Ti támogatjátok anyagilag a gyermekeitek életkezdését? Ha nem, akkor miért nem? (beszélgetős fórum)

Minket is így neveltek. Szüleim is bármikor számíthattak a nagyszüleimre.

Sosem követelőztünk, amit megkaptunk, megbecsültük.

De a szüleimnek az volt a természetes, hogy segítenek elindítani minket. Nem hiszem hogy ezt szégyellni kéne.

Mi teljesítettünk az iskolákban, a sportpályán, nyári munkákat vállaltunk. Sőt, lakhattunk otthon amíg jól esett és soha nem kértek volna lakhatási bért tőlünk.

Ha nem nézem, akkor is látom.

Mert jönnek a barátok hogy nézzük meg az építkezési terveket, mutogatják a kisbabáikat, mesélik, hova készülnek éppen nyaralni. Mi meg azon küzdünk, hogy tudnánk egyáltalán a lakhatást biztosra megoldani, hogy családot alapíthassunk végre?

A barátainkat nem cserélhetjük le azért, mert nekik segítettek a szüleik és ebből kifolyólag megvalósíthatják mindazt, amire mi is vágytunk, de közben nem mindig tudunk teljesen őszintén örülni, elfacsarodik néha a szívünk, fáj a dolog, rosszul esik. Hiszen látjuk ezeket a dolgokat nap mint nap, akkor is, ha nem akarjuk.

Erről van szó. Ha màról holnapra megkapnád csak úgy, akkor te más ember lennél? Hirtelen egyik naprôl a másikra semmirekellő? Tegnap meg tudtad volna becsülni mert nincs, de ha ma megkapod, akkor hirtelen átváltasz és már nem tudod mgbecsülni? Bizony nem, nem ettől függ az egyéniséged vagy a hozzáâllásod.

Az egyéniségünk szinte teljesen kiforr 5-6 éves korunkra. Hogy mennyire küzdünk vagy mennyire nem. Ezen hótt semmit nem változtat az, hogy te felnőttként a segged alá kapsz valamit vagy sem. Azok az ismerőseid, akik nem tudják megbecsülni a pénzt, nem azért bem tudják megbecsülni mert készen kapták,hanem ha nem kaptak volna semmit, akkor sem tudnák megbecsülni. Mert az ő egyéniségük ilyen, gyerekkoruk óta.

Vagyis pechedre ők kaptak, te meg nem, de azt, hogy milyen szülőket kaptál, milyen családi körülményeket, véletlenszerűen dobja a gép. Kár is ezen filózni, abból kell kihoznod a maximumot, amit kaptál az élettől. És ne azt nézd, hogy xy mit kapott! Ő dolga.

Ertem es megertem amit mondasz, nem lovagolunk ezen nap mint nap, a korabban emlitett beszelgetes kapcsan merult fel nalunk is a tema (meg hat lakast keresunk, de nem talaltunk meg megfelelot)

Nekunk nem nehezebb attol, hogy masnak adtak a szuleik, en soha nem vartam el az enyemektol, eszembe se jutott, nem volt igenyem ra. A ferjem mashogy gondolja, naluk a ket testvere lakhatasat megoldotta az anyja, neki meg azt mondta, hogy 'te ugyes vagy eletrevalo, majd megoldod'. Alairom, van benne valamennyi irigyseg a reszerol, mert ez szerintem is igazsagtalan, hogy ket gyereknek megoldom a harmadiknak (a legidosebb gyerekenk) meg ajtot mutatok mert o 'eletre valobb'? Nalunk ebbol a szempontbol tokeletes egyensulyt allitottak fel a szulok, mindenki ugyanannyi tamogast kapott (palyavalasztas, tanulas) aztan mindenki oldja meg maganak. Ezzel en tokeletes egyutt tudok elni. A ferjem ebbol a szempontbol erzekenyebb...

Nyilván megváltoztak a körülmények, mint írtam, én is értem, én is elfogadom, mert nem tudok mást tenni.

De hogy 20-25-30 év alatt még egy nyomorult kis 500 ezret se tudjon valaki félrerakni a saját gyerekének, az számomra hihetetlen. Az az igazság, hogy a mi családunkban az előző generációt ez egyszerűen nem is érdekelte, nem is foglalkozott azzal, hogy fognak boldogulni a saját gyerekeik, és ezt találom szomorúnak. Ezt az érdektelenséget.

De még annyira sem, hogy azt mondják bármelyiknek, figyelj Manci, gyertek ide lakni 2-3 évre, beszálltok a rezsibe de legalább bérleti díjra/egyébre nem kell költeni, összegyűlik egy kis önerő. Jóóó, én örültem, hogy elszabadultam, de érted a lényeget, hogy miközben ők szülőhöz-anyóshoz vállaltak gyereket, nálunk már azért is ment a pofahúzás, ha valamelyik pár itt aludt kéthetente-havonta egyszer, nemhogy ide költözzön vagy gyereket vállaljunk ide, úristen, ilyesmiről szó sem lehetett :D

Szóval, értem én, hogy nekem ez jutott, de alapvetően ezt a mentalitást-váltást nem értem a családon belül. Hogy akiknek segítettek, azok teljesen elzárkóznak attól, hogy ők a saját gyerekeiknek segítsenek, még ki is kérik maguknak, miért lenne ez a dolguk.

Nem tudom, én nem igazán hiszek ebben az "ők nem dolgoztak meg érte, nem tudják értékelni, mi viszont igen, mert ráment a fiatalságunk, egészségünk, az idegeink"- jellegű tévképzetben.

Illetve, ambivalens érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban, de mint mindig, itt is csak a saját környezetemből tudok kiindulni. Én is azt látom, hogy sokan, akik lakást és autót vagy nagy összeget kaptak, maguktól soha az életben nem dolgozták volna össze ezeket, mert nem szorgalmasak, nem kitartóak, nem is hajlandóak többet tenni a minimumnál, mert hozzászoktak, hogy nem kell mozdítani a fülük botját sem akkor is megvan minden. Ennek láttam szélőséges megnyilvánulását is, ahol felnőtteket gyerekestül kompletten a szülei tartanak el, mert ők "spórolnak", meg olyat is, hogy ha "nem fizetik ki az esküvőt, nem láthatják majd az unokát".

Szóval, abban én sem hiszek, hogy teljes mértékben mindent a gyerek feneke alá kell tenni, mert hiába áltatja magát a szülő, hogy az én gyerekem nem olyan, ő aztán tudja értékelni, ő aztán ilyen-olyan szuper, elfogult vele szemben és mi, külső szemlélők látjuk igazán, hogy viselkednek ezek a gyerekek. A szülők úgyis azt fogják mondani, hogy úgy nevelték, hogy megbecsülje, akkor is, ha egyébként nem.

De(!) a mi példánkat sem tartom követendőnek, ezt a teljesen pucér seggel elindítást, hogy dögöljünk csak bele, mire lesz valamink. Mit érek vele, hogy összegürizem a lakást egyedül, ha közben elmegy az életem, az álmaim, a lehetőségeim? Csak a saját életemet mérgezem irigykedéssel, mert nyilván ezt teszem valamennyire, hiába nem akarom, de az az igazság, hogy én foglalkozom azzal, akit elinítottak a szülei, nem ő velem.

Én önáltatásnak tartom azt mondani, hogy nekem nem kellett volna a segítség, mert így legalább becsülöm. Ugyan már! Dehogynem kellett volna, dehogy utasítottam volna vissza egy kis kezdőtőkét. Mit becsüljek azon, hogy rámennek az idegeim az alapok felépítésére?

De te is szard le, hogy mit mondanak ők nektek, hogy könnyű, stb. Szerintem mindenki a maga portáján sepregessen, a maga pénztárcájában kutasson. Nekem soha eszembe nem jutott, hogy azt mondjam valakire, aki valamit örökölt vagy a szülei megvették, hogy ő nem érdemli meg vagy hasonlók. Ki az, aki eldöntheti, hogy ki mit érdemelhet meg. Mindenki oda születik, ahova születik és az nem róható fel neki. Az sem, ha milliomos családba.

Van egy barátnőm, 20 éves volt, mikor egy éven belül meghalt mindkét szülője. Örökölt egy biztosító társaságot. Igaz, ő akkor már ezt tanulta is, hogy mi a tennivaló, de ez nem akadályozta meg, hogy a másik tulajdonos elsikkassza kb a felét, meglopja, stb.

Gondolom, biztos mindenki úgy gondolta, hogy hű meg hâ, 20 évesen ennyit örökölni, biztos mindenkiben győzne a kicsinyesség, hogy mi mindent lehetne venni. Az senkinek sem jut eszébe, hogy ezzel teher is jár. Ideje neki shoppingolni nem volt. Azóta az egészet eladta, most van ingatlanirodája, 30 lakása, megy a bolt. Ezeket kőkemény melóval szerezte (minden reggel 3-kor kel és már számol, papíroz, ügyintéz). Szóval eszembe sem jutna, hogy azt gondoljam róla, hogy nem èrdemli meg, vagy hogy nem tudja mit jelent a pénz, vagy hogy egyedül nem tudott volna érvényesülni vagy hasonló baromságok.

Ez szerintem mindig irigységre alapul. Mindenkinek hízna a mája, ha a szülei aláraknák, senki sem utasítaná vissza. De ha nem így történik, akkor szinte kivétel nélkül megy ez a duma, hogy "nem tudja, mit jelent megdolgozni èrte". Ugyanmár! Aki nem tudja, az el is fogja veszíteni amit kapott, mert nem tud rá vigyázni. De teljesen az ő dolga lenne az is. Engem pl soha nem èrdekelt, hogy kinek miből van a land rovere, a porscheja. Összesz.pta, összedugta magának? Örökölte? Megdolgozott érte máshogy? Nyerte? Teljesen mindegy, teljesen a magánügye. Egy éhező szájjal kevesebb, egy picsogóval kevesebb, eggyel kevesebb segélyen élő. A magam zsebében turkálok, nem reszortom, hogy eldöntsem, ki èrdemli meg és ki nem.

Ez nehéz dolog. Egyrészt, ők úgy tesznek, mintha jóformán nem kaptak volna semmit, én is régi, elejtett beszélgetésekből tudom, hogy ki mit és melyik oldalról szerzett meg, hogy anyámék x oldalról kapták a telket, nagynénémék y oldalról, meg ugye megvannak a fényképek, a sztorik, hogy ki melyik nagyszülőnél lakott gyerekkel-házastárssal, míg felépítették a házakat, az esküvők finanszírozását is csak a nagyszülők kotyogták el, de még az is egy olyan "bezzeg"-beszélgetés volt, amikor arról magyaráztak, nem igaz, hogy nem lehet előrejutni, ők is felnevelték a gyerekeket, meg kifizették az esküvőket ésatöbbi (ja, 30-35 éve).

A "gyerekek" - előző generáció - még le is tagadnák szerintem, mióta felnőttünk, még elejtett beszélgetés szintjén sem téma az, hogy ők hogyan indultak. Én mondjuk célozgattam rá, mikor cseszegettek, de olyan szinten uralkodik ez a "nehogy már nekünk kelljen segíteni felnőtt embereknek"-mentalitást, hogy hihetetlen.

Nekem eszembe se jutott, hogy a szuleim vegyenek lakast....mostanabn szembesultem vele (nem szoktunk baratokkal egymas anyagi helyzeterol beszellgetni) egy par honappal ezelott egy barati beszeletesen ahol szoba jottek a lakasarak, hogy korulottunk mindenkinek sajat lakasa van, hitelmentesen, szulok altal finanszirozva. Mindenki kozep 30as korosztalybeli, mint kiderult penzuk nincs, csak abban vannak, amit kaptak.

Az en szuleim ertelmisegiek, harom gyerekt felneveltek, mind a harman megkaptuk a lehetoseget a szabad palyavalasztasra es a tovabbtanulasra, ennel tobbet en nem is vartam (varhattam volna).

Szoval ez az egesz felismeres nekunk innen jott - es azota, ha szoba kerul a lakas kerdes, mindig ezt mondja ferjem, hogy ok nem tudjak mi az, hogy valamiert megdolgozni, illetve, hogy onerobol erre keptelen lettek volna. Az erdekessege az egesznek megis az, hogy nekunk mondjak, nekunk milyen konnyu, mert mi jol keresunk :)

"De tenyleg azzal teszl jot magadnak ha nem foglalkozol azzal hogy szüleid mit mondanak illetve masokkal sem foglalkozol.csak a sajat boldogsagoddal."

Ez elméletben nagyon szép, de mi nem vagyunk boldogok, ezt itt a bökkenő :/

Egyrészt fáj, hogy tanulunk, dolgozunk, spórolunk, tehát nem a fenekünkön ülünk és várjuk a sültgalambot és mégsem nagyon tudtunk eddig előre jutni, mert az albérlet és egyéb kiadások jóformán lehetetlenné tették a komoly önerő összegyűjtését. Anno a válság nagyon megtépázott minket akkor jöttünk össze a párommal, nyilván voltak munkanélküli időszakok, az összekauporgatott pénzt is elvitte.

Most nagyon elmentek az ingatlanárak, cseszehetjük az összegyűjtött önerőt, mert ha olyan helyen lakunk, ahol van munka, akkor egy 3 szobás panel is 13-15 millió.

Mi nagyon nem akartunk külföldre jönni, nem szeretünk itt lenni, haza akarunk menni, de mit csinálunk otthon megint albérletben?

Már majdnem 30 évesek vagyunk, kisbabát is szeretnánk jó ideje, azt sem lehetett otthon, mert ha bármelyikünkkel történik valami, a másik mit csinál albérletben 1-2 gyerekkel, segítség nélkül?

Itt most vállalhatnánk kisbabát, de akkor vége a gyűjtögetésnek jó időre, nem mehetünk haza többet. Ha nem vállalunk, akkor tudunk spórolni, de már nagyon szeretnénk családot.

Szóval, érted, jó lenne nem nézni másokat, de azért az ember csak látja a saját környezetén, a saját barátain, hogy mennyivel másképp alakult azok élete, akiket elindítottak a szüleik. Van gyerek, van saját otthon, van némi nyugalom, mert nem az alapvető feltételek megteremtéséért kell küzdeni, hanem a magasabbra lépésért, a "luxusért".

Persze, tudom, vállalhatnánk úgy is gyereket, hogy majd lesz valahogy, legfeljebb megyünk az utcára ha beüt a krach, de én ettől mindig féltem, mert láttam nagyon rossz példákat is a környezetemben.

Most passzoljuk, hogy mi legyen, mit csináljunk, mihez kezdjünk.

Amikor célozgatnak, kèrdezz rá, hogy ők mit tennének a helyetekben. Hátha válaszolni sem tud, és akkor mondhatod, hogy na látod, te se tudsz jobbat.

Ha pedig hasznos tanâccsal szolgál, azon elgondolkodhatsz.

"Mit ertesz a "mas" formaban mogotted allunk alatt?"

Nem is tudom, mondjuk valami lelki támogatást. Hogy az ember ne azt érezze, nem elég, hogy nem jut egyről a kettőre, de még bele is rúgnak.

Talán azt, hogy "bocsi, amiért nem érdekel a jövőd", ahelyett, hogy még cseszegetnek is, hogy bezzeg XY-nak hogy bejött az élet.

Vagy legalább ne mondjanak semmit, mert a célozgatások nélkül is van elég problémánk.

Csak azt ne mondd, hogy a helyükben visszautasítottad volna, mondván: jajj, anya, apa, ne vegyetek már lakást, mert a barátaink kuncogni fognak, hogy egyedül nem tudtuk volna összeszedni a rávalót!

Neked is jól jött volna, rajtad is kuncogtak volna, te meg leszartad volna. Ahogy sokakat egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondolnak róluk azok, akiknek nem rakták a fenekük alá a dolgokat. Lényeg, hogy van. Mindegy, hogy honnan. Aki jó családba születik, az oda született és kész. Nem ez alapján dől el, hogy ő mennyire becsüli a pénzt. Láttunk már a kék fényben nem egyszer roma családnál mikrót, iphone-t, meg tele van a net segéllyel pózolókkal. Érted, van, aki a kicsit sem tudja értékelni, sem kamatoztatni, nem biztos, hogy ha szegénységbe születik, akkor megbecsüli a pénzt, vagy netán gyümölcsözteti, vagy hogy van kedve dolgozni egyáltalán.

A "megmaradt dolog" csupán 1-2 olcsóbb telek volt, de a többséget valahogy/valahonnan a nagyszüleim teremtették elő, akiket a saját szüleik szintén elindítottak már annyival, hogy volt egy felújításra szoruló kis ház, amibe beköltözhettek.

De tök furcsa, mert már a nagyszüleim is azt az elvet vallják, hogy legyünk már hálásak, mert egyáltalán felneveltek a szülők, miért kellene segíteni? Mintha kifordult volna azóta mindenki magából.

Nyilván nem lakásra gondoltam, átlagember nem is tudná egy lakás árát összegyűjteni az összes gyerekének, nincs ezzel semmi baj. Én szimplán azt nem értem ha nekik segítettek, miért nem jutott eszükbe, hogy majdan ők is segítsenek? Ez a "nekünk jó volt, ti meg dögöljetek bele"-mentalitás, ez az érdektelenség a jövőnk felé, ez a kimondatlan szeretetlenség.

Gondolkozz józan paraszti ésszel. Minden szülő (normáliséknál) a legjobbat szeretné a gyerekének. Mert az ő gyereke, az ő vére, nem? Ezért minden szülő, ha tehetné, megvenné ezeket a gyerekének. Egy lakás vagy a kocsi mai elengedhetetlen. Szóval oké, nem mindenki engedheti meg magának, hogy megvegye a gyerekeinek, de ettől még aki megteheti, az nem semmirekellő szar alakot nevel, hanem egy szülő, aki segíti a gyerekét, ahogy minden szülő megtenné.

Inkább azt gondolom, hogy az a gáz, amikor egy szülő megtehetné de nem teszi és elnézi, hogy a gyereke güzüljön meg menjen tönkre a magânélete, meg az egészsége a hajtásban. Szerintem nincs épeszű ember, aki ezt hagyná, ha amúgy be tudna avatkozni. Mert a gyereke. Nem a szomszéd gyereke, hanem az övé. Amikor kicsi, ha elesik, megtörlöd az orrát, ragtapaszt teszel a tèrdére. Amikor nagy, kipótolod a pénzét. Így megy ez:)

Köszönöm :)

Idén Karácsonyra szekrénysor, kocsi és 8K tv helyett apróságok mellett fogat veszünk mindenkinek, de csak az én számban lesz :)

Ha a kivehető megoldást választottam volna, be lehetne tenni a fa alá :D