Tokofóbia-félelem a szüléstől (beszélgetős fórum)

Így állok hozzá én is.

:)

Na, én pont ilyennek éreztem a vajúdást.

Meg amit lentebb írtam, a fájásokkor szükséges sóhajtozásoktól úgy émelyegtem, hogy nagyon gáz volt.

Igazság szerint ez is fáj meg az is fáj! (mármint a vajúdás, meg a császár seb)

"A vajúdó nő fájdalmában nincs egyedül, segítői vannak, akik értik, min megy keresztül."

A mi kórházunkban kb. így néz ki egy vajúdás: itt a szoba, van itt még rajtad kívül nyolc nő, oszt vajúdj, dokid nincs, a szülésznő meg majd jön, ha szülni kell. Ebben semmi törődést sem látok, és most nem a lelki hátterére vagyok kíváncsi a dolognak, arról már épp eleget hallottam, túl sokat is, és nem szeretném megint kiélezni az egészet a császáros nők lelki okból való nyafogására, úgyhogy engem konkrétan az érdekelt,hogy a császár után keletkezett seb miatti fájdalom van-e olyan erős, mint a vajúdás alatt fellépő görcsös fájdalom. Mindenközben én tudatlanként úgy érzem, hogy nem. Ezt szerettem volna megerősíttetni vagy megcáfoltatni tapasztaltakkal.

Én, amint már lentebb írtam, az első gyerkőcömnél 11-től este fél 8-ig vajúdtam és utána megcsászároztak, mert homloktartásban volt, így nem tudtam kitolni.

A császár utáni felépülés lényegesen hosszabb, mint a síma szülés után (gondolom), de a császármetszés maga nem fájdalmas, hiszen érzéstelenítenek (vagy altatnak).

Nekem a sebem fájt, de amúgy a vajúdás sem volt olyan vészes. Nekem az volt a legrosszabb, mikor a fájásoknál sóhajtozni kellett, akkor úgy elszédültem és émelyegtem, hogy ha lett volna bennem valami, akkor ki jött volna, de nem jött semmi.

Valószínűleg a császár utáni fájdlaom tényleg nem haosnlítható össze a vajúdással, de inkább lelki szempontból... úgy értem, vajúdáskor szerintem az ember legalább tudja, hogy egy még előtte lévő olyan célért kell kiállnia a fájdalmat, amit ő nagyon akart. És hogy akármilyen is, belátható időn belül vége lesz. A műtét utáni fájdalom, ha elmúlik, biztosan nem jár katarzis-élménnyel, és valószínűleg sokkal tovább is húzódik, mint a vajúdás.

A vajúdó nő fájdalmában nincs egyedül, segítői vannak, akik értik, min megy keresztül. Akinek a műtét után vannak fájdalmai, annak ettől függetlenül már el kell látnia a kis újszülöttet, és igazából a szülése már múlt idő, ezért nem hiszem, hogy annyi megértést és törődést kapna, mint a vajúdó anya. Ennyiből mindenképpen nehezebbnek és kellemetlenebbnek képzelem.

Én már attól kezdek félni lassan, hogy miért nem félek tőle.... ez furán hangzik, de az eszemmel úgy gondolom, annál azért normális lenne egy kissé jobban tartani a fájdalomtól, mint ahogy én teszem. A tapasztalatlanok magabiztosságával hiszem ebben a pillanatban, hogy nálam nyafkábbak is megcsinálták, vagyis nem lehet elviselhetetlen. Meg valahogy abban bízom, hogy ösztönösen fogom majd tudni kezelni a dolgot:) Na, ebből lehet hatalmasat pofázmányra zuhanni, amikor majd megtudom, miről is van szó valójában:)

Bár, még akkor sem veszítek semmit, hisz legalább előre nem rettegek, nem stresszelem magam:)

Szerintem sehogy, úgyhogy nem is értem mért teszed. Szerintem ez teljesen egyénileg változó mindkét esetre nézve.

Én viszont arra akartam rávilágítani, hogy nem a fájdalom az egyetlen és elsődleges szempont, mert ami könnyebb, az nem biztos, hogy jobb is...

Nem tudom, azok a símán szülnek, miért ódzkodnak annyira a császártól?

Nekem mindhárom gyerkőcömet császárral kellett szülnöm, de persze az első simának indult, tehát tudom milyen több órahosszát vajúdni! És én ettől sem voltam annyira betojva, úgy fogtam fel, mint egy jó erős menstruációs fájdalmat. A lényeg az volt, hogy a babával minden rendben legyen!

Viszont én nem bánom a császárt, mert ha mondjuk egy olyan korban élek, mint mondjuk a nagymamám (50-es évek), akkor nem lett volna 3 gyerekem, mert az elsőnél meghalok én is és a baba is!!!

Megértem az érzéseket, de tényleg kicsit fura, hogy valaki ennyire fél a természetes szüléstől és inkább szike alá feküdne. Persze "egyszerűbb" rábízni valakire, hogy "szedje ki" - akkor az övé a felelősség - mint megdolgozni érte.

De nem biztos, hogy jobb is. A császár akárhogy is nézzük, egy nagyműtét, aminek hosszú távú következményei vannak és a komplikációk esélye sem kicsi. (Épp a minap írt valaki itt egy elég rémisztő történetet erről...)

Megváltoztatja a testet, befolyásolja a későbbi terhességeket és szüléseket is és jó ideig fájdalmas kínlódással is jár. Ennek egy részét persze a természetes szülésről is el lehet mondani.

De én magam sem nagyon értem, hogy önszántából mért választja valaki a természetellenes utat. Mindannyian megszülettünk, mert mi nők úgy vagyunk összerakva, hogy képesek vagyunk erre. Képesek vagyunk hordozni az életet és világra hozni. Egy gyerek sem marad odabent, legrosszabb esetben is "kiszedik". De a testünk tudja a dolgát, a természet alkotta. Bízni kellene benne - és önmagunkban - ahelyett, hogy ok nélkül összemetéltetné magát az ember.

Akkor a Te barátnőd "szerencsés " valószínű nem volt nehéz szülése. Testi adottságtól baba méretétől és még sok minden mástól függ ki hogy éli meg a szülést.

Bár a fogfájás valóban iszonyat tud lenni de az én szüléseim százszor durvább voltak.

Még nem ültünk le megbeszélni ezt. Eddig nem féltem ennyire a természetes úttól, sőt az elején kifejezetten szerettem volna, de mostanra egyenesen rettegek tőle. Tegnap csak érintőlegesen megkérdeztem, hogy Ő hogyan gondolja, lehet-e másodjára is császár, mert én azt szeretnék. Erre csak annyit mondott, hogy természetesen számít az is, hogy én mit szeretnék, de nem szívesen császározna meg valakit, aki egyébként egészséges, problémamentes, és fizikálisan képes hüvelyi úton szülni. Illetve, hogy következő alkalommal megbeszéljük ezt, próbáljak megnyugodni stb stb.

Debrecenben szültem először, nem ennél az orvosnál..de tudja az előzményeinket. Azt viszont nem beszéltük még meg, hogy mi az utóélete annak a szülésnek, mi van a kisfiammal stb, hova járunk, ez pszichésen hogy kapcsolódik a mostani terhességhez stb. Egyelőre bízom benne, hogy meg fog érteni, mert nagyon odafigyelő egyébként nemcsak orvosilag, hanem emberileg is, amennyit sikerült megismernem belőle eddig..

Igen, én hallottam.

Kb egy hónapja kezdtem el olvasgatni a témában, és akkor bukkantam erre a kifejezésre.

Magyarországon van egy olyan lehetőség, hogy pszichológiai szakvéleménnyel lehet kérni a császáros szülést. El kell menni egy szakemberhez(nem néztem akkor utána, hogy ez a szülészeti osztály által kijelölt pszichológus kell legyen, vagy maszek pszichológus is jó) és Ő elbeszélget a kismamával, leendő kismamával, és kiállíthat róla egy javaslatot, hogy császáros szülés legyen, ha fizikálisan nem is indokolja semmi..)

Én a páromat idegelem állandóan ezzel a dologgal, és Ő jött úgy haza egyszer, hogy olvassak ennek utána, és keressek szakembert, ne az idegeskedésen menjen el ez a terhességem.

Én erősen gondolkozom ezen. Előtte még 24 hetes Uh-ra megyek az orvosomhoz, akkor nemcsak érdeklődés szintjén(mint tegnap), hanem a konkrét aggályaimat elmondva is meg fogom kérdezni erről. Ha azt mondja, hogy csak ezzel a papírral csinálja császárral, szerintem be fogom szerezni.

Teljesen normális a vérnyomásom, fizikálisan jól bírom, de ha idegeskedem, vagy stresszelek valamin így várandósan, akkor azonnal elindul az orrom vére. Többek között a normál szülés gondolatára is így reagálok, elkezd verni hevesen a szívem, folyik a vér az orromból, és azért még épphogycsak 23 hetes vagyok...

Ha a császáros szüléssel bevállalná a barátnőd, akkor javasold Neki, hogy menjen el egy ilyen szakemberez, beszélgessen vele, kérdezze meg, hogy hogyan működik ennek a papírnak a kiállítása, és hogy a szakember hogy látja, tényleg ennyin múlik-e az, hogy bevállalják a babát.

Szia!

Teljesen megértelek.Az orvosod nem megy bele a programozott császárba?

Én 18 órát vajúdtam,utána lett császár.Hamarabb kellett volna.1 hónapot töltöttünk a Gyekben/látom Te is itt laksz :)/.

Igen, megengedik. Nem velem volt a baj, hanem a babákkal(ikerszülés volt), azért kellett a császár korábban.

Fizikálisan erős vagyok,egészséges, jól viselem a várandósságot. Pont tegnap kérdeztem az orvosomat, aki azt mondta, majd visszatérünk rá 30 hetes kor után, de nem szívesen császározna, ha amúgy orvosilag nem indokolt...

ezt mondogatták Nekem

sőt, olyat is kaptam, hogy Én tuti, hogy nem leszek képes végigcsinálni

simán végig lehet csinálni

persze fáj, de hát ez ezzel jár

Az egyik barátnőm betegesen rettegett.Évekig halogatta is a gyermekvállalást.Végigjárt szemészt,belgyógyászt stb.,hogy adjanak neki papírt arról,hogy csak császár lehet.Nem kapott ilyet.Az orvosa azzal nyugtatta,hogy edával nem lesz olyan vészes.Utólag azt mondta,kár volt ennyire rettegnie.

Az ismerősöd keressen fel pszichológust,ha egyedül nem tud megszabadulni ettől a félelemtől.