Szüleink szerepe jövőnk alakulásában. (beszélgetős fórum)

Azért nem 100%...:-)

Van egy jó kis iromány erről. Eric Berne: Sorskönyv c. könyve.

Tényleg ezt akarjuk:)

Erősen sarkítva talán tényleg erről szól, de hol vannak a szép pillanatok, a boldogság?

Az ember nem magányos lélek, kell neki a társaság, az odafigyelés, a megbecsülés, szeretet. És legyen ez kölcsönös, a családban ezt mind megkapod, és megadod.

Nos, aki szabad, annak megy szabadon is, a családdal szabadon is. A félelmek legyőzésének egyetlen egy módja van csak: Ha szembe nézünk vele. Ha félsz a magasságtól, bizony fel kell menni és lenézni. Ha a repüléstől akkor repülni kell. Ha félsz, hogy megcsal a párod? Nos akkor magaddal kell szembe nézned és jól tudd, miért csal meg, ha meg csal, vagy győzd le az önbizalomhiányod...stb...

Vannak emberek, akiknek ez hasból megy... alapvetően szabadok és másokat is szabadon hagynak. Vannak emberek, akik jól élnek, házasságban, család, gyerek, utazás, nyaralás, síelés mosoly és öröm...(persze bánat is, hiszen a nélkül sincsen élet).

Én szabad akarok lenni. Sok emberben él a késztetés... és azt legtöbbször a szüleink táplálják belénk úgy, hogy észre sem vesszük. A fórum kérdésére a válasz: A lány 6 gyermeket fog szülni és végigsírja majd az egész életét, hogy az utolsó hármat nem kellett volna...... ez történik általában (nem mindig)

Ez csak egy példa. Nézzünk csak szét a környezetünkben: Nagyszülők, szülők, gyerekek, unokák, életutak... micsoda párhuzamok. Ha valaki jó megfigyelő és megfelelően nyitott, észre fogja venni ezeket a dolgokat. Ez nem igaz mindenkire, de sokszor szembesülhetünk ezzel a jelenséggel akár a saját családunkban is. Az én családom ebből a szempontból döbbenetes...

Nezd ezt biza nem en talaltam ki , egy neves orvos irasaibol ideztem.

Es hat ha ,belegondol az ember mennyi gond,mennyi lemondas,mennyi munka,mennyi penz egy gyerek ,bizony megis erti az ember -:)

Lehet hogy ,mindennek oka van , annak is hogy , az ember mint olyan ahelyett hogy , vigan elne a vilagat asszonyt,ferjet s, majd utodok tömeget szedi a nyakaba............amiknek a sulyatol aztan moccanni sem tud -:(

Aztan gurizik latastol vakulasig ,felelmekkel van tele,agodalmak gyötrik.....amig csak birja szusszal............ mintha tenyleg ugy , volna hogy , mindnyajjan magunk keressuk , magunknak a nehezsegeket es mire ,erre rajövunk ,mar kesö........... ordit az asszony,morog a ferj..........vircsaftolnak a csemetek,egy perc nyugtod nincs , sok ,sok evig........... tenyleg ezt akartad ???

Folytatnám még, de mennem kell:(

Szép délutánt!

Igaz:)

De az is előfordul, hogy a döntés hiánya a döntés. Ez a legrosszabb eset. Terhes lesz, és nem tesz semmit, csak hagyja, hogy történjenek vele a dolgok.

Ezzel elvileg egyetértek:)

De:

Azt, hogy az élet szép, nehezen magyarázod meg egy olyan gyereknek, aki eddig csak a rosszat látta, érezte.

És ez újra felelősség kérdése. Jogunk van rosszul dönteni, de ahhoz nincs jogunk, hogy a rossz döntésünknek más emberek igyák meg a levét. Jelen esetben a gyerekeink.

Nem szülői eszmény, szülői döntés.

Így vagyunk mi Istenek, mert emberi élet felett van jogunk és hatalmunk dönteni. Isten (vagy ki ahogyan hívja) bennünk lakik, részben biztosan. Az, hogy valaki megtalálja az már más kérdés. De a szüleink döntöttek a mi világra jövetelünk mellet. Ezért örökké hálásak lehetünk, mert az élet szép, akkor is, ha azt nem vesszük észre olykor. Ez már nem vág az eredeti témához, de sok kérdést felvet esetleg a felelősségről, érzelmekről, következményekről.

Olykor az ember legapróbb döntése is meghatározó lehet az életünk és sorsunk alakulásában.

Ahogy körülnézek, szinte csak ilyeneket látok:(

Ez nem zárja ki, hogy közben felnőnek a feladathoz, de a döntésnek legtöbbször sokkal prózaibb oka van.

Igen, de a döntés nem feltétlenül a szülővé válás miatt van.

Lehet abortuszellenesség, dac, kihasználás. Millió oka lehet, hogy az ember vállalja a gyereket, nem csak a szülői eszmény.

1-et értek :O)

Van, akik becsúsznak, de a megtartás már döntés kérdése.

Szóval szinte minden gyerek döntés kérdése.

Ezzel vitatkoznék. Mindennek oka van. Az emberek döntenek, de nem mindig felnőtt módjára. Ha mindenki csak (abszolút) felnőtt módon döntene, akkor nem emberek, hanem számítógépek lennénk.

A gyermekek egy családban nem véletlenül jönnek a világra. Döntés van mögötte. Hogy ez a döntés mennyire racionális és mennyire az érzelmek hajtják, esetleg mennyire a tudatalatti, amiről fogalmunk sincsen, az már más másik lapra tartozik.

Nem véletlen műve az itt létünk, szüleinknek köszönhetjük, akik valamely oknál fogva így döntöttek.

Ez a jó hozzáállás szerintem.

Ezt még felnőttként sem érdemes elfelejtenünk :O)

Én józan ésszel fogok a leendő gyermekemnek lehetőséget adni az életre, mert azt érzem, hogy a világban lehetünk boldogok és úgy érzem, hogy fogok tudni segíteni neki az indulásban, hogy így is élhesse majd meg.

:O)

Persze, mindenki máshogy neveli a gyerekeit, nincs ezzel gond. A gyerekek is mások és az anyák is, természetes, hogy más-más módszer kell.

Én csak arra reagáltam, hogy nem tudhatjuk, egyáltalán a nagy lány gondoskodik-e a kisebbekről, vagy csak alkalmanként kell rájuk vigyáznia.

Mert a jövőbeni gyerekvállalása ettől is függ.

Nem azt mondtam, hogy gondatlan vagy! Azt mondtam, hogy én nem biztam egyik gyereket a másikra! De ez az én magánvéleményem és döntésem. Persze lehet olyan helyzet amikor egy kicsit ott hagyod őket együtt. Én nem erre gondoltam. Például én a közértbe sem ugrottam le úgy, hogy ott hagyjam a gyerekeket. Úgy szerveztem a napom, hogy akkor vásároltam, mikor a kicsivel elvittük reggel a nagyobbat az iskolába, és visszafelé elintéztem ezeket a dolgokat.

Itt most szerintem nem is igazán erről van szó és én sem erre értettem, csak kérdezted, hogy ott hagytam-e a gyerekeimet és válaszoltam, hogy én soha.

Viszont még mindig nem derült ki számomra sem, hogy a fórum valódi ihletője vajon mennyit, milyen mértékben vigyázott a testvérei, vagy mennyire vett részt a nevelésükben.

Sajnos én is ismerek olyan családot, ahol a nagytesó főz a kisebbre, majd vacsora után elmosogat, tanul vele délutánonként, készíti ki neki a másnapi ruhát, szóval szerintem ez már túlzás, ez valóban nem egy tesó feladata, ráadásul a nagytesó is mindössze 14 éves. De sajnos kétségtelen, hogy vannak ilyen családok is. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen anya egyáltalán miért vállal gyereket? Főleg többet?

Egyrészt a mérték, másrészt, hogy a nagyobb testvér szívesen csinálja.

Nem mindegy, hogy a suliban örömmel meséli, hogy délután egy órát bizony ő vigyázott a kistesóra, vagy erre való hivatkozással mondja le nap mint nap a saját barátaival a közös biciklizést, mert neki a kistesóra KELL vigyáznia.

Hatalmas különbség van a kettő között.

És igen, a bizalom fontos, ahogy írod, és azt nem szavakkal tudjuk leginkább kifejezni, hanem tettekkel, mint például ez is.

Igen, erről beszéltem.

Szerintem is fontos, hogy egy gyerek érezze, hogy bízunk benne és megbízzuk kisebb feladatokkal, amiket szívesen csinál. Ilyen a kistestvérre való vigyázás.

Itt is a mérték a fontos.