Főoldal » Írások » Diéta & Fitness témák » Tudjuk, hogy elrontjuk, és mindig csapdába esünk, de újrakezdjük

Tudjuk, hogy elrontjuk, és mindig csapdába esünk, de újrakezdjük


Tudom, hogy miért nem sikerült eddig lefogynom, de mindig belesem a saját csapdámba, ezért rövid idő után feladtam…

Hosszú évek alatti fogyókúrák alatt sikerült jól elrontani az egészségemet és mégsem értem el sikereket, sőt állandó kudarcélmény lett a vége.

Tudjuk, hogy elrontjuk, és mindig csapdába esünk, de újrakezdjük

Sokszor feltettem már magamnak azt a kérdést, miért vagyok én ilyen „szerencsétlen” miért nem sikerül nekem visszafogynom a régi, fiatal asszonykori súlyomra?! Eddigi éltemben mindig elértem mindent, amit csak szerettem volna, amilyen célt kitűztem magamnak azt meg is tudtam valósítani. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak olyanra, mint diploma felnőtt fejjel, saját családi ház, rendezett családi élet, utazások, stb. Egy valamit, amire régóta vágyok azonban eddig nem sikerült megvalósítani. Ez a valami a 65 kg testsúly és az ezzel járó számtalan előny!


A fogyásom története 32 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a második gyermekem megszületett. Ezután sehogyan sem sikerült visszanyerni a terhesség előtti 60 kg-t. Itt rontottam el és azóta is folyamatosan csapdákba esem.


Huszonévesen gyorsan sikerült 500-800 kalóriás étrendekkel 8-10 kg-tól megszabadulni és ez volt a jojózás kezdete. 30 éve még nem volt ennyi jó szakcikk, ami felvilágosított volna, hogy ne tedd, nem szabad így fogyózni, mert súlyos következményei lesznek!

De az is lehet, ha lett volna több információm a minimum kalóriás kúrákról, akkor sem fogadtam volna meg!

Szóval lement 5 kg, jött helyett 8, aztán egy újabb fogyis tipp, újra lement 5 kg és 10 jött vissza! Közben teltek az évek, és jöttek mentek a kilók és a remek fogyókúrák!

Aztán 40 éves lettem és családi örökségként a fiatalkori menopauzát kaptam édesanyámtól és az ezzel járó hormonzavart is. Fél év alatt 18 kg plussz! És ekkor már 90 kg voltam. És mind minden rendes valamire való nő, folytattam tovább biztosabbnál biztosabb fogyókúrákat!

Aztán 6 éve beütött a krach, 2 típusú cukorbaj, magas vérnyomás! Napi 4 adag inzulinnal indultunk, most 180 gr szénhidrátos diétán vagyon napi 2 tabletta gyógyszerrel és normális a cukrom!

A fentieket azért írtam le, hogy aki elolvassa, az okuljon a példámon, ne essen bele az én csapdámba, mert nagyon nehéz lesz a kiút…


Még az a szerencsém, hogy alapvetően pozitív gondolkodású vagyok és bennem van egy kisördög, ami azt mondja, soha ne add fel! És soha nem is adom fel! Most, hogy vasárnap ráálltam a mérlegre és 101 kg mutatott, a depis időjárás ellenére túltettem magam az első sokkon és már azon törtem a fejem, most mivel próbálkozzak? Júniusban mennem kell az orvoshoz ellenőrzésre és addig legalább arra a súlyra vissza kellene fogynom, amennyi legutóbb voltam!


A hoxa.hu-n olvastam valakinek a naplójában az inzulinszétválasztós diétáról és miután ezt még nem próbáltam, most nekilátok!

Most biztosan sikerülni fog!




Írta: c079b9184b, 2010. május 26. 21:08
Fórumozz a témáról: Tudjuk, hogy elrontjuk, és mindig csapdába esünk, de újrakezdjük fórum (eddig 46 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook