A párom kirakta anyámat az albérletünkből (beszélgetés)

Igen, az is jó megoldás lenne, ha a mama beköltözne egy idősek otthonába. Sajnos sokba kerül a beugró, de a vidéki ház árából kitelne szerintem.

Ehhez el kell érnie a nyugdíjas korhatárt (63 év), utána csak a nyugdíja nagy részét kell kifizetnie havonta a gondozásért. Ez is elég sok, de éjjel-nappali orvosi ügyeletet kap érte.

Úgy emlékszem, az alaphelyzet az, hogy a topikindító lakott együtt a mamával albérletben, és utána költözött hozzájuk a férj.

Nekem az a felfoghatatlan, hogy miért nem hagyták ott a mamát az albérletben már akkor, amikor összeházasodtak, 7 éve? Ők meg költöztek volna egy másikba, ha önálló életet akarnak élni.

A bérelt lakásnak épp ez a lényege, hogy mobilis, könnyen változtatható. Könnyebben, mint egy saját tulajdonú ingatlan.

Most nincs időm tovább magyarázni, de valószínű nem is lenne értelme, csak annyit, hogy akinek soha egyetlen egyszer sem mondják a szülei, egyszer sem ölelik meg, nem dicsérik az nagyon sokat kell fejlődjön, hogy jól legyen, s ehhez még verni sem kell. Ott a nagy tökéltességben is valami baj van...

Nem pont így van: a gyermek személyisége is közrejátszik, a további társas kapcsolatok, stb., stb.

Én ettől függetlenül hiszek abban, hogy minden gyermek jónak születik...

Végül mindig mindketten oda lyukadunk ki, hogy csakis a FELNŐTT EMBER FELELŐS A SAJÁT ÉLETÉÉRT. :)

de miert baj, ha valaki serul? ki az, aki nem serul elete folyaman?

az baj, ha valakit vernek, eheztetnek, nem gondoznak stb. nincs az a szuloi szeretet, gondoskodas, amibe bele nem lehetne kotni, hogy miert rossz modon es karosan :D

ismerek tobb emberket kozelrol, akiknek valoban durva gyerekkora volt. veressel, eheztetessel, elhagyassal. biztos, hogy serultek, nem kicsit. mind boldog, hosszu parkapcsolatban el, remekul valasztottak. ismerek 'tokeletes' csaladban felnott embereket, mai napig jo es szoros a kapcsolat, bizalom a szulokkel, katasztrofalis eletuttal

nem lehet erre fogni. akkor a gyerekkor elorevetitene a jovot, de nem igy van

nem azt vitatom, hogy nem hasznos visszanezni, megvizsgalni felnott esszel, hogy vajon mitol van az emberben szorongas, gat vagy onbizalomhiany. mert hasznos lehet a felismeres, hogy ez vagy az mekkora sulykent nehezedett ra, holott nem is az, felnottkent mar latja. de azon lovagolni, hogy nehez eletem van, mert az anyam nem szeretett, csak fel nyalokat kaptam fogorvos utan, vagy a tesomat jobban szerette, vagy mondta, hogy ugyse tudok golt loni, annyira felesleges. de valoszinuleg erre szulokent jon ra az ember, hogy nincs tokely, es minden ember mas. vannak gyenge jellemek vagy rosszak, ez van. nem kotelezo kovetni

Pedig nem az, de lehet rosszul látom, két évig ezt tanultam az egyetemen, így lehet torzult a szemléletem. Nem tudom, de ezt látom az iskolában a kamaszokon is....

Igazad van, hogy definiálni kell, mert nem mindegy, hogy a gyermek számára megfelelő-e az a szülői szeretet. Ugyanaz a szeretet lehet egyik gyereknek túl sok, a másiknak meg túl kevés és máris sérül(het). Persze ráfigyeléssel egy egészséges lelkületű ember ezt látja, nem akkora nagy kunszt felismerni. Ha a megfelelő szeretetet, s ezzel a védekező mechanizmust megkapja otthon a gyermek, jöhet bármilyen külső ráhatás nem fog sérülni - észre sem veszi a megjegyzést, vagy ha észreveszi lepereg róla. Igen, ez a másik probléma: olyan 12-13 éves gyermekeket ismerek, hogy EGYEDÜL élnek, sőt olyan is volt, hogy a 9.-es éltanulónk nevelte a testvérét, a szülők külföldön dolgoztak.

