórumozz a témáról: Az én történetem, avagy irány a 9 évvel ezelőtti súly fórum (eddig 31 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook