Ti támogatjátok anyagilag a gyermekeitek életkezdését? Ha nem, akkor miért nem? (beszélgetős fórum)

Akkor elmagyarázom részletesen, hogy megértsd: hozzászólásom annak a beszélgetésnek az apropóján (!!!) született, melyet itt folytattatok, reagálásképpen azokra, az egymásba fűződő hozzászólásokra, melyek között a megjelölt volt az utolsó.

Azaz nem "neked mondtam", hanem hozzászóltam a beszélgetéshez.

Mondd, te mindig ilyen agresszíven és darabosan nyilvánulsz meg? Ritkán vagyok a hoxán, így nem tudom, hogy ez az általános hangulatod-e.

Én is a tiedhez.

Címzel nekem egy kommentet, de el sem olvasod, mit írtam előtte.

Köszönjük Emese :)

Nem is írtam még hasonlót sem.

Na ez, az, akit én írtam, annak is maradt volna bőven, de eszébe se jutott. Mindig csak azt mondogatta, hogy "várjátok ki, várjátok ki".

(Barátnőmtől tudom, amúgy ő már 68 volt, amikor az anyja meghalt, és voltak nagyon szar, anyagilag borotvaélen táncolós helyzetek az életében, fiatalon lett özvegy két kisgyerekkel, aztán munkanélküliség is volt az életében, soha nem segített az anyja:((

Ez a telek, föld dolog egész jókat tud néha hozni az életben.

Rokonságunkban is így lett lakása két "gyereknek" (mármint fiatal felnőttek már). Szántóföld volt, aztán tíz év múlva belterületté lett nyilvánítva. Még jött egy kis (jó nagy) szerencse is, mert közben az állam kisajátította autópálya miatt. Szóval két lakásnyi pénz lett belőle, Bp. agglomerációban.

Unokatesómék pedig: Örököl egy telket, aztán eladja, mert kell a pénz. Amit felél egy év alatt, aztán semmije nincs.

Már támogattuk, elindítottuk önálló életre.

Azt mondjuk, hogy addig segítünk, amíg tudunk. Ha már nem tudunk, akkor úgy kell élnie tovább.

Szerencsére férjemmel teljesen egyformán gondolkodunk arról, hogy nekünk (szülőknek) mire van szükségünk, ami pénzen vehető csak meg.

persze ! igazad is van ! csak az emberek sokszor nem gondolnak bele , h lehetett volna azt jobban is ! mert könnyítenének vele ....hajdanán nálunk adódott a lehetőség , h vehetünk 1 telket , még időszámítás előtt :( 77-be 30 ezer ft-ért , de csak a fele pénzünk volt meg és kölcsönkértük a másikfelét , Apámtól 1 tizest Anyumtól 5-öt , Apám azt mondta : addig nyújtózkodjunk..... de , azért adott kölcsön , Anyum szó nélkül segített , vissza is adtuk , ez 1 soha vissza nem térő lehetőség volt , 1 az akkori Tanács által visszavett telek , ahol 4 év alatt állnia kellett volna a háznak , de az előzőek 1 kapavágást se csináltak rajta , hát visszaszállt a Tanácsra és még ugyanazon az áron adták nekünk tovább :) / Apám 1 " barátjának " adott kölcsön 80 ezret hajdanán és kapott érte 1 kávét a presszóba / ezt tudva kicsit bántott a véleménye , dehát végülis segített , mert kölcsönadta a 10-est , holott

nem volt kötelező :(

Barátnőm anyukája 40 millió forinton ült. Mindkét unokája albérletben tengődött férjjel, gyerekkel (mindegyikül dolgozott, de így nem jutottak egyről a kettőre).

Nem azt mondom, hogy almoljon ki maga alól mindent, de azért valami lakáshoz önerőnek megfelelő összeget adhatott volna a két unokájának. (Ő maga is 55 milliós házban lakott, a ház amúgy nem volt valami hű de extrém, csak jó helyen volt).

(Aztán meghalt 96 évesen.) Barátnőm egyébként az utolsó percig ápolta.

A nénike pedig látta, hogy az unokái hogy állnak, látta, hogy a két dédunokának is nagyon le vannak korlátozva az igényei, lehetőségei.

Nem azt mondom, hogy köteles lett volna a nénike, de azért ilyenkor már elgondolkoztam volna a helyében. Neki magának nagy igényei nem voltak, csak rakta a bankba, végülis egy életen át összerakott pénz volt ez. Igazából ő nem is akarta elutazni vagy ilyesmi, de mondjuk a 40-ből egy 10 millát szétoszthatott volna a felnőtt nő uokái között, akkoriban, 15 éve egy lakás fele meglett volna belőle.

Természetesen igen. Azt valljuk, hogy a generációk külön nem értelmezhetők, azaz a család gyarapszik.

Alapvető számunkra, hogy születésük óta takarítunk meg a taníttatásukra, mert az a cél, hogy olyan, nemzetközileg piacképes tudást szerezzenek, amivel nem lesz anyagi/kiteljesedési problémájuk az életben. Éppen ezért nem kapnak lakást, nem tudható, hol fognak élni a világon vagy mennyiért értékesíthető az az ingatlan, amikor szükség lesz az értékére.

Az a cél, hogy ne legyen gond semmilyen felsőoktatás kifizetése, valamint addig is megkapjanak mindent, amiből tanulnak, az anyanyelvi táboroktól egészen a külföldi (akár bentlakásos) iskolákig.

Mi akarjuk, hogy a gyermekeink a világra jöjjenek. A mi felelősségük úgy élni, és azt nyújtani nekik, ahogyan, amiben és amitől ki tudnak teljesedni anyagi, erkölcsi, szellemi és érzelmi értelemben is. Nem ők akartak megszületni.

Igen.. Anyumék is hitellel építkeztek anno..de egészen más volt még a rendszer, s ők is megoldották a "végtörlesztést".. :) A telket meg ajándékba kapták a szüleiktől. :) Nekik még mindig jóval könnyebb volt..

Azt már rég megtanultam, hogy az ami mondjuk számomra normális, természetes...másnak közel sem biztos, hogy az. :) Így elfogadtam, hogy ez van...magamra számíthatok csak. :)

Hát...pedig...sajnos könnyen lehet, hogy bár elméletben az unokáknak gyűjt...a végén egészen más kapja meg azt a pénzt...

De beleszólni vagy kérni nem fogok...sosem tettem. Mindenki tegyen úgy, ahogyan neki jó. Ha nekik így...elfogadom.

Hmmm... nem tudom. El lehetne ezen filózni. Persze, nem jobb vagy rosszabb, de azt gondolom, amiért ő dolgozott meg, azt jobban megbecsüli.

Természetesen, ahogy azt írtam is, én is annak a híve vagyok, hogy amit csak lehet, tegyen meg a szülő a gyerekéért, de a gyereknek is kellenek "célok".

Volt erről egy érdekes tanulmány, majd megpróbálom megkeresni, de most csak amire emlékszem.... Hogy Svédországban ugye elég magas az életszínvonal, ennek ellenére nem értették a szakemberek, miért olyan magas az öngyilkosságok aránya, és arra a következtetésre jutottak, hogy ha egy embernek nincsenek céljai, törekvései, és minden az ölébe hullik, akkor hiábavalónak érzi az életét. Kell az, hogy büszke legyen arra, hogy na ezt most én szereztem meg, és NEHÉZ volt. De megcsináltam, és ettől többnek érzem magam.

Valami ilyesmi volt, persze bővebben le volt írva, de a lényege az volt, hogy kellenek az erőfeszítések az egyén részéről. Egy gyerek részéről is.

Pl. kaphat 5-öst úgy is, ha folyton megcsinálja otthon az anyjaapja a háziját, de ha valamelyik tantárgyból kicsit nehezebben boldogul, de sok tanulással eléri, hogy 4-est kapjon, annak nagyobb az értéke.

Ha tényleg megtehetnék, hogy segítenek,akkor számomra ez az "elvi kérdés" nagyon is felháborító.

Nem tudnám nézni, hogy a gyerekem kinlodik, miközben nekem volna miből adnom.

Ha nincs lehetőség anyagi támogatásra,akkor legalább valami egyéb természetbeni segítséggel lehetne segíteni.

Pl gyerekre vigyázni,lakjatok ott ha van hely,és csak rezsit fizettek,úgy hamar összejönne az önerő, hisz ha csak 70 ezer a bérleti díj, ami azért nagyon kedvező manapság,két év alatt meg is van egy lakásba a beszálló.

Persze írtad, hogy nem ilyenek,sajnálom tényleg.

Mi vállaltuk külföldön a gyereket,így is gyűlik valamennyi,ha nem jött volna a baba, már meglenne a lakásunk, ez igaz.

De így is meglesz,csak picit később,hát valamit valamiért.

:( az utolsó mondatod több , mint aggasztó !!!! ha megtehetné ! pedig nem mindenki háládatlan , se követelőző .....sokszor tényleg elég 1 kis löket , h az a fiatal elindulhasson valamerre :) kár , h nem teszik :( sajnos , ma már a 30 évre felvehető hitel naggggyon rizikós :( valaha nem volt az :( hajdanán mi is 30 évre kaptuk 20-on évesen , de 11 év után mikor az otp szerette volna visszakapni , lehetővé tette az emberek számára :) az a " végtörlesztés " nem olyan volt , mint a néhány évvel ezelőtti :( h azoknak tették lehetővé , akik egyébként is gond nélkül tudták fizetni a részleteket :(

néhány éve kiakasztott az egyik 80-90 éves nagymama esete , mikor becsődölt a questor és 28 milliót elvesztett :( amit állítólag az " unokáknak " gyűjtögetett :( pedig abból az unokák juthattak volna 1-ről 2-re ! nehogy így járjon öreganyád is !!!!

Nem segítettek, nem segítenek. Sosem volt annyi pénzük a szüleimnek, hogy 20 éven át rakosgassanak félre a 2 gyereküknek, hogy ha majd felnőnek legyen valamilyük.

Emiatt..még mindig itthon élünk. Rezsit fizetünk, külön kaján vagyunk. Egyelőre még az albérlet is álom...a saját otthon...esélytelen. Hacsak nem nyerünk a lottón. Átlagos fizetésből...jóvá ugráljon az ember? 30 évre hitel? Meg sem élném, hogy leteljen...S minden éjjel úgy feküdni le, hogy a lakást bármikor elvehetik, ha beüt a krakk...valahogy nem vonz.

Az érdekesség nálunk az, hogy öreganyám megtehetné, hogy támogat az elindulásban..mégsem teszi...