Ha titkod van amit, Nem mondhatsz el senkinek, , mondd el hat mindenkinek! (beszélgetős fórum)

Tegnap egy partin eldöntöttem kiírom, Egyedül érzem magam a 30as évein közepén,, Nagyon! Pontosabban, ha úgy vesszük igazából még soha nem volt barátnőm, S ezt sosem vallottam be senkinek. Tegnap beszélgettem egy pultos csajjal, érdeklődött rólam -nem felszedés céljából, de én nem éreztem a lelkesedést sem, úgy éreztem, "fáradt vagyok" Nem akarom már a világot-nőket meggyőzni, milyen ember vagyok. Beszéltem, és teljesen fájt a fájdalom magány, és a hozzám köthető karakter keveréke, amiből sosem tudtam kimászni. Pedig nem volt mindig így...,, Óriási lelkesedéssel, partikkal, sporttal tanulással vágtam neki kamaszkorom óta a nagy élet megélésére,sokszor éreztem, h vettem le NŐ t a lábáról, de sosem gondoltam tovább,s állítólag ez volt a vesztem, mert volt aki küldte a jelzést..

Persze van oka miért gondolom így: sportos vagyok, adok magamra, viszont arcra sajnos nem vagyok szép. Kimerültem, Rosszul esik már az élet, meló hely rendben, viszont otthon lenni, lelépni, kirándulni, társaságba menni egyedül... Eszembe jutott a legrosszabb is...

Egyenlőre nézem a világot, csendben, beszélni sincs kedvem, eljárok mindenhova, sosem éreztem magam ez ügyben elveszve. Sajnos ez az életem, munka, és valahogy megélni lelkesedve a szabadidőt, és tudom, h a kapukat egy őszinte barátnő nyitná ki...

Köszönöm a biztatást, kedves tőled!És igen, pozitívan kellene hozzáállni a dolgokhoz, tudom. Csak tudni könnyebb, mint meg is tenni.

Azt hiszem hogy képes lennék így élni, de mint ahogy az esetem is mutatja a sors, úgyis próbára tenne előbb utóbb mással, ha most le is mondok az újról. Próbálok választ találni arra, hogy ez az egész azért tönrtént-e, mert nem közös ajövőnk a párommal, vagy azért, hogy ráébredjek nincs tökéletes kapcsolat és még inkább figyeljünk a sajátunkra.

Persze nyilván mindenki szerint az első a jó okfejtés, de akkor miért van bennem ilyen fokú bizonytalanság, hogy mi a jó út???

Nem ez nem igaz. Én 7 éves kapcsolatból léptem ki úgy, hogy szerettem még és Ő is szeretett, nagyon, így igaz, csak voltak más problémák amiken nem tudodott változtatni, és a gyerekem érdekében szakítottam....Azóta találtam valakit, egy igaz, igazi embert, és tudom, hogy vele minden jó lesz...röviden ennyi, nem megyek bele mélyebben, mert nem 2 mondat.

Szóval a lényeg, hogy én is azthittem, hogy sosem lesz más, meg nekem ennyi járt, bla-bla. Ez nem igaz. Pozitívnak kell lenni, optimistának, és egyből Te is jobban érzed magad, és a környezeted is Téged :)

Amúgy fiatal vagy még, Te így leélnéd az életed? Mint két barát?

Őszintén szólva talán azért, mert az újban nem érzem azt, hogy 'érdemes lenne' feladni érte a mostanit. Mármint jó vele, , meg amit írtam az előzőekben az igaz is, de valahogy mégis ezt érzem. Nem tudom megmagyarázni.

Tele vagyok kételyekkel, feszültséggel, mert egyáltalán nem látom a kiutat. Baráti körömben is sokszor hallom ezt a tanácsot, hogy inkább lépjek tovább, mert ez a mostani úgysem az 'igazi', de persze ennyi év után azért ez nem ilyen egyszerű. Együtt élünk, támogatjuk egymást mindenben. Szóval ez egy jó emberi kapcsolat közöttünk. Csak mint férfi és nő nem működünk már jól. De őszintén kérdem! Nem így van ez minden kapcsolatban x év eltelte után. Hogy a szerelem szeretetbe fordul át, és már nem olyan erős érzelmek hatják át, mint az elején? Vagy csak ezzel nyugtatom most magam?

Mivel még benne vagy egy kapcsolatban, tudat alatt azért vannak benned még bezárt kapuk, nem nyitsz az új felé 100%-osan.

Én biztos lépnék, és addig tedd meg, míg nincs gyerkőc...hidd el!

Nem feltétlenül kell biztosan elszürkülni egy kapcsolatnak, nincs két egyforma ember, egyforma hozzállás...

hát ezaz...Nem vagyok szerelmes! Talán ezért sem tudok könnyen dűlőre jutni. Nincs semmiféle rózsaszín köd. Egyszerűen, csak jobban odafigyel rám, jobban tudok beszélgetni vele, vagy talá már a sok év után most úgy érzem, jól esik ha ismét nőként néz rám valaki.

A baj az, hogy a kérdésekre egyenlőre én is csak keresem, de még nem látom a válaszokat.

Hogy miért nem tudok lépni? Igazán ezt sem tudom. Talán jobban félek az ismeretlentől, mint attól amiben végül is 'elvagyunk' mindketten. A szívem mélyén persze vágyom még én is nagy érzésekre, de már elvesztettem a hitem, hogy előbb-utóbb nem jut el úgyis minden kapcsolat az elszürkülésig.

Kérdés: Miért nem lépsz ki a régiből, és kezdesz az újba? nem írtál olyan problémákat, ami miatt "muszáj" lenne maradni a régiben.

Valamint, ha nem is valljuk be, de a szíved mélyén tudod Te is, hogy azért látsz egyre több hibát (a konkrétan létezők mellett), mert van egy új szerelem, és az "rózsaszín köd" a szó pozitív értelmében.

Sziasztok!

Azt hiszem ez a fórum amit egész eddig kerestem.

Hosszú idő(hónapok óta) vívódom már a valóság és az álmok közt.

Röviden a történetem: Több éve párkapcsolatban élek a párommal. A kapcsolatunk nevezhető átlagosnak. Vannak konfliktusok, viták, de alapvetően szeretjük egymást(mégha már nem is szerelemmel, legalábbis én biztosan nem, de rajta is ezt érzem, bár ő tagadja, hogy jól gondolom.)

Szóval teltek múltak az évek, némely komolyabb problémák által a szememben egyre inkább változott a kapcsolatunk, az én megítélésem szerint. A lényeg, hogy már nem tudok rá úgy felnézni, ahogy korábban, és azt gondolom, a mostani helyzet kialakulásában ez kulcsfontosságú jelentőséggel bírt. Ugyanis egy ideje megismerkedtem valakivel. Nos igen, meg lehet vetni, de ez az igazság. (egyébként úgy gondolom, ha egy kapcsolat jól működik, nem tud belépni egy harmadik...szóval ez ránk is igaz)

Tehát megismerkedtem valakivel, akivel szép lassan ráébredtünk, hogy egyre jobb és jobb együtt...minden téren(a párommal közöttünk ezzel is gond van, már jó ideje)

Sosem gondoltam, hogy ilyen helyzetbe kerülök, de megtörtént. Már százszor elhatároztam, hogy megszűntetem az új 'ismeretséget', de nem azért, mert nekem nem jó vele, hanem mert én is tisztában vagyok azzal, hogy amit teszek nem helyes. A párommal próbáltam már milliószor megbeszélni a gondokat, vagy csak egyáltalán megbeszélni valamit, de egyre kevesebb közöttünk a kommunikáció az elmúlt években. Őt teljes mértékben leköti az egzisztenciája, amúgy meg másra már nincs ereje. Ez minden területre igaz. (talán ez is szerepet játszott a 3. jöttében)

Szóval a problémák elég összetettek.

Lehet, hogy kicsit kuszán írtam, akinek van kérdése, írja meg bátran.

Szeretnék véleményeket, ahogy ti látjátok.

Köszönöm előre is!

:) Imádom a Coldplay-t. Nekem ez az egyik kedvencem:

[link]

Gondolom látják hogy ott az alma

Bocs de tegnap elment az internetem

van egy jó történetem...

almaszedő vásár...

elmegy a család almát szedni, hogy anya télire befőzze, de odaérve veszik észre hogy otthon maradt a láda...

közlik a gyerekekkel, hogy nem tudunk almát szedni, mert nincs...

a gyerekek értetlenül néznek...

miért?

szerinted mi a vége?

igen van benne valami

meg ugye mindig azt hallják hogy nem és könnyü megjegyezni