Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Terhességem és szülésem története cikk

Terhességem és szülésem története


Olyan sok gyönyörű szüléstörténetet olvastam már itt, és mindegyiken elsírtam magam. Bár ha arra gondolok, mikor az én kis Tündérkém megszületett, akkor is elszorul a torkom. Valami megváltozott bennem, mikor Anya lettem…
Terhességem és szülésem története

Az egész egy februári napon kezdődött, Pestről jöttünk hazafelé, és említettem a férjemnek, hogy pár napja nem akar megjönni, csak nagyon kevés folyásom van. A következő hipermarketnél megálltunk, és a gyógyszertárban vettem egy tesztet. Itthon megcsináltam, és hát pozitív lett. Nagyon boldogok voltunk, ugyanakkor izgatottak is.

Következő héten elmentem nőgyógyászhoz, aki azt mondta kicsit korán jöttem, de ultrahangon is megnézte, és már látta! Úgy döntöttünk, hogy még nem mondjuk el senkinek, majd a 12. hét környékén, csak hát jöttek a rosszullétek, és mivel elég gyakran találkozunk a családommal, muszáj volt a 8. héten elmondani, ők is nagyon örültek, mivel első unokáról (dédunokáról) volt szó.

A 13-14. hétig sokat hánytam, az eredeti 52 kilómról 47-re fogytam, Daedalont szedtem, amitől folyton aludtam, semmi sem maradt meg bennem, szörnyű volt. De szerencsére ez elmúlt, és jött az a csodaszép 2. trimeszter, amit nagyon élveztem. Mindenhonnan babacuccokat kaptunk, meg vásároltunk is már, és terveztük a jövőt a férjemmel. Eljött a 36. heti ultrahang, amikor is a dokim megállapította, hogy nagyon kicsi a baba. Egyébként a hasam is kicsi volt, a télikabátomat még a végén is simán fel tudtam húzni, nem kellett nagyobbat venni (36-os), meg hát nem is híztam sokat, 58 kilóval szültem. Tehát kicsi a baba, járjak 2 naponta infúzió kúrára.

Be is jártam, meg mindig csináltak NST-t is, minden oké volt, a baba is nőtt. Mint 2 hete kiderült, azért nem nőtt a baba, mert lisztérzékeny lettem, nem szívódott fel nálam sem a tápanyag, így nála se. Aztán a 38. hét körül jött a hír, hogy a fogadott dokimnak becsípődött a dereka, ágyban fekszik. Kicsit beparáztam, hogy én nem akarok másnál szülni, benne teljes mértékben megbíztam. Más dokik vizsgáltak, ultrahangoztak, elég rossz volt. Szerencsére a végére a dokim nagyjából felgyógyult, megnyugodtam.

2009. október 22-ére voltam kiírva. 21-én este, ahogy lefeküdtünk, éreztem, hogy van valami. A férjemet hagytam elaludni, de én nem bírtam. Beleültem egy kád meleg vízbe, tudván, hogyha csak jóslófájások, akkor elmúlnak, ha nem, akkor rendszereződnek. Hát, rendszereződtek, 2-3 percenként jöttek, nagyon gyengék voltak még, úgyhogy vártam. Éjfél körül keltettem fel a párom, hogy menjünk be a kórházba, mert 2-3 perces fájásaim vannak, jön a baba. Felugrott az ágyból, és rögtön öltözni kezdett. Mondtam neki, hogy még nem kell sietni, mert nagyon gyenge fájások, lehet, hogy haza is küldenek, de azért vittünk minden cuccot, ami már régóta össze volt készítve.

Beértünk a kórházba, megvizsgáltak, egyujjnyira voltam nyitva. Azt mondta az ügyeletes doktornő, hogy ebből még 10 órakor sem lesz baba. Aztán kitöltöttem a szokásos papírokat, megkaptam a beöntést, feltettek NST-re. A fájások folyamatosan erősödtek. Szerencsére megkaptuk az egyetlen apás szülőszobát, ahol volt saját zuhanyzóm, és csak ketten lehettünk a párommal. Sétálgattam, mikor fájt egy kötélbe kapaszkodtam, zuhanyoztam meleg vízzel. Aztán hajnali 4 körül már annyira erősek voltak a fájások, hogy nem tudtam felkelni a szülőágyról. Két fájás közt kicsit pihentem, a férjem végig ott volt, és nagyon sokat segített nekem a puszta jelenlétével. Egyébként mindenkinek ajánlom az apás szülést, köztünk, ha lehet, még erősebb lett a kapocs.

Aztán eléggé összefolytak a dolgok, beért a dokim (bottal jött), és mondták, hogy nyomhatok. Én nyomtam, de nem történt semmi. Már ott volt egy másik doki is, meg persze a szülésznő, akit ismertem, kaptam Oxitocint, meg a dokim nyomta a hasam, aminek az lett az eredménye, hogy leginkább a levegőt nyomta ki a tüdőmből. Aztán mondták, hogy akkor vákuum.

A következő nyomásnál kikapták belőlem a gyereket, 2009. október 22-én 7 óra 8 perckor, 2860 grammal és 47 centivel megszületett a kismanóm, Nóri. Gyönyörű volt, bár csak nagyon keveset láttam, elvitték megfürdetni, letisztogatni. A férjem ment vele, míg engem összevarrtak. Annyira boldog voltam, és valami tényleg megváltozott akkor bennem. Nem gondoltam, hogy ilyen fajta szeretet is létezik, amit egy anya érez a gyermeke iránt. Nem hasonlítható semmihez. Persze nem rögtön alakult ki, el kellett telnie kis időnek, amihez biztos az is hozzájárult, hogy Nóri nagyon jó kislány volt, persze még így 1 évesen mindig az.

6 hetes koráig szopizott csak, amit nagyon sajnálok, mert nagyon szerettem volna szoptatni, de akkor még nem hallottam a cumizavarról, pedig rengeteget olvastam a terhesség alatt.

Már nagyon korán átaludta az éjszakát, azóta se kel fel. Úgy szoktattuk, hogy egyedül aludjon el, és emellett ki is tartunk, és működik. Mindig rendesen eszik, amit adok neki, mindent, nem válogat. Már 10 kilón fölül van.

Ő az életem értelme, a teljes boldogságomhoz azonban még hiányzik egy kisfiú, aki remélem, már a pocakomban van…




Írta: hevesieva, 2010. december 7. 21:08
Fórumozz a témáról: Terhességem és szülésem története fórum (eddig 5 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook