Van itt olyan aki még soha nem volt boldog? (beszélgetős fórum)

Szerintem is kellenek, bár nem örülünk nekik aktuálisan.

Később aztán rájövünk, miért is kellettek, mitől - hogyan lettünk többek általuk, mi az, amit megtanulhattunk magunkról.

Kitartás!

Köszi!:)

Ez is tőle van:

" Állj meg egy pillanatra és szemléld elszörnyedve ragaszkodásaid végtelen listáját, melyeknek foglya vagy. ..."

Én személy szerint azért szeretek ragaszkodni, meg azt is, ha hozzám ragaszkodnak ... :)

Boldogságom tartós,csak mostanában nem,én 22 évig boldog voltam,nem sokan mondhatják ezt el magukról...

azért tettem fel ezt az ostoba kérdést,mert reméltem,hogy tényleg nincs olyan ember aki még soha ne lett volna boldog,mert az igazán szörnyű lenne.

De kellenek az életbe szenvedések is,pont olyan helyzetek amiben most vagyok,ezáltal erősödöm és jobban megismerem magam......

Jó írás.

Nehéz elképzelnem,hogy valakinek ezekből az egyik fajta boldogság sincs jelen az életében,tényleg ritka sivár lehet.

Kicsit hosszú,bocsi.

Könyvedben három útját különbözteted meg a boldogságnak: a kellemes, pozitív élményekkel, érzésekkel teli életet, az elkötelezett, aktív életvitelt illetve az értelmes, jelentéssel bíró életet. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen egy borongós alaptermészetű ember is élhet akár folyamatosan boldog életet?

A boldogsághoz vezető három utat Martin Seligman, a pozitív pszichológia legfontosabb alakja vázolta fel. Az első út a kellemes, a hedonista élet: ez az, amit a legtöbb ember azonosít a boldogsággal. Intenzív, pozitív érzelmeket élünk át, sokat nevetünk, jól érezzük magunkat a bőrünkben - tulajdonképpen az a boldogságkép, amit a hollywoodi filmek sugároznak.

A második út a boldogsághoz az elkötelezett élet. Ez azt jelenti, hogy olyan tevékenységekben vetjük bele magunkat, amelyekbe teljesen bevonódunk, tökéletes részt veszünk bennük. Hasonló ez az élmény a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow vagy áramlatélményhez. Nagyjából bármilyen aktív tevékenység közepette megélhető: a futástól a táncon át a könyvírásig vagy a munkáig - mert nagyon sokan a munkában élik meg, de nem is tudatosul bennük, mert a munkát "divat" nem szeretni.

A harmadik út pedig a jelentésteli élet: amikor az ember azt érzi, hogy van értelme az életének, mindennapjainak van jelentésteli célja. Sokszor ez egy vallásos, spirituális keretben jelenik meg, de ateistaként, hit nélkül is megélhetjük azt, hogy életünknek, mindennapi tevékenységeinknek van értelme.

Na most, az első, a kellemes élet, azaz, hogy milyen gyakran és menyire intenzíven élünk át pozitív érzelmeket, az genetikailag erősen meghatározott. Vannak emberek, akik a szüleiktől olyan géneket örököltek, hogy a pozitív érzelmek átélésére kevésbé hajlamosak. Konkrétan Seligman is leírja, hogy ő nem az a nagyon röhögős, vidám figura, tehát vannak olyanok, akik számára a kellemes élet nehezebben élhető meg.

De ettől még lehetnek boldogok, ha értelmes életet élnek, vagy gyakran van részük áramlatélményekben. Ez az, ami baromi izgalmas Seligman elképzelésében: még ha genetikusan nem is vagy hajlamos sok pozitív érzelem átélésére, ez nem predesztinál téged boldogtalanságra. Azt mondja, hogy az a teljes élet, amiben mindhárom összetevő megjelenik valamilyen szinten. Ezzel szemben van üres élet, amikor egyik típusú boldogság sem jelenik meg az ember életében: ők a leghajlamosabbak a depresszióra, szorongásra, mindenféle mentális problémákra.

Körülbelül hány százalékban befolyásolják génjeink, hogy mennyire van hajlamunk pozitív érzelmek átélésére?

Körülbelül 50 százalék a genetikai meghatározottság, 10 százalék írható a körülmények számlájára, 40 százalék pedig a szándékos viselkedésünk és cselekedeteink eredménye. A genetikai meghatározottságot egyébként ikervizsgálatokkal mutatták ki.

Olyan ikerpárokat vettek, akik különböző családokban nőttek fel, teljesen eltérő körülmények között. Amikor harmincévesen megvizsgálják az ikerpár két tagját, az tapasztalható, hogy annak ellenére, hogy az egyik iker bányász családban nőtt fel, a másik meg értelmiségi, polgári közegben, egészen más anyagi körülmények között, mégis nagyjából ugyanolyan gyakran élnek át pozitív illetve negatív élményeket - aminek csak genetikai okai lehetnek. Ilyen vizsgálatokkal és nagyon bonyolult statisztikai számításokkal határozták meg, hogy körülbelül 50 százalékban génjeink határozzák meg érzelmeink intenzitását, illetve gyakoriságát, valamint azt is, hogy mire vagyunk fogékonyabbak: a negatív vagy a pozitív érzésekre.

A boldogság tervezhető és tanulható!

Önismeret, személyiségfejlesztés, önbizalomnövelés és stresszoldás.

Hasonlót hallottam a theta healing módszer ismeretésében:hogy minden embernek van egy átlag boldogságszintje,és mindig ahhoz tér vissza,ha kilengés volt(nagy öröm,vagy nagy baj).Azt állítják,hogy azzal a módszerrel ezt a boldogságszintet lehet megemelni,vagyis az lesz az eredmény,hogy az ember bármilyen irányú kilengés után nem fog olyan mélyre visszaesni tartósan.

Én ezt elképzelhetőnek tartom,hogy működik,sőt nagyon hasznosnak,de biztosan nem egyszerű ezt megváltoztatni.

Nézzétek de érdekes cikket találtam:

Na most, az első, a kellemes élet, azaz, hogy milyen gyakran és menyire intenzíven élünk át pozitív érzelmeket, az genetikailag erősen meghatározott. Vannak emberek, akik a szüleiktől olyan géneket örököltek, hogy a pozitív érzelmek átélésére kevésbé hajlamosak. Konkrétan Seligman is leírja, hogy ő nem az a nagyon röhögős, vidám figura, tehát vannak olyanok, akik számára a kellemes élet nehezebben élhető meg.

De ettől még lehetnek boldogok, ha értelmes életet élnek, vagy gyakran van részük áramlatélményekben. Ez az, ami baromi izgalmas Seligman elképzelésében: még ha genetikusan nem is vagy hajlamos sok pozitív érzelem átélésére, ez nem predesztinál téged boldogtalanságra. Azt mondja, hogy az a teljes élet, amiben mindhárom összetevő megjelenik valamilyen szinten. Ezzel szemben van üres élet, amikor egyik típusú boldogság sem jelenik meg az ember életében: ők a leghajlamosabbak a depresszióra, szorongásra, mindenféle mentális problémákra.

Aki nem tud örülni semminek, az már nagy gond.

Az élet apró, kicsi örömeit, sikereit, szépségeit is tudni kell észrevenni. Ha ezeket nem látja meg, az ô készülékében van a hiba.

Mert egyrészt nem elég"érettek" ahhoz-sokan-hogy jól használják fel a pénzüket,másrészt aki gazdag,az sose lehet benne biztos,hogy a párja nem a pénze miatt van vele,vagy az ismertsége miatt.Még akkor sem,ha a másiknak ugyanannyija van.Ez nagyon megmérgezheti az életet.

És ugyanígy a barátok,családtagok érdeklődésében,rokonszenvében is mindenhol sejtheti az anyagi érdeket,és nem az ő személyes vonzerejét.

Harmadrészt valószínű nem is tudják igazán,mitől lehetnének boldogok,mert a pénz és a siker világa beszippantotta őket,mielőtt még alkalmuk lett volna ezen elgondolkodni.

Ez nem az én fórumom. Szerencsére.. :)

Mindenkienk sok sikert!!

A boldogság illúzió... mint a lepkekergetés.

Utólag derül ki, hogy nem is volt olyan rossz elôzôleg.

Aki meg azt hiszi, hogy az élet valami rózsaszín vattacukor, akkor hatalmasat téved.

Az élet kemény küzdelem.

Van egy mondás: éhesen, véresen, mocskosan jössz a világra; ettôl kezdve minden csak rosszabb lesz.

Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, amely a szomorú napokat vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.

A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: "elmúlik"