Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » A növények valóban kiegyensúlyozottabbá tesznek?

A növények valóban kiegyensúlyozottabbá tesznek?


Mindenkinek vannak emlékei gyermekkorából a nagymamáink vagy édesanyánk egyik nagy szenvedélyéről, a cserepes virágok gyűjtéséről és gondozásáról.
A növények valóban kiegyensúlyozottabbá tesznek?

Amikor még a szomszédok egymás között cserélgették a hajtásokat, módszereket beszéltek meg egyik másik növény gondozásával kapcsolatban, és tippeket adtak a másiknak mit hogyan csináljon meg.

Otthon pedig szépen zöldelltek a primulák, anyósnyelvek, fokföldi ibolyák, filodendron és a többi csodás növény...

Nekünk gyerekeknek, persze még véletlenül sem lehetett a közelükbe kerülni, mert az gyakorlatilag száz százalékban együtt járt azzal, hogy egyiket másikat ledöntöttük, felborítottuk, esetleg valamilyen más módon kárt tettünk bennük. Később aztán az évek múlásával, kötelezővé váltak az öntözések, gondozások, amiktől néha a hátunkon futkosott a hideg. Mert gyerekként, ki szeret játszótér helyett virágokat locsolni, száraz leveleket leszedegetni meg hasonló dolgokat.


Majd felnőttünk, és sokunknál a virágok, növények valahol elmaradtak.

Azt mondják, hogy egy növény, legyen bármely kicsiny is, zöldje folytán otthonosabbá, kedvesebbé varázsolja a lakást. Már ha életben tudjuk tartani, ami némely esetben nem kis feladat. Voltak már eddig is kisebb-nagyobb próbálkozásaink, néha egy-egy orchideával, máskor pedig esetleg egy mikulásvirággal. Azóta már egyik sincs meg...

Leköszöntek, ahogy illik. Mert kevés az olyan növény, ami mindent kibír, a rendszertelen öntözést, kevés napfényt, a tulajdonos viszonylagos hanyagságát, ami persze legtöbbször abból adódik, hogy napjainkban állandó a rohanás, semmire nincs időnk és sokszor energiánk se.


Én körülbelül hetente megfogadom, hogy talán holnap – mindig holnap – felkerekedek, és szerzek valami sokat bíró zöldséget, ami majd talán szeret is annyira, hogy nálam maradjon.


Ezidáig a tervekkel nem sokra jutottam, nemrég azonban vettem egy nagy levegőt és új lakóval bővítettem otthonunkat : szereztem egy tündéri karácsonyi kaktuszt.


Ő szép, én pedig örülök...




Írta: cicaaa65, 2018. szeptember 26. 09:35
Fórumozz a témáról: A növények valóban kiegyensúlyozottabbá tesznek? fórum (eddig 19 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook