Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Szülésem története fórum

Szülésem története (beszélgetős fórum)


1 2 3
12. Hoxa (válaszként erre: 11. - Mariann)
2006. jan. 27. 08:49

Köszi Mariann, hogy leírtad :)


Visszagondolva talán minden anyuka így látja, az eredmény szépsége feledteti a megpróbáltatásokat :)))

2006. jan. 26. 13:26

Én 2002. júli 15-re voltam kiírva, és a dokim be is rendelt. De semmi nem volt, se fájás, se tágulás. A gyerkőckém jól érezte bent magát. Szuper szobatársaim voltak, bár kicsit idegesítő volt, hogy a többieknek legalább egy kis fájásuk volt, sőt 2 csajszi meg is szült. Másnap reggelre már csak 3-an voltunk, az 5-ből. Szorgosan lépcsőztünk, hátha... Persze semmi nem történt. Éjjel irtózatos vihar volt, nevetgéltünk, beszélegettünk. Az egyik szobatársnál elindultak a fájások, nővér sehol. Gondoltam feltápászkodok, és kimegyek szólni. Abban a pillanatban mintha bepisiltem volna - elfolyt a magzatvíz. Erre a nővérke is előkerült, és ketten mentünk a szobatárssal a szülőszobára. Ő teljesen kitágult, nekem semmi. Leborotváltak, és befektettek az intenzív szülőszobára. Feküdnöm kellett, nehogy valami baj legyen (a méhszáj és a buksi közé szorulhat a köldökzsinór). Folyamatosan nézték a fájásokat, szívhangot. No, ekkor kezdtem érezni a fájásokat. Nem tágultam semmit. Közben antibiotikum szurit kaptam, ami rettenetsen fájt, ordítani tudtam volna. De hősiesen tűrtem. Közben telt az idő, és a szobatársaim mind megszültek. Fájás - szuri - fájás. Szenvedtem piszokul, de a szülésznő szerint és a dokim szerint is ezek nem voltak igazi fájások. 36 óra szenvedés után úgy döntöttek császár lesz. Főleg a terhességi cukorbetegség miatt, és azért is, mert én kicsi vagyok, a baba meg nagy volt. Már totál kivoltam, már mindegy volt, csak a gyerkőcre gondoltam, ne legyen semmi baj.

Nem altattak, csak a gerincembe kaptam érzéstelenítőt. Nagyon hideg volt a műtőben, reszkedtem, mint a kocsonya. Amikor elkezdték, nem éreztem semmit, olyan érzés volt, mintha mozgatták volna a műtőasztalt. Közben leesett a vérnyomásom, szédültem, oxigént kaptam.

Amikor kivették a pocakból a bébit, azt mondta a doki, hogy kislány, és gyönyörű szép, arányos kisbaba. De nem mutatták meg, hanem elrohantak vele. Azt hittem, valami baj van. De a doki megnyugtatott, hogy nincs semmi, összevarrnak, bevisznek a szobába, és láthatom.

Az, hogy kislány lett, nagyon meglepett. Direkt nem nézettük meg a nemét. De nekem minden "tudós" ember azt mondta, hogy tuti fiú lesz. Boldog voltam, örültem a kiscsajszinak.

Bevittek a szobába, a lábam lógott össze-vissza, mintha nem is az enyém lett volna. Befutott a párom, anyósomék. ...és hozták a picinykét is bepólyázva. Szép sima, rózsaszín arcocskája volt, nem bömbölt. Gyönyörű volt. A kezembe adták. Rámnézett, aztán az apukájára, és mosolygott. Utána magunkra hagytak, begyömöszkéltem a szájába a cicit, és úgy rátapadt, mint egy kis szivattyú.

Visszagondolva, nem volt olyan rémes. Csak az maradt meg, hogy anya lettem, egy gyönyörű kislány anyukája.

10. bige (válaszként erre: 9. - Hoxa)
2006. jan. 26. 11:27
kitartás! este jövök és egyszerre kettővel fogok szolgálni:-)
9. Hoxa
2006. jan. 26. 10:21

Hát nem sok történetet írtatok...


Pedig én egyre kiváncsibb vagyok.

Mi lenne, ha legalább annyit leírnátok, hogy hogyan kezdődött?

Az izgat, hogy honnan fogom tudni, hogy ez már az????


Egyre közeleg az időpont és egyre bizonytalanabb vagyok. :(

2005. dec. 6. 12:46

Helló!

Nekem két csemetém van mind a kettőt császárral szültem,és nem is akarnám leírni az egész sztorit,csak most hirtelen ahogy olvastam a többi történetet beugrott az egész de inkább az első szülés,fájt rendesen nem mondom,hogy nem de mikor kiderült,hogy nem tudom megszülni a babát és monták ,hogy irány a műtő csak az volt a fejemben,hogy én hülye minden ezzel kapcsolatos cikket,fejezetet átugrottam minden rendben van alapon nincs farfekvés stb. ki van zárva,hogy én így szüljek és nagyon mérges voltam magamra még több nap után is,szóval hajrá mindent olvassatok át nem árt.

Ja és még valami tudom,hogy elcsépelt de tényleg a baba feledteti a fájdalmakat én 11 illetve 14 órán keresztúl vajúdtam mire kimondák nincs mit tenni irány a műtő,és még volt utána némi kellemetlenség,de még harmadszorra is belevágnék.TÜBI

2005. dec. 5. 18:52

Sziasztok!


Én szívesen mesélem el a szülésem történetét, de előre veszem az összegzést, hátha annyira elkalandozok, hogy a végén elfelejteném leírni.

Én eddig egy gyermeket szültem, egyátalán nem könnyen, de már a szülés másnapján az volt a véleményem, hogy még legalább hármat vállalok, - a sors fintora, hogy egyre késlekedik a második is.

Szóval az én tapasztalatom két dolog:


1. A terhesség 9 hónapja pontosan arra való, hogy a nő ezalatt megbarátkozik a gondolattal, hogy szülni fog és akármilyen hihetetlen, mire eljön a szülés ideje, addigra beérik a nő "agyilag is", azaz képes lesz feldolgozni azt a filozófiai kifejezéssel mondva "határhelyzetet" amit a szülés jelent. Az természetes, hogy 2-3-4 hónappal a szülés előtt az ember lánya fél és horrortörténetnek tartja mások szüléstörténetét. Azért van ez így, mert még nincs rá felkészülve lelkileg, olyan homályos, ismeretlen terület, amiről fogalma sincs. Épp ezért szerintem nem kell túl sok szüléstörténetet olvasni, a Tiéd úgyis másmilyen lesz!!! A Te szülésed csak a Tiéd, csak Te tudsz megbírkózni vele, senki más.


2. A másik gondolatom pedig az, hogy a szülés - ha az ember lánya akarta az anyaságot és a gyermeket - az egyik legcsodálatosabb dolog, ami egy nővel történhet. Ez a nő küldetése, missziója, és végrehajtani ezt a nem kis feladatot olyan mámorító érzés, amitől sokkal gazdagabb lesz egy nő. Legyen a szülés rövid vagy hosszú, sima vagy császár, az átélt fájdalom olyan más, magától értetődő és magasabb rendű (ne akarjátok egy fogfájáshoz vagy egy menstruációs görcshöz hasonlítani), hogy könnyedén ki fogod bírni és ami még jobb, már másnap nem is fogsz rá emlékezni. Csak adott esetben a seb, ami marad (gát, császár) emlékeztet rá, hogy szültél, de ezek a sebek viszont már egészen prózaiak, és azért elviselhetők, mert ismert érzést okoznak, és hamar gyógyulnak.


3. Kismamaként én is a szüléssel foglalkoztam folyton, ha 8-10 könyvet nem olvastam végig a témában, akkor egyet se, és az én esetemet javslom megszívlelésre, mert két dolog miatt is hoppon maradtam:


- hiába az elolvasott ezer szüléstörténet, az enyém nem olyan volt, és minden megoldódott volna akkor is, ha nem olvasok ennyit a témáról :))

- viszont én is az a fajta mámoros kismama voltam, aki imádta a terhességet, imádtam terhes lenni, és bár tudtam, hogy végülis a folyamat vége, hogy lesz egy gyerekem, mégsem fogtam fel ezt igazán, nem olvastam semmit a kis újszülöttel kapcsolatos dolgokról teendőkről, és nagyon sokat bénáztam az elején. Szoptatás, sírás stb. Szülés után olyan diadalmas érzés volt rajtam, hogy "Győztem, elvégeztem a feladatom." és meglepetten tapasztaltam, hogy ahelyett, hogy most hátradőlve pihenhetnék, ott van ez a drága csöppség, aki egész éjjel sír, nem tud szopizni, tisztába kell folyton tenni, szóval non-stop leköti minden erőmet és idegszálamat. Szóval szerintem erre készüljenek a kismamák. Képzeljék el magukat a kis újszülöttel, aki sír és meg kell vígasztalni, szoptatni stb. Szerintem ez fontosabb és hasznosabb, mint a szülésre készülni.


A szülésem röviden: mivel a ciklusom hosszabb szokott lenni 4-5 nappal az átlagosnál én ennyivel későbbre számoltam a szülést, de a nőgyógyomat erről hiába győzködtem, ő csak az utolsó menzesz alapján számolt. Így hát nem csoda, hogy a kiszámított napon nem indult meg a szülés, a nőgyógy viszont azt mondta, hogy másnap be kell vonulnom a kórházba és megindítja a szülést, ha addig meg nem indul. Na, más se kellett, én öntudatos kismama hallani sem akartam szülésindításról, ezért 40. hetes kihordott terhességgel tornázni, ugrálni kezdtem, még aznap éjjel elkezdett szivárogni a magzatvíz, így éjjel már a szülőszobán voltunk és boldogan vigyorogtam a nőgyógyomra, hogy "ugye hogy nem kell indítani?". De mivel kierőszakoltam az ugrálással a szülés megindulását, a kisfiam nem volt még felkészülve az útra. Először is nem akartak sehogysem fájások kerekedni, ezért több, mint 12 órát vajúdtam, de ez nem valami szörnyűség volt. A férjemmel cseverésztünk, enyhe hasfájást éreztem közben, semmi vészes. Újabb öntudatos kismama akcióként epidurális érzéstelenítést kértem, mert nem akartam, hogy fájjon. Hát annyira nem fájt, hogy nem is tágult a méhszáj, mert ugye ahhoz fájások kellettek volna. Újabb 4 óra múlva végre (a közben belémnyomott oxitocin - fájáserősítő hatására) eltűnt a méhszáj, megjöttek a tolófájások. Csakhogy mivel az elmúlt 16-18 óra nem biztosított elég fájást (összehúzodást), a kisfiam nem tudta, hogy most igazából meg kéne születnie, mert a babát is az erőteljes méhösszehúzódások készítik fel a nagy útra, abból tudja, hogy na most összekuporodni, fejjel lefelé és irány kifelé. Az én kisfiam a hozzá eljuttatott fals információkból nem tudott felkészülni a születésre, ezért arccal előre feszült be a szülőcsatornába a drágám, és tudvalevőleg az arc átmérője sokkal nagyobb a fejtetőjénél, így nem csoda, hogy beszorult szegény. Kívülről már látták a haját, de nem tudtam kinyomni... és mivel a 4.-5. fájás sem tudta kilökni, a szívverése rohamosan csökkenni kezdett, ezért azonnali császármetszés mellett döntöttek. Az a félóra volt a legrosszabb, amíg a teljes érzéstelenítés hatására már nem éreztem a tolófájásokat. Érezni a kőkemény tolófájást és tudni, hogy nem szülheted meg a gyereket hüvelyi úton, na ez szar érzés. De megint csak az öntudatnak esik igazán rosszul! A továbbiak nem horrortörténet, ahogy sokan gondolják! A császárból semmit nem érez az ember, viszont hallja, ahogy felsír a baba, és amíg összevarrnak, addig nézheted a férjed kezében figyelő babócát. A seb nem fájt, csodálatosan műtött az orvosom, 2 nap múlva jobban rohangáltam, mint a természetes úton szülők.

Na, hát ennyit akartam mondani.

2005. dec. 2. 08:20

A neten már szinte az összes születéstörténetet végigolvastam. Egyik másik kész horror. Annak idején a párom még a szülőszoba című műsortól is eltiltott, hogy nehogy elmenjen a kedvem a babavállalástól. Be vagyok tojva rendesen, de egyre inkább úgy érzem, hogy könnyedén megoldom ezt a feladatot is.

Tekintettel arra, hogy nem tolonganak a jelentkezők a történeteikkel, az alábbi linket tudnám ajánlani. (Én már szinte szó szerint tudom az egészet)

www.indexesbabak.uw.hu

5. bezzi (válaszként erre: 3. - Hoxa)
2005. dec. 2. 06:46

Szia Hoxa!

Köszönöm,jól esik a válaszod.

Most éppen nem a legjobb a hangulatom.Ki jött rajtam a vakarózás,ami valószínű összefüg a máj rossz működésével.Ha van valami tipped-tek,mivel lehetne csökkenteni szívesen kipróbálnám.

Ígérem megírom milyen volt.

2005. nov. 26. 17:16

Kedves Hoxa,

bár én már igen régen szültem - 16-14-9 éve - de azt biztosan állíthatom, hogy előtte akármennyire féltél, semmi nem marad meg, és a szülés esetleges kellemetlen élménye nem fog gátolni újabb pici "vállalásában" (De utálatos ez a szó, mintha csak valami vállalkozások lennének, nem pedig életünk igazi értelmei. Lehet, hogy ez szentimentálisan hangzik, de én egyre jobban érzem, hogy csakis a gyerekekért érdemes bármit csinálni. Jó állásom van, ha tetszik "karrier", ügyvéd vagyok, de egyre jobban érzem, hogy csak annak van értelme, ha a gyereknevelést-gondozást jól csinálja az ember. Ki a fene fog emlékezni, mondjuk 2 év múlva, vagy még később, hogy megnyertük vagy elvesztettük a pert, míg ha a gyerkőcökkel minden rendben megy, az később meghozza gyümölcsét.)

A szülés maga nekem csak az első alkalommal volt nehezebb, mivel túlhordtam a babát, és a terminus utáni harmadik napon befektetett a doktorom a kórházba, ahol még 8 napot vártunk, hogy hátha jönnek a fájások. (Már a végén azt tanácsolták vizitkor a dokik, hogy feküdjek át a másik szobába, ahol a kismamák 20-30 hetesen görcsölnek, hátha megjön a kedvem ...:-)))

Szóval aztán jöttek valamiféle fájás-szerűségek, leküldtek szülőszobára, ahol - nem vicc - 24 órát hagytak vajúdni, mire aztán oszt.vez.főorvosi engedéllyel császár lett a vége. A következő két szülés meg már adta magát, hogy tervezett császár legyen.

Ja és minden fiam 4.30 fölött volt, amit megszülni talán nem olyan jó, viszont nincs gond, ha az elején nem akar enni, mert így is akkorák voltak, mint egy három hónapos baba. (Legalábbis ezzel vigasztaltak a csecsemős nővérek.)

Persze ez - mint írtam - régebben volt, lehet, hogy ma már másként mennek a dolgok a szülőszobán is.

EGy biztos - és ezt onnan tudom, hogy dolgoztam egy kórháznak is, ahol sokat beszélgettem az orvosokkal -, a műhiba-perektől való félelmükben ma egyre gyakrabban választják az orvosok a császárt, pedig az nagy hasi műtétnek számít, ezért már a műtét alatt nagyobb a szövődmény lehetősége, és úgy tudom, hogy a későbbiekben a bélösszenövések kockázata is nő. (NE hurrogjatok le dühös válaszokban, ha rosszul tudom.)

Mindezzel senkit nem akartam megijeszteni, az általános véleményem az, mint amivel kezdtem, hogy igen hamar elfelejti az ember lánya azt is, ha nem sikerül minden tökéletesen.

Sok sikert és türelmet Nektek!

3. Hoxa (válaszként erre: 2. - Bezzi)
2005. nov. 26. 14:26

Szia bezzi!


Lehet, hogy te leszel az első, aki le fogja írni? :(

Úgy látszik, aki már túl van rajta, nem szívesen mesél róla? Pedig van itt néhány büszke anyuka ám :)))

Azért én örülök még egy kismamának, úgyhogy szuper hogy itt vagy!!


Hoxa

2. bezzi (válaszként erre: 1. - Hoxa)
2005. nov. 25. 11:31

Szia!

Nekem 8 hetem van vissza,de én is szívesen olvasnák róla.És a terhességről is.

1. Hoxa
2005. nov. 20. 12:11

Sziasztok!


Nekem még van kb. 3 hónapom addig, de szívesen olvasnám, mások hogy birkóztak meg a szüléssel, hátha tanulhatunk mi "kezdők" belőle valamit :)


Hoxa

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook