Villanások az ifjúságomból III. rész (beszélgetés)

bar boldog gyerekkorom volt,de mivel 14 eves koromtol elkerultem szuleimtol igy hamar felnotte,onallo lettem.ha az elet megtepazott sose rangodtam rajta,becsuktam az ajtot magma utan es onnantol csakis a jovobe neztem,boldog ember vagyok s talan az allando pozitiv/gondolom boldog gyerekkor is hozzajarult ehhez/hozzaallasomnak koszonhetem.

sok embert nem ertek meg,mertha vmi rossz torteni veluk.pl valas,vagy halal esett/barmennyire fajdalmas esemenyek ezek,de az elet nem all meg menni kell a jovo fele s nem pedig keseregni a multon amin mar ugysem tudunk valtoztatni.

Szia!🖐😊

Meglepően hasonló néhány részlet a gyermekkorodból az enyémmel.Anyukám rendmániás lévén megkövetelte,hogy mire hazaér a munkából én a testvéremmel kész legyünk a lakással.Én 8 tesó 9 éves. Ha még nyirkos volt a padló a felmosástól vagy nem állt a szőnyeg rojtja fésüléstől egyenesen, megvert minket. Olyan hamupipőkés gyermekkor volt.35 évesen meghalt édesanyám. A sok bántás ellenére szeretettel emlékeztem,gondoltam rá mindig. Valahogy természetesnek éltem meg a történteket, akármit is osztott az élet nem fordult át a világot szerető vidám lényem egy kesergő-vergődő jellembe. Én a tipikus a mezőn lepkét kergető álmodozó maradtam.

Ezt azért osztom meg veled,mert úgy vettem észre,hogy a nehezebb gyermek sorsú embereknél gyorsabb a lelki fejlődés,olyan értelemben,hogy annyira vágynak a bármilyen jóra,hogy elképesztő pozitív erővel menetelnek,hogy elérjék azt. Tudjuk milyen a rosszban élni,fiatalon megtapasztalva a későbbi érett korban van viszonyítási alap. Azt hiszen ezért tudunk mindennek őszintén felhőtlenül örülni vagy hamarabb kikecmeregni a válságokból.

Az emlékeid olvasva engem is emlékeztetsz és ezt köszönöm neked.