A túlkényeztetés és túlféltés ugyanolyan veszélyes, mint a szeretetnélküliség.

Igen, érthető, évszázadokon keresztül a nőké volt a gondoskodás feladata, saját magunkról is tudunk. :) A pasikat meg úgy-e kiszolgálták az őseink, a génekben ez is benne van.

És 60 000-ből meg tudna élni? Egyébként mennyi most a nyugdíjkorhatár? Nem 62-év?

Mindegy. Fel nem foghatom, hogyan jutottak a hozzászólók arra, hogy mérgező szülő, nem tud leválni a gyerekről, nyugodtan rakd ki, stb.

Amit nem tudunk: miért borult ki a párod? És csak ő, te nem? 7 évig nem lehet úgy együtt élni, hogy nem volt rendben semmi köztetek. Mi történt hirtelen?

Miért nem lehet rábízni a gyerekeket?

Csomó megválaszolatlan kérdés, semmit nem tudnak anyádról, a lényeg, hogy dobd ki, majd hazatalál, és ott alszik.

Jóéccakát, pihentető alvást neked.

en ezt a gyerekkori kerdest tenyleg tullihegesnek gondolom. megis kire lehet mondani, hogy szereto szulo es nem serul tutira mellette a gyerek? mi van akkor, ha nem a szulok miatt serul, hanem az ovis vagy sulis tarsai miatt? mi van azokkal a szereto szulokkel, akik sokat dolgoznak es alig vannak a gyerekekkel? vagy azokkal a szulokkel, akik eleg idot toltenek a gyerekkel, szeretik, de olyan elvarasokat tamasztanak, amit maguk szerettek volna teljesiteni, a gyereknek meg teher lesz? vagy akik mindent flottul csinalnak, de becsuszik egy megjegyzes, amit a gyerek orokre magara vesz? vagy minden szuperjo, es a gyerek a tutiban no fel, ezert az elso nem tuti dologtol akkora pofont kap, amitol nem tud felallni, pedig mas fel sem veszi? a vegtelensegig lehetne sorolni, annyira felesleges

egyebkent meg a nok sokkal erosebbek, pasik kozott sokkal tobb onallotlan borzalom van :D

Természetesen minden gyerek más és más, reagálhat másként, de bizonyos helyzetekben vannak minták amiket követnek a személyiségtípusok. Ebben egyetértünk, viszont a nem szerető szülők mellett felnőtt gyerekek minden esetben sérülnek, aztán, hogy szerencséjük lesz és mondjuk találnak egy szerető óvónőt, tanítónénit, nagynénit, bárkit aki mellett megtanulják a kötődést, ez más kérdés, de ez nagyon-nagyon ritka.

Persze, csak azt a típust többször láttam, hogy emlegeted, mint olyan. Gondoltam, hátha érthetőbb, hogy vannak olyan nők is akiknél a leválás a szülőkről és fordítva nem történik meg.

Igen, habár a pár is tűrt 7 évet, iszonyatosan sok, birkaidegei lehetnek.

Nem hiszem, hogy a fórumindítót a szeretetkötelék tartaná vissza, én a lelkiismeret-furdalásra és bűntudatra tippelek. De persze lehet, hogy tévedek. Ez még erősebb a szeretetnél is.

azt hiszem, meg azzal sem ertek egyet, hogy nagy kulonbseg van szereto es nem szereto szulo gyereke kozott. azt hiszem, a gyerekek kozott van nagy kulonbseg. van, aki egy szereto szulo mellett is sokkal erzekenyebben el meg egy adott szituaciot, es nyomot hagy benne, mas nem szereto szulo mellett sem lesz lelkiserult

attol, mert azt irtam, szerintem nem normalis, ahogy ez a ket felnott no a szuleihez viszonyul, nem jelenti azt, hogy egy ferfinal normalisnak tartanam ugyanezt

ebben a forumban abban van szerencseje a foruminditonak, hogy a parja tokos es hatarozott, nem akarja tovabb ezt a helyzetet elviselni, de szereti annyira, hogy ne hagyja el. mas pali reg lelepett volna, hogy akkor eljel anyucival. nem kene veszni hagyni ezt a kapcsolatot, a foruminditonak is ideje lenne donteseket hoznia

en ebben a szituban nem hazazavarnam az anyamat, ha ezer evig jo volt nekem, hogy egyutt eltunk, mert biztos szoros kapcsolat van koztuk. de kulon koltoztetnem, es gondoskodnek rola, idot is szannek ra

Nem, nem kell ideális gyermekkor - nincs is ilyen, szerintem -, de nagy különbség van szerető szülő és nem szerető szülő gyermeke között. Persze létezik az általad említett réteg is, akik egész életükben minden negatívumot a szülőkre hárítanak.... Ugyanabban a családban két gyerek kétféleképpen értékelheti a gyermekkorát, egyik pl. sérül, másik nem - vannak más tényezők is, hosszú lenne itt értekezni róla.

Igen, ez a felnőtt hozzáállás a dolgokhoz, de felnőttnek titulálod azokat a férfiakat pl. akik 40-50 évesen is anyuci véleményét szajkózzák függetlenül attól, hogy van feleségük vagy sem, együtt élnek anyucival vagy nem? Látod, ez is egy kategória....

Emberek vagyunk, nem kell tökéleteseknek lennünk, de ha már félresikerült valami, akkor rendbe kell hozni van akinek mankó kell hozzá, itt megkapják, aztán vagy használják, vagy nem.

szerintem nagyon kevesen lehetnek, akik idealis gyerekkort tudnanak felmutatni, tokletes szulokkel. meg akiknek jo a kapcsolatuk, azoknak is biztos, hogy valamit rosszul csinaltak a szulok. szulokent sem gondolom, hogy mindent jol csinalok-csinaltam

valahogy divat lett allandoan a nehez gyerekkor vagy egyeb lelki tenyezo moge bujni, pedig jobb lenne az iranyba menni, hogy az ember alljon meg egy pillanatra, gondolja at, hogyan szeretne elni, mik a celjai es miket tehet meg azert, hogy mindezek valora valjanak

lehet, hogy vannak tokletesen kiegyensulyozott emberek tokeletes onbizalommal es a tobbivel, de azok milyen unalmasak lehetnek, unalmas elettel :D nem kene nyavalyogni a lelki sebeken, mindenkinek vannak vagy lesznek, az ugyanolyan szerves resze az eletnek, mint a jo elmenyek. ugyanugy formalnak, sokszor sokkal tobb jot, erot, erzest hoznak felszinre valakiben, mint a jo elmenyek

Ezt hozza ki a nem megfelelő kötődéssel rendelkező emberekből az élet, amit nem ők irányítanak. Ha a gyermekkorban valami elromlik, azt tudatosan is elég sokáig kell javítani, van akinek egy élet nem elég rá (főleg ha meg sem próbálja, vagy nem kér segítséget).

Ismered a történetem....

normalis esetben mar tinikent sem birja elviselni az ember, hogy a szulei beleszoljanak a maganeletebe. ha felnottkent is inkabb bealdozza a sajat maganeletet, az magara vessen

eleve nem ertem, hogy jut el valaki 2 gyerekkel oda, hogy az anyjaval eljen, masik forumozo eseteben oda, hogy a ferjevel tavol elve is folyton az anyjaval foglalkozzon

akkor adjatok ki a hazat, es ha szukseges, azt kicsit kipotolva tudtok berelni neki a kozelben

persze haza is kuldhetitek, nem fog az utcan lakni inkabb, akarmit mond :D

Jól is tette.

Anyád nem normális.

Ha nem akar hazamenni, aludjon az utcán.

Azt hiszem, nem ő tojta a spanyol viaszt.