2010 márciusára várt babák (beszélgetős fórum)
Sziasztok! Hogy aludtak a picikék? Mi már a második éjszakát aludjuk át! Csak el ne kiabálam... fél 9 körül elaludt a sok nyügi után egészen reggel 7-ig.
Azóta összerámoltam a lakást, este már nem mertem befejezni, nehogy felcsörömpöljem.
Semmilyen tejfélét, sem marhát sem borjút.
Az üvegeseken rajta van tartalmaznak-e tejet, ill ha én készítemn, még egyszerűbb :)
Vagyis mit nem? Koszi
Mi csak kb. 2 hete tudtuk meg, hogy tejfeherje erzekeny.
Hááát, két kicsinek.
Olivér, ha korán kel (fél7-7) akkor alszik kb.1 órát délelőtt és du 2 körül is alszik kb. 1-1,5 órát, így este kkésőn, 10 körül alszik el.
Viszont ha későn kel (fél9), akkor alszik olyan 12-től 2-2,5 órát és álmosodik olyan este 7 körül. Ha este 8 körül elalszik, akkor másnap korán kel. És így váltakoznak a napjaink. Egyik nap nap korán kel, másik nap későn. Ezért gondolom, hogy ez ilyen átmeneti időszak nála. (Minden éjszaka kel 2-3-4x)
Van akinek a csemetéje már csak 1x alszik napközben?
Szerintem Olivér most kezdene áttérni a napi 1x 2-3 órás alvásra.
Szia!
Azt mondják minél később annál később romlik!Majd lesz neki!
Zalankam mar lepeget ha fogjuk a kezet, es egyre tobbet akar menni.
Mi se hiztunk egy honapja egy dekat sem, remelem nincs gond mert azt mondjak kellett volna hiznia.
Kiderult, hogy tejfeherje erzekeny igy H.A. tapszert kap es szerencsere issza. Ha meg emlekeztek anno en paraztam, hogy a kisfiam nem akar semmi tejet, tapszert inni. Ez is megoldodott magatol. Ahogy a szopit abba hagyta (o mondott le rola)ra egy hetre elfogadta a tejet. Mostmar ejjel se teazik, hala isten. Viszont most nagyon oda kell figyeljek mit adok neki enni.
Van koztetek akinek tejfeherje erzekeny a babaja?
Abban bizok, hogy kinojuk 1 ev korul.
sziasztok!
Az igaz, hogy minden gyerek más, és másképp hozzák az előírt fejlődési ütemeket.Az én drágám ugyan az 1 éves szintet is meghaladja valamiben, ami le van írva, de pl. nem képes ülni 15 percet :D Nem azért, mert nem elég erős, hanem mert nem ülős fajta, hanem menős :) A mászást én is nagyon támogatnám...4 hónapot mászott, és kész.Már egyátalán nem mászik.Annyit megyek utána, de fogyni nem fogyok...Plusz 5 kiló az megmaradt rajtam...:D Ő viszont egy grammot sem hízott egy hónap alatt...
Sziasztok, ez így van, tényleg minden gyerek fejlődési üteme más, és ez így van jól. Mi sem vagyunk egyformák.
Nálunk nyár közepe óta mászás van, nagyon sokat mászik, és hagyom is, hadd élje ki magát ebben. Meg imádom, ahogy csattog a keze a padlón! :) Amúgy szépen feláll, guggol egyedül, és már oldalazva is elég gyorsan halad a bútorok mellett. Majd elindul, ha akar. :)
Mi már régóta nem használunk cumisüveget, kisterilizáltam, és eltettem. Max. a cici alakút veszem elő nagy ritkán, ha fagyitejet kap, akkor azt abból adjuk neki. Szelepes itatópoharunk van, meg a vastag falú üvegpohárból adok neki inni. Már ha iszik egyáltalán pár kortyot... :)
no Adrika meg ezer éve tapsol pl nagyon ügyesen és bennünket is tapsoltat mindig nyomja össze a két kezünket és olyankor örül:))mászni ő most kezdett ünnep előtt,hazajött apa és mutatott egy poharat amit neki hozott,ép a földön ücsörgött Adrika a pohár meg leesett,ő pedig tett pár mozdulatot a földön felé......aztán apa a kanapén felbontott egy üveg sört tvzett a söröcskét pedig letette a kanapé lába mellé a parkettára mint szokta.....szóval igazából Adrienn egy üveg sörért mászott oda először bár ezt a tényt valószínűleg nem osztom meg a tanácsadáson:D
tőlem messzire még nem mászik el viszont ha én átmegyek másik helyiségbe próbál utánam jönni mondjuk legtöbbször vissza is érek addigra őt meg sajnálom hogy mire utolér végre én megyek is el:)de húú de szeret pakolni azóta mégjobban:)és annyira ügyesen bébitaxizik hogy csak lesek,tők véletlenül tettem fel rá nem gondoltam hogy elindul vele
Már tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak, ezért végül tegnap felhívtam az APEH CC-t és megkérdeztem tőlük. Ott a nő azt mondta, hogy az adójóváírást (12100ft-ot) én is kérjem, a családi adókedvezményt pedig a férjem vegye igénybe, de nekem és a munkáltatómnak is nyilatkozni kell a nyomtatványon, hogy tudomásul vesszük ezt a tényt.
Darabosat én még nem is adok a Kirusnak, mert még csak két fogacskája van kint, abból egy még nem is teljesen. Néha néha kap pár falatot, azt szépen elmajszolja, és minden nap eszik bulátát, vagyis szopogatja :D. Az nagyon nagy kedvenc! Kira pl. még nem nagyon tud tapsolni....csak néha sikerül.
Szia!
Minden gyerek más és más. Janka is le van maradva pár dologban, például nem eszi meg a darabos kajákat, nem áll még fel magától és mászni is csak most kezdett. Én eleinte idegeskedtem, hogy jajj még ezt sem tudja, meg azt sem. Na mostmár nem foglalkozok ilyenekkel :) eddig még minden egészséges gyerek megtanult járni, enni stb. A fogak meg olyanok, hogy van akinek 15 hósan jön az első, van akinek meg 4 hósan, mint Jankának.
Én azt sem tudtam, hogy választani kell, hogy ki igényli az adókedvezményt?!
Igen, az talán másabb, mikor ő igényli.
Én szelepes itatóból adok neki inni már rég óta, de néha sima pohárból is kap. Próbálom már rászoktatni, de csak akkor kap pohárból, mikor tudom, hogy öltözés előtt van, mert még sok mellé megy. Van külön itatópohár (a széle kifelé pürdül) abból nagyon ügyesen iszik.
Szió!
Petike még 1-es cumival iszik. A 2-es nem jött be neki valahogy. A reggeli és az esti tejet üvegből kapja. A napközbeni vizet meg itatópohárból. Van hogy mellémegy, de víznél nem tragédia. A minap próbáltam pohárból itatni. Nagyon vicces volt :)
Sziasztok!
Moncsi most kezdett a butorokba kapaszkodva teszegetni pár lépést. :) Nagyon kis ügyike!
Azon gondolkodom, hogy meddig "szokás" cumisuvegbol itatni a gyerkocoket.
Moncsit a pohár érdekli, csak menni meg nem nagyon megy, a cumisuveget szereti... 2-es cumival
Ti hogy vagytok ezzel?