Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Autizmus - Naná, hogy Esőember! fórum

Autizmus - Naná, hogy Esőember! (beszélgetős fórum)


❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
10876. 4c1a787e8f (válaszként erre: 10870. - Fiúsmami)
2014. szept. 9. 10:30

Kigyógyulni nem fog, annál már azért többet tudnak erről a nyavajáról (bár még mindig keveset), hogy ne tudják, hogy genetikai hiba az alapja. Bár nem annyira egyértelműen, mint mondjuk a Down szindrómánál. Vélhetően több gén is érintett. Egyet-kettőt már találtak, olyanokat, amit a repetitív mozgásokért felelősek. A SOTE-n, illetve a Vadasban is, ahol kapcsolatban vannak a világ jelentős kutatóival - sőt, ők is ezek közé tartoznak - évente több előadást is tartanak erről a témáról. Annyi elmozdulás történt az utóbbi években, hogy a "csak genetikai eredet" dogmát felváltotta az, hogy ugyan genetikai eredetű az alapja, de jó eséllyel járulnak a kialakulásához külső hatások is. Azt mértékadó helyeken egyértelműen tagadják, hogy bármi köze lenne az oltásokhoz az autizmusnak.


A lisztérzékenységről meg ezekről annyit, hogy valamiért az autistáknál több emésztőrendszeri problémát fedeznek fel. Pl. az én kisfiam is refluxos, egy darabig nem gondoltam összefüggésre, aztán kiderült, hogy ezt pl. a Heim Pálban már kutatják is... No a lényeg az, hogy azért segíthet - nem biztos, csak het! - egy diéta, mert ha a gyerek eleve nem érzi jól magát a bőrében egy étel érzékenység vagy allergia miatt, akkor az már eleve egy zavaró tényező. Azt meg ugye tudjuk, hogy náluk abból sokkal kevesebb kell a kiboruláshoz, mint egy nt-nek. Ergo, ha van kezelve az érzékenysége, akkor egy-két faktort már kiiktattunk, tehát az általános állapota jobb a gyereknek. De ezzel persze nem az autizmust kezeltük, csak javítottunk a gyerek állapotán...


Kinőni nem lehet ezt, legfeljebb olyan szinten képes lesz a kompenzációra 10-12 éves korára, hogy már nem zavarja a mindennapi életben jelentősen ez a hátrány. Tehát definíció szerint már nem lesz autista, mert a definíció nem csak a tünetek meglétét tartalmazza, hanem azt is, hogy "mindez a napi életvitelben jelentősen korlátozza". De ettől még ő az, csoda nem történik.


A férjem is teljes életet él, senki sem gondolna érintettségre, csak én tudom egy-két dologról, hogy "no ez azért volt"...


A hisztériakeltésben teljesen igazad van. Egyes szülők ebbe teljesen bele vannak pistulva, az életüket arra teszik fel, hogy ezt megbosszulják.. Ahelyett, hogy a gyerekbe ölnék azt az energiát..


Elgondolkoztam, hogy ez miért lehet ez az oltás mizéria az üzleti érdeken túl. Mert azt azért meg el kell hinni, hogy egyeseknél tényleg az oltáshoz köthetően jöttek a tünetek. Szóval ez most csak az én véleményem (a fentieket Prekop Csillától és más kutatóktól hallottam): Szóval szerintem a fentiekből következik: adva van egy autista csecsemő, akinél még nem észlelték a tüneteket, mert valószínűleg nem is tudták a szülők, mit kellene észlelni. Aztán jön az oltás. Az oltásra valami miatt érzékenyebb a gyerek, van ilyen nt-nél is, aki jobban belázasodik, vagy egy kis szövődménye van. No mármost épp fent írtam, hogy egy autistát a zavaró körülmények még inkább kiborulásra késztetik. Ergo az autista csecsemő még jobban kiborul mondjuk ettől az egyébként nem jelentős oltási érzékenységtől. Ez esetleg elhúzódik, durvábbá válik, mint más csecsemőknél. És a szülőknek egyszerűen ekkor tűnik fel először, hogy valami baj van.. Ergo az oltáshoz kötik a bajt. Holott a baj megvolt előtte is, csak éppen ez a kis "zavarás" révén jött ki először egyértelműen... Hát ezt gondolom én erről.


De igazából tény, hogy dogmákat nem lehet felállítani, mert azt maguk a tudósok is bevallják, hogy nagyon keveset tudnak még és "számítanak meglepetésekre" a kutatások során. Szóval még bármi lehet, kiderülhet mindenről, hogy az ellenkezője igaz.

10875. zebracsikó (válaszként erre: 10870. - Fiúsmami)
2014. szept. 9. 09:38
8 hónapos kora körül milyen ráutaló jeleket láttatok a kislányon? Annyira kevés infó van az ilyen korai tünetekről.
10874. Luculus
2014. szept. 9. 09:13
És esetleg a IX.kerület Gát utcai iskoláról valakinek van tapasztalata?
10873. Luculus (válaszként erre: 10872. - Fiúsmami)
2014. szept. 9. 09:11
Sehol senkit nem találok ahol személyes tapasztalat lenne erről a intézményről,nyilt napkor bemegyek majd,de tudjuk,hogy olyankor azért nem azt látjuk feltétlenűl ami napi szinten van.
10872. Fiúsmami (válaszként erre: 10869. - Luculus)
2014. szept. 8. 11:49
Bár saját tapasztalat nincsen ,amikor tesóm beíratta a lánykájukat ezt a sulit ajánlotta nekik a dokijuk,csak nekik messze lett volna.
10871. Fiúsmami
2014. szept. 8. 11:46
Bocsánat elírtam,nem jutott eszébe nem oltatni!Tehát miután kiderült az autizmus akkor se jutott eszébe,hogy e miatt ne oltatná be a gyerekeit!!!!!!!!!!
10870. Fiúsmami
2014. szept. 8. 11:44
Az oltás- oltáskivezetés nem bizonyított.Amerikában már rájöttek,hogy 10 gyermekkori autizmusból 8! 8! gyerek 10-12 éves korra kigyógyul!!!!!!!!!!!!Tesómék lenykája autista.8 hónapos oltás előtt már voltak ráutaló jelek.teljes diagnózik elég soká lett meg.1. alkalommal kb 5 évesen.Most 9 lesz .Legutóbbi felülvizsgálaton már a Dr.-nő gondolkozott,hogy átírja a diag.-t gyermekkori autizmusra!A nem oltó szülőknek csak annyit tudnék mondani,hogy ha a gyermekbénulást kapja el a gyermek ,ami sajnos kezdi újra felütni a fejét ,na az a szívás nem az autizmus!!!!!!!!!!!A súlyos autizmus nem egy önmagában álló betegség és azt nem lehet megelőzni,mert álltalában más súlyos betegséghez,rendellenességhez társul.Egy enyhe autizmus meg akárhogy is még mindig jobb mint egy gyermekbénulás!!!!!!!!!És jelzem ha az én még oltás előtt álló gyerekemet lefertőné valaki szándékosan nem oltatott olyan de olyan kegyetlen perhadjáratot indítanék,hogy azt nem tenné zsebre!És ezzel az autista gyermeket nevelő tesóm hívta fel a figyelmem.Soha nem jutott eszébe oltatni.Pedig azt hittük sose fog járni,beszélni ,nem lesz szobatiszta.Jelzem jár beszél szobatiszta és iskolás!!!!!Nem az oltás okozza az autizmust.Ez hazugság,mint ahogy tudjuk jól évtizedekig a hibás nevelésnek tuljdonították,meg a késői szülésnek,meg glutén érzékenységnek,meg csernoilnak,meg a terhesség alatti nem megfelelő életitelnek.Most az oltás a mumus.Mondják azért mert a gyógyszeripar érdeke az oltás mert sok pénzbe kerül.Az egyik uncsitesóm gyógyszercégnél elég magas beosztású oros.1 gyermekbénulásos beteg 1éves ellátásának az ára kb. 100.000 oltóanyag árával felel meg.Na ez elgondolkodtató honnan ered a hisztériakeltés:(
10869. Luculus
2014. szept. 8. 11:17

Sziasztok!Érdeklődni szeretnék van-e valakinek tapasztalata a Pesterzsébeti Benedek Elek

Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és

Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézetről?Általános iskola érdekelne minket ,autizmus spektrum zavarral.

10868. ancsur2004
2014. júl. 11. 13:54
Szia! Nem akarok az oltáskivezetésben állást foglalni, mert kb. 6 hónapig csinálhattuk, de nem diétáztunk........én ez idő alatt nem tapasztaltam semmit.....sajnos. Azokat a Tinusos szülöket kellene megkérdezni, akik esetleg évekig csinálták, vagy esetleg magával Tinussal is tudtak még konzultálni, mert én akkor még úgy éreztem nagyon gyerekcipőben jár a dolog......azóta próbáltuk a Moksa cseppeket is, de az is lehet, hogy azt is nagyon hamar feladtuk. Mivel az én fiam nem egy dührohamos kisfiú, magához képest egészen jól kommunikál, így én nagy változást nem vettem észre, de senkit nem beszélnék se rá, se le.......annyit fűznék hozzá, hogy ennek már jó pár éve, de sajnos csodákról, "gyógyulásról" nekem nincs tudomásom, pedig szerintem senki nem lenne olyan önző, hogy ha valami használ, akkor ne hozná mindenki tudomására.......
2014. júl. 11. 10:53

Szia Ancsur!

Olvastam a naplódat. Hasonlóan viselkedik a mi kis Angyalkánk is,aki most 4-éves csak. Neki az autók helyett a traktorok a kedvencei-). Áprilisban tudatosult bennünk,hogy mi lehet a gond ámbár diagnózist még nem kaptunk. Az első oltást pont ma vezettük ki. Nektek segített az oltáskivezetés? Láttad hasznát?

10866. ancsur2004
2014. júl. 10. 14:10

Sziasztok!

Nagyon régen jártam erre, a fiam közben 10 éves lett, mi Kecskeméten élünk, és itt a városban nagyon jó iskola működik. Ha valakit érdekel, hogyan tudtam meg a gyermekemről, hogy autista, merre indultam, az elolvashatja a naplómban, hátha valakinek segít, akkor még friss volt az élmény így sokkal pontosabb, mint amire még most emlékszem! Ha valakinek kérdése van, bátran tegye fel......bizonyára nekem is lesz sok!!

Szép napot!

10865. Minnaminna
2014. júl. 8. 09:42
Istenem az égben, ki mondta, hogy nem egy gyerek nem élte túl az oltáskivezetést és hogy az drasztikus dolog lenne? ÉN ÉVKEN ÁT VEZETTEM KI MAGAMON ÉS A GYREKEIMEN IS OLTÁSOKAT ORVOS SEGÍTSÉGÉVEL ÉS SOHA ILYESMIT NEM HALLOTTAM, és kibírhatatlan dolgokat se tapasztaltam. Amire gondolsz, az a KELÁCIÓ, az meg nagyon más!
10864. Fortuna79
2014. júl. 4. 17:16

Sziasztok :) Most néztem meg a filmet és nagyon jó volt... Nem az autista viselkedési formákat mutatja be, hanem az érzéseket helyezi előtérbe. jó kis film , mindenkinek ajánlom :)


Luke története



Luke huszonöt éves autista, akit a nagyszülei nevelnek szeretetben és védelemben. A világa azonban egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, amikor a nagymamája meghal. Az önző, áskálódó rokonainak nincs türelmük, hogy vele foglalkozzanak, a szenilis nagypapát is beteszik egy öregek otthonába. Luke ott marad egyedül, a nagypapa tanácsaival, miszerint: "Szerezz egy állást! Találj egy lányt! Éld a saját életed! Légy férfi!" Luke-nak először életében küldetése van. Elindul, hogy beteljesítse azt.

10863. savanna (válaszként erre: 10860. - Labolen)
2014. júl. 4. 09:00
Köszi!Benézek oda is!
10862. savanna (válaszként erre: 10861. - Mikkamakkaa)
2014. júl. 4. 08:59
Hűha!Most nagyon megijedtem!Igyekeztem utána olvasni az oltás kivezetésnek, ilyesmit nem olvastam róla.Eddig azt gondoltam, hogy a homeopátiás szerek megbízhatók és ártalmatlanok..Utána nézek mégegyszer!
2014. júl. 2. 20:34
Savanna, az oltáskivezetés egy nagyon drasztikus beavatkozás, nem egy gyerek nem élte túl... nagyon nem ajánlom. TSMT és Ayres kitartóan, nemrég elkezdett beszélni, most már folyékony, önállóan mondatokat alkotva.
10860. labolen
2014. júl. 2. 19:10

[link]


Ebben a topicban írnak többféle hallásterápiáról is, többek közt erről is. Ha nem olvastad még, akkor esetleg érdemes átböngészni.

Azért rakom be a linkeket, mert úgy látom, itt a hoxán kevesen fordulnak már meg, ott sokan vagyunk aktívak, ha kérdeztek rövid időn belül válaszolnak a kérdésben tapasztalt szülők.

10859. savanna
2014. júl. 2. 08:25

Sziasztok!Volt már valamelyikőtök a Pataki-Kolláth hallásébresztőn? Ha igen mit tapasztaltatok?

Érdekelne még, hogy az oltás kivezetéssel kapcsolatban van e tapasztalatotok.Barni 5 éves enyhén autista, aminek a fő tünete nála a megkésett beszédfejlődés.Járunk logopédushoz és TSMT tornára.Sokat fejlődött az utóbbi időben.Voltunk hallásvizsgálaton és ott megállapították a túlhallást,ezért szeretném a hallásébresztésre vinni.

10858. labolen
2014. jún. 30. 19:28

[link]

Ezen a fórumon, ebben a topicban talán volt már ilyesmiről szó, érdemes elolvasni a korábbi hozzászólásokat. Ha esetleg nincs benne nektek megfelelő ötlet, válasz, akkor ott is felteheted a kérdésed, az az oldal elég aktív, biztos hamar kapsz válaszokat a kérdésre.

Elöljáróban annyit mondanék, hogy talán vizuális eszköz és motiváció tudna segíteni a dologban.

10857. Fiúsmami (válaszként erre: 10856. - Laci179)
2014. jún. 29. 23:19
Van bekakilás szakrendelés.tudom,hogy ne az a gond de ott foglalkoznak ezzel is.Tesóm gyerekének is ez volt a gondja.Kb 6 ,7 évesen hagyta abba.Egyszer nálunk aludt pár napot,és nem hoztak pelenkát.Ráült a wc szűkítőre,láttuk félt tőle eleinte.De bevihetett magával egy zacskó chipset:) tudom nem higenikus. Meg 2 hónap diéta is volt nála,GAP sindróma könyvet ajánlanám szívesen.Tesóm tartott 2 hónap tej,glutén mentes és cukorszegény diétát neki.Hu el se tudom mondani,hogy meglepődtünk.persze eleinte nem látta értelmét.Aztán meglett az eredménye.
10856. Laci179
2014. jún. 29. 11:00

Kedves Mindenki !


Segítséget szeretnék kérni Tőletek! Kisfiam a spektrumban benne van, de ép értelmű és most volt 1-ő osztályos.

Ami a nehézség az a bizonyos "nagy dolog"! Nem hajlandó ráülni a WC-re. Pisivel sosem volt gond, és a "nagy dolgot" is tudja szabályozni , vagyis visszatartani. Ha otthon van az alsó nacijába betétet teszek és akkor elvonulva vagy éppen játék közbe sikerül.

Próbáltam már a WC-re ráültetni....mikor tudtam, hogy kell neki....de azt láttam, hogy pont, hogy nem elengedi, hanem bezár és nagyon frusztrálja a dolog. Nyafog , sír, nem tudja elengedni.

Felteszem az alsónaciba a 2 betétet és 5 perc múlva a szóbában játék , vagy a számítógép előtt sikerül.

Elhatároztam, hogy ezen a nyáron meg fogom oldani a kérdést.

Kérem,hogy aki esetleg módszerekben tudna javaslatot adni, vagy bármilven segítséget adni. Az írjon a privát címemre. Már azon is gondolkozom,hogy az az izomcsoport ami ennek az ürítéséért felel nem alakult ki nála. Szóval teljesen tanácstalan vagyok ebben a kérdésben és nagyon várnék segítséget. Vagy esetleg terapeuta javaslatot aki ebben a kérdésben segíthet.

Köszönöm előre is.

L

10855. csikja
2014. jún. 26. 12:49
Sziasztok!esetleg sulit bp-en tudtok ajánlani ahol jó a társaság és a tanárok is. nem kifejezetten auti csoportra gondolok!sürgős lenne!nagyon megköszönném ha segitenétek!lányom most lesz 5-ikes,és a jelenlegiben nem fogadják el a lányok szekálják is.és ő nagyon is barátkozós !köszönöm a válaszotokat!
10854. csikja
2014. jún. 25. 07:30
Sziasztok!11éves kislányomnak barátnőket keresek.Aki szintén autista.Ha hasonló korú kislányod van,és szivesen barátkoznátok velünk akkor keressetek nyugottan!nagyon örülnénk!Bp-en lakunk.Köszönöm...
10853. Fortuna79
2014. máj. 30. 13:27

Sziasztok :)


A segítségetek kérném, tud - e valaki kiadó albérletről a XII. kerületben? Köszönöm ...

10852. Fiúsmami (válaszként erre: 10848. - 0moncsika1984)
2014. máj. 24. 22:16
Nálunk tesómék kislánya autista,3 egészséges gyerek mellett él,plusz a mi két gyerekünk.magántanuló a kislány ,de bejár szinte az összes órára.Normál suliba jár.De mikor fáradt szólnak és tesóm elviszi.Jár hozzá utazó gyógypedes,amit minden iskolának kötelező biztosítani.A sulinak a fejkvóta miatt megérné felvenni. Intézmény alatt napközi otthonosat vagy bentlakásost értesz?Szerintem jobb nekik ha speciális foglalkozást kapnak és folyamatosan fejlesztik amit te otthon úgyse tudsz úgy megoldani.Nagyon kellene a fejlesztés,Tesóméknál azt gondoltuk beszélni se fog.9 éves már számol ír olvas és furulyázik ,bár utóbbi borzalmasan megy neki ,mikor otthon előadja a tudását mindenki tapsol,csak én vonyítok visítok és ömlik a könnyem a röhögéstől.Mikor átölel és megkérdezi milyen volt,hát elég gáz és elkezdünk ketten vitatkozni mert leoszt,hogy miért mondok butaságot hiszen mindenki tapsolt!!Zabálni való
10851. Ozika
2014. máj. 24. 21:32

Kedves Mindenki!

Mivel érintett vagyok a témában, elkezdtem kutakodni, hogyan is lehetne gyógyítani vagy legalább valamennyire segíteni a gyógyulásban az autizmussal élőknek, mivel nem tudok és nem is vagyok hajlandó ebbe beletörődni. Rátaláltam valamire, ami elég meggyőző a számomra, és nagyon szívesen átadom annak, akit érdekel és üzenetben kéri. Mellesleg azt ide is leírom, hogy az úgynevezett ősi magnézium testpermet használata látható eredményeket hoz a gyereknél.

Annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy nekem teljesen mindegy, hogy utána néztek e, csak gondoltam, hátha lesz itt olyan, aki nyitott és érdekli, és talán segít rajta.

10850. labolen (válaszként erre: 10848. - 0moncsika1984)
2014. ápr. 15. 08:50
Sajnálom, hogy ilyen rossz helyzetben vagytok. :( Ebben sajnos nem tudok tanácsot adni, vagy elmondani, mi hogy élünk, mert nekünk ennél egyszerűbb az élethelyzetünk. Sok erőt kívánok, és kitartás!
10849. 4c1a787e8f (válaszként erre: 10847. - 0moncsika1984)
2014. ápr. 15. 08:32

Értem, akkor azért ő súlyosabb állapotú sajnos. Ki akarják tenni? És mi lenne helyette? Minden tanköteles gyereknek ki kell jelöljenek egy intézményt. Olyan nincs, hogy nem, és ez az ő dolguk, még ha szeretik úgy értelmezni a törvényt, hogy nem, akkor is. Ezt mi is jogásszal írt levéllel tudtuk elérni.

Most mi az igazi nagy bajuk. Az epilepsziája vagy az autizmusa? Egyik sem olyan ok, ami miatt ne járnának a gyerekek iskolába. Mi a kódja? Mit mondott a bizottság?


Azt javaslom, hogy valamelyik auti oldalról vedd fel egy ebben jártas jogásszal a kapcsolatot.


A nehézségeket meg megértem, sőt a gondolataidat is. Ősszel nekünk is volt nehéz élethelyzetünk, és pár hónapra bizony kollégista lett az auti kisfiam. De mondjuk azért ő valószínűleg más kategória, de még így is voltak nehéz napok, meg esetek.


Igen, nem könnyű, hogy esetekben alig lehet velük elindulni. Nálunk még másik három testvérrel is meg kell ezt értetni.


Igazából ezen a napi nyomáson egy jó intézmény tud segíteni, ahol egész nap megkapja a megfelelő fejlesztést.


Ha nem, indulás, perelés, EBH, stb..


Senki sem áll ki értünk, értük, ha mi nem magunkért.

10848. 0moncsika1984 (válaszként erre: 10845. - Labolen)
2014. ápr. 15. 04:41
Sokmindenre vonatkozna a kérdésem, más család hogy él hasonló betegségű gyermekkel? Ti hogy oldjátok meg a hétköznapokat? Én sokat vagyok vele otthon egyedül, olykor hetekig nem bírunk kimozdulni a lakásból ha rosszul van! Nagyon kimerítő, sokszor úgy érzem megbolondulok, persze a fiamat imádom, egyszem gyermekem, az intézeti ellátást illetően belső harcokat vívunk...családi segítség nincs.
10847. 0moncsika1984 (válaszként erre: 10846. - 4c1a787e8f)
2014. ápr. 15. 04:35
Köszönöm a válaszokat, sajnos eddigi tapasztalataim azt mutatták nem nagyon válogathatok, mivel épp az a baj hogy sehova nem kellünk...várólistára hivatkozva, de a mostani iskolából (fogyatékosok számára) is ki akarták tenni az előforduló rohamai miatt! Szóval nem tudom mit tegyek, nagyon nehéz otthon egyedül vele, sokszor napokig-hetekig nem tudunk kimozdulni a lakásból. Van aki intézeti ellátást javasol, ilyesmi irányú is lett volna a kérésem hogy ki milyen intézménnyel tudja ezt megoldani, ki mit választott!? Intézet vagy sem!? Hogy tudja ezt egy szülő belül lerendezni?? Én nagyon nagy belső harcot vívok ilyen téren!
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook