A ducikat is elveszik, ugye? (beszélgetés)

Egyetértek. Én is mindig duci voltam. Próbáltam elfogadni, de nem tudtam. Úgy látom, hogy Te sem igazán tudod elfogadni, inkább csak nyugtatod magad, hogy persze, a belső értékek meg stb., de szerintem, ha az embernek van módja tenni a kilók ellen, akkor tegyen:)

A cikk egyébként nagyon tetszik, sok helyen tudtam vele azonosulni:D

Szia! Nagyon megfogott a cikked! Mélyen átéreztem azt, amit írtál. De tudod mi az érdekes? Hogy nem kell hozzá ducinak lenni, hogy hasonló gondolatok kavarogjanak az ember fejében. Elég annyi, hogy valaki szolidabb életvitelű vagy éppen egy visszahúzódóbb személyiség és talál okot, hibát magán. A vékony szálú haját, a kicsi mellét, a keskeny vállát, a szeplőit vagy bármit.

Hidd el még a "barbibabák" is találnak magukon olyan hibát, amivel megkérdőjelezik a szerethetőségüket. De tudnod kell, nem ezen múlik.

A legfontosabb, hogy te magad jól érezd magad a bőrödben! Legyél összhangban önmagaddal. Legyenek céljaid, terveid amelyekért hajtasz, légy önmagad! Az ember idővel megtanulja, hogy nem lehet mindenkinél egyformán jó, de ahol jó, ott szeretik.

Nagyon jó a cikked! Gratulálok!:)

Tetszik a cikk! :)

Ne aggódj, vannak még pasik, akik a kilóid mögé látnak. Nekem 31 év kellett, hogy elfogadjam magam, és lám jött a férfi is. Nem keresgéltem, nem aggódtam, egyszerűen csk ott volt mellettem. Ennek 9 éve. Hét éve összeköltöztünk. Adtam neki időt, hogy fusson ha akar, de nem tette. Azt mondtam, nekem a házasság, csak a gyerek miatt lesz fontos, ha egyáltalán akar gyereket. Annyi kiskaput hagytam Neki, amennyit csak tudtam, mégis maradt. Tavaly összeházasodtunk, mert kopogott a gólya. Boróka Anna tegnap volt 11 hónapos. A világ gyönyörű, az élet kerek.

Igaz az út nekem tovább tartott, de nem a pasik miatt, hanem mert én nem tudtam elfogadni magam, és megbízni bárkiben is a csalódások után.

De érdemes esélyt adni magadnak. Rájössz, ha majd Te is a gyereked szemébe nézel... :)

Nagyon klassz cikk!

Igen, a ducikat is elveszi valaki, szeretik, ráadásul akár egy mások számára is jóképű pasi. A legszebb, hogy megajándékoz az Isten a szerelem gyümölcsével. Itt vagyok élő példának. Most várjuk a kis "gyümölcsöt".

Kívánom, hogy Te is átélhesd ezt! :)

Nagyon jó a humorod, klassz a cikk. :))

Igen, a pasik szeretik a ducikat. Szellemes kellemes társalgó lehetsz, amit díjaznak a férfiak s ha jól főzöl akkor nyert ügyed van, mert van az a mondás: a szerelem a gyomron keresztül halad... : )

Tüneményesen édes cikk:-))

Nos rögtön a lényegre térek:-)

Igen, a ducikat is elveszik:-) Akár többször is. Sőt imádják is őket:-))

Értetlenül állok a probléma előtt.De komolyan.

45 éves vagyok, nem kicsi, pár kilós pipi hájjal, hanem valós túlsúllyal.

25 éves korom óta, a második szülésem óta vagyok telt , majd egyre teltebb alkatú.

Nem mondom azt, hogy ha jönne egy jó tündér, akkor nem akarnék hipp-hopp manöken alkatú lenni. De az évtizedek során beláttam, hogy ez nekem nem megy, max 10-15 kilók mennek le, jönnek fel újra...Nincs értelme. A sokat hallott módszert választottam:Megtanultam elfogadni magam és szeretni.

Ebben nagy szerepe volt az életemben egy férfinek, aki kimondott duciimádó volt, és rajongásával belém sujkolta, hogy szép vagyok, gyönyörű, hovatovább Istennő...

S lőn: Valóban az lettem:))

Megtanultam magamra csinos ruhákat találni, megtaláltam a frizurámat, a sminkemet. Alkattól függetlenül is alapból vagyok optimista, vidám, mosolygós, barátságos, nőként szenvedélyes és érzéki. Ha ez párosul azzal, hogy szereted és elfogadod magad, akkor sugárzol, s ezt a pasik leveszik. Nekem soha, hangsúlyozom SOHA nem volt pasi gondom. Jelenleg is óriási szerelemben élek egy számomra álompasival, aki nem hogy nem Quzimodo, de egy jó képű, sármos exsportoló. Az élet szép, függetlenül a kilóink számától. Elrontani mi magunk tudjuk azzal, hogy folyton aggodalmaskodunk , miközben elmegy mellettünk az élet!