Tönkremegy az életem? (beszélgetés)

semmilyen jelzővel nem illettelek

rengeteg rosszindulatú,szemét hozzászólás is van

ezt nem lehet figyelmen kívűl hagyni

amennyiben ez egy valóságos helyzet

akkor nem rúgni kéne belé, még egyet,bírálni őt,hanem segíteni neki

mondjuk ez így lett volna emberi...

Sajnos neked is igazad van, mert sok "apa" valóban így működik és ez annyira szomorú. Soha nem fogom megérteni, hogy nem lehet szeretni a gyermekünket?

Jó, persze, van olyan, hogy a nő gyerekkel akarja magához kötni a férfit, de akkor a férfi védekezzen, ha nem akar még gyermeket. Mert mindennek, ami a két felelőtlen fél között megy, csak a kisgyermek issza meg a levét.

A férfiak 90% válás esetén leszarja a gyerekét, mert ő a nőt szerette, a gyerekre meg mint egy oldalkocsira tekint. Ha elhagyja a nőt, a gyereket is dobja.

A maradék 10% az aki valóban szereti, s válás után is gondoskodik a gyerekéről.

A gyerek nem köt, nem hoz össze 2 embert, a férfi nem fog a nővel jobban kijönni, mert ott a gyerek.

Ezért nem megoldás még egy gyerek.

A házasságuk egyértelműen a gyerek érkezése után romlott meg.

Ennek a férjnek orvos kell. Majd ha az sem segít akkor lehet azt mondani, hogy "egoistapöcs".

Olvasd át ezt még egyszer:

" Elég sokat híztam a terhesség alatt, ami még mindig nem akar lemenni. Ez miatt is, gondolom én, kezdtünk eltávolodni egymástól. Pedig rengeteget foglalkoztam a férjemmel. De ő hozzám sem akart érni. Mindig volt kifogás, hol front, hol fáradtság, hol a kora miatt. Mert szerinte az ő korában már nem mennek úgy a dolgok. Akkor volt 36 éves. Ez csak kifogás volt.

Aztán jöttek a bántások. Nem vert, hanem szavakkal bántott. És ez a legfájdalmasabb. Mindig a kedvére tettem, mindennel. Mai napig rengeteget veszekszünk, de én akkor is szeretem. Kihasznál, nem törődik semmivel, csak a munkájával. Semmit nem segít itthon, csak gépezik, alszik, TV-t néz, olvas. És ebből áll a napja. Rám marad minden. Közben kiderült, hogy fiam oxigén hiányosan született, amit a kórházban nem mondtak. Úgy derült ki, hogy rohamai lettek, sokszor éjszaka. A férjem a fejemhez vágta, hogy miattam van, én tehetek róla, hogy a gyerekünk fogyatékos. Fogyatékos? Van egy kis gond vele, de nem fogyatékos! Már négy éves, beszél, igaz nem úgy, mint a társai, de nagyon jól halad. Ezen kívül kicsit lemaradt a fejlődésben, más gond nincs. Oviba jár.

Nekem egy napom úgy telik, hogy reggel felébredek, ellátom a gyereket, megfőzök, aztán megyek nagymamám házába elvégezni, amit kell, aztán a szüleimhez megyek segíteni, mert ők is betegek. Aztán itthon folytatom. Nincsenek barátaim. A férjem nem enged dolgozni. De pénzt sem ad semmire. Csak úgy vagyok. Sorba veszi fel a hiteleket, de tőlem sajnálja a pénzt. Akkor kapok ruhát, ha már szétszakad rajtam."

Aztán a hsz-at is. Én azt írtam lejjebb, ha nem lehet megbeszélni megoldani, akkor én a különválást látnám megoldásnak.

Milyen más segítségre számíthatna itt, mint véleményekre az alapján amit leírt?

Egy átlag normális kapcsolatot összekovácsol még jobban a közös gyerek érkezése. Nem pedig tönkretesz. És ugyanígy nem megoldás még további gyerek vállalásra egy nem működő kapcsolatra.

'Te nem olvastad el a cikket? "

Bevallom neked, hogy nekem nem jött le, az, hogy a feleség lepöcsözte volna az urát, hisz ahogy írta szereti. A férje is szerette, addig, míg meg nem született a gyerek.

Vannak köztük problémák, de ezek orvosolhatóak lennének.

Még egy fórumon sem etikus, hogy egy segítségkérőt, nem a békesség, és megoldás irányába terelünk, hanem még inkább felhergeljük, pedig semmit nem tudunk róla.

Segítséget kért, nem mást.

Bízom benne, hogy hamarosan történik valami, ami változást hoz az életedbe. Hatalmas dolgot viszel véghez azzal, hogy minden Körülötted élőről gondoskodsz! Elismerésem. A türelmedet pedig irigylem. :)

Minden jót kívánok!

Nem veszem magamra, amilyen jelzőkkel illettél... bennünket, de azt gondolom, hogy éppen te vagy az agresszív ember, aki bizony keményen lázítja a feleséget mondhatni a férj "feljelentésére". Könyörgök, a hatóságok sokszor még akkor sem mennek ki, ha vér folyik, nemhogy ilyesmire lépnének :)

A lelki terror ellen meg tehet a feleség, nem szabad homokba dugja a fejét - ő ebben a hibás, hogy hagyta/hagyja magát eddig is. Ki kell állnia magáért, pont azért, mert szereti a férjét, vagyis akkor meg kell próbálnia megmentenie a házasságát. Ha beszélgetés, kérés, "Kikérem magamnak, hogy így beszélj velem!"- nem használ, esetleg használhatja a férje fegyverét is vele szemben, tehát ő is beszólongat neki ezért-vagy azért, miközben kezébe vesz a sorsát (keres magának munkát, közösséget, stb). Harmadik körben pedig jöhet a válás, ha már semmi sem használ. A szülei élnek, van hova mennie.

Szerintem ennyire talán nem durva a helyzet náluk, de végülis felhozhatja példának a férjével való beszélgetés során, ha ő úgy érzi.

A lelki terror/lelki verés meg talán nem is nyilvánvaló a férjben, mert annyira megszokta, hogy beszólongat a feleségének, de ha szembesítik vele, talán elgondolkodna rajta és apránként változtatni tudna.

Amúgy az sem hülyeség kedves cikkíró, hogy TE VÁLTOZTASS VALAMIKÉPP, ahhoz, hogy a párod is változzon.

Azért hallgatnod kéne Aiky-re is, ha minden kötél szakad és EGÉSZSÉGES JÖVŐT SZERETNÉL A KISFIADNAK BIZTOSÍTANI, elvégre ha odáig fajulna a dolog, hogy különköltözöl a férjedtől (mert a beszélgetéstől nem világosodott meg), akkor sem látná-foglalkozna többször a kisfiatokkal, mint ahogy most együtt éltek.

Bármilyen nehéz is, de ezt is fontolóra kell venned. Hátha... amikor rájön, hogy elveszthet/elvesztett benneteket, mert nem teketóriázol a válással/különköltözéssel, szóval rájön, hogy mit veszíthet/veszített.

S ne feledd, mi nők, erősebbek vagyunk mint ők, minden tekintetben! Nem ő szülte meg a gyermeketeket, nem ő viszi a 3 háztartást, nem ő van egész nap a gyermekkel... benned van annyi erő, hogy egyrészt beszélj vele, állj ki "ellene", s ha nem használ a szép szó, akkor megtedd azt a lépést, amire talán észbe kap. Ha még ez sem segít, új életet kezdhetsz, ma már gyermekkel sem lehetetlen.

Előbb-utóbb úgyis kiszeretsz/kiszeretnél belőle, ha így viselkedik, miért kéne látnia a kisfiadnak, ahogy marakodtok?

Szia. Szerintem egyikünk sem azért megy férjhez, vagy létesít párkapcsolatot, hogy aztán társas magányban éljen.

A férjednek nincs joga még szavakkal sem bántani, tényleg le kell ülnötök megbeszélni a dolgokat.

Az én férjem is munkamániás, ismerem a "tüneteket", bizony, nagyon meg tudja keseríteni a hétköznapokat.

Abban is igazad van, hogy a gyermekkel/gyermeketekkel töltött perceket semmi nem kárpótolja - ezt már nekem is meg kellett mondanom a páromnak annak ellenére, hogy tudom, ő szereti a lányát, s engem is, csak éppen van ez a szenvedélye, a munkamánia, ami épp olyan rossz, mintha mondjuk drogos lenne.

A legnagyobb baj nálatok - ahogy a leírásodból kivettem, hogy a többlet súlyod miatt is bánt... ez nagyon durva! Hiszen amúgy is önértékelési gondjaid lehetnek miatta, de ha még a szeretett személy is bánt vele... most mondjam azt, hogy nekem "szerencsém" van, mert az én férjem mind a 104 kilómmal gyönyörűnek talál? Nekem is tetszik az ő kis pocakja, amit a házasságunk 7 éve alatt magára szedett... jóban-rosszban, ezt fogadtuk meg annak idején. A túlsúlyom csak én találom rossznak, az egészségem miatt, ha a férjem lépten-nyomon bántana miatta, komolyan elgondolkodnék rajta, hogy elválok.

Mindenesetre beszélned kell vele, mert tényleg nem normális, ahogy viselkedik veletek és ez így már tényleg az elhidegülés fele tart nálatok. Nincs mese, ezt meg kell beszélnetek, jobban mondva mindent, ami téged bánt, s emberi hangon, hogy megértse.

Drukkolok neked.

Hát ez nem kérdés, h. tönkremegy-e.De ezt gondolom te is tudod.

Nem tudom hány éves vagy,de még előtted az élet és lépned kell.Szerintem fogsz is, csak ki kell várnod a megfelelő helyzetet remélem még nem lesz késő, de végülis sose késő.:)

Így látatlanban kikövetkeztetted, hogy a férje egy "uralkodni vágyó egoista pöcs."?

Valami kis empátiát mutathattál volna, hisz nem is ismered őket.

10 év? az nem is olyan sok...nekem 23 év kellett..

Nagyon nehéz, mert elhiszed, hogy valóban te vagy a hibás...

Férfiak is rendelkeznek hormonháztartással, nem is akármilyennel:)

Itt van mindjárt a Couvade szindróma, ami ugyan a szüléssel elmúlik, de mégis csak a férfiak pszichoszomatikus nyavalyája.

Természetesen fenntartom, hogy más is lehet a háttérben, de maga az a tény, hogy egyáltalán nem közeledik a nejéhez, tipikus tünete annak, amit lentebb írtam. Ennyi idős korban, még bőven van tesztoszteron, tehát a férfiasság nem lehet akadály.

Hogy a neje nem kezelheti a háztartási pénzt, vagy nem foglalkozik vele, ez már csak következménye mindennek.

amúgy az apa csupán a szülőszobán átélt látványtól lesz depis?

van egy cimborám 34 éves és azon görcsöl már most a házasságkötése előtt,hogy a jövendőbelije mennyire fog megváltozni azon a területen a szülés követően,többünktől megkérdezte a tapasztalatokat-

szóval ebből az esetből kiindulva lehet,hogy a pasiknal a szülés neuralgikus pont