Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Diéta & Fitness témák » A változás pszichológiája, a psziché változásai cikk

A változás pszichológiája, a psziché változásai


Az önelfogadás harca és a diétázás-edzés körforgás hatással van a lélekre pro és kontra, ezt fejtegettem ki pár sorban, pusztán saját tapasztalatok alapján. "Mitől olyan kitartóak azok, akik a sikertörténeteket írják, mi viszi őket előre?" Ez a kérdés foglalkoztatott már régóta, főleg a saját életemmel kapcsolatban, és innen érkezett a felismerés is. Remélem ez ad némi mankót azoknak a "harcosoknak", akik magukkal küzdenek :)
A változás pszichológiája, a psziché változásai

Leszögezném, most kezdtem...újra. Mint annyi sorstárs, több hónapnyi-évnyi tunyulás után most léptem rá újra arra az útra, ami a vágyott alak, egészség, stb. felé vezet. Még nem tartok sehol. Még nem mérek centiket, kilókat, még nem látszik a változás, még nem vettem meg az új sportcuccot, viszont egy nagyon érdekes felfedezést tettem, amit szeretnék megosztani azokkal, akik hasonló cipőben járnak.


Mindenkivel megeshet, megesik. Nem veszi észre és egy-két év alatt felkúszik az a (jó)pár kiló. Előfordul. A rutintalanabb (én) a következőképp reagálja le ezt agyban:

„Jujj, mi történt?! Azonnal tegyünk valamit ellene!" És mint az őrült előkaptam a három éve porosodó edzéstervet és nekiestem, mint Singer a varrógépnek. Mert azt hittem, hogy ezzel ugyanolyan hamar, mint ahogy a döbbenet jött majd, megjön az eredmény is. Persze, nem így lesz. A kezdeti lendület nagyon hamar alábbhagyott, mert egyszerűen nem maradt belőle már másnapra sem semmi.


És jön az első kopp. Három nap alatt nem lehet csodát tenni. Kudarcélmény. Összetörés, megzuhanás, kicsit megnyugvás, probléma szőnyeg alá söprés. Átmenetileg kicsit jobb. Ideig-óráig. Mert a hurkák, kilók nem tűntek el. Jön a következő kör, ugyanúgy, ahogy az első, ugyanazzal az eredménnyel. Átlagban eljutunk vagy 3-4 körig, vagy ez egy folyamattá gyúrja ki magát, amibe a lélek egyszerűen belefárad.


Én valahol itt tartottam, amikor észre vettem, hogy mennyit bántom magam egy nap. Nem fizikailag, hanem lelkileg, szavakkal, gondolatokkal. Biztos ismered. Amikor nem tudsz úgy belenézni a tükörbe, hogy ne gondolj valami csúnyát, hogy ne a rosszat lásd legelőször. Amikor már nem tudsz semmi pozitívumot elmondani az emberről, aki visszabámul rád. És ezt nem egyszer, naponta többször, sőt óránként többször. Ez pedig nem segít. A lélek - és a test - egyre fáradtabb, a hétköznapok egyre rosszabbak, végül már az emberek közé menetelre is úgy gondolsz, mintha az valami ördögtől való dolog lenne, a bikini-szezon szó pedig átavanzsál valami ismeretlen, láthatatlan betegséggé, aminek a gondolatától is rosszul vagy.


Innen kell felállni. Jó nagy hendikep. Nagyjából ez már a gödör aljánál is tovább van, főleg ha közben a nagy lelki tusában még sikerült pár centit felszedni. Mi a teendő? Bevallom, nincs csodareceptem. Fogalmam sincs, kinek mi fog segíteni innen kibillenni. Olvashatunk siker-sztorikat, amiben leírják, hogy "megijedtem attól, amit láttam", "kicsúfoltak az utcán, majd elsüllyedtem", vagy hasonló "pofonok", amik hatására emberek nekikezdtek és megcsinálták. Én sosem hittem a negatív motivációban. DE! A lényeg, hogy arra rájöttem, hogy HOGYAN tudták ezek az emberek végig csinálni azt a tervet, amit maguknak megírtak! Méghozzá a saját bőrömön, úgy, hogy én még nem hogy végig nem csináltam, csak elkezdtem.


És mi a titok?

A titok, hogy nincs titok. A titok maga a biológia. A titok az alaptörvény: Hasonló vonzza a hasonlót. Energiát fektettem magamba, ezért több energiám is lett. Tettem valamit magamért, ezért jobban is éreztem magam. Megemeltem magam, ezért a testem felemelte a lelkemet.


Egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy két hete nem bántottam magam! Tényleg nem! Eszembe sem jutott a saját testemet ócsárolni, akaraterőmet minősíteni, magamat lehúzni. Mert elkezdtem tenni magamért. Nem sokat, sőt, nem nagy léptékkel, mondhatni babalépésenként haladok előre. De megteszek mindent. Nincs miért arcon köpni magam reggelente, mert ha végiggondolom az előző napot tudom, hogy ami tőlem telt, azt megcsináltam. Ez lehet a titka azoknak, akik a sikertörténeteket leírják. Hogy elkezdtek valamit - értelmesen, türelmesen, esetleg segítséggel, épp amennyit bírtak - és nem csak a testük, hanem a lelkük is elkezdett meggyógyulni. Pozitívabban kezdtek gondolkodni, ami meghozta az energiát ahhoz, hogy kitartóbbak legyenek, aminek következtében még pozitívabban gondolkodtak, ez még több kitartást adott, és a végén boldogok lettek.


Ezt nem lehet, és nem is kell akarni. Ez jön. Ha akarod, ha nem. Aki nem hiszi, járjon utána :)




Írta: Vicalany, 2018. február 20. 13:08
Fórumozz a témáról: A változás pszichológiája, a psziché változásai fórum (eddig 13 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | Facebook