A magyar ember mindent tűr?! (beszélgetés)

"Ezeket amiket itt leírsz a rendőrségről, bebörtönzésről, szerintem sem valós."- az, hogy szerinted mi valós, szubjektív:) ez meg objektív:

" 1988. március 15-én A Batthyány-örökmécsesnél rendőrök bántalmazták Orbán Viktort és a segítségére siető Kis János filozófust."

a korábbi időkről meg nem sok adat van, mert akkor ilyen nem volt:)))))

Nem azok siránkoznak akik haszonélvezői voltak azoknak az időknek. Akik azok voltak, sajnos később is azok lettek. Azok siránkoznak akik akkor munkából meg tudtak élni, és tudták, ha dolgoznak valahogyan megélnek. Dolgoztak egész nap is és nem panaszkodtak, hogy sok a munka.

Ezeket amiket itt leírsz a rendőrségről, bebörtönzésről, szerintem sem valós.

És miért volt baj, hogy adásszünet volt. A felsoroltak egy részének változása a fejlődés. Nem is ezt sirjuk vissza. Én pl. a gyerekek biztonságát. Ne kelljen félni-félteni. Nem hiányzott a telefon.

Én nem vettem észre hogy türni kell. Voltam üttörő, de volt olyan osztálytársam aki nem volt, mert nem fért össze a vallásos nevelésével. Nem volt hátrányban. A szülei sem.

Nem voltam Kisz-tag, nem éreztem szükségét. És sokszor elsumákoltam a május 1-ét. Soha nem akartak a rendőrök megverni, és bebörtönözni.

Akkor mehettem volna templomba amikor akarok ( az más dolog hogy nem akartam) áldoztam, bérmálkoztam. Senki nem tiltotta.

És szerinted most hány ember él : lavór, olajszag,

és kinti Wc társaságában? nincs tüzhely és meleg sem soknak. Akkor legalább volt meleg, igaz olajszaggal. Vagy főztünk sparhelton, ami meleget is adott, és isteni palacsintát lehetett rajta sütni.

Nem visszasirom, és ha igen is, nem mindent. Akkor is volt olyan akinek jobban ment, De kevesen voltak azok, akiknek sehogyan sem. Most pedig nagyon soknak sehogy.

Nem politika: De a mostaniról ne is beszéljünk,

Mit ér a szabadság... ha nincs mit enni....

"Én meg ezt nem ismerem, amit te írsz"-örülj neki:)

"Aztán akkor nem okozott gondot a telken megtermelni azt a zöldséget, gyümölcsöt, ami a családnak elég volt, sőt a háziállat tartás is egyszerűbb volt"- ezt nézhetjük úgy is, hogy a napi 8-10 óra munka után nem kaptak annyi pénzt, hogy megvegyék a boltban a húst és a zöldséget:)nézőpont kérdése:)

"Igen TV valóban fekete-fehér volt, de most hiába színes, ha Való világot, Mónika Showt és társait kellene benne néznem"- semmit sem KELL, a szerkezet neve:TÁVKAPCSOLÓ:)))-tudom, mert nem nézek RTL-t, TV2-t:)

"Mit kellett eltűrni? Mit nem mondhattam el? "- semmit, amit a rendszer nem tolerált, azon kívül mindent:))) 56-ról tanultatok töri órán?

"Dolgoztak, mi suliba jártunk, nyáron nyaralni, télen üdülni mentünk"- szerencsés voltál, én 24 évesen voltam először nyaralni.

"napi szinten téliszalámit ettünk"- én azt csak a pult másik oldalán láttam.

"még mindig azokat a kölcsönöket nyögjük"-ezt nem mondtam:)

"most azt nyögjük, amit a rendszerváltás óta lévő kormányok magukra költöttek. "- te "elvileg" közgazdasági ismeretekkel is rendelkezel, akkor ilyet felelősen nem jelenthetsz ki.

Nézd meg ezt:

[link]

megy itt a pénz szoc. kiadásokra, meg ált. közszolgáltatásokra is..

Ilyet meg művelt ember nem is értem, hogy írhat le:

A fiatal lányok szinte mind K..vák.

A fiatal fiúk pedig szinte mind agyatlan.

Szép napot:)

Én meg ezt nem ismerem, amit te írsz.

Én amiket tudok:

A nagymamám 66-ban eladta a házát, amely Hajdú-bihar megyében volt, mert a gyerekei Pestre jöttek dolgozni. A házból kapott pénzből vett egy telket és azon felépítette a nem kicsi családiházát. Ekkor már 7 éve özvegy volt és a gyerekeit egyedül nevelte. Igaz, a házban elsőre nem volt fürdőszoba és viz sem volt a telken, így valóban az utcáról hozták a vizet, de idővel lett. És olajkályhával, illetve széntüzelésű kályhával fűtöttek, de nem volt büdös.

Aztán akkor nem okozott gondot a telken megtermelni azt a zöldséget, gyümölcsöt, ami a családnak elég volt, sőt a háziállat tartás is egyszerűbb volt. Igen TV valóban fekete-fehér volt, de most hiába színes, ha Való világot, Mónika Showt és társait kellene benne néznem. Kötelező volt úttörőnek lenni? Volt akit fel sem avattak:) Pl. a bátyámat sem, mert 4-ben rossz tanuló volt:) És nem volt kötelező a felvonulás. Mi mondjuk mindig mentünk, mert jó volt, de sokan nem jöttek, és nem kerültek börtönbe érte. Mit kellett eltűrni? Mit nem mondhattam el? Szerintem ez nem volt igaz, max. 56 után pár évig. Én nem emlékszem semmi ilyenre, és a szüleim sem meséltek ilyet. Vagy a szüleimet nem érdekelték az ilyenek. Dolgaztak, mi suliba jártunk, nyáron nyaralni, télen üdülni mentünk. Múzeumba, szinházba, moziba, stb. bármikor eljutottunk. Nekünk nem volt rossz akarónk, aki feljelentett volna azért, mert napi szinten téliszalámit ettünk, vagy azért mert nem vettünk részt valamibe. Aki ilyet mesélt azt gondolom, hogy tett is annak érdekében. Vajon mi miért nem vitázunk sosem a szomszéddal? Azért mert a tőlünk tellő tisztelet megadjuk, és nem mászunk bele a magánszférájukba, így nincs miért piszkálnunk egymást. Valószínű régen is ez volt a lényeg, mert a szüleim és a nagymamám is így viselkedett a szomszédokkal, kollégákkal így nem volt okuk, hogy feljelentsék őket.

És lehet azt mondani, hogy még mindig azokat a kölcsönöket nyögjük, de ez már rég nem igaz, mert most azt nyögjük, amit a rendszerváltás óta lévő kormányok magukra költöttek.

És azért mert valaki akkor jól érezte magát és szívesen gondol vissza, nem azt jelenti, hogy siránkozik, mert én sem siránkozok, de sok szép emlékem van abból az időből, amit sajnos sokan nem mondhatnak majd el ha ennyi idősek lesznek, mint én, mert a mai fiataloknak sokkal nehezebb, mint nekünk volt, és annyi szép emlékük sem lesz épp ezért.

én tudom mi volt 30-40 évvel ezelőtt falun, mert akkor voltam gyerek.(ja, szüleim mindketten dolgoztak)

Utcáról hoztuk a vizet, mert nem volt vezetékes, fürdőszoba egy lavór volt, olajkályha és olajszag a szobában, Wc kinn az udvaron (-20 fokban szétfagytam, +30-ban meg iszonyat bűz), a 8 óra munkaidő után irány a háztáji éjjel nappal, hogy meg tudjunk élni,gáztűzhely? azt sem tudtuk mi az:)fekete fehér tv, 1 adó, hétfőn adásszünet.csak ami hirtelen eszembe jut...és diktatúra volt,próbáltál volna nem úttörő v kisz tag lenni, vagy elsumákolni a május 1-i felvonulást.

abban az időben aztán mindent tűrni kellett, mert ha kinyitottad a szád bárhol és ezt besúgta egy jóakaród, akkor konkrétan megvertek ( a rendőrök),bebörtönöztek.

arról nem beszélve, hogy ezt a nyomorúságos "jólétet" is hitelből finanszírozta a rezsim, aminek következtében 1982-re az államcsőd szélére sodródott az ország.

lehet nosztalgiázni, de legyünk már kicsit objektívebbek.(persze tudom, annak a rendszernek is voltak haszonélvezői, akik most siránkoznak,mert elmúltak a "szép" idők:)))

Itt szépen le van írva a sok pozitív különbség az akkori és a mostani világ közt.

És sajnos, még bőven lehetne folytatni a 30-40 évvel előtti idők javára.

"Az az érdekes, hogy a Magyar ha kimegy külföldre ott is rabszolga meg itthon is, de a külföldi ha bejön ide itt is minket tart rabszolgának."

Szia pista, nincs türelmem végigolvasi, mert sok minden lement azóta, de ennek komolyan ellent kell mondjak!

Ugyanannál a cégnél vagyok, csak Svájcban, és abszolút embernek kezelnek. Sőt, az olyan dolgokban, hogy reggel fél tízkor szólok, hogy ma nincs kedvem bemenni, vagy este hétkor, hogy másnapra szabit szeretnék, vagy bármi ilyenben sokkal toleránsabbak, mint otthon. Nem kell többet vagy rosszabbat dolgozzak, mint mások, kikérik a véleményem, ugyanannyit keresek, mint a helyiek, semmi megkülönböztetés, maximum néha nevetnek a németemen - velem, nem rajtam... :)

Sőt, sokkal erősebb, nagyobb a divat a személyes kapcsolat a munkatársak között, mint otthon.. sílécet, kerékpárt kaptam ajándékba a kollégáktól, amikor új voltam, és nem tudtam mit kezdeni a hétvégéken.. ez otthon mikor fordul elő?

Nosztalgiázzunk?

Egy biztos. A gyerekek ( pl. én is ) sokkal nagyobb biztonságban voltunk. Nem kellett bennünket félteni.

És én valóban világgá mentem 3 évesen. Ma már egyedül arra a távolságra nem biztos hogy nyugodtan elengedném a majdnem 10 éves kislányomat.

És most itt nem a rendszerről, a munkáról és a kapcsolati tőkéról van szó. És nem arról hogy miből élünk. Arról, hogy a gyerekeink mennyire vannak biztonságban a környezetükben, mennyire tudnak kiegyensulyozott és boldog felnőttek lenni.

Sajnos kétségeim vannak ez ügyben.

Hát ez valóban így volt, bár nekem bevillant mint brazil sorozat az Izaura:)

Azt is csak azért nézhettem, mert a szüleim is nézték, nem volt ám 3-4 TV egy családban:)

Ami még beugrott, hogy medence sem volt az udvarban, mint a mai gyerekeknek, csak egy kimustrált fürdőkád volt az udvarban és ott állt sorban a társasház mind a 10 gyereke, mert egyszerre csak max. 2-en lehetett bemenni:))))

Szerintem sokkal izgibb volt, mint amelyikben mindenki elfér:)

na mondom az ehhez hasonló mély bölcsességeket sajnos nem mindig veszi be a gyomor.

Mi a következő?

Több nap, mint kolbász?

:))

Ja! és számitógép a 80-as évek végén jött.

Nekem 92-óta van. Munkára használom, meg itt lopom a napot.

Szüleim nyugdijasok. Betegek, de nem panaszkodnak.

Ők a szerencsések. Viszonylag jó a nyugdijuk, és ők még megtanultak takarékoskodni. Igaz nem is igény részükről a tengerparti luxus nyaralás.

És sajnos vannak, akik valóban a létminimum alatt élnek. És egyet is értek a panaszukkal. Egész életüket végig gürizték. Nekik még nem volt lehetőségük az öngondoskodásra. Nekik még az állam igért tisztes, megélhetést biztositó nyugdijat. A váltással ez elveszett a részükre.

A mai fiataloknak, és az én korosztályomnak még van erre lehetősége ( aki anyagilag meg tudja tenni)

Én azt tanultam, az idősebbeket tisztelni kell.

Nem kell megfogadni amit mond, de tiszteletet érdemelnek. Felneveltek egy generációt. Jól rosszul? Nem mindenkinek egyforma a véleménye.

Én ugy érzem, engem a lehetőségekhez képest tisztességesen, jóra érzékenynek, segitőkésznek neveltek. Én ezt láttam a környezetemben.

És ittuk a bambit ami volt sárga és piros. És átéltünk betegségeket, pl. agyhártyagyulladást. És a mi időnkben (62-esek ) délelőtt és délután is jártunk suliba, sőt még szombaton is.

Nem volt adás a tévében hétfőn, tehát olvastunk. Ismertük az igazi Andersen meséket, és nem a tévéből.

Fociztunk a fiukkal, egyenranguan. Férfi kerékpáron tekertünk a váz alatt, mert ritka volt akinek sajátja volt.

Ettük a nemcsak zsiros, de ráadásul cukros zsiros kenyeret. Szüleink még nem voltak gyeden és gyesen. 3 hónap után visszamentek dolgozni, csak szoptatási szünetet kaptak.

Bitonságban világgá mehettünk, mert nem támadtak meg bennünket, csak egy kis ijedtséget okoztunk.

És velünk éltek a nagyszülők, és az ő áldásos nevelésüknek köszönhetően egészséges felnőttekké váltunk.

Nem is személy szerint rád írtam a mondandóm, hanem általánosan.

Én nem tapasztaltam általánosan azt az életbölcsességet ennél a korosztálynál, amit te írtál.

Több életbölcsesség szorul egyes emberekbe, függetlenül attól, hogy hány éves, és függően attól, hogy hogyan élte az addigi életét.

A korral nem jár semmi ha nem ismerjük fel és rakjuk megfelelő helyre az addigi tapasztalatinkat.

Én senkit nem tisztelek csak azért, mert elért egy bizonyos kort,ugyanis ez nem érdem maximum egy állapot.

Az, hogy ki kormányozza megfeleően az életét elég hamar lemérhető, például nem panaszkodik úton útfélne, ez nem jellemző az átlag nyugdíjas korosztályra, ugye?

:)

Úgy kaptam,hát megosztom veletek :)

Akik 1980 előtt

születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő

fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1980 előtt

születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk! Nekünk még nem

volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon,

sokunknak még autó se nagyon. Viszont ma már bizton tudjuk, hogy a

gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres

üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel

ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági

nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk

nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi. Mi még

csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az

ásványvíz.

Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz.

Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön

szót. Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen,

ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk

és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil.

Pláne nekünk!

Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk,

mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk

mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes

ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy

csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen

mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet

és gyengébbet, az is rendben volt.

Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.

(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki

Rambónak csúfol - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!) Étkezési

szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a

halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on edződött átlagos,

elhízott amerikai kisgyerek is helyből nyomna egy hátraszaltót attól,

amit mi leküldtünk kaja címszóval.

Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki

tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek

bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin,

viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz.

Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont

tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és

mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt

pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedhettek meg a még

háborítatlan nyugalomban, a pre-Domestos korban. Volt néhány barát, aki

már ismert olyat, akinek videólejátszója volt, vagy esetleg spectruma

(az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról,

Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, műholdról és

kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról, Internetről,

Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról. Viszont voltak barátaink!

Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a

pingpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk

hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a

miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval...

Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani

mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával

dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk.

Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.

Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan

szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez

értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni

az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson

túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat

kereshetett magának. A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak

egyszerűen megéltük.

Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha

már sohasem akarnánk megállni.

Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem

pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se

mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak

mellénk. *Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség,

a bűntudat, a jóérzés, a felelősség.* Ismertük ezeknek a szavaknak a

mélységét. Ezek voltunk MI. Boldog hősei egy letűnt kornak, amelyen a

mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.

Én sem hittem. Még 3 éve sem. Csak akkor jött valami amire nem voltam felkészülve. Pedig túléltem már nehezebb dolgokat is. Csak akkor besokaltam. És nem olyan könnyü ezen tullépni mint ahogy megtettem volna huszonévesen.

És nekem nem volt tehetetlen életem. A saját erőmből értem el azt, hogy már 26 évesen mint osztályvezető dolgoztam.Sokat adtam, többet mint sokan akik jobban megtehették volna.

Ezt csak az tudja, aki ismer.

És most jön a lényeg:

És hidd el, a legtöbb nyugdijas hatalmas életbölcsességgel rendelkezik. Majd meg tudod Te is. Csak figyelni kell rájuk. Azt mondod, hogy akkor megfelelően kormányozná az életét.

Kinek megfelelően. Neked? Vagy nekik.

Ami neked megfelelő az neki nem biztos hogy az.

Nem jár autómatikus bölcsesség, de jön az magátol. Sokat láttak, sokat tapasztaltak.Többet tudnak mint gondolnád. Csak ők nem osztják az észt.

Én nagyon mélyen tisztelem ezt a korosztályt.

Most is ugy vélem, ez a fajta kapitalizmus nem jó.

Biztos vagyok benne, hogy az életszemléletem változni fog...ez természetes dolog, az lenne a gáz, ha 60 évesen is olyan itéleteim, elképzeléseim lennének, mint most, de nem hinném, hogy tapasztalatokkal együtt az lenne az egészséges plusz 20 év múlva, hogy minden kilátástalan.

Ez utóbbi egyik korban sem természetes, hanem egy tehetetlen élet lecsapódása.

Az élettapasztalat csak akkor ér önmagában valamit, ha a megfelelő helyén kezeljük, ha nem így lenne, minden nyugdíjas halhatatlan életbölcsességgel rendelkezne, és megfelelő módon kormányozná az életét, gondolom senkinek sem kell a szomszédba menni ahhoz, hogy lássa ez közel sem így van.

A korral nem jár együtt automatice bölcsesség, azért meg kell dolgozni.

Nem akartam már beleszólni, de......

Amig fiatal az ember másképpen látja a világot.

Azt hiszi az ő utja, elve a jó.

És akkor, abban a pillanatban igaz is ez.

Aztán megöregszik.

És lőn, megjön a változás. Amikor már neki kellene alkalmazkodni, szemléletet váltani.

Na látod, akkor szeretnélek hallani.

Mert hidd el. Be fog következni.

Ezt azért tudom, mert én ( és még rajtam kivül nagyon sokan ) átestek már ezen.

Ez a generációk nagy különbsége.

Akkor meg kell találni a te helyes szemléletedet.

:)

"Az a helyes szemlélet ami általában beválik."

Csak keveseknek válik be. Csak azoknak akik azt mondják, hogy ez a helyes szemlélet.:)))

Az a helyes szemlélet ami általában beválik.

:)

De mondom, mindenki maga választja az útját...olyan szempontok alapján amit fontosnak tart, azon viszont érdemes elgondolkodni, ha valami hosszútávon nem befektetődő, akkor jól gondoljuk-e.

Én legalábbi utóbbi szempontot szoktam követni.

Kik mondják meg mi a helyes szemlélet?

Sajnos nem a többség.

Eddig is megértettem a problémát, az, hogy nem nyalogatunk valakit aki láthatóan és saját bevallása alapján is szembe megy magával, nem azt jelenti, hogy nem értjük meg, éppen ellenkezőleg, szerintem.

Komoly szemléletváltási probléma van manapság, és egyébként nemcsak a középkorú korosztálynál, aminek természetesen nemcsak ők az okaik, viszont változtatni és helyenként valóban igazságtalan körülményekhez alkalmazkodni egyedül csak ők tudnak, a világ nem hozzájuk fog idomulni, nekik is idomulni kell a világhoz.