Újrakezdés középkorúan (beszélgetős fórum)

Hát igen, ez ilyen.

Viszont a gyakorlati megbízhatóság, illetve annak az illúziója is kb. ugyanazt a pozitív érzést váltja ki bennünk... persze ideális esetben a 2 a valóságban találkozik.

Azt hiszem az elején az idő segít, meg a fokozatosság, de az sem garancia semmire.

Az a baj, hogy mind ezt szeretnénk, pláne 1-2 csalódás után, hogy a másik éljen-haljon értünk, lehetőleg ő jobban, mint mi... de ez sajnos nem így működik.

Ne irigyelj, ez nem egészséges a részemről, de most ez van! :D

Idővel beleszeretünk..és az a normális, és igen ki vagy szolgáltatva, de amikor abban a kiszolgáltatottságban bizalmat tapasztalsz, az megéri a kockázatot. :)

Azt hiszem, értem. Jó azért az egyedüllét is, néha engem is elkap a magány érzése, meg szomorúsággal tölt el, hogy "jajj egyedül vagyok, és nincs, aki megöleljen", miközben ha vki közeledik az ezért, meg azért "nem kell"... akkor ugye mégsem olyan szar egyedül, mert nem változtatok. :D

Ezt néha magam előtt is rosszul esik beismerni, de így van.

Nekem most a saját érzelmi biztonságom minden előtt van.

Egyáltalán nem is szeretnék szerelmes lenni, sem semmilyen gyengéd, romantikus kapcsolatot, sem ennek az illúzióját.

Viszont pár év után már eljutottam oda, hogy szeretnék 1 társat.

Alapvetően én a őszinteségben hiszek; magunkkal is, és a másikkal is.

Nem szeretném sem a másik idejét, sem a saját időmet vesztegetni hamis ígéretekkel és hiszek benne, hogy ez jó hozzáállás és van eredménye, és az jó, mindentől függetlenül.

Szerintem hit kell mindenhez, hit és felelősségvállalás, és ezt sokszor mantrázni, és akkor bármit teszel, bárhogy alakul, te magadnak mindig ott leszel. :)

De! Az emberi kapcsolatoknál szerintem nincs szebb a világon, szóval hajrá, szorítok! :)

Lehet, hogy én egyszerűsítem le túlságosan a dolgot, de mindig van olyan, akit "jobbnak" vagy "rosszabbnak" ítélünk magunknál.

Meg így lesz ez a másik esetében is, ilyenkor kapóra jön, hogy azért lusták is vagyunk. Tehát, aki kapcsolatot akar, az ezt szerintem már belátja, és nem másokra koncentrál majd, hanem rád.

Szerintem tedd te is ezt, próbálj meg magadra koncentrálni, hogy neked mik az "elvárásaid" saját magaddal és a másikkal szemben, és ezek hangsúlyozására koncentrálj, így könnyebb kiszűrni a megfelelő partnert és neki is téged viszont.

Ez meló, első körben magunkkal...

Hasonlóban vagyok én is, és számomra ez a legnehezebb ebben egyébként, hogy oké, ennyi éve vagyok egyedül, most már ez nem tölt örömmel, de akkor milyen párt szeretnék, mire jöttem rá egyedül, mit adott ez hozzám?

Az egyedüllétünket is el kell gyászolni szerintem, ami jár egyfajta számvetéssel.

Az egy dolog, hogy az elvárásaim csökkennek(pontosabban más dolgok fontosak most, mint régen).

De az irántam támasztott elvárásoktól tartok leginkább.

Mert ugye a többség nem a saját korosztályát, hanem a fiatalokat keresi(nemtől függetlenül), a nálam 10 évvel idősebbek, akiknek megfelelnék(még így is, hogy dohányzom), pedig nem vonzanak.

A felhozatal elég nagy, mind nőkből, mind férfiakból és miért választana pont engem bárki, ha van "jobb" is?

Elvárások alatt a következőket értem(a teljesség igénye nélkül):

Nők esetében: "jól tudjon főzni, ne legyen rajta semmi felesleg, legyen mindig jó kedve, gondoskodó legyen, nézzen fel a férfira stb."

Férfiak esetében: "legyen ambiciózus, legyen stabil egzisztenciája, ne legyen otthonülő, ne beszéljen sokat, ne legyen lelkizős stb."

Persze ezeket el lehet játszani egy darabig, de egy hazugságon alapuló kapcsolatnak nincs értelme.

Szerintem ez nem csak ezen múlik.

Fiatalon persze könnyebb alkalmazkodni, de nagyban személyiségfüggő.

Én hiába fiatalon költöztem össze a férjemmel az együttélésből még mindig vannak súrlódások. Szerencsére kezelhető.

Hát ha ez vigasztal, sztem nem igazán vannak már társadalmi elvárások, illetve ezek közegenként elég eltérően értelmezhetőek... :D

Semmire nincs garancia, csináld úgy, ahogy neked kényelmes, ahogy tudod és jól érzed benne magad.

Feltételezem, hogy most 1 kis reményre meg biztatásra vágysz. Szóval hajrá! Kezdj el ismerkedni, majd alakul, hidd el van az a szint, amikor annyira elfáradsz, hogy az elvárásaid automatikusan csökkenni kezdenek és itt garantáltan találsz párt... :D Persze nem biztos, hogy ez a célravezető.

Puding próbája az evés, ez tuti, és ismerkedni, meg 1 kapcsolatot fenntartani, működtetni, együtt élni 1 másik emberrel nem könnyű és soha nem is volt az és sztem nem is lesz -de ettől szép.

+ természetes, hogy félsz és bizonytalan vagy.

Ez megkerülhetetlen, pici lépések, először randizz... ezen a kérdésen még ráérsz 2 év múlva is agyalni. :)

Vagy, ha tudod, hogy "mire" szeretnél társat (bár ez csúnyán hangzik, de praktikus), akkor ajánlom a társkeresőket. Bizonyos "tudott paraméterekkel", illetve azok közzétételével megkönnyítheti az ismerkedést.

Ezzel egyetértek.

Nekem 20 évesen is nehéz volt alkalmazkodni, szóval sosem könnyű, illetve személyiségfüggő is.

Meg van akivel könnyebb, van akivel nehezebb alkalmazkodni egymáshoz. Lehet, hogy a sok nehézség is megéri, és lehet, hogy akivel könnyű, azzal sem lesz tartós.

Sziasztok!

Az újhoz való alkalmazkodás szerintem mindig mindenben "problémás", szerintem inkább az lesz a döntő, hogy akad-e olyan férfi/nő majd az életedben, amikor mindennek dacára ezt mindketten szeretnétek megpróbálni. Hát ez sok mindentől függ, de egy biztos, ha szeretnél ilyet, akkor próbálkozni kell. Kötelező! Tisztelettel, alázattal, türelemmel, elfogadással a másik és önmagad felé is.

No meg az élet... de az nevel minket kérés nélkül. :D