A ducikat is elveszik, ugye? (beszélgetés)

Gondoltam már rá... őszintén: sajnálom rá a pénzt. Tudom, nem szabadna... de akkor is :S

Pl. megnézem ezt a képet, és látom a változást. Az agyamban azonban: ok, de ez nem most készült, most már megint kb. ugyanolyan vagyok, mint voltam... Érted?

Komolyan kérdem, más nem küzd ilyen bajokkal?

Gondolkozz el azon, hogy a tested állapotától független van-e, volt-e olyan dolog, ami valamilyen irányba változott, sok mindenre rávilágíthat, szerintem.

Szerintem semmi gond addig, ameddig ha nem tetszik amit a tükörbe látsz, teszel érte...a baj ott kezdődik, ha nem veszed észre a változást, ha fejben egyáltalán nem fogysz-ez tényleg lehet testképzavar, ahogy Pms is írta, amivel szaksegítséggel is akár, de foglakozni kell.

Nálam a bulémia kezdődött így... Aztán a kisfiam megállított benne, mert felelős vagyok érte.

A tükörrel azonban azóta sem tudok megbarátkozni :S

Tettem fel egy képet most az adatlapomra a naplómból, nézd meg... (leszedem majd, nem akarom, hogy rámismerjenek)

Hiába látom a nadrágom és a jelen között a különbséget. A tükör mást mutat számomra. Úgy gondolom, ezzel más ducik is vannak/lehetnek így.

Ennek őszintén örülök.

:)

A konkrét kérdésem a belinkelt párról szólt, szóval szerinted teljesen normális, ha valaki egy tonnára akarja hizlalni magát-kapargassuk meg, hogy ez miért is lesz jó neki.

(Ha annyi a válasz, hogy mert így szereti magát, így teljesül ki és a fickójának is ez a fétise-akkor hagyjuk.)

Coelho? :D Köszi!

Mik lennének azok a konkrét kérdések amiket szerinted elkerültem? Persze hogy szembe merek nézni több szemponttal is,sőt!Igyekszem mindíg a másik szemszögéből nézni és látni a dolgokat.

Ott a gubanc,amikor ezt elmulasztja az ember és próbál úgy ítészkedni.

Őszintén: nem gondolkoztam még rajta (de ez a topic nem is rólam szól, nem akarom ilyen irányba terelni!)

OFF-ként tehát: talán annyi változott, hogy most már be merem vallani magamnak, hogy utálom amit látok a tükörben (eddig is utáltam, csak akkor ámítottam magam, hogy így duciként is szeretnek, vannak barátaim és elfogadnak stb.)

Őszintén örülök neki, hogy boldog vagy!!!! Mielőbbi gyógyulást kívánok a hormon bajodból is!

Engem se úgy képzelj el, hogy itthon ülök és megöl a depi... Az élet sok területén sikeres és boldog vagyok! A gyermekem egy tündér, nagyon jó kisfiú; gyes alatt megtaláltam azt a munkát, ami számomra nem munka, hanem öröm (webes grafikával foglalkozok) és kiteljesedhetek benne; a párkapcsolatom is rendben van, barátaim is vannak, nem unatkozom :)

DE! Amikor a tükörbe nézek, nem azt látom amit mások... Ha nem lettem volna kövér, ezzel nem kellene szembenéznem soha. Egy olyan problémával, amit jelen állás szerint nem tudok megoldani. Ebből a problémámból levezetve pedig úgy érzem, hogy hamis önigazolások sora lett ebben a topiban felsorolva...

Átlag embernek nem az. De pont azt írom, hogy aki volt már KÖVÉR (én nagy betűvel voltam az, mert 115 felett kezdtem el fogyózni), az sosem fogja magát normálisnak érezni, hiába is fogy le, és hiába mondják azt neki, hogy most már "átlagos"

Pont erre akartam kilyukadni, hogy olyan lelki sérüléseket szerzünk kövérként, duciként (de ahogy már írtam mondjuk 170/68-as normál lányként is), hogy azt már nehéz helyrehozni - őszintén, én nem is tudom hogyan lehetne valaha is rendbe rakni az önbizalmam és a lelki egyensúlyom... Úgy gondolom, ez az érzés más duci lányban is meglehet.

180cm és 72 kg az duci?

Nekem nem lenne az, csak kérdezem.

Csak azt mondd meg nekem, ha olyan fene boldogok vagyunk duciként, akkor mégis miért diétázunk folyamatosan???

És miért íródnak ilyen cikkek? Olyan cikkel még nem találkoztam, hogy a normál alkatú lányokat is elveszik, ugye?

Nem kötözködni szeretnék, de érted a lényegét annak, amit mondok?

A duciság szvsz bevonzza az önbizalomhiányt és egy hamis énképet.

De látod, pont ezt mondom... aki volt már túlsúlyos, az átlagban sztem önbizalomhiányos...

Lehet, hogy a másik oldal is (aki sosem küzdött túlsúllyal), ezt nem tudhatom...

A súlyom igen nem sok ehhez a magassághoz (főleg úgy, hogy szültem már), de amikor tükörbe nézek, nem ezt a súlyt látom. Erről beszéltem. Aki sosem volt túlsúlyos, annak ilyen problémával nem kell megküzdenie (igen, lehet, hogy más problémával igen)