Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » A tizedik unoka

A tizedik unoka


Mindig is nagy családra vágytam. Most azt mondom, ez az álom valóra vált.
A tizedik unoka

Az úgy volt, hogy korán, szinte gyerekként mentem férjhez.

19 éves voltam, amikor az első kisbabám meghalt. Aztán egy vetélés. Az hittem itt a világnak, az életemnek vége.


Csodák csodájára az Isten a tenyerére vett. Három egészséges, szép gyerekem született ezután, akik immáron 8 unokával ajándékoztak meg. Három egyetemista, két középiskolás és három kisiskolás közülük.


Úgy hozta az élet, hogy a lányom immár 40 évesen harmadik babát tervezett a férjével.

Aki hamar meg is fogant, de sajnos nagyon kevés időt töltött velünk.

El kellett búcsúznunk a pici kis lélektől már 9 hetesen. Mindenki gyászolt, az egész kiscsaládom: tizenhatan!


Most mindennap imádkozom, hogy újra "leszülessen" hozzánk egy kis lélek.


És már most megígérem, mielőtt a lányomat választod anyukádnak, itt szerető család fogad majd, akik mindig szeretni fognak és vigyáznak rád!

Igaz, mocskos egy világban élünk, de minden új élet új reményt hoz. Én az egyik nagymamád vagyok, aki még egyszer szeretné átélni a születés csodáját.

Áldásom rád!




Írta: Hanka101, 2022. június 22. 09:35
Fórumozz a témáról: A tizedik unoka fórum (eddig 17 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook