Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Szobatisztaság 4 hónaposan

Szobatisztaság 4 hónaposan


Hihetetlenül hangzik, de egy ilyen pici baba is képes tudatosan irányítani az ürítési folyamatokat. Bár korábban már olvastam erről, csak akkor hittem el, amikor a kislányomon tapasztaltam.

A nálunk EC módszerként ismert elmélet arra épül, hogy a csecsemőknek körülbelül 6 hónapos korukig van egyfajta tudatosságuk a vizelet- és székletürítésükkel kapcsolatban, képesek akaratlagosan ellazítani a záróizmukat.

Szobatisztaság 4 hónaposan

Még a várandósságom alatt olvastam az EC módszerről, ami röviden összefoglalva korai, pár hónapos kortól elkezdett biliztetést takar, ezzel együtt természetesen a babák pelust sem viselnek. Mivel általában érdekelnek a megszokottól eltérő dolgok, gondoltam, miért is ne próbálhatnánk ki. Ha nekünk mégsem sikerül, legalább megpróbáltuk.

Anyukám persze nagyon szkeptikus volt, és azt mondta, hogy inkább senkinek nem beszél előre a tervemről, mert ha kudarcot vallunk, jönnek az "én előre megmondtam, hogy nem fog menni" típusú megjegyzések a rokonság köréből.


Az első hetek borzasztóan kimerítőek voltak a kislányommal, így eszembe sem jutott az én nagy tervem. Egyszer, pár hetes korában - talán 4 hetes lehetett - éppen az ölemben ült szembe velem, "beszélgettünk". Észrevettem, hogy nagyon erőlködik, aminek eredménye nemsokára megjelent a pelusban.

Ezután minden étkezés után beültettem az ölembe, és ő szépen hozzászokott, hogy így kakiljon. Még ha nem kellett neki, akkor is megpróbálta. Máskor, máshogy nem volt hajlandó, csak így. Ekkor még volt rajta pelus.

Aztán egyszer, úgy gondoltam, hogy ideje levenni és kipróbálni a bilit. Elsőre sikerült. És a leghihetetlenebb dolog csak most következik.

Valamelyik este nem tudott elaludni, nyöszörgött, sírdogált, lerúgta a takarót. Többször bementem hozzá, hogy nem éhes-szomjas stb. Egyik sem volt. Mondtam a férjemnek, már csak azt nem néztem, hogy nem kell-e kakálnia. Ráültettem a bilire, a 4 hónapos kislányom elrendezte a dolgát, pár perc múlva már aludt is.

Képes volt 4 hónaposan visszatartani!!!

Sajnos egyelőre a pisivel még nem sikerült mindezt megvalósítani, úgyhogy továbbra is használunk pelust, de legalább félig szobatiszta.




Írta: borsibaby, 2010. november 21. 21:08
Fórumozz a témáról: Szobatisztaság 4 hónaposan fórum (eddig 339 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook