Amkikor a nagyobbik testvér veri a kisebbiket! (beszélgetős fórum)

Mesélni esténként, nagyon sokat összebújva hármasban (négyesben) beszélgetni.... hogy milyen boldog vagy, hogy ők vannak neked, ők adják az életet... a holnapot... és mennyire fontos, hogy ők nagyon szeressék egymást... mert akkor vagy boldog. ... a 3 éves már megérti. Nagyon sokat kell beszélgetni a szeretetről, a "szeretet hatalmáról". Mesélj olyan meséket, ahol testvérek vannak, egymásra számíthatnak... veszekedéssel, "oktatással" ezt nem tudod megoldani, csak mérhetetlen szeretettel...

Kisiskolás korban volt nálunk utána olyan, hogy megyek dolgozni, telefon utánam: "a testvérem nem a testvérem többé, utálom" (összebalhéztak) Anyuka (én): Vér folyik? Gyerek: "neeeeeeeeeeem"... Anyuka: "Ok, akkor oldjátok meg!"

Kicsiként jött néha az árulkodós időszak: mert a X ezt csinált, azt csinált.... blabla.. Mindig így rendeztem: Ketten vagytok ezen a világon, akiket legjobban szeretek, és Te most azt kívánod tőlem, hogy álljak melléd a másik ellen. Soha nem fogom megtenni. A szeretetem egyformán segít benneteket, és azt szeretném, ha a Tiétek is ilyen lenne.

Csodálatos, mesekönyvbe illő testvérek voltak. Aztán a Leányom megkergült... elköltözött... több mint egy év 0 kommunikáció, belehaltunk (a fiam is, én is), most egy-két hónapja már a testvérével beszél. Ha egyszer nem leszünk, csak a testvérek, akik igazán számíthatnak egymásra, akik töltekezhetnek egymásból...

... szerintem. :)

Sziasztok! Egy barátnőm kisfia csinálta ezt az öccsével, sokat agyaltunk rajta mit csináljon, végső kétségbeesésében bevonta egy párszor a nagyot a kicsi gondozásába, folyamatosan beszélt az öcsiről hogy ő még kicsi és védtelen, nem olyan nagy és erős mint te, nem olyan okos, még sok mindent kell tanulnia, te már sok mindent tudsz, sok mindent tanulhat majd tőled, te megvédheted mert erős vagy...bemutatta neki a kettőjük helyzetét, helyét a családban, mindezt a napi rutinba beépítve, étkezés, öltözködés, séta, fürdés stb. és egy olyan védelemező és támogató kapcsolatot sikerült kialakítania ami talán végig kíséri a kapcsolatukat. Azt hiszem az volt a titka hogy nem volt helyén Ádám énképe, nem kapott elég visszajelzést a környezetétől arra hogy milyen is ő, ki is ő. Fontos pontos képet adni arról hogy ő milyen is. Ki kellett emelni sokszor a jó tulajdonságait, sokat dícsérni, de nem álltalánsságban....nagyon sokáig és kitartóan építetted azt a magas tornyot, érdekes elemeket használtál.

Éjszakákat böngésztük a könyveket...elolvastunk egy párat és én is vertem a fejem a falba, mekkora hülyeségeket csináltam, persze akaratlanul...ha van időd T. Gordon -nak PET című könyvét, olvasd el Az értő figyelmet ajánlom figyelmedbe hogyan lehet úgy hallgatni a gyerekeket hogy mindent elmondjanak, a közlés sorompókat kikerülni, és még egy nagyon jó Várkonyi Zsuzsa Gyermeki játszmák, van egy rövidebb formája a neten...nagyon jó és egyszerü dolgok vannak benne...próbáltam és alkalmazom gyakran még a felnőttek körében is. Nekem nagyon sokat segített és másoknak is...az oviban is sokat ajánlottuk ezt a két könyvet.

Ugye?:D

Bár most nem ez a téma, de sokszor ezekre a pillanatokra gondolok, amikor arról beszélgetünk egygyerekes ismerősökkel, hogy jó lenne egy testvér...annyi feszültséget fel tudnak oldani egymás között, akár itthoni, akár iskolai-haveri gondokról legyen szó, bár nem tudom másnál, hogy van ez, de nálunk még ha sokszor vitáznak is, azért, ha gond van, mindig ott vannak egymásnak.

Szia!

Ne kapjon ki ezért (abból csak azt tanulja meg, hogy szabad verni a kisebbet), ne zsarold (eltanulja azt is, nem jó módszer), ha sírsz, azzal meg nem tud mit kezdeni, meghatódni nem fog tőle.

Vedd az öledbe, amikor nyugodtak vagytok mindketten, ölelgesd meg és mondd el neki, hogy megérted őt. Megérted, hogy haragszik az öccsére (pusztán azért, mert VAN), elfogadod az érzéseit. Nem baj, hogy haragszik rá, SZABAD haragudnia. És ezt ki is mondhatja nyugodtan. Nem KELL szeretnie. Nyugi, szeretni fogják egymást ettől még, de minél jobban erőlteted és elvárod, annál nehezebben!

Szóval éreznie és kimondania lehessen a negatív érzelmeit, de bántani NEM SZABAD a kicsit.

Türelem, idő kell hozzá, hogy megtanuljon uralkodni az indulatain.

Öleld és simogasd és dicsérd sokat. Minden pozitív megnyilvánulását az öccse felé vedd észre és dicsérd meg érte, de ne tedd hozzá, hogy "látod-látod..."

én csak a saját tapasztalatomat írtam le, nekem milyen volt gyerekként és testvérként.

persze vannak jó praktikák, amiket a többiek leírtak, meg kell próbálni alkalmazni azokat.

Mindenkivel ellentétben én azt mondom, ha nem viszitek valami szakemberhez, az életben nem lesznek jó tesók. Saját példámon tudom, ugyanez volt nálunk nővéremmel, féltékeny volt mindig és a mai napig is. Nem voltunk soha azok a jó tesók, sosem beszéltünk egymással bizalmi dolgokról sem, és sokszor elvert, amikor anyánk nem látott.

Nem tudom, mi a helyes döntés ebben, de tényleg. Minket egyedül nevelt anyu és próbált mindkettőnknek ugyanazt megvenni, hogy ne legyen belőle veszekedés. Ez sem volt mindig jó. Szóval, valami családpszichológus vagy kihez kéne vinni a nagytesót.

Kitartást és türelmet kívánok nektek!

Bizony, nem szabad így hagyni eldurvulni a helyzetet, Te vagy a főnök és neked kell irányítani. Ha úgy kezeled a nagyobbik gyereket, hogy azt tapasztalja, Ő az ellenség, akkor azzá is fog válni, de ez rajtad múlik, hogy mit sugallsz felé.....sajnos..:(

Közös program legyen sok és tanítsd meg a nagyobbat, hogy is kell bánni, viselkedni, játszani a kisebbel. Én engedtem a nagyon pelenkázni is(persze fél óra lett egy 3-4 perces dologból...), tologatja most már a kicsit is a babakocsiban, etette a tesót/most már a kicsit stb.stb..

írok példákat is, amik nálunk beváltak:

-ha a kicsit babusgattam, akkor közben meséltem a nagyobbnak, hogy ez pont így volt, akkor is, mikor ő kicsi volt.

- ha a kicsit mondjuk ringattam, vagy altattam, akkor utána a nagyot is ringattam egy kicsit ezt "kicsibabázásnak" hívtuk.

- nagyon jót tett nálunk például, hogy minden este volt mesélés, verselés, éneklés kb. a kicsi 1 éves korától csatlakozott(jót is tett a beszédfejlődésüknek)

- ügyelni kell az igazságosságra, nem szabad mindig a kicsinek igazat adni, csak azért, mert ő még pici,ha elveszi a játékot éppen a nagy elől, akkor finomat tőle is el kell kérni,esetleg venni.

Lehet, hogy másnál más vált be, vagy nem ért egyet, de nálunk ezek a dolgok bejöttek:)

Szóval, még hozzáfűzve (bocs, csak sírt a kicsi):

Sztem ne csinálj belőle ekkora ügyet, anyósodra pedig ne hallgass. Bólogass neki bőszen és engedd el füled mellett az ilyesfajta megjegyzéseit. Lány-fiú testvér között az ilyen gyakran előfordul, és természetes a versengés....Ha ilyen történik megint, csak szépen vedd el a kezét a tesóról vagy vidd arrébb a gyereket és közöld vele szépen nyugodt kedves hangon, hogy " nem verjük a tesót" - vagy valami hasonló. Én sokszor szemük előtt meg is puszilgattam ölelgettem mindkettőt, hogy lássák, én is szeretem egyiket is-másikat is. És esetleg utána vidd a bántó babócát külön játszani kicsit, aztán mond meg neki, hogy menni kell a tesóval is játszani. Hidd el, semmi "baja" a gyerekeidnek, ne is foglalkzz "túl" a dologgal, mert megérzi a nagyobb, hogy ez téged nyugtalanít és így jobban figyelsz rá. Ezzel sztem csak a te figyelmedet akarja magára vonni....Ne vedd fel a lapot.:) És főleg ne keseredj el, minden rendben van és biztos hogy ki fogják nőni!! :)

Nálunk most ott jár, hogy a verekedések csökkennek, és néha már meguktól is megpróbálják levenni a hangjukat és próbálják meghallgatni a másik mondandóját. Idő míg látsz javulást, de menni fog! :) És szeresd a gyermekeidet ettől függetlenül nagyon -nagyon (persze tudom, vagyis érezhető a szavaidból, hogy imádod őket :)), ne befolyásoljon ez a helyzet, nem szándékosan csinálja......:)))))))))))

Úgy látom a Nagy kicsit el volt kényeztetve, ami szinte természetes is, amíg egyke, hiszen minden figyelem rá terelődik, és most ezt a pozíciót nagyon veszve érzi, bár ennek ő nincs tudatában persze. Amit írtál azok közül nagyon rossznak tartom, ha megbünteted, ha kikap, és a legrosszabb, ha sírsz, amikor bántja a kicsit. Ez utóbbit azért tartom rossznak, mert kirekeszted, egyértelműen tudtára adod, hogy te egy vagy a kicsivel, és ő az ellenség. Szerintem sokat kellene beszélgetned vele arról, hogy a kicsi nem ellenség, hanem az ő családja, nem külön programot kellene csinálni, hanem inkább közöset, ahol élvezni tudja azt, hogy a testvér jó dolog. Bár gyanús, hogy még kicsi a Kicsi, de semmiképp nem szabad akaratlanul is ellenséget csinálni a nagytestvérből, mert aztán évekbe telhet mire kiheveri, sőt lehet, hogy soha nem fogja.

Remélem segítek, én is küzdöttem hasonló dolgokkal, sőt még ma is küzdök valamilyen szinten, sokáig tart mire helyrehozunk egy-egy nevelési baklövést, ezért is írtam.:)

A testvérféltékenységgel kapcsolatban nincsen tanácsom, mert nekem csak egy van, ő is még csak 5 hós lesz, viszont azt tudom, hogy anyósra ilyen kérdésekben nem lehet hagyatkozni. Ha anyós jól "emlékezne" az ilyen dolgokra, akkor a férjem totál csodagyerek lett volna. Az ő gyerekei mindig jók voltak, mindent ügyesen csináltak elsőre, hamar ültek, másztak, álltak, jártak... Gyakorlatilag a tökéletesnél is tökéletesebb volt mindkét gyereke, alig sírtak, egy hangos szavuk nem volt egymáshoz ésatöbbi.

Valószínűleg a te anyósod gyerkőcei sem voltak tökéletesek, csak azt tudom felhozni a fiús anyukák, az anyósaink mellett, hogy az idő megszépíti ezeket a dolgokat. :) Az én anyukám nem próbálja tagadni, hogy néha iszonyatosan nehéz volt velünk. :)

igen jól látod:)

csak a gond az,hogy amit a kicsinek veszünk azért a nagyobbik is botrányt csinál,hogy az az övé:(((