Szülnétek csak azért, mert korban vagytok? (beszélgetés)
Félni azért is marhaság, mert rossz közérzetet okoz, és mert úgy tapasztalom, hogy amitől félek, az többnyire bekövetkezik.
A mondás így szól: a tett halála az okoskodás. (Ember tragédiája, Lucifer.) 😊
Ha dönthetnék helyettük azt mondanám, lépjenek túl a kérdésen, bízzák a sorsra. Ne védekezzenek, aztán lesz, aminek lennie kell.--Egyébként,igen.
Az is lehet,elkezdenének brahiból próbálkozni, 2 évre sem jönne össze, aztán utána dönthetnének.
A férj hozzáállása a babaprojekthez (nem zárkózik el, de nem is akarja kifejezetten) nyilván kevés ahhoz, hogy a FI dönteni tudjon; egyébként nem írta volna ki segítség-, véleménykérésül a fórumot.
Továbbra is úgy látom, azért van kétségek között, mert fél, hogy mire meg akarna felelni a társadalmi elvárásoknak és/vagy pár év múlva mégis vágyni fog gyerekre, akkor már késő lesz.
Furcsa számomra, hogy egy házaspár ilyen fontos kérdésben nem tud dűlőre jutni. Ha dönthetnék helyettük azt mondanám, lépjenek túl a kérdésen, bízzák a sorsra. Ne védekezzenek, aztán lesz, aminek lennie kell.
Nagy László kézis
KowaBalázs énekes
És minél magasabbra mászik egy pasi a ranglétrán, annál inkább felfigyelnek rá a nők és elkezdenek mászni rá és addig jár a korsó a kútra...
Ez a "pénzes idős pasi- fiatal szép nő" azért ennyire felkapott mert működik. Nem mindig csak azért, vagy nem kifejezetten azért, mert van pénze. Általában, akik anyagilag jobban állnak (nők is), azok egzisztenciálisan stabilak. Intelligensebbek, nagyobb a tudásuk, tapasztalatuk, szívesen meg is osztják a fiatalabbal. Sokszor az ilyen fiatal nők is ambiciózusak, keresik a biztonságot. 1 kifejezetten szép nőt kb. ugyanannyi hátrány/előny ér, mint 1 rátermett pasit.Nagyon sok, kifejezetten jó nő van egyedül, mert ők fiatalabban is stabilitásra vágynak, amit 1 hozzá hasonló férfi majd csak 40 évesen akar, mert ő jobban ráér.
1 szó, mint 100, nem szabad általánosítani
Ja igen,csúnya nőnek,csóró pasinak könnyű erkölcsösnek lennie.
Sok helyen megfordultam, egyetemista is voltam, de a legtöbb negyvenes, ötvenes pasira nem a kigyúrt test és a vastag pénztárca jellemző.
De akire igen...mondom az a pasi,aki engem felkért, nyilván számomra tárgytalan, de el tudom képzelni, hogy van valami fiatal nője, a dundi középkorú felesége mellett.
Én csak realista vagyok. Pl egy ismerős pár,sokáig jól éltek ,nem akartak babát, 33 évesen kitalálták,hogy kell, nagyon sok kivizsgálás,nem jött a baba, csaj még Caminora is elment. aztán sikerült. 3 éven belül 3-at szült a nő,habár figyelmeztette a doki őt,hogy a második koraszülés után tartson kis szünetet,nem tartott. Harmadik szülésbe majdnem belehalt. Én is hülyére aggódtam magam miatta.
A médiában csak a sikersztorik jönnek át.
Már meg ne haragudj, de muszáj ezt a negatív hangnemet folytatni?
Ellenszenvet érzel a 30-as, 40-es nők iránt? Ártott valamelyik neked? Vagy miért akarod bele erőszakolni itt a köztudatba, hogy ők már öregek, nem tudnak szülni...??
Én meg pont azt látom a környezetemben, hogy 30 körül jön az első baba. Ezért kezdett el engem is foglalkoztatni a kérdés.
Nem az az általános, hogy taknyos kislányok szülnek 50 éves kéjenceknek. Ez egy hülye sztereotípia a gazdag vén farokról és a fiatal libáról.
Én is így értettem.
De sztem ez teljesen normális.
Sztem még ráértek, nekem az a véleményem, meg az ismerősi körömben is a tapasztalat, hogy 40-ig még jó eséllyel jók vagyunk női oldalról. Férfiak meg pláne, ha nincs extra gond.
Lehet, hogy azért ellenőriztetnék 1-2 dolgot a dokinál, de csak azért, hogy ha nem lehet gyerekem, akkor ne is aggódjak ezen feleslegesen. Bár lehet, hogy ez már akkor túlzás lenne...:D
Ráértek, élvezzétek az életet, a nyugit. Több egészséges baba/mama van a környezetemben 35-40 között, sztem ez egyre gyakoribb, hogy kitolódik a gyerekvállalás. Vagy, hogy párok tudatosan nem vállalnak, sztem ez is tök jó. A lényeg, hogy nektek jó legyen.
Ez egyáltalán nem vicces, és nem mosolyogni való.
Te annak gondolod? Tévedtél. Nem vagy vicces! Ez más kategória...
Naez az,hogy ezt sem tudod.
Az is lehet, hogy a férjednek üres a tintapatronja:)
Nincs szándékomban vitatkozni, de az én férjem 33 évesen is be van érve. Nem is vágyok idősebb pasira. Ő sem szeretne kislánnyal kezdeni.
Ilyen is van, fogadd el. :)
Nem tudom, hogy fogamzóképesek vagyunk-e, mert nem próbálkozunk.
A férjem sem szeretné még kétségbeesetten. Azt mondta ha én szeretném, akkor jöhet.
További ajánlott fórumok:
- Helyszínelők-et kedvelők! Merre vagytok?
- Szegediek, itt vagytok?
- Ti sem vihetitek óvodás gyereketeket június 1-től augusztus 31-ig óvodába csak azért, mert GYES-en vagytok kistesóval?
- Ti 45-46 évesen szülnétek még (nem első gyerek)?
- Ti szülnétek olyan férfinek gyermeket, akibe nem vagytok szerelmesek, de ő nagyon szeret és már 4 éve ismeritek egymást?
- Pécsi szülészet - Szülnétek ügyeletben? Milyen szülészt ajánlanátok?