Vallomások

Úgy érzem, teljesen készen állok a klimaxra

A kert végében kapott egy kis helyet. Este gyertyát gyújtunk érte. 😥

Bevallom, még mindig hiányzik!

Még fiatal koromban bizony az első randin finoman közöltem, hogy én bizony sosem szeretnék gyereket, ha ő máshogyan gondolja, akkor inkább nem rabolom az idejét, 50 évesen is így gondolom, ez így lenne korrekt mindenkinél.

Sokszor veszekedtünk, én sem tudom mit érzek, s bár Ő is megbántott engem, nagyon rossz hogy 2napja nem keres. És bánt hogy bevallotta: Ő is összezavarodott

Bevallom meleg vagyok, és beleszerettem egy transzneműbe!

Bevallom, elbizonytalanodtam kissé, mert kezdő vállalkozóként még fura saját magam droidja lenni. Összességében viszont nagyon jó döntést hoztam, ezt tudom.

Bevallom nekem egy regem van, untig elég. De szoktam nevetgélni amikor látom, hogy ki-be lépeget pár ember a regisztrációikban!

Szerintem azok a nők, akik undorodnak a babáktól, érzelmileg sérültek valamikor, valami által, vagy önvédelemből fejlesztették ki magukban ezt az érzést. Kívánom, hogy megoldódjon a mélyben gyökerező problémájuk, akár lesz valaha gyerekük, akár nem.

Rendőr vagyok, de nem vállalhatom a nevemmel, arcommal, és ez elszomorít, mert nem szégyellem, hanem büszke vagyok rá, hogy az egyik segítő szakmát mondhatom a magaménak.

Kedvet kaptam kis házikót venni, kis romantikus zugot kialakítani benne. És ott várni azt a férfit, aki majd méltó társam lesz az életben. Úgy érzem új életet kell kezdenem.

Nem vagyok boldog a párommal. Mindig a viszonzatlan szerelmem jár az eszembe :(

Boldog vagyok😌

Minden vallomásra kukoricát nyomok.

Nem tudtam, hogy ez egy fogyókúrás oldal!

Engem elkeserít ahogy szétnézek és látom hogy mennyire nincs szeretet az emberekben, tele vannak rosszindulattal.

Élvezem, ha valakit belezavarhatok a hazugságaiba, és hülyét csinál magából. Talán ezért a legjobb nyomozónak lenni.

Én már régóta szeretnék babát, de ő még egyelőre nem. 😔

Két nap szabadságon leszek, a szerelmemmel kikapcsolódunk kicsit, annyira várom!!!!! :)

Lassan 1 éve lakom egyedül albérletben. Tegnap kinyírtam a szobában egy csótányt, azóta félek hazamenni. 1 hónap s letelik a szerződésem, de inkább visszaköltözöm ideiglenesen a szüleimhez hiába ciki 26 évesen. Én ezért nem fizetek, rettegek ezektől

Utálom a kolléganőmet, mert szebb, mint én.

Ha valaki veled marad, miután többször is megbántottad, akkor igazán szeret.

Azt hiszem szellem van a házunkban. Ma kifüstölöm!

Évek óta irigykedve (néha gyűlölettel) néztem a kismamákra. Átkerültem a másik oldalra és sosem gondoltam, hogy ilyen hihetetlen nagy csoda, hogy egy pici ember növekszik bennem. Csodálatos és aggodalommal teli érzés.

Van, aki két szék közül a földre esik.

Csúnyán összevesztünk, ronda dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Én még a barátait is szapultam neki, erre velem beszélt csúnyán, s őket védte. Én is hibás vagyok, mégis sértve érzem magam emiatt.

Fáj, hogy valószínűleg soha nem leszek édesanya. Nem adom fel, hátha csoda történik.🤞

A férjemmel nem lehet sehova menni, nem lehet vele beszélgetni, viccelni. Csak morog a bajsza alatt mindig. Meddig kell így élnem? Nem bírom! Nem szeretem.

A szerelem feltétlen, de azt is tudom, hogy lehet kiszámíthatatlan, váratlan, irányíthatatlan is és elviselhetetlen, és könnyen összekeverhető a gyűlölettel.

Valószínűleg a férjemnek csak herebiopsziával lehet gyereke. Én viszont nem akarom a lombikkal járó kellemetlenségeket, injekciókat, csalódásokat. Természetes módon szeretnék állapotos lenni.