„A szeretet nem a mérlegen dől el, és az ember lelkének tisztasága sem!” (beszélgetős fórum)

Egy duci kolléganőm, Anikó alatt a napokban összetört a szék. Mindenki szánakozva nézte a jelenetet, az egyik főnök pedig elvonult az egyik irodába röhögni. Szegény lány borzalmasan szégyellte magát. Nem tudom, minek köszönhető, hogy a 177-178 centije mellé kb. 140-150 kg-ot nyom, de ha hormonbeteg lenne, nem enne ebédre kakaós csigát meg hamburgert. Pedig ezeket eszik...van egy barátnőm, akit Móninak hívnak, ő szintén duci, 110 kg a 165 centijéhez. Ő pajzsmirigybeteg, és rá sem néz a fehér lisztes, cukros péksütikre, nem eszik fagyit, pedig nyáron nincs is jobb annál. Otthon süti a kenyeret teljes kiőrlésű lisztből és cukor helyett édesítőt használ.

Anikónak nincsenek hormonbajai és pajzsmirigygondjai, ergo nem betegség miatt hízott meg ennyire, mint Móni, hanem a rossz táplálkozás és a mozgáshiány miatt. Mégis csokit, péksütit, gyorséttermi kajákat eszik. Móni pedig, aki a pajzsmirigye miatt rengeteget jár orvoshoz, folyamatosan diétázik. Most kapott gyógyszert, a doki szerint ettől megindul a súlycsökkenése majd.

Aki úgy kövér, hogy közben hizlaló kajákat eszik és a legnagyobb mozgás az életében az, hogy kibontja a csipszes zacskót, az ne sajnáltassa magát.

Nagyon igazad van mindenben. Bár nekem épp fordítva működik mondjuk, ha nagyon oda vagyok, egy falat se megy le torkomon, és iszonyatosan le tudok fogyni.

Ilyenkor én is sokkal jobban odafigyelek a pszihés okára, így könnyebb ezeket a dolgokat kezelni.

én mostanában kezdtem rohamosan hízni.....

hmm hmm..szarban a haza.......

Ezt nem teljesen értem. Szerintem két külön dolog hivatással élni és egy másik téma a plusz kilók, egészség és önelfogadás. A heti 5 futás és erősítés, ill. diéta ha nem is hoz mínusz kilókat de segít egészségesnek lenni és jól érezni magam a bőrömben, még ha néha ki is borulok. De a cikkem lényege pont az, hogy emlékeztessem magam, hogy nem ez a fontos az életben, hanem a többi és buta vagyok és is, amikor mégis ezt helyezem az előtérbe.

Az, hogy hivatástudatom van segít azokban a döntésekben, hogy mit tanuljak, milyen munkát keressek.

Nem teljesen értettem a hozzászólást :(

Az elhízott ember a szeretethiányt próbálja pótolni fizikai szinten, ami persze nem lehetséges.

Ezt már több fórumon is írtam és egyeseknek nem igen tetszik.

Nálam is ez így működik. Ha jól érzem magam a bőrömben, peregnek le a kilók. Viszont, ha mélyrepülés van nem tudok diétázni, még ha akarok sem tudok fogyni.

Sajnos sok olyan ember van, aki a "küllemét" veszi feleségül a párjának. Ezért aztán amikor az egy pár év múlva már nem olyan üde és hamvas, hát lecseréli, mint egy divatjamúlt pulóvert. Ez szánalmas!

A témával kapcsolatban nekem két észrevételem van.

Először is az ember értékét tényleg nem a mérleg méri. De a túlsúlyos emberek dilemmája mégis ez: értéktelennek érzik magukat a külsejük miatt (sőt ez alapból már kiváltó oka is lehet az elhízásnak). Ezért aztán az elsődleges dolog nem feltétlenül a mások iránti odaadás és jótékonyság lenne, hanem hogy önmagát megtanulja szeretni az illető. Ez szinte már közhelynek hangzik, mégis nagyon fontos. Aki nem becsüli magát az egyrészt mások szeretetétől függeni fog, másrészt az önbecsülését pótolni próbálja majd ideig-óráig ható dolgokkal, függőségekkel (ami lehet a kaja is, de bármi más is). Vagyis az alap: önmagunk FELTÉTEL NÉLKÜLI elfogadása. Minden hibánkkal, esendőségünkkel, tökéletlenségünkkel együtt kell elfogadni magunkat. Amíg ez nem megy, nem vagyunk teljes emberek.

A másik dolog meg: amikor valaki nagyobb tömeget szed magára, az azt jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben a lelkében vagy körülötte. Súlyos gondok lehetnek a háttérben, ami ellen így védekezik.

Magamból indulok ki: amikor boldog vagyok, jól érzem magam a bőrömben, szeretem magam és érzem, hogy mások is szeretnek, akkor bármiféle erőfeszítés nélkül fogyok. Mikor összecsapnak a hullámok a fejem felett, csalódok magamban és másokban, boldogtalan vagyok az aktuális kapcsolatomban, úgy érzem, hogy nem szeret senki, akkor hihetetlenül gyorsan elég sokat magamra tudok szedni minden kézzelfogható ok nélkül (vagyis anélkül, hogy folyton zabálnék). Ez egyfajta védekezés nálam (is).

Elég sok időbe telt, de rájöttem, hogy így működöm és hogy érdemes figyelni ilyen szempontból magamat, mert a testem rögtön jelzi, ha valami nincs rendben körülöttem, akkor is, ha én magam még nem is érzékelem.

hú..((

ne sajnáld egy percig sem...ha jól emlékszem azt írtad valamelyik fórumon,hogy jól érzed magadat a bőrödben..akkor meg majd jön valaki ,aki valójában szeretni fog.az embert nem kilóban mérik.

dianit azt hiszem te a valóságban a vallásodba, vagy nevezzük másképp a hitedbe és a "hivatásodba" menekülsz a felesleges kilóid elöl - a cikked alapján én ezt értelmeztem-

- mért nem fogadod el magad olyannak, amilyen vagy, élj egészségesen, figyelj a saját életedre, magadban is bízzál, emellett törődhetsz másokkal is, de ne ez legyen számodra a legfontosabb

Huh, zora ezt nem kellett volna leirni. Van aki meg emlekszik rad es a forumodra. Az az igazsag, te kicsit elszalltal. Es akik ott voltunk nem csodalkozunk a vegkimeneten sem.

De a cikk jo, es mikor ranezek a draga-elhizott ferjemre, akinek a csaladja jollete az elso, ezert neha egyaltalan nincs,ideje enni, estenkent viszont bepotolja de folyton kedves, szeretetteljes, vidam, akkor ugyanazt elem meg mint te, kedves cikkindito. Hogy mindegy hany kilo, de ertekes ember. Ne add fel a fogyokurat, mert ha megtanulod elfogadni magad, az sokat segit majd, es csak ugy repkednek le a kilok.