Voltál már úgy, hogy eleged volt a párodból, és úgy érezted nincs tovább? (tudásbázis kérdés)

Volt...haza is mentem a szüleimhez a babával...nálunk Ő volt a probléma. PEdig tervezett volt. De hát hasfájós, sírós...stb.

Ez egy kicsit betette a kaput nála. Mert úgy képzelte a családosdit, hogy az ő élete ugyanúgy folytatódik tovább, csak én még pluszba őt körbeugrálom a gyerek mellett (holott előtte sem volt ilyen) no meg hogy továbbra is azt csinálja amit-ahol-ahogy akar.

Hát rá kellett jönnie, hogy bizony most már a gyerekhez kell igazítania a napirendjét :) 1 hónapig voltunk külön sacc...azelőtt többször rövidebb ideig. Nagy volt neki egyedül a lakás, és magányos volt. :)

Most már alig várja, hogy hazajöjjön, mert a kicsi fut elé, hogy apu apu :)

Igazából nem is a páromból,hanem a nehezen összeegyeztethető stílusunkból,más gondolkodásból,fontossági sorrendekből.Őt magát,mint ember,társ nagyon szeretem.Csak másképp lát mindent,mint én,ez sokszor eredményez vitát.A volt férjem ilyen téren állóvíz volt.Lehet,h velem van a probléma,h minden nem jó?:o

(Persze írhatnám,h igen,belőle is elegem volt már néha-nagyjából ugyanakkor,amikor neki belőlem:)

Egyszer-kétszer... de ahogy itt olvasgatom, amiket írtok... háááát, nagyon nem volt igazam... úgy látom, nagyon értékelni kell a párom a hibái ellenére is aranyember.

És ki hibátlan?

Sziasztok,

Nekem megint elegem van a férjemből.

Véletlenül találtam egy honlapot (találka oldal), ahol a férjem nőket nézeget, esetleg már félre is jár...

Ti mit tennétek?

Mi márvoltunk családterápián magán és hivatalos úton! Mivel nem állt ellen és mindig megjelent azt mondták, hogy örüljek neki, mert valaki eleve elzárkózik e lehetőség elől, de mik is voltak az előzmények? Második gyermekemmel voltam terhes amikor az elsőre jártunk s mikor következett a szülés ideje felfüggesztettük, hogy majd ha jobban tudok mozogni újra megyünk, de mivel fizetős volt esély se volt rá:(

Közbe újra - mivel korábban sem volt nyugott egymásmellett élés - kezdődtek az atrocitások fizikailag-lelkileg egyaránt:( Majd látlelet és a családsegítős családterápia.

Eredmény csupán annyi, hogy ha valami olyan derül ki hogy köztünk újabb komoly gond van kiveszik a gyerekeket a családból 30 napra:(((((((((

Ez egy kicsit visszafogja!

De DIalógizálni nem lehet mivel sok a tabu.

Anyámék, gyerekkorom stb.

Nyolcév után kijelenti, hogy tanuljak meg főzni!

Azt észre vettem, hogy eléggé rabszódikusan eszi az otthoni kosztot - már ha megtalálja a hűtőben - mert közös étkezések mindössze karácsonykor a anyósomék jellemző.

A fizetésével hivalkodik, mert amit én keresek az semmi azt hogy ha a munkámat meg kéne fizetni inkább minuszba lenne azt fel sem fogja:(

Ja és szex ill. szerete a béka sge alatt.

Még jó, hogy legalább a gyerekeit szereti persze tisztes távolból.

A baj csak annyi, hogy elég aggreszíven reagál a válás szóra pedig lelkileg mindenkinek sokkal jobb lenne.

Anyagilag már nem és erre utazik, mert a szülei által van mit a tejbe aprítania:(

De nem is szaporítom a szót mert a többit már leírtátok!

min szoktatok leginkább kiakadni és mivel fogjátok vissza magatokat???

Nálam az önuralom a probléma (meg a türelem)

Sőt a férjem mondta, hogy nem vagyok alázatos...

amit pontosan nem is értek, hogy mire gondol:S

Ez a legnehezebb dolog a világon!

A barátaimat nem szoktam nyaggatni a gondjaimmal!:)Vidám és mosolygós vagyok! Akik tudják a hátteremet, mindig megkérdezik, hogy csinálom!

Nem akarom, hogy szomorúnak lássanak!:)

Itt panaszkodom ki magam!

Én is három gyereket nevelek! Most négy órában dolgozom és kapom az anyasági támogatást!( Ez csak átmeneti most!)

A párom dolgozik,a háztartásba besegít, de nem neveli a saját gyerekeit, sőt ami a legszomorúbb nem is szereti őket! Vagy legalábbis csak a saját módján! Nem érezzük, hogy szeret minket, sőt pénznyelő automatának gondol minket és ez érezteti is!:/ Nem beszél, nem osztja meg a problémáit, mindig azt gondolja kitalálom, hogy épp mire gondol! Ha valami gondja van, előbb utóbb kimondja szemrehányás formájában a barátaim előtt! Mint tegnap is!

A barátnőm nálunk volt és jókat beszélgettünk, mire Ő beszólt, hogy a kollégáim közül vannak akik másod állásban dolgoznak És én nem!( Csak azt felejtette el, hogy azoknak nincs gyerekük,nekünk meg három is van!)

Tehát, ez baszta a csőrét, hogy sokat vagyok itthon! Amikor meg többet dolgoztam, és többet kerestem, az volt a baja,hogy soha nem vagyok itthon! Most megint tervezem, hogy vissza térek a régi pozíciómba és inkább, azért basztasson, hogy milyen szar anya vagyok, mert soha nem vagyok itthon, mint az anyagiakat vágja a fejemhez! Sajnos be kell ismernem, hogy nem könnyű váltani! Nincs hova mennem a három gyerekkel,ő meg nem költözik! Elmentem ügyvédhez, semmit nem kaphatok a lakásból, hiába élünk együtt 16 éve! Kölcsönt nem tudok felvenni, mert nincs fedezet...ő meg nem engedi, hogy erre a lakásra vegyek fel hitelt!

Tehát csak albérletbe tudnék menni, horror összegért, mert három gyerekes anyának nem adnak könnyen albérletet sem! És ezt tudja, ezért hulla nyugodt, hogy nélküle nem tudok lépni! De valamit tenni fogok, mert nem vagyok mellette boldog! Semmibe néz, nem ismeri el, hogy mennyit dolgozom, mert az nem munka amit csinálok! Minden nagyon természetes neki!:/

Ha kérdezek valamit....bármit, akkor kiabál,mindent számonkérésnek vesz? És már megkértem, hogy ne vegyen mindent támadásnak, csak érdeklődtem? Nem tudom megmenteni a kapcsolatot,mert nem engedi!

Na jó kifakadtam, bocsi!

Nem neked akartam panaszkodni csak általánosságban írtam le, ami a szívemet nyomja!

Bár ezzel a mondatoddal eredt meg az ujjam!:DDD

"Én felnézek azokra a nőkre, akik ellátnak 3 gyereket + férj és még saját magukra is van idő, "kivasaltak" és mosolygósak... "

"nem tudja, hogy miért volt olyan amilyen. "

Sajnos ez a válasz mindenre jó! Csak nekem ez már nem kielégítő!:/

Akkor rád is van miért felnézni!Emberekkel foglalkozom,ez a munkám,sajnos sokszor jobban belelátok mások életébe,mint azt szeretném.A túlnyomó többség,hidd el,meg sem próbálja,hogy megoldja a mindennapok gondjait,inkább a másikra mutogat,ledobva minden felelősséget.Ebben a teljesítmény-kényszeres,anyagias világban tényleg harcolni kell az őszinte érzésekért.Nem az a lényeg,hogy tökéletes légy-megfelelve a kor ránkeröltetett ideáljának-,hanem amikor a gyermeke(i)d,szeretteid szemébe nézel,még ha fáradtak és elgyötörtek is vagytok,szeretetet láss,ami tőled és érted van.Ha gyűrött vagy is,megdolgoztál érte,szeretnek és becsülnek,ez a lényeg.Hja kérem,segítséggel könnyű szépnek és mosolygósnak lenni!Úgy menne nekem is,neked is.Mégsem mi lennék.Vállalom a rosszkedvemet,gyűröttségemet,mint Sirano,oldom a humorral amennyire tudom,de ha nem megy,hát Istenem,ez is én vagyok.Mint másnak,nekem is sok gondom van,de a minap kaptam egy kedves bókot:

(elárulom,postán dolgozom,az emberek "réme" vagyok,aki sokszor az utolsó vasat húzza ki a zsebükből,-nálam fizetik a csekkjeiket),hogy csinálom,hogy mindig mosolygok,van pár jó szavam,pedig rengeteg negatívum ér?Szelektálok.Ha hagyom,hogy megülje a lelkemet a gond,a szomorúság,a fáradtság,"megbetegszem",átviszem ezt másokra is,és relatíve azt kapom vissza,amit adok.Csak egy pici halvány mosoly,egy kedves szó,tekintet kárpótol minden sérelemért ami ér.Azt add másoknak,amit kapni szeretnél.Sokszor úgy indulok el itthonról,hogy nincs tovább,nem akarom folytatni,elegem van,nem vagyok lábtörlő,mégis más nem tehet a gondjaimról,ezt az ajót most délutánig becsukom,megvár míg visszaérek.Mert megvár,és akkor megint senkiházi leszek,aki csak élősködik.Se barátok,se család,mert a bajban nem,csak a jóban szeretnek osztozni.Aztán újra a taposómalom.3 óra alvás,munka,rohanás a gyerekekért,bolt,házimunka,stb.Mire végzek,beesnék az ágyba, a férjem kialudja magát hangosan tévézik,kommentálja,aztán követeli a jussát.Nem baj,ha nem akarom,ha már méhkas a fejem a fáradtságtól,hiszen miért tart?Más (szerinte)rendes asszony is ezt csinálja.Néha imádkozom,hogy bár lenne valaki,aki úgy tudná őt szeretni,ahogy én már régen nem.Csak az zakatol az agyamban mindig,hogy igen,boldog akarok lenni.Picit sajnálom magam,sírok is,ha nem látják-belefér,aztán tekerek tovább,hisz felelős vagyok a gyermekeimért.Bocsássatok meg nekem,nem külön regényt akarok írni,untatva titeket,és okoskodni,de ritkán jutok gép elé,és meglódul az ujjam a klaviatúrán...

"Jó érzés, lélekmelengető ha olyan kapcsolatot látok, ahol boldogok a párok"

Ez szép, csak az a baj, hogy ez a világ megöli az emberek érzéseit, lelkét... :(

Ahogy nálunk is, a férjem dolozik a munkahelyén, itthon, én a gyerekkel "bírkózom", segítség nuku, akkor hogyan?

Én felnézek azokra a nőkre, akik ellátnak 3 gyereket + férj és még saját magukra is van idő, "kivasaltak" és mosolygósak...

Talán ott több a családi-baráti segítség...

Olyan érzés némely kapcsolat,mint a háromdimenziós kép.Van,hogy sokáig nézzük,mégsem

látjuk a lényeget.Máskor pedig lassan bontakozik ki,és már a sok figyelem miatt mindegy mit is látunk,belfáradtunk,értelmét veszti.Jó érzés,lélekmelengető ha olyan kapcsolatot látok,ahol boldogok a párok.Azok az emberek egyszerűen ragyognak.Tesznek is érte,együtt,közösen.Pedig gondok,viták mindenhol vannak...Nem is tudom hol olvastam,hogy miért várjuk,hogy szebb,boldogabb legyen a világ,ha önmagunkat,családunkat nem tudjuk boldoggá tenni.

De hát egy fecske nem csinál nyarat..Amit piszkosul utáltam mindig is,az a "tulajdonom" érzés.Sosem a társa voltam,csak a tulajdona.Ez lassan,de biztosan megöli a szerelmet,a küzdeni akarást.Tanulunk.Akinél bármi is menthető-rossz szó-esély van a boldogságra,annak szívemből szurkolok!

Ez így igaz, most már én is amondó vagyok...

Csak hát ehhez úgy látszik tanulnom kellett, meg megtapasztalnom, hogy ne hallgassak senki másra, csak magamra!

De persze az is érdekes, hogy én a férjemet majdnem lapátra tettem, még anno, mert 10cm-el kisebb nálam.

Amúgy rendben vagyunk, csak a szokásos zsörtölődések, most már rájövök, hogy így olvasgatok, meg írtok...

Összekovácsolódni lehet,erre egy közmondás jutott eszembe,"Megtalálta,mint zsák a foltját"de "türni"

szóval én sem értek egyet,ekkor már kilépni kell egy kapcsolatból,mert csak magát teszi tönkre az ember, inkább egyedül vagy egy jobb társ oldalán

Érdekes a tolerancia...

Meddíg lehet tolerálni?

Nekem volt egy 4 éves kapcsolatom, úgy, hogy toleráltam...

Az első hónapokban megéreztem, hogy valami nem frankó, de az ismerősök nyösztettek, de úgy szeret, és úgy összeilletek...

Én meg akkor: jó "becsukom a szemem és lakat szám"

4 év után kiborult a bili rendesen, utólag csodálom a türelmem.

Viszont 1 jó dolog lett belőle, hogy megtanultam kiabálni, nem csak kirongyolni mosogatni. :))

A férjem biztos a fenébe kívánja azt a srácot. :)