Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » A gyermek felkészítése a szexre! fórum

A gyermek felkészítése a szexre! (beszélgetős fórum)


1 2 3 4
2011. jan. 14. 22:30

20-40-60-100 évvel ezelőtti tinik gondjait a (jóval több) lehetőséggel megtoldva örökölték (-tük) (mikor? kivel? hogyan? stb.) sokak könnyen vették (veszik) a lépcsőket, mások a lépcső alján toporognak, aztán elkezdenek kettesével ugrálni fel rajta, más még később komótosan indul el és ugyanoda érkezik....


Érdekesség, hogy a Columbia Egyetem kutatói szerint a szüzesség elvesztésének nem csak túl korai, de túl kései időpontja (kb. 22 éves korban vagy még később) is okozhat ugyanolyan problémákat. A kutatók szerint az életkor és a problémák között nem lehet ok-okozati összefüggést kimutatni, inkább arról lehet szó, hogy azok, akik eleve gondokkal, pl. funkció- vagy testképzavarral, vagy az intimitástól való félelemmel küzdenek, próbálják kerülni és később kezdeni a szexuális életet. A kései kezdésnek is van tehát hátránya: szakemberek szerint azok a párok, akik későn, és kevés vagy szinte semennyi intim tapasztalattal vágnak bele a házasságba, sokkal nehezebben alakítanak ki kiegyensúlyozott és kielégítő szexuális életet.


A szexuális felvilágosítás jelentősége tehát hatalmas. Gina Ogden bostoni szexológus szerint a tiniket nem szabad tiltani a szextől, inkább arra kell őket ösztönözni, hogy értsék meg saját szexuális motivációikat, és tanulják meg, hogyan érhetnek el igazi intimitást (ami aztán képessé teszi őket arra, hogy szerető párkapcsolatot legyenek képesek kialakítani), és azt, hogyan élhetnek biztonságos nemi életet.

90. 3265084553 (válaszként erre: 89. - 06718ca650)
2010. nov. 5. 15:35

Szerintem ez most sem "menő". Nyilván van ilyen is, de nem több mint régen.

Ha vannak itt 40 év körüliek, akik anno jártak építőtáborban, mesélhetnének!

Én sajnos kimaradtam belőle! :(

89. 06718ca650 (válaszként erre: 88. - 3265084553)
2010. nov. 5. 15:30
De nem hiszem hogy az agyon dugeszolás ennyire menő volt náluk, minden érzelem nélkül... Nem tudodmhogyan esne neked ha a lányod azzal versenyezne, hogy hány osztálytársával feküdt le már, gondolom nem zavarna. :DDD
88. 3265084553 (válaszként erre: 87. - D0b7178f40)
2010. nov. 5. 14:05

Hová lessz a világ...

Nagyanyáink is ezt mondták. Meg az ő nagyanyáik is. :)

87. d0b7178f40 (válaszként erre: 82. - 3265084553)
2010. nov. 5. 10:07

biztosan. De a mi környékünkön nem volt 15-20 éve ilyen elterjedt. Pedig bátor és bevállalós csaj voltam én is, de nem így. Nekem nem az volt a második mondatom, hogy lefekszünk-e??? Nálam még z udvarlás volt, meg diszkóba járás ahol szórakoztunk és jól éreztük magunkat. Nem kuffantani mentünk. De lehet, hogy a magam közel 32 évével már öreg vagyok ehhez a hajtós világhoz?? Néha úgy érzem magamat.

De nagyon kifordultak a dolgok magukból.

2010. nov. 4. 15:42
Igen informálni, és persze nevelni, ha lehet még a tombolás előtt.
2010. nov. 4. 15:31

Felkészíteni, vagy megfelelő információkat - pro és kontra - átadni, nem ugyanaz...

Csak azért, mert tombolnak a hormonok.

2010. nov. 4. 14:31

Egy kis ismeretterjesztés (Wiki).

Mit akar a szülő? (Ha már szóbakerült.)

A gyerek ne tegyen sem magának sem másnak olyat amit később meg fog bánni vagy károkat szenvedést fájdalmat okoz neki vagy másnak.

"Szexualizmus


A civilizált ember érzelem- és képzeletsivárságán alapul a szexualizálódás, a környezetből eredő szexuális propaganda erős hatására. A kapitalista országokban a média (a rádió, a televízió, a film, a sajtó) tömegeket szuggeráló eszközei miatt a szexualitás olyan jelenséggé válik , amelynek hatása statisztikailag kimutathatóvá válik, okai azonban egyszerű módszerekkel nem ismerhetők fel. A születések számának növekedéséből illetve csökkenéséből sem lehet a szexuális tevékenységek növekedésére vagy csökkenésére következtetni. A fogamzásgátló módszerek elterjedését és az abortuszok számát nem lehet pontosan megállapítani. A szexualizálódás mai mértékéről a terhességmegszakítások áttekintése sem ad megbízható képet.


A szexualizmus az a nézet, amely szerint a nemi ösztönnek döntő befolyása van az emberiség tetteire, érzéseire és gondolkodására. Elsősorban Freud képviselte azt a nézetet, amelyből számos hamis következtetést vont le. A szexualitásnak sokféle befolyása van az ember életére. A szexualitás csak az élet egyik területe, Mellette nem szabad elhanyagolni a többi olyan területet amely a szociológia, a biológia a fiziológia és a pszichológia foglalkozik. Az a nézet is téves, amely a szexualitásnak a társadalmi életben tulajdonít döntő szerepet, mert az valójában az anyagi élet egésze és az ember anyagi feltételei határoznak meg.

A szexuális tevékenység maximuma


A szexuális kapacitás a 16. és 20. életév között van a csúcson. Ez sok nehezen megoldható társadalmi problémát okoz. Sok biológus és orvos téves véleménye, hogy a férfi szexualitás kapacitása a korai pubertás korban alakul ki és a maximumát a 30-as és a 40-es években éri el."


Gondolom a 15-16-évesek stílusa így egy kicsit érthetőbb.

2010. nov. 4. 14:10

Addig tart a lehetetlen ahol meghúzod a határt.

-A lehetetlen nem létezik.


,,Mert mélyen bennem hangok szólnak, s álmok nélkül nincsen holnap...."


Gondolom a legtöbb hsz.-t szülők írják, tehát nekik címezném gondolatébresztőnek. A témánál maradva szerintem el kell gondolkodnunk azon a világ változásai bennünket is megváltoztattak elődeinkhez képest, mi is sokkal hamarabb sokkal több információt kaptunk meg az élettől. A társadalmi/technikai változások miatt (Pl.100 éve még gyakorlatilag nem létezett az általános iskolakötelezettség, minden falunak saját(kicsit más) kultúrája volt hagyományainak vallásának megfelelően). Ma a gyerekek megkapják (vagy megszerzik) az őrületes mennyiségű információt a világról, és minden részéről jóval hamarább mint akár a 20-30 évvel ezelőtti tinik. 3-4 éves lányok/fiúk szerepjátékai egyébként valószínűleg mindig is a párválasztás felnőtt-lét-ből vették a mintákat.

Talán a szülő felelőssége mégis, ha nem mondja meg idejében a gyerekének, hogy a szex elkezdése "tanulása" érzelmek a partnerrel való nemcsak "testi" összehangolódás nélkül nagyon veszélyes lehet. Igazad van Olíva ha a fiú hajt a lányokra "mindenkit ágybadönteni" tök normálisnak gondoljuk ugye (és ösztönszinten ez igaz is) de mégiscsak odakéne terelgetni a fiúk fejlődését is, hogy ne is jusson eszébe szétválasztani a szex és szerelem fogalmát biztos meg fogja tudni, hogy létezik gyakorolható külön-külön a kettő de legyen kívánatos egyszemélyben keresni.

82. 3265084553 (válaszként erre: 79. - D0b7178f40)
2010. nov. 4. 13:23
Voltak ilyen régen is.
81. d0b7178f40 (válaszként erre: 78. - 00495ec28d)
2010. nov. 4. 13:11
nem mindenhol de sajnos többségében ez a jellemző. És utána meg csodálkoznak rajta, ha már mindenkinek csak arra kellenek, hogy ürítsenek beléjük. Címszóval illetik őket. Mert utána már kialakul róluk ez a kép, hogy könnyen kapható, még ha már nem is így gondolja és lekönyvelik a csajszikat ribiként. Azt meg nehéz levakarni.
80. 06718ca650 (válaszként erre: 78. - 00495ec28d)
2010. nov. 4. 13:10
Utána meg ne csodálkozzon a férje ha harngozni fog. :D
79. d0b7178f40 (válaszként erre: 77. - 3265084553)
2010. nov. 4. 13:08

Hát a konkrét szeretetre vágyás az nem abban nyilvánul sztem meg, hogy markolásszák az ember gatyatartalmát. De lehet, hogy tévedek. Nem védem a tesómat, mert nem egy szent gyerek. De ez azért durva amit kis csaj csinált. Legalább is nekem mellbevágó volt. Sőt tesóm is elhatárolta magát tőle, hogy nem az első este kellene rögtön ágynak ugrani.


Bár a mai fiatalokon nehéz kiigazodni.

78. 00495ec28d (válaszként erre: 76. - D0b7178f40)
2010. nov. 3. 18:25

Amúgy ne lőjük fejbe a tini fiúkat sem,hogy ők aztán szeretnének ágybadönteni minden kiscsajt aki ebben partner.Szerintem ez tök rendben van náluk...és ehhez nem mindig szeretnének érzelmeket fűzni,és nem is lényeg a minőség.

Tini korban a mennyiségé a szerep!!!

77. 3265084553 (válaszként erre: 76. - D0b7178f40)
2010. nov. 3. 18:22
Azt is el tudom képzelni, hogy az a kiscsaj sem szexre, hanem szeretetre és megbecsülésre vágyik. Csak éppen rossz helyen keresgél.
76. d0b7178f40 (válaszként erre: 69. - 3265084553)
2010. nov. 3. 13:44

hát ezt adjátok össze....

A tesóm összejött egy nálánál fiatalabb csajjal, de a csaj már első este belement volna a nemi aktusba és szinte nem is tudta kicsoda a tesóm. Amint nemet mondott neki már tette is a szépet egy másik pasinak, és próbálta pattintani a tesómat. Nem a tesómat akarom védeni, de milyen világ ez, ahol a 16-17 éves kiscsaj mert még kicsi, minimális ismeretség után dobja magát?? És csodálkoznak, hogy ku....nak tartják őket s vérig vannak sértődve?

De sajnos sok fiú is úgy használja a lányokat mintha a papírzsepit rántaná elő a zsebéből. Nem kell rögtön halálig tartó kapcsolatot kötni senkivel. De hol van a szeretet meg a megbecsülés és nem is mondva azt, hogy hol marad a megismerés??????

Hová kell ennyire rohanni???

2010. nov. 2. 15:54
Azért azt agondolatot még szeretném veletek megosztani,hogy mi is voltunk 10-12 évesek és mi is átéltünk traumákat csak nem pornó vagy tv formájában hanem újság illetve képek formájában.Mégsem lettünk ferdehajlamúak.Igazat adok zsula11-nek,hogy meg kell ezeknek a gyerkőcöknek élni ezeket a dolgokat,látványokat,mert minél jobban és többet akarom neki megmagyarázni a látottakat annál jobban azt hiszi,hogy a szex egy bűnös és rossz dolog.Jelenleg pihi van,most már csak akkor beszélünk a dologról amikor ő kérdez valamit,Lehet,hogy akár 1 év vagy több is lesz mire lesznek kérdései.Neki most az a lényeg,hogy serdüljön.És ez már jobban tetszik mikor tegnap oda jött hozzám és panaszkodott,hogy nagyon fáj a cicije,és megkérdezte ez az amiről beszéltél anya?Most már nőni fog? :)
74. 480b578442 (válaszként erre: 73. - MarcsiD)
2010. okt. 29. 11:00

Na igen:)) addig ez működik amíg mélyében bele nem kérdez:)

És azt gondolom az sem egészséges ha ezeket egy szülő taglalja. Nekik kell megélni, megtapasztalni az ő magánéletük kell, h legyen.

2010. okt. 29. 07:23

Mi is anno egy könyvet kaptunk. Sokáig fogalmunk nem volt a dolgokrol,a suliban többet tudtam meg, mint a szülőktől.

Mi már nem így akarjuk csinálni. A gyerekek 8 és 7 évesek. Már érdeklődnek itt-ott. A leányzo a férfi testre kíváncsi már nagyon. A fiamon is veszem észre, hogy figyel, ha öltözök. Nálam nem tabu a meztelenség, a párom viszont szégyenlős.

Ezt viszont észrevenni a gyerekeken is, ugyanebben a formában.

Van, hogy kérdeznek a baba, születés dologrol. Igyekszem értheően, korukhoz válaszolni. Kíváncsi leszek, hogy később hogyan alakul majd.

72. 480b578442 (válaszként erre: 70. - 3265084553)
2010. okt. 28. 23:33

Nálunk pont fordítva volt. Én jöttem zavarba amikor a napokban megkérdezte a lányom, h kell csókolózni?-D

Lehet, h nem így kellett volna reagálni de én azt mondtam ezt ne én magyarázzam már el. Vettem neki pár éve egy felvilágosító könyvet fiúk-lányokról képekkel illusztrálva és azt mondtam olvassa el biztos a csók is benne van.

2010. okt. 28. 22:45
Megtörtént a nagybeszélgetés.Még kérdései is voltak hiszti nélkül.Azt gondolom jó felé haladunk.Azért köszi mindenkinek a tanácsot.Jó éjt!
70. 3265084553 (válaszként erre: 69. - 3265084553)
2010. okt. 28. 15:04
Még a csókkal se nagyon. A lányom zavarba jön, pedig felvilágosodott nevelést kap.
69. 3265084553 (válaszként erre: 68. - Noraelizabet)
2010. okt. 28. 14:50
Ha tudnak is mindent, érzelmileg nem tudnak vele mit kezdeni, nem tudják hová tenni.
2010. okt. 28. 14:29
Egyet értek.Biztos,hogy tud sok mindent de mivel egyébként nagyon anyás ha megkérem beszéljünk a szexről,miért nem akar hallani sem róla?Valamelyik nap Keresztes Ildikó stilusához illően megjegyezte,hogy ez a dal felért egy orgazmussal.Lányom: anya mi az az orgazmus? Na látod kislányom az is a szex része és akarod ,hogy beszéljünk róla? Válasz: akkor nem érdekel.na erre varjak gombot.
2010. okt. 28. 14:17

Ma már az internet világában nem nagyon lehetnek titkok egy gyerek előtt.

Csak rákattint és nézi, tessék:


[link]

66. noraelizabet (válaszként erre: 64. - 3265084553)
2010. okt. 28. 14:10
Ez így tényleg túl egyszerű lenne.Kb az anyám volt ilyen.Ha mégis bátorkodtam valamit megkérdezni akkor jött ám,hogy majd megtudod.Jobb szerettem volna inkább előbb,mint utóbb.Nekem nem volt kivel megbeszélni ezeket a dolgokat.Nem volt internet még videóról is csak hírből hallottunk.Gátlások nélkül tudok beszélni ezekről,az a lényeg,hogy a leányzó nem akar hallani róla.Nekem az jön le hogy lelkileg sérült.És ez az amire tanács kellenne,hogy most erőltessem,hogy igenis beszéljünk róla vagy haggyam a fenébe és majd ha ő akarja?
65. 04e95f637a (válaszként erre: 64. - 3265084553)
2010. okt. 28. 12:50
:)))) laza vagy,ez tetszik!
2010. okt. 28. 12:48

Rákérdeztünk nemrégiben a 11 éves lányunkra hogy: tud mindent?

Azt mondta: tud

2010. okt. 28. 09:50

Engem is érint ez a téma.Pár hete történt,hogy a neten kerestem volna az előzményekben egy oldalt melynek nem jutott eszembe a címe.Hát találkoztam ott olyan videó oldalakkal is ami igaz 18 + Tudom,hogy a férjem szereti ezeket nézni,engem sosem zavart.De az már nagyon,hogy belenéztem a ma előzményekbe is,és ugyan ezeket a videókat találtam ott többek között.Mivel a férjemmel hajnalban együtt indultunk el dolgozni,és ő még haza se jött ki nézhette mint a 10 éves lányom aki otthon volt.

Hoppá.Azt tudtam,hogy beszélni kell sürgősen róla,de nem akar velem beszélgetni erről.Terel minden másról lehet de ha a szeretkést felhozom rögtön ott hagy.Pedig jó volna ha ezt nem az iskolában veséznék ki.Velünk is furcsán viselkedik,gondolom mikor nézte a videót egy világ omlott össze benne,hogy úristen az anyám is apám is ezt csinálja? A gyerekeknek ez biztos undorító hisz még a csókról is azt mondják,hogy fújj.Ha szépen nyugodtan beszélünk róla vajon egy 10 éves lány mennyit képes megérteni belőle?Mert itt már sajnos nem csak a hagyományos szexről kell beszélgetni.Arról könnyebb lenne.De mivel már látta a keményebb oldalát is na ez már nehezebb.Anno mennyivel könnyebb volt a fiammal? Úgy veszem észre a legtöbb hozzászólónak is fia van és könnyebb.

62. sonysony (válaszként erre: 61. - Zsizsmizs)
2010. okt. 21. 20:36
Köszönöm a kiigazítást! Az a rajzos kis füzet volt ...
1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook