Autizmus - Naná, hogy Esőember! (beszélgetés)
Nem annyira az a lényeg, hogy mi van a papíron, bár sokmindent meghatároz.
A valóság az, hogy nagyon sok intézményt meg kell látogatni, és megtalálni azt a helyet, ahol a kisfiadat és titeket is úgy egyben elfogadnak. Ez általában egy szemvillanás az adott intézményben.
Ahova végül mi kerültünk, ott elvileg nem fogadhattak autistát, de annyira szimpik voltunk kölcsönösen egymásnak, hogy azért rakattam rá a magatartászavaros kódot is a fiamra, hogy fogadhassák. A bizottság nyilván rárakta a kérésemre, mert örült, hogy intézményt találtunk. Az autizmust meg zárójelbe tették, mert azért én akartam, hogy az is ott szerepeljen, hogy tiszta legyen a kép. És így már tudták fogadni, de legfőképpen akarták is.
De nekünk se ez volt az első hely. Volt aki meg elvitte a gyerekét, mert nem jött be neki. Én meg két éve hálás vagyok nekik.
Szóval sok-sok keresgélés, és legyél nyitott minden megoldásra, eleve semmit se zárj ki. Ki tudja?
Nem igazán világos, hogy az epilepsziára vonatkozik a hétköznapos kérdésed, vagy az autizmusra. (mivel az autizmus nem betegség)Ha az autizmusra gondolsz, akkor javaslom az auti.hu oldalt keresd fel, ott van olyan menüpont, ami a különböző intézmény típusokat,iskolákat mutatja be, szegregáció, integráció, alapítványi iskolák.És rengeteg infó van összegyűjtve az autizmusról, terápiákról.
A bizottságnál érdemes rákérdezni, hogy ilyen esetben náluk mit lehet tenni, mivel minden bizottság máshogy értelmezi a dolgokat. Ha a kommunikációja akadályozott és nem szobatiszta, akkor eleve csak szegregáltban tudtok gondolkozni, ha jól sejtem. Van a környéken olyan iskola, ami értelmi fogyatékosként fogadná? Vagy milyen lehetőségeitek vannak, mik azok a másik iskolák, amik az autizmus kód miatt nem fogadják?
Sziasztok! Nekem van egy 7 éves kisfiam aki epilepsziás lett 2 évesen, elég súlyos típusú ráadásul! E betegsége mellett nem nagyon fejlődött, nem beszél összefüggő mondatokban csak szavakat használ, nem szobatiszta és van néhány autisztikus tünete...a helyi autista iskolába szerettük volna beiratni, mert nem is lett volna itt más lehetőség, aminek feltétele az autizmusa igazolása volt. 6 hónapot vártunk a vizsgálatra, természetesen autistának nyílvánították de mondták is ha nem az lenne is ráírnák a papírra ha ezzel tudnak segíteni!! Ennek ellenére nem vették fel a helyi iskolába kisfiamat, várólistára és nehéz anyagi körülményekre hivatkozva! Pedig a vizsgálatot csak ezért,az ő kérésükre végeztettük el!! Az összes többi iskolában viszont hátrány kisfiam bizonyított autizmusa, jelenleg nincs is megfeleő intézmény ahova járhat és ,már 7,5 éves! Egy Dr.nő mondta, hogy bárkinek ráírják a papírra hogy autista de ami ennél is érdekesebb hogy vissza is lehet vonathatni ha a szülő kéri, pedig az autizmus elvileg nem gyógyítható!! :/
Akinek hasonló betegséggel élő gyermeke van kérem segítsen tapasztalataival, hogy oldja meg a hétköznapokat, hova tudja járatni gyermekét !?? Előre is köszönöm segítségeteket!!
Sziasztok!
Van köztetek olyan, aki autista gyermeket nevel Etyek, Biatorbágy környékéről?
Sziasztok!
Esetleg nincs itt ismeretsége Valakinek a Kenézy Gyula Kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályán?
Előre is köszi!
köszönöm, megnézlek benneteket :)
puszi :)
Sziasztok :)
Öt órai tea autizmussal élő családoknak - Avagy nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek
címmel nyitottam egy új fórumot, akinek kedve van, jöjjön, szeretettel várok mindenkit :)
Nálunk pont fordított volt a gond, szinte nem is akarták figyelembe venni az autista diagnózist, pedig két helyről is van diagnózisunk.. Egyszerűen azért, mert ezzel a kóddal nehezen találnak neki intézményt... Végül olyan helyre ment - ami aztán nagyon jó hely lett neki - ahol hivatalosan nem fogadhattak autistát, csak "magatartászavarost". Így végül ez a kód lett a bizottsági papíron, de én ragaszkodtam, hogy legyen rajta valamilyen formában a másik kód is. Rá is írták másodlagos kódként. Mivel a fogadó intézmény meg akart minket fogadni, ezért így jó volt nekik...
De most megyünk - mennénk - iskolába, úgyhogy újra jön majd a diliház...
Én azt tudnám javasolni, hogy nézd meg az egész auti.hu oldalt, mert itt hirtelen nem sokat segítene, ha azt írnám, hogy folyamatábra, napirend kell, és motivációs rendszer.
Én ezzel kezdeném.
Bocs, hogy csak linkelek, de nagyon sokan sok mindent leírtunk már nagyon sokszor, és mindennek a kivonata ezen az oldalon megtalálható. És ha itt elkezdeném kifejteni, akkor csak ismételném mindazt, ami már le van írva.
Ezzel egy átfogó képet kapsz az autizmus specifikus dolgokról (vizuális eszközök, módszerek, terápiák, ellátó helyek, szülőképzések). Ha mentek a Vadasba, kérdezz rá a szülőtréningre! Mindenképpen hasznos egy ilyen a diagnózis után.
Sziasztok!
Rég nem jártam már itt. Azt kérdezném, hogy nincs-e valami hír a MÁK kártya mellé AOSZ-os kártyáról, meg ilyesmiről. Mert már egyre több helyen nem fogadják el a barna kártyát a fogyatékosság igazolására, hanem egyértelműen csak az adott fogyatékosságot igazoló kártyát.. Mondjuk SINOSZ-os, meg ezeket...
nézd meg az ovi alapító okiratát, abban szerepelnie kell, milyen típusú SNI gyermeket fogadhatnak
ne aggódj,a bizottság tényleg azt jelöli ki általában, amit a szülő kér (és természetesen az ovinak benne kell legyen az alapító okiratában is, hogy fogadhatja a gyermeket)
Küzdünk a szobatisztasággal és az önálló öltözéssel, evéssel is (3,5 éves).
Ha van valakinek ilyen területen tapasztalata vagy bármilyen tanácsa, ötlete, azt nagyon megköszönném!
Köszi Neked is!
Elolvastam, megnéztem azt az ovit, ahová a nagyobbik gyermekem jár és azt írja, hogy viselkedés és magatartásproblémákkal küzdő gyermeket is fogadhat. Viszont ha a bizottság nem ezt az intézményt jelöli ki, akkor meg megszívtam :(
Szerintem nem zárod ki ,hanem rajta lesz hogy mely területen szorul
fejlesztésre.A bizottság nem azt jelenti hogy speciális oviba járhat csak.
Köszi Neked is!
Most olvasgattam... Jól értelmezem, hogy egy szak. biz. által kiadott papírral kizárom a gyereket a normál oktatási rendszerből?
Egyenlőre nem biztos a diagnózis, az állapota folyamatosan javul, egyre jobb majdnem minden területen, tehát benne van a pakliban, hogy esetleg normál ovit kezdjen, bár ennek szerintem kicsi az esélye.
Budapesten is több bizottság van ,írja hogy melyik kerület hová tartozik.Mi pl pest-megye és a Dohány utcába tartozunk.
Nálunk a speciális ovi elküldte már a vizsgálatkérést a bizottsághoz de én is megyek januárban mert minket más oviba tanácsolnak mert kicsi 5-éves és kinőtte a korai fejlesztést.Én már eddig is a "régi " bizottsági szakvéleménnyel körbe jártam az összes olyan ovit amit közlekedésileg eltudunk érni és 2 helyen várólistán vagyunk.Sajnos nagyon kevés a lehetőség időben el kell indulni.
Köszi!
Azt tudod esetleg, hogy hol kell időpontot kérni? Találtam több helyet is az aosz oldalán, ami Budapesthez tartozik.
További ajánlott fórumok:
- MMR oltás - autizmus. Lehet összefüggés?
- Ti megmondanátok egy ismerősnek ha a 3 éves fián az autizmus több tünetét észlelnétek?
- Láttok autizmus jelet az alábbiakból?
- Ezek az autizmus jelei lehetnek?
- Lehet autizmusom vagy Asperger-szindrómám ez alapján?
- Szerintetek lehetséges, hogy autizmusom van vagy mire gondolnátok?