Amit senki sem mond el az anyaságról (beszélgetős fórum)

én kértem tőle-sőt ha szépen kérem örül neki-azt mondja ebből érzi hogy ő is fontos, neki is marad feladat és nincs kirekesztve.

és a gondjaimat is én kértem hallgassa meg...ő eleinte csak annyit látott hogy fáradt feszült rosszkedvű vagyok-és nem tudta mitől!Tőle-e vagy a gyerektől vagy saját magamtól.

szerencsére nem estünk abba a csapdába-hogy egymással veszekedni kezdjünk.rájöttünk beszélgetnünk kell-akkor kimegy belőlem a feszültség és normális is tudok lenni.néha tényleg csak az kellett hogy beszélgessünk-bármiről.mert egész nap egyedül ültem egy gagyogó babával(mindenki dolgozott)-kellett hogy felnőttel is beszéljek.persze mire ő meg hazaért pont csendre nyugalomra vágyott-egész nap emberekkel beszélt.szóval voltak súrlódási pontok-mind a kettőnknek meg kellett erőltetni magát.anyósom akkor azt mondta ha kivagyok-törjek össze egy kistányért a konyhába és megnyugszom.na egy-két tányért leejtettem a padlóra :D

a párom úgy fogta fel ezt az időszakomat mint amikor pocakkal voltam-szerinte akkor kezdődött hogy a hormonok miatt nem voltam egészen normális:D egyik percben örültem magunknak másik percben sírtam hogy biztos rossz anyuka leszek!szóval ő már a 9 hó alatt is megszokott.most már nincsenek ilyenek-nem vagyok bezárva én is sietek, intézem a dolgokat besegítek-dolgozom.gyerek az oviba-szóval a magánynak vége-most próbáljuk megnevelni a kis herceget.

Sziasztok!

Elöször is a cikk nagyon jó! A várandóság nem készít fel az anyaságra! Hát engem sem készített fel!

A fiam Armandó 23 évesen érkezett az életemben párom 27 éves volt akkor.Nagyon vártunk és szerettünk nagyon. Már a kórházba meg mutatta, hogy nem lesz vele könnyű az életünk. Sírt és sírt egész éjjel. Titokban én is sírtam vele együtt.

Haza jöttünk nem változott semmi sem csak az, hogy a boldog apuci is fenn volt velünk az éjjel. Apuci fogta kicsi fiát és sétált vele éjjszaka-hajnalba. Nem aludtunk egy percet sem. Én a nappaliba sírtam a kanapén a kicsi babánk meg apuci szerető ölében. Nem tudtunk, hogy miért sír és, hogy mi lehet a baja. Anyám és Anyósóm sem jöttek segíteni. (Anyám azt mondta, hogy nem kell nekünk még gyerek, mert nem tudjuk eltartani.)

Nagyon kimerültek voltunk. Én közben mindenen sírva fakadtam és magamba fordultam. Nem tudott érdekelni a saját kicsi babám. A párom elment táppénzre, hogy tudjon segíteni a kicsi körül. Terhesség utáni depressztóba estem. A párom főzőtt, mosott, takarított. Olyanok voltunk, mint a zombik. A páromon kívül nem tudtam kivel beszélni. Nagy a család, de mindenki az eslő nap jött amikor haza jöttünk a kórházból. Utána való napokon senki sem jött.

Nehéz volt az első két hónapunk a kicsi fiúnkkal, de NAGYON MEG ÉRTE.

Ahogy nőt egyre több gond és baj volt vele. Nem is akartunk második babát. Mert féltünk, hogy olyan lesz, mint Armandó.

De aztán probálkoztunk és amikor a fiúnk két éves lett volna teherbe estem. Nagyon féltünk.

Lányunk lett és ő mindenben másabb volt, mint Armandó. Amira kicsi nőm éjszakánként egyszer ébredt fel szopizni és aludt tovább. Vele nem volt komoly gondunk.

Most szeretnénk a harmadik babát, de eddig még fél éve sikertelen a probálkozásunk.

Nagyon sok türelem-gondoskodás kell egy kicsi babának.

ANYÁNAK, SZÜLÖNEK LENNI NAGYON JÓ DOLOG ÉS NAGYON JÓ ÉRZÉS.

Én egyébként nem igazán értek egyet azzal, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagyobb gond. Nekem minél nagyobb annál könnyebb. Nagyon jó gyerek amúgy, értelmes okos, mindent megért. Kicsit erősuakos, de melyik gyerek nem az? :-)

Szerintem annál könnyebb ahogyan nő, eddig legalábbis ezt tapasztaltam. 3 éves lesz kisfiam márciusban. Lehet ezt csak most gondolom így, majd meglátjuk kb. 6 év múlva. :-P Mert most lehet, hogy csak a szám nagy.

Ettől én is tartok:))

Már most kezdem érzeni a kis gyerek kis gond, nagy...értelmét!

:)

amikor mi először a mamához vittük pár napra.jött az öröm végre alszunk és pihenünk stb.

de éjszaka többször felkeltünk az üres kiságyhoz, napközben meg folyton hívogattam őket.Szóval nem is pihentünk annyit, amennyire számítottunk :) !

Mennyire igaz ez a cikk!!Az én lányom 13hónapos,de a szülés utáni időszak mégmost is kísért.Én 25 évesen szültem a kisbabámat,eü-ben dolgozom,így láttam szülést is,de visszagondolva én semészültem fel a szülés utáni dolgokra.Persze,mert ugye mindenki,csak a szülésig beszél a gyermekvállalásról,mintha utána már semmi dolgunk nem lenne.Ha a gyermektelen barátnőim kérdeznek ezekről a dolgokról én minden kertelés nélkül beszámolok nekik a negatívumokról.

DE kárpótlásul annyi szépet kap az ember.....:)))és különlegesnek érzi magát,amiért vele ilyen csoda megtörténhet.

Tudom, hogy nem támadásnak szántad! :-) Csak őszintén leírtál mindent. Ennyi! :-)

Állandó betegségben szenvedsz, ha nem vagyok túl tolakodó? :-S

Nem támadásnak szántam:)ez csak tapasztalat:)

Annyi negativum van az egészben,nehogy kerek legyen,hogy beteg vagyok és sajnos néha nagyon nehéz megcsinálnom az alap dolgokat pl.mosogatni,olyankor szakaszosan teszem a dolgom,mindig egy keveset.de minden megoldható,kivitelezhető,:)

Nővérem is ilyen és ezért becsülöm, mert a mostani feladatok mellett még 8 órát dolgozni hááát kemény lehet...

A környezetemben azoknak "megy" ilyen könnyen akik már szülés előtt is nagyon rutinosak voltak a konyhában, tisztaságmániások, és kevés az alvásigényük... remélem nemek is fog menni minden meló mellett is majd...

Na, akkor Te ellenpélda vagy, amihez szívből gratulálok, és csak azért, hogy nekem legyen igazam, nem kívánom, hogy Neked is legyenek negatív élményeid. Csak így tovább!

Én sokszor el vagyok havazva és sokszor kiborulok, de sosem a babázás végett, mert évekig vágytam rá. Hanem mellette dolgoznom kell és tanulni... és mindig úgy érzem, nincs időm semmire. Mások szerint nincs kupi, de én azért tudnék mit kezdeni pár szabad órával a pecóban.

Sziasztok!Én kétszer szültem,2003-ban és tavaly.Valahogy nekem ezek nem ismerősek amiket olvastam.(És nem HAZUDOK)Én is etettem éjszaka,föztem,takaritottam,nem üveges kaját kapott egyik sem,mellettük dolgozom még pluszba és nem szalad a lakás,mindenre van időm.A környezetem is csodálkozik hogy csinálom,pedig nincs segitségem,szülés után sem volt.Mosogatógépem sincs,nem rendelem a kaját,mikor a kicsi alszik,dolgozom.

Párom sokszor mondja pihenjél..de arra csak este van időm!

Most lehet jönnek a támadások,hogy "szuperanya" vagyok.pedig csak egy átlagos nő vagyok a szürke hétköznapokból,kicsit fáradt ugyan,de boldog!

Hát én nem szeretném azt tovább vinni, amit láttam. Nem akarom anyukámat bántani, világra hozott, felnevelt, de bizonyos dolgokban angyon nem értek vele egyet, pláne így utólag. Persze bizonyos dolgokat pedig biztosan jobban csinálna mint én..

De nálunk voltak dolgok, amik tabuk voltak, pl felvilágosítás. Meg voltak dolgok, amiket neki elmondtam (nagy nehezen és sok olyan, amit soha, mert nem mertem) és apukám szinte mindenből kimaradt. Ez ne helyes! A gyerek mindkettőnké, tudnia kell az apjának is róla, ha baj van. Ezt utólag totális bizalmatlanságnak tartom.

Másfelől rengeteg dolgot viszek tovább, de ezek inkább általános dolgok. Pl legyünk haverságban, de a tiszteletet megkövetelem, bizonyos hangnemet megtiltok, a hazugságot nem túröm és egyéb ilyesfajta dolog, amiben igenis kitartó és következetes leszek, nem érdekel a "trend", az erkölcsi lazulás.

Abbahagyom, lehet elkanyarodtam, bocsi!