2013 januári babák (beszélgetés)
Én nem tudom megkülönböztetni a csuklást legalábbis még nem figyeltem meg.
Majd meglátom mit mond 14.00 után kell visszahívnom. sajnos nincs lehetőségem befeküdni különben megtenném. De a toxin most is jó lett annak már megvan az eredménye.
Nekem az első volt nagyon csuklós.:) Volt, hogy a végén az nst-t egyszerűen nem tudták megcsinálni, mert semmi nem hatott.:) Csak úgy ugrált a hasamban szegény.:)
De a mostani terhességnél még nem tapasztaltam.:)
Nektek is sokat csuklik mostanában a bébi? Nekem napjában legalább kétszer, olyankor szoktam is sajnálni, de hát ezzel nem lehet mit kezdeni :-) Vagy Ti esetleg tudtok valamit?
Azért nagyon vigyázz magadra és ha a doki azt mondja, inkább feküdj be, az az egy hét sokat számíthat a Te és bébikéd szempontjából, nehogy később macerásabb legyen a helyzet.
sziasztok. Tegnap voltam profilon, elvileg papíron még most is korházban vagyok. Kicsilányom jó nagy, spc 90% fölött nem semmi igaz? Minden rendben és végre megtudták nézni az áramlást is idáig nem sikerült. Viszont be kellene feküdnöm beállítani a cukromat de nem tudok sajnos. Ma hívom a főorvost de nem fog örülni a hírnek. Én úgy tudtam ez egy napos vizsgálat erről szó sem volt. várnak szépen jövő keddig. Azért ennyiből dühös voltam azt hiszik az ember minden nap tud 50km-ket utazgatni. na jó majd lesz valami
Gratulálok! Szép nagy a babád! :)
Huh, tényleg szép nagy baba .!:-)
Jó nagy baba :)) a fiúk úgy szépek ha nagyok :)) a lényeg hogy egészséges. Vigyázz magatokra.
Sziasztok!
Ma voltunk UH-n, és gondoltam esetleg érdekelne titeket az adatok. :D
BPD: 83 mm
OFD: 108 mm
HC: 303 mm
AC: 274 mm
FL: 67 mm
Becsült súly: 2081 g
Vérzés kimaradás szerinti kor: 32 hét 1 nap
Biometriai adatok szerint: 33 hét 0 nap
Egy élő magzat, koponya végű fekvésben.
Placenta hátsó falon tapad, jó helyen, l. fokban érett.
Amit lejjebb feltettetek babaméretekről szóló írás szerint a combcsontja 35 hetesnek felel meg! Durva! De hát apuka is 58 cm volt, a lányunk 54cm, nem várhatom, hogy a fiúnk kisebb legyen. :D
Jujj :-) Hát érdekes lenne, ha kiderülne, hogy mégis kisfiú :-D
Nem ilyeszteni akarlak, vagy valami hasonló, de egyik ismerősömnek végig kislányt mondtak, felszerelkeztek full rózsaszín cuccokkal, és születésekor derült ki a kukac :-DD
Szerda este megyünk megint 4D-re, nagyon kíváncsi leszek:-) Képzeljétek ma a boltban megkérdezte egy ismerős, hogy mi lesz és mivel mondjuk el is voltam kicsit varázsolva, rávágtam, hogy kisfiú... remélem nem valami "Freudi" elszólás, mert hát eddig kislányt mondtak és nagyjából fél éves koráig van már csomó rózsaszín cuccunk is, aszerint készülünk :-)
Zavar téged, hogy ezt mondják?:))
Szerintem ezt mondják minden második terhes nőnek.
Mert valamit mondaniuk kell :-))
Ja és az ultrahangos doktornő is azt mondta hogy jó nagy gyerek, de érdekes hogy a terhesség idejének megállapításakor a gép azt dobta ki hogy 30.0 hét, elvileg 30.2 voltam. Akkor mitől nagy? És ezt már a második doki mondja.
Az ágyból felkelés nekem is elég nehezen megy. Voltunk pénteken 4d-s ultrahangon, de nem sok sikerrel. A babónk ugyanis keresztbe van fordulva eddig koponyavégű fekvésű volt, hát most megfordult, úgyhogy faros. Remélem a szülésig visszafordul. És ha ez nem lett volna elég nehézség az ultrahangon a doktornőnek, a picuri mind a két lábát az arca elé rakta, és akárhogy próbálta mozgatni, a nyelvnyújtogatáson és az ásításon kívül semmit nem csinált. DVD-t kaptunk, de nem sok értelme van, mert nem igazán látszik rajta semmi, ami 2d-s rajta sokkal jobb. Az arcocskáját szégyellte, bezzeg máshoz nem volt szégyenlős, úgyhogy 1000%-ra mondták hogy kislány. 3 hét múlva újra megpróbáljuk, hátha akkor sikeresebb lesz.
Szia!33+5 nap vagyok most.Fiuk már régen tudták merre kel kijönni:))Kicsit megvagyok ilyedve,hogy faros marad,de dokim szerint fog menni úgy is:)
Nekem az alvás nem nagyon megy reggel 6 kor pici fiam mindig felkelt.)
Szép estét!
Én meg a kelengye listákat nézegetem, hogy ami még hiányzik, és úgy érzem, hogy kell, azt legkésőbb december elején megvegyük. Utána Karácsony és már a finisbe is értünk..:)))
Szia! Én szerencsére jól aludtam, és fél 9-kor keltem fel :-D Lassacskán befordul majd, meglátod . :-) A derékprobléma itt már mindennapos dolog, lassan 3 hete ,, :S Hányadik hétben is vagy ?
Sziasztok!Szép vasárnapi napot mindenkinek!Hogy vagytok?Engem most nem hagyott aludni fél óránként bekeményített és szétrúgta az oldalamat,/remélem be akar már végre fordulni/.Mellette a derekam is leszakad.Jó főzőcskézést.Szép napot !Sziasztok!
Sziasztok! Voltunk a dokinál minden ok betöltött 30 hét megvan az időpont a 32 hetes UH-ra
BPD 77 FLOW norm cx 2100 HVT neg áramlás neg.
És végre Apa is hallotta és látta ,,élőben" :))
Fuhh,,, Babuci most konkrétan majd' megöl .:S olyan szinten nyomja a lábacskáival a májamat, és a fejével lefelé nyújtózkodik, hogy az már gyilkos ...
de imádom az egészet (:
már alig várom, hogy elteljen az a min. 6 hét ,!!!! :)
Mi már nem vállalunk többet, így engem elektromosan fognak roncsolni a műtéttel egyszerre.
De a doki majd úgyis mond neked alternatívákat. Általában 6 hét után ilyenkor a spirált javasolják, vagy az óvszert.:)
Sziasztok. Nekem a fejem fáj nagyon, a súllyal nincs gondom csak felülni az ágyból, ja és kimászni a kádból. Hajolni én nem mereek mert mindig attól félek bajt teszek a kicsinek úgyhogy elég érdekesen oldok meg mindent. Jó a cipőfelvétel az nem tartozik a kedvenceim közé de persze nekem még adébb vannak ezek a gondok hiszen most léptem a 29. hétbe. Mondtam apának kicsit korábban kellet volna össszehozni a kis csodánkat akkor együtt karácsonyozhatnánk, olyan szép lenne ..... Persze mi arra egyáltalán nem számítottunk hogy még sikerülhet. Viszont jönn az újabb fejtörés : mivel védekezzünk a baba után.... Ilyen gondunk még nem volt! Én gyógyszert nem szedhetek de nem merek vállalni ennyiidősen több babát és ha meg is gondolnám akkor is várnék 1 évet.
Igen, ismerős...mire bejáratom magam, fél óra...
Akkor ezzel nem vagyok egyedül. :) Nekem is hihetetlenül terhes már ez az időszak. Nagyon nehezen viselem már magam, és nekem is mindenem fáj, alig bírok mozdulni. Párom mindig röhögm hogy rosszabb vagyok már mint egy 90 éves nénike.
:)
Erre emlékeztem, mert hasonló a járólapunk.:))
Én is roppantul várom a végét, elegem van már az egészből. Ráadásul széttört az egyik fogam és fáj, a levegővétellel meg annyira küzdök, mert a tüdőmet nyomja a baba, hogy nem tudom mennyire bírnám végig a tömést. Jobb lenne, ha húzná, attól viszont azért parázom, hogy vajon nem e törik szét a másik fele is..hát, szupi hétvége elé nézek nah..:))
Szia!
Az alvással én is kinlódom már egy idelye napközben sem tudok pedig a fiukkal végig tudtam aludni.A házimunkáról meg nem is beszélve tripla idő mire megcsinálom.:(Lábaim dagadnak ha fekszem akkor is:(Én is várom már a végét!:)
Szép estét!
További ajánlott fórumok: