Veszprémben szült vagy szülni fogó kismamák (beszélgetés)
A Bagarus tényleg jó, kedves, sokan járnak hozzá.
Igen, a kórházban van a magánrendeklése.
Én is kétszer szültem Veszprémben, mint már írtam és én is babás szobában voltam /először 4 ágyasban, másodszor 2 ágyasban/, ami tényleg nagyon-nagyon jó.
Nekem először volt fogadott szülésznőm, másodszor nem lehetett. én úgy tudom, nem lehet még most sem fogadni. de a szülésznők nagyon jók.
Én az ügyeletes szülésznőnél szültem 4150g-os gyereket gátvédelemmel.
Jó is, ha időben tájékozódik az ember. Legalább nem későn jön rá, hogy nem így kellett volna. :)
Miről meséljek? Kétszer szültem eddig ott, most fogok nemsokára harmadszorra. Először még abban az időben, mikor lehetett fogadni. Másodszor féltem attól, hogy csak az ügyeletesnél lehet, de megmondom őszintén, szerintem így még jobb is. Úgy gondolom, hogy így sokkal jobban odafigyelnek az emberre. Nem az van, hogy áá, ő nem az én betegem, figyeljen rá az orvosa. És a Bagarus legalábbis minden nap kb 3-szor bejött hozzám, mindig kérdezte, segíthet-e, és egyáltalán nem várt el pénzt érte.
Nekem rossz emlékem nincsen, én szerettem azt a bent töltött pár napot is. Bár szerintem annyira el van foglalva mindenki a babával akkor, hogy nem is igazán érdekli, mi történik körülötte. :)
Ja,mindkétszer babás szobában voltam. Az is nagyon jó volt.
Én a Jósa doktorhoz járok.
Amikor az elsőt szültem még lehetett orvost is és szülésznőt is választani. Én mindkettőt fogadtam és nem bántam meg.
A másodiknál nem lehetett, de nem voltunk hálátlanok.
Persze akkor is magánrendelésre jártam. Én sem voltam fiatal az elsőt 29, a másodikat 34 évesen szültem de ez egy másik történet.
Én itt vagyok. 2002. októberben és 2007. márciusban szültem Veszprémben és ha még szülnék akkor is odamennék.
Már a leglényegesebbeket leírtam ebben a topicban, de kérdezz nyugodtan, szívesn válaszolok.
Sziasztok!
Egyszer egy bölcs asszony azt mondta nekem: szülni ott kell, ott lehet szépen, ahol az ember biztonságban érzi magát, ez a kulcsszó. Ez pedig mindenkinek mást jelent, és ez így is van jól. Mindenki másképp képzeli el, más igényei vannak..
Szerintem Veszprémben is lehet "boldogan és szépen" szülni, az orvosokat és a szülésznőket dicsérik..
Ennek ellenére én végülis Győrt választottam. Takarítani úgy látszik itt is, ott is nekünk kell :). Győrben 1 orvos kivételével működik a gátvédelem, van szülőszék, kád, alternatív szülészet. Apás szülés minden esetben lehetséges, van rá több helység. A baba mindig velünk van, ha sárga és kezelést igényel az is a szobában történik. Ismerem magam annyira, főleg ilyenkor felfokozott lelkiállapotban nem tudnék aludni, mert arra gondolnék, hogy lehet hogy a kisbabám éppen sír valahol. Szerintem ilyenkor nem ismeri az ember a fáradtságot, mert nem a hétköznapi síkon mozog, hanem lebeg a föld felett... Rengeteg a kétágyas szoba, valószínű azt kapnám. A kisfiam napközben velem lehetne, nekem ez nagyon fontos, így talán nem fog haragudni a kishúgára egy pillanatra sem, és nekem is így lenne jó. Szerintem ilyen helyen a férfi látogatók tapintatosak, saját feleségükben és gyermekükben gyönyörködnek, nem a szomszéd ágyat vizslatják, bár csak természetes dolgot látnak. (Bevallom én szoptattam parkban, strandon, ha úgy adódott..)
Ha az első jelnél elindulunk, még rengeteg idő van a szülésig.
Sokan dicsérik a veszprémi kórházat is, és közel van. Itt is, ott is van pozitívum. Bízom abban, hogy megtaláljuk a számunkra biztonságos helyet, és örömmel meséljük majd el szülésünk szép történetét!
Köszönöm a segítségeteket!
A tisztaság szerintem a takarításon múlt és nem a felújításon. Bár legyen igazad...
Nekem mindkét szülésemnél ez volt csak negatív.
Sziasztok!
Én már kétszer születm Veszprémben 2002-ben és 2007-ben.
Én nagyon elégedtt voltam a dokik és szülésznők hozzáállásával.
A tisztaság hagy kivánnivalót maga után.
Szerintem jó, hogy az apukák és egyéb rokonok nem mehetnek be a folyosóra, hiszen ott szoptatunk, öltözünk + nem feltétlenül örülnék, ha idegen férfiak látnának hálóingben és egyáltalán szülés után.
Én a második babámat, hála a szülésznőnek gátvédelemmel szültem, pedig 4150g és 57 cm volt.
Hirtelen ennyi.
Hát ezt sajnos nem tudom, hogy vajúdás alatt hogyan lehet benn. Vagy mikortól. Én mindkétszer úgy "estem" be, így végig velem lehetett anya. Valami olyasmit hallottam, hogy x centitől vehető birtokba az apás. De mondom, én ezt nem tapasztaltam.
Első lányommal éjszaka mentünk be, senki nem szült rajtam kívül, nem is jósoltak gyors szülést, és mégis rögtön bemehettünk. Az már csak a jó oldala volt, hogy mégis gyors szülés volt. Másodiknál még vizsgálat előtt azt mondták, hogy most takarítják az apást, amint végeznek bemehetünk.
biztos, hogy be fogtok jutni oda! Azért annyira nem szokott nagy pörgés lenni. :)
Ezt találtam Győrröl 2001-es cikk:
Az osztály rendelkezik a Bababarát címmel. Szülésre felkészítő tanfolyamot szerveznek. Az osztályon 2 vajúdó- és 4 szülőszoba, 3 egyágyas és 1 kétágyas működik. A szülészeten állítható szülőágy, szülőszék vehető igénybe. A gyermekágyas szobák száma 24, ezek 5 háromágyas, 16 kétágyas és 3 egyágyas. Rooming-in rendszer 24 órában működik, császármetszés esetén azonnal igénybe vehető.
Az apa és a kísérő személy a vajúdás, szülés alatt jelen lehet, ennek nincs feltétele. Császármetszés esetén az apa lehet jelen. Szülés, császármetszés után „kívánság szerint” együtt maradhatnak a jelenlévők. Beöntés, borotválás nem kötelező. A szülő nő a vajúdás során sétálhat, zuhanyozhat, ihat, enni nem lehet. Komplikációmentes vajúdás esetén belső vizsgálatot 2 óránként CTG-t folyamatosan végeznek.. A szülést nem gyorsítják a méhszáj ujjal való tágításával vagy hasra gyakorolt nyomással. Az anyák fekve, félig ülő helyzetben vagy ülve szülhetnek. Fájdalmat epidurális érzéstelenítéssel vagy gyógyszerrel csillapítanak, ezek közül az asszonyok választhatnak.. Az epidurális érzéstelenítésről: „Aki kívánja, élhet a lehetőséggel”. A gátmetszést „csak szükség esetén végezzük”.
Komplikációmentes szülés után közvetlenül megkapja a gyermekét, „állandóan” vele lehet. Az újszülöttet a szülőszobán az anya mellre teheti, a kísérő személy kézbe veheti.
A látogatás a szobákban történik „nincs idő kötve”. A hozzátartozók kézbe vehetik az újszülöttet.
Kérdés mi van most és igaz-e?
További ajánlott fórumok:
- 35 feletti kismamákkal (illetve akik ebben a korba szültek) szeretnék beszélgetni.
- Mohácson illetve Pécsett szülni készülő kismamák tapasztalatai
- Siófokon szült kismamák véleményére lennék kíváncsi
- Kismamikkal szeretnék megismerkedni, akik 2008.dec.-re várják a kisbabájukat és Veszprémben fognak szülni.
- Szült valaki az elmúlt 1 hónapban Veszprémben?
- Tapolcai kismamák, akik Veszprémben szültek/nek!