A nap tanulsága? (beszélgetős fórum)
Most egyelőre az a legjobb, ha úszol az árral, és nem vele szemben ....
ne várj köszönetet semmiért...ha mégis megteszi valaki, pozitivan fogsz csalódni.
Igen, nem könnyű most semmi...
És ha akarom, ha nem, meg kell élnm minden egyes percét, keserűségét és bánatát...ez van.
A 2-3 hónap nem is olyan hosszú idő, egy válás után. Van olyan, aki még évek múlva sem tudja elengedni, valamelyik lépcsőnél megakadt ....
huhhhh, akkor még az elején vagyok...nagyon.:((((((((((((((((((
az bizti, hogy kell bizonyos idő, ameddig ez ember engedje magát "gyászolni", elsiratni a dolgait a problémáit, mert enélkül egyszer úgyis összeroppanna...
nekem kb. 2-3 hónap kellett a válás után, amig át tudtam állni egy másik gondolkodásmódra, utána egyre könnyebben mentek a dolgok!
Teljesen egyetértek. Amúgy a pozitív gondolkodással semmi bajom, de előtte had dühöngjem, sírjam ki magam...ha 1 évig csinálom, hát 1 évig, ameddig tart...siettetni éppen lehet, például meditációval, vagy a jógával. Nekem ez így bejött, úgy érzem. Remélem. :)
A mai napomnak még nem volt mélyebb tanulsága.
Ha lent vagy az alján, onnan már csak felfelé visz az út! :o))
Nyilván nem mindegy, milyen nagyságú problémán rágódik az ember. Egyik szélsőség sem jó hosszú távon. Alkalmanként viszont simán belefér.
Igen, írtam, hogy a tisztázás fontos, a lezárás és a továbblépés miatt. Reméljük, megkapod a választ.
Igen, most a rózsaszínfelhő csak ködösítené a dolgokat, illúziókat adna csak, de most szilárd talaj kell.
Illetve: ki fog még sütni a nap???
és ami a múlté, azt hagyjuk meg a múltnak! magunknak pedig akarjunk egy szebb mát, meg még szebb holnapot!
De a hullámvölgy legalja...a legrosszabb, ahol most vagyok...lesz még felfelé??????
Szia!
Naplód utolsó bejegyzésének első bekezdése...
erre most jöttem rá...:((((((((((((((((
így, visszanézve...ez már a múlté.
Igen. :o))
Az elfojtás, az elkendőzés nagyon veszélyes. Ezért nem értek maradéktalanul egyet a most oly divatos pozitív gondolkodás hirdetőivel. Sokan átesnek a ló túloldalára, csízelnek folyamatosan, nem engedik meg maguknak a hullámvölgyeket, miközben a szőnyeg alatt egyre csak gyűlik a sok feldolgozatlan negatív érzelem.
igen, igazad lehet. csak régen képes voltam napokig őrlődni piti gondokon, ma meg a reggeli borzalmas hangulatból máris átléptem egy optimális közérzetbe, ami estig teljesen pozitivvá fog alakulni.
csak semmi idegeskedés!!!
Csak akkor, ha kapok választ a levelemre, csak akkor leszek képes továbblépni...addig nem.
De már vannak gondolatok, hogy mit rontottam el, mit nyernék, ha nem lenne...
és lassan a rózsaszín felfő oszlik...ezt már érzem, és talán ez jó!
Milyen igaz amit írtál Zizi...ha ezt mindíg szem előtt tartanánk és nem siettetnénk, erőltetnénk folyton a dolgokat, bármit át tudnánk vészelni. Az emberek nem szeretnek szenvedni, gyászolni, túl hamar tovább akarnak lépni, ezzel elfojtva magukban a sérelmeket. Aztán amikor azok a sérelmek kitörnek, összeomlik minden. Mert ami nincs feldolgozva, az örökre veszélyben tart. Erről Brandon Bays könyve jut eszembe, a Belső utazás, olvastad?
Persze, de pozitív hozzáállással sem hagyhatod ki a lépcsőfokokat, csak lerövidítheted.
hozzáállás kérdése az egész!
Továbblépni, csak akkor tudsz, ha már meggyászoltad, és elengedted, mélyen, legbelül. Mindennek megvan a maga ideje és rendje. Nem lehet kihagyni a lépcsőfokokat.
Igen, de van még belül valami kevés, ami tiltakozik, hogy továbblépjek...:(
Na, ez az. De jól van ez így.
Jó dolog, ha néha minden támaszték kidől alólunk, mert ilyenkor láthatjuk, mi kő a talpunk alatt, és mi homok.
csak egy részlete:
Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
P.C.