Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Szülésem története fórum

Szülésem története (beszélgetős fórum)


1 2 3
42. molntak (válaszként erre: 41. - 'szti)
2006. márc. 30. 12:30

Nem gondolom, hogy annak kellene tekinteni, de van amikor nem tudsz mást csinálni. Egy baba még nem tud várni, sokszor előfordul, hogy épp akkor kér enni, vagy kér pelenka cserét, amikor te éppen ennél, vagy fürödnél vagy akármi mást csinálnál. Ilyenkor bizony a gyerek az első. A szülés pedig, hááát szerintem szükséges rossz azért hogy gyereked lehessen. Nem zárja ám ki a két dolog egymást. Utálhatod magát a szülést attól teljesen függetlenül, hogy mennyire szereted a gyerekedet. Én is azt mondtam a szülés után, hogy soha többet nem akarok szülni. ÉS már eltelt egy év és még mindig nagyon ódzkodok a dologtól. De a gyerekemért mindent megtennék. A gond szerintem akkor van, ha valaki a gyereket vádolja a szülés alatt átélt fájdalomért vagy bármiért ami akkor történt. Sose vádoltam a gyerekemet, sose gondoltam úgy, hogy miatta szenvedtem. Nem a gyerek okozta a fájdalmakat. Én akartam a gyereket ergo én okoztam a fájdalmat. A gyerek akkor és ott azt tette, amit neki a természet parancsolt.

Remélem érthető...

41. 'szti (válaszként erre: 40. - Molntak)
2006. márc. 30. 12:17
Nekem nincs gyerekem, szal nem sok jogom van beleszólni, de nem kéne az anyaságot önfeládozásnak tekinteni.
40. molntak (válaszként erre: 39. - Zazuka)
2006. márc. 30. 12:14
Egyetértek
39. zazuka (válaszként erre: 38. - *Gyöngy*)
2006. márc. 30. 12:07

Szia Gyöngy!

Bocsi, hogy beleszólók - bár nem nekem kell megvédenem mothertigert - de nem értek veled egyet.

Fölfoghatja az ember a szülést a természet csodájának, és egy új élet létrejöttének, de nem feltétlenül kell ezt ilyen mazochista módon felfogni. A szülés igenis fáj, és rohadt egy érzés. Ki vagy szolgáltatva vadidegen embereknek, akik olyan helyzetben és olyan helyen matatnak, ahova csak a hozzád leközelebb állót engeded oda. És mindezt mothertiger úgy élte át, hogy a társa nem volt vele. Szerintem semmi elítélni való nincs az ő érzéseiben, arról nem is beszélve, hogy ha figyelmesen olvasod, láthatod a sorok között, hogy imádja a gyerekét.

Friss még neki az élmény, biztos vagyok benne, hogy évekkel később már úgy fogja gondolni, hogy a csöppségének társra van szüksége, és neki magának egy újabb csodára, úgyhogy fog ő még gyereket szülni, csak előbb fel kell dolgozza a sok rosszat, amit kapott.

38. *Gyöngy* (válaszként erre: 31. - Mothertiger)
2006. márc. 30. 10:33

Szia mothertiger!


Elolvastam a történetedet, és eléggé szomorú volt látni belőle, hogy szinte csak a szenvedés jött át, amin túl kellett esned... főleg rossz olvasni, hogy "nem szülsz többet" az átélt kínok miatt. Nem kaptam belőle túl sok lelkierőt.... Pedig szerintem ennek az egész terhességnek, szülésnek az a lényege, hogy önként és szívesen vállalom a szenvedést egy új életért... Én ha már ott fogok tartani biztosan nem felejtem el azt, hogy a szenvedésem nem szükségszerű borzalom, hanem önfeláldozás és szeretet egy másik emberért...

37. zazuka (válaszként erre: 29. - _kleo_)
2006. márc. 28. 13:15

Bajcsy :)

Anyámnak hasonló a véleménye, úgy kellett lefogni (állítólag), hogy ne menjen neki a dokinak, amikor kijött a szülőszobából.

36. Hoxa (válaszként erre: 35. - Jázmin23)
2006. márc. 28. 12:34

Szia Jázmin!


Éjjel szültél a dokinál? Mondták, hogy valakihez be kellett jönnie, az te voltál? Akkor még mi is bent voltunk a kórházban. Lehet, hogy láttuk egymást? :) Bár én nem nagyon mozdultam ki a szobából.


Igen, én is olvastam a neten erről az egy éves partyról. A szülésznő is mesélte, hogy a babák nevére küldi a meghívót, aranyos gesztus :))))

Jól vagyunk, Benji kis szuszék :)


Ti hogy vagytok? Kisfiad vagy kislányod született? Gyere át a létszámellenőrzés topikba dumcsizni róla :)


Hoxa

2006. márc. 28. 11:22

Szia Hoxa!


Én is Abkarovics dokinál szültem, március 18.-án, úgy hallottam hogy Abkarovics doktor csinál minden hónapban az egyéves ?babáinak? egy találkozót, akkor mi ott majd biztos össze futunk!

Ti jól vagytok?

Jázmin

34. Kiwi
2006. márc. 26. 22:08

Sziasztok Anyukák és Kismamák!


Szia Hoxa!


Én is leírom szülésem történetét nektek.

2003 szeptemberében estem teherbe, már nagyon szerettünk volna kisbabát a párommal. A terhességem elején,másfél hónapig én is megküzdöttem a szédüléssel, hányással, ezt leszámítva problémamentes volt a terhességem. 7 hónapos terhes voltam, amikor a dokim felfigyelt arra, hogy a baba mindig csak a hátát mutatja nekünk, fogalmunk nem volt arról, hogy fiú vagy lány lesz. És ez így is maradt a 9.hónap végéig. A doki mindvégig bíztatott, hogy ne izguljak, megfordulhat a baba még a szülés előtti utolsó napon is. Mivel babócám farfekvéses volt, programozott császárra készültünk.2004. június 15-re voltam kiírva. Nagyon meleg nyári nap volt. A dokival megbeszéltük előző héten,hogy 15-én befekszem, reggel magzatvízvizsgálat, majd 16-án vagy 17-én császármetszés. A babám nagyon jól érezte magát odabenn, semmi jelét nem mutatta, hogy ki szeretne jönni, semmilyen fájásom nem volt, a gyerek vígan lubickolt.15-én bementem a kórházba a kis motyómmal, a párommal és elkísért a párom édesanyja is.

A doki megcsinálta reggel 8-kor a magzatvízvizsgálatot, és hamarjában elrendelte a császármetszést, mert zöld volt a magzatvizem. Azonnal vérezni is kezdtem. Sírva mentem ki a váróba, páromék megijedtek, hogy mi van. Mondtam, hogy baba lesz, megyünk a műtőbe. És azért sírtam, mert én nem mára "terveztem"(lelkileg) a baba érkezését.

Innentől felpörögtek az események, borotválás, beöntés, szülőszoba, NST-re kapcsoltak. Várnom kellett a soromra, mert épp császároztak a műtőben.

Egy órát feküdtem nyugiban, nézelődtem, végighallgattam egy spontán szülést.Kértek tőlem két nevet, mivel ugye nem tudtuk fiú vagy lány lesz-e. Aztán odagördült egy kocsi, és már toltak is a műtőbe.Megkaptam az érzéstelenítőt a gerincembe, és két perc múlva deréktől lefelé semmit nem éreztem. AZ utolsó mozdulat, amit éreztem, az volt, amikor a doki beigazította a babát.Mindent hallottam, vártam a pillanatot, amikor közlik velem, hogy megvan a baba. És eljött!! 2004. június 15-én délelőtt 9 óra 50 perckor Nyíregyházán megszületett a kislányom, Enyedi Fannika.Gyönyörű volt, bár csak egy pillanatra láttam őt. 3600 grammal és [{[{[A HREF=" [link] TARGET="_blank"]}]}]50 cent[{[{[/A]}]}]ivel született. A babát elvitték, engem összevarrtak, és vittek az őrzőbe. A folyosón én mondhattam el a páromnak, és anyósoméknak, hogy kislányunk született.

Bekerültem az őrzőbe, ahonnan 12 órás mozdulatlan fekvés után levittek a szobámba. Alig vártam, hogy a lábamat ismét megmozdítsam, újra érezzem. Amikor közölték velem, hogy na akkor keljek fel, mert visznek a helyemre, azt hittem végem. Iszonyat volt felkelni az ágyról, és egy örökkévalóság volt, mire beültem végre a tolószékbe. Alig vártam, hogy lefeküdjek, az ágy kényelmetlen volt, mozdulni nem bírtam, annyira fájt a sebem. Eljött a hajnal és hozták az én gyönyörű kislányomat szopizni. Na tejem még nem volt, így csak ismerkedtünk egymással.

A műtétet követő két nap iszonyú volt, fájt a sebem, nem bírtam lefeküdni, így napközben is csak a széken pihentem.Időközben megjött a tejem, rengeteg volt, de a kislányom nem nagyon szopizott, így persze pótolni kellett neki.Harmadik nap kiderült a babám valószínűleg nyelt a zöld magzatvízből, és elkapott egy kisebb fertőzést, egyezzek bele, hogy granült tegyenek a fejébe, és kaphasson infúziót és az antibiotikumot. Elkapott a sírás, amikor megláttam a picim fejében a granült, és azt kívántam, hogy inkább engem szurkáljanak meg félóránként.3 nap múlva a fertőzés elmúlt, a pici súlya elindult felfelé. Továbbra is elég gyengén szopizott, gyakran pótolták neki a lefejt anyatejemmel cumisüvegből. Eljött a műtétet követő 6. nap, varratszedés, másnap mehetünk haza. Illetve mehettünk volna. Közölték, hogy a gyerek megint nem gyarapodik, nem engednek haza. Megvizsgálták, elvitték mellkasröntgenre, és kiderült hogy kezdődő kétoldali tüdőgyulladása van, amit a zöld magzatvízből való nyelés válthatott ki utólag. Egy világ omlott össze bennem, és iszonyú mérges voltam, Ha tudták, hogy a zöld magzatvíz okozhat tüdőgyulladást, akkor a szülést követően miért nem vitték röntgenre???? Annyit mondott nekem a doktornő, hogy hallagatták a mellkasát, de nem hallottak semmit. Hát kösz.

Na szóval, újra granült kapott a pici a fejébe, és kapta az antibiotikumot. Sokat sírtam, idegeskedtem, sokat apadt a tejem is.Én már teljesen rendben voltam, a műtétet követő 3. nap már úgy éreztem, mintha sosem műtöttek volna meg. A babám egy hét után meggyógyult.

Aztán eljött a várva várt hazautazás napja. A párom először tarthatta a kezében kéthetes kislányát. Kislányom nagyon szépen fejlődött, nem betegeskedik,nagyon eleven kislány.

Már 21 hónapos elmúlt, igazi vagány csaj lett belőle. Azóta is ő a szemünk fénye, és boldogsággal tölti meg minden együtt töltött napunkat. És amikor azt mondja nekem, hogy ANYA,akkor mosolygok egyet... Igen, anya vagyok!!!


Bocsi, ha hosszúra sikeredtem, de így teljes a történetem, nektek meg lesz mit olvasnotok.


Üdv, Viki

33. mothertiger (válaszként erre: 32. - Hoxa)
2006. márc. 24. 20:08
Éppen ma 15 hetes.Nagyon szeretjük.Lehet hogy csak én túlzom el az egészet.Hallotam már kétnapos vajúdásról is.Mindenesetre engem nagyon kikészített az egész,és a legeslegrosszabb az volt,hogy Kálminak dolgoznia kellett,amikor hazajöttünk a kórházból.Egy napot se akartam eltölteni nélküle,sírva hívtam haza a munkahelyéről...Erre felhívott az anyósom,hogy hagyjam dolgozni,mert nem lesz pénzünk,hát nem tetű???Amúgy is utálom,abszolút nem ért a gyerekhez.Nemrég arra akart rábeszélni,hogy milyen jót tesz a gyerekek gerincének,ha a lábánál fogva fejjel lefelé lógatják őket.Elmondása szerint a páromon is alkalmazta ezt a "trükköt".Azóta csinált már a kicsimmel extrémebbnél extrémebb dolgokat és mondom neked,hogy inkább szülök még egy rakás gyereket ismételt 12órás vajúdással,csak koptassa már le az Isten rólam ezt az eszement boszorkányt!!!Jó egészséget kívánunk nektek!
32. Hoxa (válaszként erre: 31. - Mothertiger)
2006. márc. 24. 12:53

:( szomorú történet

de azért remélem Szotyika kárpótol a sok megpróbáltatásért!!! mennyi idős most?

2006. márc. 23. 23:24
Kedves Hoxa!Gratulálok a babucidhoz!Az itt olvasott "szebb szülésekre"és apás szülésekre annyira irigy vagyok...Nekem sem a szép terhesség élménye,se a könnyű szülés nem adatott meg... Két évig próbálkoztunk a párommal:semmi.Kaptam hormont tablettában,szuriban:semmi.Nem volt peteérésem.Aztán lett az is,de a baba váratott magára.Meguntam.A hormonoktól felszedtem jópár kilót.Elhatároztam,hogy kockahasat szetenék inkább.Három havi kemény edzés után kezdett látszani némi eredmény.De:edzés közben rosszul lettem,szédelegtem.Megkívántam az almát,amit az egyik fiú magával hozott uzsi gyanánt.Nem gondoltam semmire,amúgy is mindig éhes voltam a diéta miatt...Majd görcsölt a hasam,nem mentem edzeni,mert nem akartam vérfürdőt rendezni ott, a fiúk közt...Késett,teszt,POZITÍV!!!Párommal telefonon közöltem,ez volt az első rossz élmény.Még az arcát se láthattam.Bár ez lett volna a legrosszabb!Időközben hozzám költözött anyai nagymamám;ilyen sárkánnyal se vert meg rajtam kívül senkit a Jóisten,az tuti.40fokos melegben,nagy hassal csicskáztatott,éjjel kiordított az ágyból,stb...De mindez lényegtelen,rengeteget szenvedtem tőle.Aztán lekoccoltam.A terhesség utolsó 3hónapjában saját testem volt az ellenségem:minden testrészemben nagy mennyiségű víz halmozódott fel,és mivel valamikor mindkét lábamat eltörtem--többek közt--,különféle fájdalmak gyötörtek.Pici Kálmán Kevin olyan sokat mocorgott a pocakomban,ez az egy dolog volt az örömöm.December 13-ra voltam kiírva,ami keddre esett.Előző héten hétfőn a doki megvizsgált majd kérte,hogy csütörtökön hívjam fel,hogy "hogy vagyok".Ezen jót mosolyogtam.Csütörtökön nem tudtam felhívni,mert kitakarítottam az egész lakást.Péntekre virradóra felkeltem pisilni.Lefeküdtem,a hasam bekeményedett.Volt már azelőtt is ilyen,szinte minden héten.De nem hagyta abba,így kíváncsiságból mértem az összehúzódások közt eltelt időt.7percenként jöttek.A húgom úgy félt,hogy otthon fogok megszülni,azonnal hívni akarta a mentőket.Ez hajnal 4kor kezdődött,mire kórházba kerültem,fél 10 lett.Nem féltem.A doki megvizsgált,3ujjnyira voltam kitágulva,a vizsgálat után véreztem.Vártam a magzatvizet hogy elmenjen,de nem ment el,a hasam "fent volt".Végig mocorgott bent a drága kicsikém.Csak már fájt.Lefektettek egy szülő nőkkel teli szobában,ez őrülten zavart.Hányingerem volt,de nem tudtam,nem akartam hányni.Körülöttem mindenki nyöszörgött,sírt.Injekciókat,infúziót kaptam.A doki burkot repesztett,majd lassan hatni kezdtek a beadott cuccok.Utána úgy éreztem,nem vagyok ura a testemnek:a szemeim forogtak,erősebb fájásaim lettek és hangosan nyögtem,egyszerűen nem tudtam visszatartani a hangom.Többször rám is szóltak ezért.Nagyon jó lett volna,ha Kálmi--a párom--is ott lehetett volna,de nem érzett magában annyi lelkierőt,hogy igényelte volna az apás szülést...A fájdalmon kívül éreztem a magányt,mert hiába sürgött-forgott ott egy csomó szülésznő,csak futólag,vagy úgy sem jöttek oda.Néha odajött a dokim,bátorított és szerettem volna kérlelni,hogy ne menjen el,de hát aznap rajtam kívül még kb.8-an szültek.Lassan tágultam,dél körül már úgy éreztem hogy megőrülök.A derekem majd'szétszakadt,görcsösen markolásztam minden fájásnál.A vége felé már hangosan kiabáltam,szégyen,nem szégyen.A tolófájásnál már hiába is próbáltam volna visszatartani,a fájások elemi erővel törtek rám,és már egy másodpercnyit sem tudtam pihenni vagy erőt gyűjteni.Teljesen elment az erőm.Kb.5 tolófájást visszatartattak velem,a többit már képtelen voltam tartani.Megfogtam a lábam és nyomtam,pedig még nem voltam teljesen nyitva.(Ezért lett Szotyika fején egy púp,ami miatt néha Miszter Csúcsfejnek hívjuk:D)Kicsim végig mozgott,ami csak tetézte a kínjaimat:pici lábával,könyökével borzalmasakat bökött belém.Aztán hirtelen sokan lettek körülöttem.Nem volt elég erőm nyomni,hát egy fiatalember nyomta kifelé belőlem a babát.Azt hittem,szétszakadok.Szét is szakadtam...meg a doki is vágott.Kibújt babácskám feje nagyon lassan,aztán kis idő elteltével a kis teste is,15:55kor.Olyan aranyos volt!!!Egyáltalán nem sírt,csak picit nyöszörgött.Amikor megláttam először sírni akartam,de még ahhoz sem volt erőm.Akkor se sírt,amikor rám tették,édesen pihegett.Nyöszörgött,amikor elvitték.Én is...A doki összevarrt,hát ezt se úsztam meg fájdalom nélkül.Majd 3óra hosszat,este 7óráig feküdtem magamon kívül a szülőszobában.A szemeim még mindig forogtak,aludni nem tudtam,az ébrenlét és az álom között sodródtam.A szülés után,mikor hazamentünk hosszú hetekig tartó depibe estem.Sikítani tudtam volna,amikor rajtam kívül más is a gyerekhez ért.Ez hál'Istennek elmúlt,csak az anyósomnak tartom fenn ezt az érzést. Egy biztos,nem szülök többet,ha nem muszáj!Köszönöm,hogy ha túl hosszan is,de leíhattam ide ezt az egészet.Ne haragudjatok,ha sok,látszólag felesleges dolgot fűztem bele.
2006. márc. 21. 08:11

2005. március 25.

Szóval, hajnal 1/2 2 arra ébredek mint az állat fáj mindenem. Há naná hogy fájások. A 20 percesekkel kezdtem. Páromat hagytam aludni, úgysem tudott volna segíteni, minek keljen fel ő is? 1/2 6 kor csörgött az óra neki, hogy menjen dolgozni, mondtam inkább menjünk szülni. 3/4 7 kor felhívtam a dokit, és elindultunk mi is a kórházba 10 perces fájásokkal mire oda értünk 5 percesek lettek. Örültem neki, végre jön a bébi és hamar túl is leszek az egészen hiszen már 5 percesek a fájások. Na ekkor még nem sejtettem, hogy aznap nincsenek velem a csillagok.

Bejött doki vizsgálat meg vizsgálat ekkor jött az első hideg zuhany. Még mindíg csak 1 újjnyira vagyok kitágulva (ennyire már ki voltam 2 héttel a szülés előtt is) No nem baj majdcsak felgyorsulnak az események gondoltam. Hááát jó nagyot tévedtem. Megkaptam az epidurált onnantól tök jó volt nem éreztem a fájásokat. Igaz míg berakták azt a vackot végig bőgtem azt hittem bele döglök, bár így utólag tudom, hogy inkább csak az ismeretlentől való félelem dolgozott bennem. Ott volt a párom meg egy barátnőm (aki később a bébi keresztanyja lett)velem. Tök jól elvoltunk. A legnagyobb problémám az volt a vajúdás alatt, hogy borzalmasan éhes voltam, de nem lehetett enni. Telt múlt az idő. Semmi sem történt, nem tágultam és a magzatvíz sem folyt el. Hát megrepesztették. Vártunk, de semmi. Majd a bébi elkezdett bohóckodni odabennt. Gondolom megijjedhetett, mert ezerrel vert a szíve. A szülésznő nézte a papírt és ment a dokiért. Szerencsére addigra visszaállt a rendes ütemre. Majd megint múlt az idő és a bébi megint elkezdett rosszalkodni. Most összevissza vert a szíve. Ekkor már tudtam baj van és volt is. Hallottam a szívhangot és tudtam ez semmi jót nem jelent. Ekkorra én már teljesen kétségbe voltam esve, már hiába adtak epidurált, éreztem a fájásokat, nem kiabálhattam, nem "vergődhettem", megígértem a babának, hogy nem fogok. Csak csendben, összegörnyedve sírtam. Nem tudtam mit csinálhatnék, hogyan segíthetnék neki. Ekkor már délután 1/2 15 volt. 11 óra alatt 2 újjnyira voltam kitágulva, hát nem valami fényes, a baba szívhangja sem jó, mi jöhet még??? Hát a doki... Nézte a szívhangot és meghozta a döntést: császározunk. Na ekkor kezdtem teljesen elveszíteni a fonalat. Amikor császárt akartam, nem lehetett, a természetes szülésre készültem fel és most meg azt nem lehet. És újra fogják szúrni az epidurált és nem lehet ott velem a párom, tök egyedül leszek kiszolgáltatottan azzal a tudattal, hogy baja lehet a bébinek aki velem élt 9 hónapig.... Egyszó mint száz teljesen összeomlottam nem tudtam mást csinálni, csak sírtam és sírtam...

És betoltak a műtőbe és én csak sírtam és rettegtem mi lesz. Az epidurált nem szúrták újra hála az anesztesnek. A Műtétet végig sírtam és néhol egyst mást éreztem, de azt mondták ez normális. Nekem nem volt az. Aztán 15óra 44 perckor megszületett Kende baba. A legszebb hang volt a világon amikor meghallottam a sírását... Abban a pillanatban a megkönnyebbülés és a félelem könnyei keveredtek a szememben. Az anesztes nagyon rendes volt, amikor oda hozták a babát mondta, hogy kiköti a karomat(mert le vagy kötve mint minden műtétnél), ha megígérem, hogy vigyázok a belőlem kiálló ezer csőre és akkor megsimogathatom a babát. Olyan kis picike volt...

De a legszebb baba volt nekem a világon. Akkor már tudtam nem egy babát, őt akartam.

De sajnos ennek az idillnek hamar vége lett. Ezután jött az intenzíven egy éjszaka szörnyella dö frász nővérkével, akinél még a fehér fal is kedvesebb volt hozzám. K****ra fájt a hasam. Na ekkor már vergődtem a fájdalomcsillapító injekciókért. Kaptam, vergődtem, nem kaptam, vergődtem, kaptam. Majd estére belémnyomtak egy altatót. Akit műtöttek már pontosan tudja milyen lehetett. Kegyetlen amikor elmúlik a műtét után az altató vagy az érzéstelenítő hatása. És nem elég még ez, de fázol. Veszett hideg van a műtőben, meg természetesen te meztelenül vagy és amikor kihoznak, akkor 1/2 óráig csak vacogsz és hiába takarnak be, csak azt érzed, hogy fáj nagyon fáj és rettentően fázol. Na meg az a rohadék homok zsák nemtudom hány kiló lehetett, de én tonnásnak éreztem akkor azt a homokzsákot amit ráraktak a hasamra, hogy segítse a méh összehúzódásokat. Ráadásul, mintha még a pocakomban lett volna a baba. Komolyan úgy éreztem, ahogy rendeződtek vissza a dolgok a hasamban, mintha Kende rugdosott volna. Őrület volt.

Eltelt az este majd másnap reggel jött egy nővérke (aki végre tudott mosolyogni), és megmutatta, hogyan keljek fel az ágyból. Én megrémültem, felkelni???? Megmozdulni sem tudok......

Meg kellett csinálnom, ez volt az ára annak, hogy a szülészetre kerüljek, oda, ahol a babám van, és bármikor láthassam őt. Belehaltam ott és akkor, de megcsináltam.

A szülészetre átraktak tehát, végre láthattam a babát, de alig bírtam mozogni. Rettenetesen fájt még a hasam. A kórházi ágyakat nem tudom ki tervezte annak idején, de csókoltatom. Hát mondjátok meg egy tök átlagos (160cm)magasságú hasi műtött hogy tud le és felszállni egy neki deerékig érő ágyra???? Számomra ez örök titok marad. De aznap ez nem érdekelt végre simogathattam a babát és vele lehettem. Boldog voltam, bár mindenem fájt. És eljött az este a magas kényelmetlen és ráadásul természetesen nyikorgó ággyal. 1/4 órákat tudtam csak aludni. Kényelmetlen volt az ágy és ráadásul folyton pisilnem kellet. Gondolom örült nekem a szobatársam aznap este. Másnap megkértem a páromat, had menjek át a fizetős szobába mert ott kényelmes az ágy. Hát átmentem. Innentől kezdve az alvással nem volt gondom. Csak a hasammal. Igaz napról napra jobb lett, de még mindíg fájt. A babát fel sem bírtam emelni, és így mivel eddigre már tejem is volt rendesen, úgy kellett szerveznünk a látogatókat, hogy 3 óránként mindíg legyen ott velem valaki, aki ideadja a bébit és leteszi. Éjszakára pedig mindíg beadtam a csecsemős nővérnek (mint mindenki más). De valamelyik nap egy "kedves" fiatal kiscsaj volt ott és közölte nem kellene leadnom a babát, mert már van tejem és tartsam csak magammal éjszekára is. Mondtam neki lefejem a tejet a babának éjszakára, de értse meg nemtudom felemelni nem bírom el a gyereket mert még mindíg annyira fáj a hasam. Erre ő: még a macska sem hagyja magára a kölyökét.

hát kész lettem, leadtam a babát és sírva mentem a páromhoz, mégis mit képzel magáról ez a liba, hogy kioktat??? Mit tud ő arról, hogy nekem mennyire fáj?? Aztán eltelt az a pár nap és végre eljött a szerda mehetünk haza, hogy ha nem sárga a baba. Sokat kellett az eredményre várni, de nem volt sárga. Otthon édes otthon gondoltam még akkor. Nem tudtam, hogy pár óra és elszabadul a pokol, nem tudtam, hogy ezzel még nagyon nincs vége. Első éjszaka a babával aludtunk mindketten a páromnak is fel kellett kelnie, hiszen még mindíg nemtudtam kivenni a babát a kiságyból és nemtudtam megetetni sem egyszerüen annyira fájt a hasam, hogy nem bírtam el. Aznap délután már lázas voltam, de gondoltuk biztosan csak a hazatérés nagy izgalma és a melleim miatt van. Hát vártunk. Másnap már egész nap 38 fokos lázam volt. Felhívtuk a dokimat, eljött megnézett, mondta jegeljem a sebet, mert be van dagadva. És nyomassak kis algopyrint. Nyomattam a lázam ennek ellenére 39 fok volt már. Mindenre képtelen voltam.Csak arra voltam képes, hogy lefejjem a tejet és visszafeküdjek az ágyba. Rázott a hideg a hasam még mindíg fájt és szörnyen éreztem magam, mert nemtudtam gondoskodni a babáról. Szerencsére itt volt a férjem, ő etette ő rakta tisztába ő fürdette szóval teljesen ellátta a babát, meg bevásárolt és főzött meg takarított, tehát mindent ő csinált. Mindenre képtelen voltam. Aztán szombat este valami tötént

A finnyásak ne olvassák a következő sorokat!!!

Egésznap mostmár 39-40 fokos lázam volt a beszedett algopyrinek ellenére. Este elmentem pisilni. Tudjátok szülés után vérzik az ember, és ha pisil megnézi a betétet ki kell e cserélni, hát megnéztem. A betét tök üres volt csak felette volt véres a bugyim. Mérgelődtem egyet, hogy ennyire béna vagyok, hogy már a betétet sem tudom rendesen berakni. Hát mit tehettem bugyi csere betét csere. Ekkor már kezdtem kicsit jobban lenni. Éreztem már nincs olyan nagy lázam. Kicsit később kimentem megint pisilni. És láss csodát ugyanaz mint az előbb betét üres felette véres. És valami írtózatos bűz. Kijöttem a fürdőszobából mert akkor fogtam fel ennyire béna nem lehetek. Megkértem a páromat nézze meg a sebet, nem e szakadt fel. Hát naná hogy igen. Nem kell nagy véres jelenetre gondolni azért volt egy kis szerencsém mert csak 1-2 centire szakadt fel. Ekkorra már nem volt lázam sem, és már jobban is bírtam mozogni tehát egyértelművé vált, hogy ez volt a baj. Telefon, doki, és egy újabb halál. Doki kinyomkodta a hasamat, ami tele volt gennyes trutymóval.

Én csak feküdtem fogtam a párom két kezét és ordítottam ahogy csak a torkomon kifért, a doki meg nyomkodott. A következő napokban sokkal jobb lett jobban tudtam mozogni, már rövid időre elbírtam a bébit és végre kezdtem visszatérni kicsit az életbe. A trutyi folydogált szépen ahogy kellett neki lázam sem volt már csak néha kis hőemelkedésem. Szóval sokkal jobban voltam, de még mindíg fájt a hasam, bár közel sem annyira mint előtte. Fogalmam sem volt hogy hogyan kellene éreznem magam, hát gondoltam biztos a műtét miatt fáj még mindíg. A trutyi lassan kifolyt, a seb pedig összeforrt magától. teltek a napok. A hasam továbbra is fájt, még mindíg nehezen jártam és még az oldalamon sem tudtam feküdni, de gondoltam majd elmúlik. Egyszercsak felhív doki, hogy vagyok. Mondtuk nézzen meg mert még mindíg nem az igazi. (mellesleg jegyzem meg, ha nem hív én biztos nem mentem volna el, bár így utólag tudom hülyeség volt azt hinnem hogy ez a fájdalom normális) Doki jött, mondta baj van....

Hurrá

Kórház, és jött az újabb halál egy nagyon nagy folyadék mennyiség bennt maradt a pocakomban. Na király.

Tehát megint meglékeltek, én pedig megint üvöltöttem, hátmit ne mondjak nem voltam valami nagy hős, de miért is lettem volna az amikor az a trutyi feszítette a hasamat aznap már megint elkezdtem belázasodni és a doki bácsi is csak kellemetlenkedett ott nekem a műszereivel, meg csak nyomta nyomta ki a trutyit a pocakomból percekig. Aztán eljött a csodás megkönnyebbülés pillanata. Nem feszítette már a hasam, és mit bántam én már akkor hogy a doki kellemetlenkedik, meg nyomkod éreztem, tudtam végre vége van. Végre nem fájt a hasam csak azt éreztem amit a doki csinált.

Akkorra már nem hittem abban, hogy valaha is megint teljesen jól leszek.

De mégis. Akkor ott vége lett minden fájdalomnak.

Teltek a napok, sokkal jobban voltam, nem fájt a hasam és újra bírtam rendesen járni, tudtam az oldalamon feküdni. És végre a babát is elbírtam. Tudtam végre gondozni és mindent megtudtam csinálni mint rendesen.


Ez a pár hét sokmindenre megtanított. Sohasem gondoltam, hogy létezik ekkora fájdalom. Azóta, ha fáj a térdem, vagy valamim, az első jaj de fáj után befogom a számat mert tudom fájt nekem már jobban is és azt is kibírtam. És nincs okom panaszra, hiszen ez semmi ahhoz képest.

Ami nagyon fontos. Nem mindegy milyen a párod. Nagyon nem mindegy kinek/kivel szülsz gyereket. Sokan mondták, akkor még nem hittem, ma már tudom, hogy ez a dolog nagyon összekovácsolhat és nagyon szétrombolhat egy kapcsolatot.

Belegondolni sem tudok, mit tudtam volna csinálni, ha egyedül vagyok.

Leírtam ezt, bár kétségeim vannak afelől, hogy helyesen tettem e. Nem akarok elrémíszteni senkit a szüléstől és a gyerek vállalástól. Az én esetem, nem minden napos. Aki még nem szült könyörgöm ne gondolja, hogy ez fog vele is történni. Nem törvényszerű. Ez csak és kizárólag a véletlenen múlik, nekem pechem volt. Ennyi az egész.

Van egy szép babám, aki már rám mosolyog és ez a mosoly kárpótol mindenért.

Voltak napok, amikor úgy gondoltam soha sem lesz vége, nem teltek a napok, és hogy ez már mindíg így marad. Aztán elmúlt. Elmúlt és jöttek azok a napok, amikor nem tudtam sírás nélkül a szülésre gondolni, és gyűlöltem az egészet, azon gondolkodtam, hol ronthattam el... De még ma sem tudom.

Most pedig már sírás nélkül de azért néha könnybelábadt szemmel, fájón gondolok arra a pár hétre. Olykor keserű vagyok miatta, mert úgy érzem elvesztettem valamit. Elvesztek az első napok csodái, elveszett a hazatérés igazi öröme., hogy végre hárman vagyunk, hogy megismerjük, megszokjuk a babát, hogy össze szokjunk azalatt a pár nap alatt.

Tudom nem kell, nem szabad ezzel foglalkoznom, hiszen ha ezen rágódom elveszítem a mostani csodás pillanatokat is örökre. És ezt nem akarom.

Hát ennyi.

2005.májusában írtam le a történetet a naplómba. Gondoltam egyszerűbb bemásolnom, mint újra írnom. Átolvasva még mindig fáj a történet,de egy dolog kimaradta belőle. Nagyon nagyon hálás vagyok az orvosomnak, hogy nem hagyott magamra és hogy a szülés után is rendszeresen felkeresett és érdeklődött, hogy mi van velem. Ha nem ilyen orvosom lett volna, nemtudom hogy csináltam volna végig.

29. _kleo_
2006. márc. 19. 20:43
Hat, Zazuka, lehet hogy jobb hogy ezt Hoxa csak utolag olvasta... Nem volt egy szep menet. Megkerdezhetem, hogy melyik korhazban voltak ezek a szakbarbarok? Borzalmas!
28. Hoxa (válaszként erre: 27. - Zazuka)
2006. márc. 17. 19:56

Szia Zuzzancs! :) Öröm látni téged, jól eltűntél mostanság.

Köszi, hogy leírtad. Szerintem a felülésben igazad lehet, nekem az oxitocin miatt végig félig feküdnöm kellett, én is úgy éreztem, hogy ha mászkálnék, akkor biztos gyorsabban tágulnék.

A méhlepénnyel én is megszívtam. Nekem levált, de mielőtt kijött, becsukódott a "kiskapu". Mondtam a szülésznőnek, hogy nem lehet, hogy megfogja és megrántja a köldökzsínórt? :)))

Jah, vannak ilyen dolgok, de tényleg valahogy elmosódnak. Pedig nekem még 4 nap sem telt el, nem hogy 4 év. Máris csak a szépre emlékezem... :)

27. zazuka
2006. márc. 17. 14:03

Sziasztok!

Hát Hoxa, neked már nem lesz szükséged az én tapasztalataimra, de azért leírom, amire emléxem.

Bár még csak alig 4 éve szültem, nagyon sok részletet már elfelejtettem. Érdekes, akkor amikor a kórházban voltam, és beszélgettünk az anyukákkal nem hittem nekik, hogy azokat a borzalmakat el lehet felejteni, és tényleg csak a jó marad meg az ember fejében.

Szóval az én történetem úgy kezdődött, hogy este 10 órakor még a barátnőmmel vihorásztunk azon, hogy még 1 hét múlva is hordóhassal fogok bolyongani, mert bizony az én kölyköm nem akar világra jönni. Ennek örömére éjjel 1-kor elkezdődtek a fájások, 3-kor úgy döntöttem indulni kéne. 1/2 4-re bent voltunk a kórházba, pár perccel később a doki is befutott. Szegény órákkal később egy fotelban próbált még aludni, mert bizony a nagy fene fájásokból gyerek még nem lett. Kaptam mindenféle ezt-azt, ilyen gázt, olyan injekciót, epit nem, attól féltem.

Fájások jöttek-mentek, a szüleim a folyosón támaszották a falat, szegények ők is azonnal jöttek befelé hozzám, amint megkapták a hírt, hogy jön a gyerek. 6 körül azt mondta a szülésznő, hogy reggel 8-ra ebből baba lesz. Mekkorát tévedett. Később (az időpontra nem emléxem) burkot repesztettek és nekemestek kitolni belőlem a gyereket. Sajna valami defekt lehet a bensőmben, mert a gyerek olyan vígan berakta magát a hasamba, hogy nem bírt kijönni. A doki felülről nyomta a hasam, próbált segíteni, de esélye nem volt. Akkor úgy döntöttek, hogy elő a vákuummal. Hát gyerekek, a vákuum folyton lecuppant a gyerek fejéről, mire végre-valahára 10.20 perckor megszületett a feje egy merő véraláfutás volt, és olyan formája volt, mint egy tojásnak, a homloka olyan lapos volt, hogy gyakorlatilag nem létezett! Szerencsétlent piszkosul megkínozták, pedig egyszerűen csak hagyniuk kellett volna felülni, hogy a gravitáció segítsen megszülni a gyereket. Szóval csemete megszületett, egy örökkévalóságnak éreztem mire végre felsírt, és utána azzal a lendülettel is vitték, meg se nézhettem, irány az inkubátor.

Nekem még aztán hátravolt a méhlepény megszülése, az hála a jó égnek még jól le is tapadt, úgyhogy a doki könyékig benyúlva darabokban szedte ki belőlem.

A csemetémet délután 5-kor láttam először az örzőben, háttal feküdt nekem az inkubátorban. Olyan kis csöpp volt, pedig a csecsemős ápolónők rögtön elnevezték bivalynak a méretei miatt: 4,5 kg és 55 centi.

Szóval ez a mi történetünk. Piszkosul megszenvedtünk a szüléssel, és a doki meg is kérdezte félve pár nappal később, hogy ugye azért nem ment el a kedvem a gyerekszüléstől. Ááá, mondtam, dehogy.

A vákuumnak az lett a végeredménye, hogy kisfiam haja a skalpja mentén égnek áll, szegény szív majd vele, ha nagyobb lesz.

26. Hoxa
2006. márc. 17. 10:55

Sziasztok!


A beígért történet röviden :)


03.13-án befektettek a kórházba, mivel már 6 nappal túlhordtam Benjit. Meg akartak figyelni, meg a dokim sem akarta már túl sokáig húzni, mivel már hetek óta hitegetett a szüléssel :)

Még aznap csináltak egy oxitocinos NST-t (OTT-t), hogy mennyire lesznek tőle fájásaim. Nos... nem igazán voltak. Úgyhogy aznapra békén hagytak.

Másnapra a szülésznő a dokival egyeztetett egy nagyobb dózisú oxitocinos OTT-t, reggel fél 7-től. Egészen kilencig ment, voltak kisebb keményedések, de semmi komoly. 9 körül megvizsgált a főorvos is, akkor sem tudtam egy alig 1 cm-nél több tágulást felmutatni, ezért azt mondta hagyjuk abba mára. Csakhogy a vizsgálat után közvetlenül elment a magzatvíz és itt már nem hagyhattuk félbe :)

Tehát tovább nyomatták az oxit, hogy nyíljak, ami nagyon lassan ment. Néha megvizsgáltak és már a császármetszést is meglebegtették a fejünk felett.

Délután 3ig még csak 2 centiig, este 6ra 4 centiig sikerült eljutni. Ingatták a fejüket nagyon. Szerencsére én jól voltam 2 után már, mert akkor a dokim beadta az epidurált, tehát nem fájt, csak amikor kezdett fogyni a hatása, tehát kb. óránként.

Már kezdtünk infókat gyűjteni a császárról, mert nagyon úgy nézett ki a dolog, de aztán jobbra fordultak az események. Féél 8-ra már 7-8 cm volt az eredmény. Felderültek az arcok, rendesen fogunk szülni. Na én itt ijedtem meg :)) Azért a császár gondolata is ijesztő, de az, hogy nekem kell kitolnom a babát, az még jobban az.

9 előttre már jócskán nem hatott az epi. Csináltunk pár próbanyomást és nagyon jó volt, hogy megdícsért az orvos, hogy jól csinálom, mert ettől kicsit több önbizalmam lett.

9-kor kezdődött a kitolási szakasz. Na az kegyetlen volt, de valahogy mindig sikerült erőt venni magamon, főleg, hogy azzal hitegettek folyton, hogy már nem kell sok :)) Meg van ennek a maga pszichológiája: dícséret és ígéret...

Nem tudom hány fájás volt, soknak éreztem. A doki nyomta a hasam, hogy jobban menjen Benjinek. Ez nagyon rossz volt. Azt hiszem egyszer hánytam is közben. Zso lelkesen tartotta a vesetálat és az arcom törölgette nedves ruhával. Imádtam érte.

Éreztem Benji fejét és meg is foghattam, amikor már megjelent a búbja. Utána már csak pár nyomás és kicsusszant. Az nagy megkönnyebbülés volt :))

Sajna látszott, hogy nincs minden rendben, mondták, hogy sok vizet nyelt és nem is sírt fel. Gyorsan elvitték :( Alig láttam.

Aztán varrogattak és távolról hallottam a sírását. Közben megnyugtattak némi infókkal róla, de amikor behozták, akkor is csak fél percre, mert vitték az örzőbe. Szomorú voltam, mert más elképzeléseim voltak a 2 órás szülés utáni megfigyelésről. Elképzeltem kis hármasunkat összebújva a félhomályban és ez elmaradt :(

Eltelt az én 2 órás megfigyelésem és visszavittek a szobámba. Denjiről azt mondták, hogy másfél óra múlva hozzák. Nem hozták. Zsonak azt mondták, csak reggel adják oda.

No ezt nem hagyhattam, hiszen alig láttam őt, nem lehetett ép ésszel kibírni. Felkeltem és megnéztem, sőt meg is szoptattam az örzőben. Szerencsére még hatott a varrásra kapott epi, mert egyébként nem tudom hogy tudtam egy székre ülni 3 órával a gátmetszés után :)) De ez akkor eszembe sem jutott.

Picike volt, a feje búbja még vérmaszatos, de ő is próbált szopizni. Álltunk utána felette a melegben és csodáltuk. :)

Reggelig még próbáltunk aludni, nem sokat sikerült. Aztán végre hozták és összebújhattunk kicsit hármasban :))

25. bige
2006. márc. 12. 08:58

sziasztok!

én ugyan rég megigértem, úgyhogy bocsi, mert csak most állok neki,

nagyobbik lányom 1988. jún.5-én született.

Irtózatosan meleg volt az a nyár. a kiírthoz képest 10 nappal korábban voltunk vizsgálaton este. reggel arra ébredtem, hogy kicsit véres a bugyim, és mintha valami fájdogálna. ( ebben a mai napig nem vagyok biztos, hogy nem csak én képzeltem-e hozzá.) bementünk a kórházba, ahol megvizsgáltak, és bent is tartottak. 1 ujjnyira voltam kitágulva. elfoglaltam helyemet, majd apucit haza is küldték. én a napot némi fájások közepette a kórház kertjében töltöttem. jókat sétáltam, ücsörögtem a padon. mire estefelé visszamentem lélekszakadva kapott le a 10 körmömről a nővér, hogy mit képzelek, milyen felelőtlen vagyok, nem lett volna szabad, stb.

egy fiatal cigánylánnyal voltam egy szobában, akinek igencsak felerősödtek a fájásai késő estére. rábeszéltem, hogy menjünk a szülőszobára, ahol aztán - talán ne ébresszük még egyszer a szülésznőt - engem is ott fogtak. onnan aztán se ki, se be. előkészítettek, felfektettek az ágyra, és attól kezdve lehetett várakozni. akkor még csak 2 ujjnyira voltam nyitva, és eszem ágában sem volt jobban tágulni.

Amikor azonban ott fogtak a szülőszobán – telefonáltak a dokimnak . Ő nagyon hamar meg is érkezett, burkot is repesztett, de hiába. Fájtam, de nem tágultam. Aztán hívták a férjemet is, aki addig egy doboz cigarettát elszívott izgalmában. Ez a szag, meg az, hogy a szülésznő kávét főzött úgy összekeveredett bennem, hogy akkorát hánytam, hogy 2 ujjnyit tágultam.

Kb. a 6. tolófájásra lett meg a lányom, de akkor szó szerint kiröpült. 3 kiló, [{[{[A HREF=" [link] TARGET="_blank"]}]}]50 cent[{[{[/A]}]}]i volt és gyönyörű!!!!

Az első fájástól kezdve 17 órára lett meg a baba.

Akkor még nem volt divat az ülve szülés. A nővéremmel – akinek addigra már volt 2 babája - beszélgettem róla, hogy mi a különbség fekve vagy ülve között. Ő csak annyi mondott ( vulgáris leszek) „próbálj meg fekve szarni”, és nagyon igaza volt. A férjem bent volt velem végig, és a fejemet, hátamat tartotta, illetve nyomta előre. Így a szülőágyon majdhogynem ülve szültem, és nagyon sokat segített.

Az Apgar értéke 8/10-es volt. Rögtön megkérdeztem, hogy mennyi, de azt mondták, hogy á, ennek nincs jelentősége. Hát volt, van.!! Ezt majd valahol máshol elmesélem. Most ennyi ,mennem kell, aztán az utána történtekkel folytatom, ami segíthet kicsit a friss anyukáknak.

24. Vavis (válaszként erre: 22. - Hoxa)
2006. márc. 11. 18:13
Ja és szívesen. Sokszor elolvastam a többiek szüléstörténetét. Szerintem hasznos, hogy tudod mi várhat rád!
23. Vavis (válaszként erre: 22. - Hoxa)
2006. márc. 11. 18:10
A Miskolci Megyei Kórházban.
22. Hoxa (válaszként erre: 21. - Vavis)
2006. márc. 10. 12:02

Köszi Vavis, hogy leírtad.

Ez melyik kórházban volt?

21. Vavis
2006. márc. 9. 16:07

Szia!

Szóval a mi történetünk:

2006.02.23-án este 7 körül pont fórumoztam, amikor kimentem a wc-re ahol láttam a nyákdugó darabjait. Izgultam, bár azt is tudtam nem jelent semmi nagy dolgot, ám mikor 5 perc múlva elkezdett folyni a magzatvíz ... Szóltam a páromnak, hogy irány a kórház. 15 perc alatt bent voltunk (egyébként úgy 30-40 perc az út – a szülésznők, csak gyorsapukaként emlegették). Én hátul feküdtem és kapaszkodtam.:o)

Megvizsgált az ügyeletes doki, bő 1 ujj, amit már pár napja is megállapítottak. Adatfelvétel, vérvétel, stb. A páromat 8 körül hazaküldték, hogy jöjjön reggel 7 körül, addig úgyse lesz semmi, én meg vígan nézelődtem, hogy ez tök jó nincs is fájás. 8.55-kor volt az első, de az elviselhető volt. 25-25 perc múlva a következők, majd 10 percesek (talán kettő) aztán már elég gyakran jöttek. Éjfélkor már sehogy sem volt jó, se ülve, se állva, se oldalt. Ekkor vizsgált meg újra a doki és szólt, hogy hívják az orvosom én meg a párom. Pont fájás volt, így nem érettem pontosan mint mond. Mikor elmúlt rákérdeztem, hogy jól hallottam-e. És igen. Bő 3 ujjnyi, így EDA kilőve (2-ig adnak ott). A párom fél 1-re ért be, azt hittem soha nem jön, akkor már elég gyakoriak voltak a fájások. Kaptam kéjgázt is (ami nem használt, bár állítólag segít a tágulásban). Legszívesebben káromkodtam volna, majd leszakadt mindenem. 1 körül éreztem, hogy más valami. Akkor a doki is befutott már. Kéjgáz el, és nyomjak 3 levegővel. Ez már 2006.02.04-én 1-kor volt. 2 után sikerült Marcinak kijönni az egyik nyomásnál félig, vagyis mondták a fél feje kint van. Pont jött egy fájásszünet, ami addig nem nagyon volt én meg féltem, hogy megfullad, vagy nem is tudom. 1-től csak azt hallgattam, hogy "látjuk a haját" már, "milyen sok haja van"!:O)

Szóval a második nyomásra kicsusszant. A vágást nem éreztem, viszont a szakadást igen. Mikor megszületett rám tették. Nem hatotta meg a közelségem iszonyú erővel ordított (amit folytatott amíg vissza nem hozták). Apa elvágta a köldökzsinórt. A szülés alatt végig törölgetett, nedvesítette a szám, fogta a kezem – imádom érte. Tökösöm elvitték, addig a méhlepény is megszületett. Majd 40 percig vart a doki, az nem volt annyira fájdalmas. 3 után pöcit is visszahozták, szopizott majd mivel nagyon sokan szültek így elvitték, engem meg kiraktak egy tologatós ágyra, ott figyeltek meg, viszont így nem lehetett velem a párom és a kicsifiam. Elég gyorsan helyrejött a vágásom, már a 3. napon ültem, pedig csövet is kaptam, hogy belülről is ürüljön a vér (a repedés miatt). Na azt pl. utáltam mikor nyomkodták a hasam. Azt mondtam soha többet nem szülök, ez talán most kezd változni. Ahogy nézem a kis gyönyörűségemet ...

Bent 6 napot töltöttünk. Mivel elég ügyetlen volt fiú létére, így majdnem mindig a csecsemősöknek sikerült csak a szájába adni a mellem. Volt, hogy így se sikerült, ezért 2x bimbóvédőt adtak. Na az betett nekem és neki is. Marci szája begyulladt, gennyes, véres volt végig körbe az én mellem meg bevarasodott, ezért bent tartottak tovább. Most múlt el neki.

Ja Apgart 9/10-es lett és 3900 g-mal és 54 cm-rel született.

Remélem nem hagytam ki semmit!:O))))))

20. Hoxa (válaszként erre: 19. - _kleo_)
2006. márc. 9. 12:50

Irigykedem a pörgős szülésedre :)

Remélem hamarosan én is beszámolhatok most már, hogy az enyém milyen volt :))

19. _kleo_
2006. márc. 8. 09:46

Mi 2005. januar 2-re voltunk kiirva, es mivel 28 napnal hosszabb ciklusaim voltak, januari szulesre szamitottunk. A dokim csak azt kerte hogy ne szilveszterkor szuljek. :) Aztan december 19.-en vasarnap reggel elment a nyakdugo, de semmi fajas, semmi joslo, jol ereztem magam, jol aludtam. Vasarnap este es hetfon reggel is volt egy-egy nagyobb mennyisegu valadek, kicsit verezgettem is, kezdet nyugtalanitani. Hetfon mar fajdogalt is a pocakom, jottek a joslok de rendszertelenul. Nem is vettem igazabol komolyan, de azt hatarozottan ereztem, hogy valami mar elkezdodott.


Kedden reggel ujabb veres cuccos tavozott, ekkor felhivtam a dokimat mert egyre inkabb nyugtalanitott a helyzet, a pocakom is fajdogalt. Szerencsere a dokim epp ugyeletes volt, igy mondta hogy cuccal egyutt menjunk be, megnez. Kozben a Parom elindult dolgozni, vissza kellett jonnie, persze karacsonyi csucsforgalomban araszoltunk a korhaz fele. A kocsiban kezdtem figyelgetni a fajasokat, es radobbentem, hogy ezek rendszeres 4 percesek, de teljesen jol birtam, meg viccelodtem is a parommal hogy ha ez ilyen egyszeru es csak ennyire faj, akkor nem lesz semmi gond. :) A doki megvizsgalt, modta hogy bo 2 ujjnyi, meg aznap meglesz a baba. No ekkor kicsit bepanikoltam, kis pityerges, megneztuk a naptart, 2004.12.21., orultunk hogy jol hangzo szuletesi datuma lesz Daninak. Aztan szokasos rutin, adatok felvetele, atoltozes, CTG, beontes, borotvalas, szuloszobavalasztas, del volt mire ujra bekenhagytak, bekucorodtunk a szuloszobaba, mondtak hogy egyek, hat en betoltam egy szendvicset, nemi csokit, vizet, aztan mar olyan 1.5 perces fajasaim voltak. Itt kezdett mar tenyleg fajni, de birhato volt. Parom a szulesfelkesziton megtanult modon a keresztcsontomat masszirozta, ez nagyon jot tett, a fajasok felet elvitte.


Fel 2 korul jott ujra a doki, megnezett, mondta hogy 3 ujjnyi, burkot repesztett es kifejt nemi magzatvizet. No ez brutalisan fajt, ki is jott utana a szendvics. Aztan mar nagyon gyorsultak az esemenyek, kezdtek osszefolyni a fajasok, es hatarozottan ereztem hogy Dani buksija beilleszkedik a szulocsatornaba es mindjart jonnek a tolofajasok. Szaladas dokiert, szulesznoert, nem gondoltak hogy ilyen hamar meglesz. :) A tolofajasok nekem egyaltalan nem fajtak, csak a nyomasingert ereztem. Alig volt idejuk elokeszulni, 14:53-kor 3 nyomasra kint is volt Danim, 2790g, 53 cm. Ramtettek egybol, nem is nagyon sirt, rogton megnyugodott. Edesen nyogdecselt, feszkelodott. Apja elvagta a koldokzsinort, elvittek merni, bebugyolalni, mig engem stoppolt a doki Dani bekesen szuszogott es ismerkedett az apjaval. En szules utan nagyon faztam, osszebujtunk az uj kiscsaladdal. Nemsokara jott a szuleszno hogy szoptassunk. Ez nekem eleg nehativ elmeny volt, Dani ugyetlen volt, nem nagyon erdekelte a szopizas, aztan ugy ramkattant hogy csillagokat lattam. A 2 oras megfigyeles utan attoltak minket az ujszulott reszre, amint tudtam mentem erte, vegig velem volt ejjel-nappal. Elso nap vegig aludt, masodik nap kezdett rendszeresen 3 orankent szopizni, harmadnapra rengeteg tejem lett. Sajnos az apja osszeszedett egy kellemes hasfajos-hasmenos virust igy a karacsonyt bent toltottuk, 5. napra mentunk volna haza, de akkorra besargult Dani. Vegul 6 napot toltottunk a korhazban. Mire hazamentunk jol szopizott, nekem rengeteg tejem volt, hetekig apasztottam mire eljutottam oda hogy nem feszitett es fajt 2 szoptatas kozott a felgyulemlett mennyiseg.

Mindenkinek hasonloan konnyu es porgos szulest kivanok! :)

18. Hoxa (válaszként erre: 17. - Brenda)
2006. jan. 30. 18:05

Szia Brenda!


Én mindenkinek hálás vagyok, aki leírta. Ne haragudj, hogy ezt nem foglaltam szavakba. :)) Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki olvassa ezeket a sorokat, csak a csendes tömeg van többségben :) Én minden szavatokat "iszom", ami a szüléssel, terhességgel kapcsolatos, gondolom ezt most érthető is, de biztos olyanok is elolvasták, akik már szintén túlestek rajta, és összevetik saját tapasztalataikkal :)

Nem érzem úgy, hogy mindent tudok, épp ezért hasznos, hogy mások élményeiről is olvashatok.

Majd én is leírom, mi volt :)))

Pusza:

Hoxa

17. Brenda
2006. jan. 30. 16:47

Szia Hoxa!


Én pl. leírtam szülésem történetét (talán túl hosszan is), mert egy árva hozzászólás nem volt rá senkitől. Minek strapálja magát az ember, ha semmilyen visszacsatolás nincs, még azt sem tudom, hogy elolvasta-e valaki.

Időközben Neked elközelgett az "időd", úgyhogy mostanra gondolom már mindent tudsz.

Kalappal Nektek:

Brenda

16. ilda
2006. jan. 29. 12:22

1.szülésem

Be kellett feküdnöm a kórházba túlhordás miatt, és egy vizsgálat után ,semmi fájás nélkül, egyszer csak elfojt a magzatvíz,16 óra vajúdás után szó szerint ki kellett paszírozni a kislányomat belőlem, nyakán a köldökzsinór nem sírt azonnal fel , de én ezek után is azt mondtam, hogy két év múlva itt vagyok újra.Dokim, és a szülésznők jót nevetettek.

2.szülésem

természetesen 2 év múlva:))

Aprócska fájásokkal indult,(úgy ahogy az meg van írva a nagy könyvben)egyre erősödtek ,amikor a kórházban megvizsgált az orvosom, megrepedt a burok .6 óra vajúdással megszületett a kisfiam.

3. szülésem

Szintén be kellett feküdnöm túlhordás miatt. Szívhang vizsgálat után kiderült a nyakán van a köldökzsinór, semmi esélyem sima szülésre így azonnal császár lett a vége.Nagyon féltem tőle,de amikor megmutatták a gyönyörű kislányomat mindent feledtetett.

15. Rékata (válaszként erre: 14. - Hoxa)
2006. jan. 28. 20:29

Szia!

Budapesten a Szent Margit Kórházban dolgoztam.A szülés elött én is hasonlóan éreztem,nem tudtam elképzelni hogy nemsokára szülnifogok.Sőt lehet hogy furcsán fog hangzani még akkor sem éreztem semmit amikor a lányomat a kezembe adták:)Csak azt láttam hogy de szép kisbaba,pedig iszonyatosan vártam őt!Néhány napnak el kellett telnie míg azt éreztem Ő az enyém! Egy-két volt

míg kialakultak az anyai érzéseim.Nagyon furcsa volt mert én úgy képzeltem el hogy rögtön a szülés után így fogok érezni iránta.Lehet az is, mert már sokat gondolkoztam rajta, hogy a császár metszés miatt volt így.Nem éltem meg magát a szülést és az azt követő megkönnyebbülést és örömet amit az érez aki simán szül.Nekem csak a kezembe adták hogy tessék itt van Ő a te babád!Én a mai napig úgy érzem megfosztottak valami csodálatos élménytől,bár tudom hogy ennek így kelett lennie.Lehet hogy ez mind furcsán hangzik de így van.A mai napig sokszor álmodom azt hogy szülök.Lehet hogy kicsit hosszú lett amit írtam,meg kicsit furcsán hangzik de ezek az Én érzéseim.Anna

14. Hoxa (válaszként erre: 13. - Rékata)
2006. jan. 28. 09:56

Szia Rékata!

De jó, nagyon örülök, hogy most már szülésznőnk is van :))) Melyik kórházban dolgoztál gyes előtt?

Most nincsenek kérdéseim, mert ahhoz ugye össze kéne szednem a gondolataimat :) De valahogy még mindig nem érzem, értem, hogy ez velem fog megtörténni. Néha totál kívülről figyelem magam, mintha nem is én fogok szűlni. Ez normális? :)

Hoxa

2006. jan. 27. 17:05

Szia Hoxa!

Az első lányomat Rékát császárral szültem mert nem jól illeszkedett be a szülőcsatornába,a köldökzsinor a nyakán volt,és megelözőleg volt két spontán vetélésem.A második lányom is császárral született pedig szerettem volna simán szülni:(Mint utólag kiderült igy jártam jobban mert az előző mütéti heg nagyon el volt vékonyodva és egy -két fájás hatására szétnyílt volna.Most gyesen vagyok ,egyébként szülésznőként dolgozom,ha bármi kérdésed,kérdésetek van szivesen válaszolok.Anna

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook