Szerintetek mennyire fontos, hogy valakinek legyen legjobb barátnője? Neked van? (beszélgetés)
Számomra 3-4 nőnemű van, akiről azt mondom igazán fontos az életemben. Ebből hárommal rendszeres, napiszintű a kapcsolat, egyel pedig inkább heti egy, kéthetente egy alkalom, amikor találkozunk, fagyizunk, vagy beülünk egy pubba beszélgetni.
Közülük egy (aki rendkívül szeretethiányos) folyton azt hangoztatja, hogy én neki a legjobb vagyok, mégha én nem is gondolom így. A minap, mikor munka közben (merthogy munkatársam is 2 teljes éve) nagyon összevitáztunk magánéleti dolgon, akkor közöltem vele, hogy nekem nem a legjobb barátnőm. Folyton ezen nyafog és láttam rajta, hogy szíven ütötte. Elmondtam neki, amit már nagyon sokszor, hogy mindegyik leányzót más miatt szeretem, más a kapcsolatom mindegyikőjükkel - nem konkrétan egy baráti társaság - és nem vagyok hajlandó választani, hogy ki a legjobb és ki kevésbé. Egyszerűen torkig is voltam már az állandó szemrehányásokkal és valaki mindig megsértődne, hogy miért nem az adott nőben látom a legjobb barátot. Besokkalltam, kiosztottam, aztán megnyugodott és megbeszéltük. De nagyon idegesítő tud lenni, ha valaki folyton azt magyarázza, hogy neki én a legjobb vagyok, lehet, hogy fordítva nincs így... (sóhaj).
Szóval inkább legyen több olyan csaj, akivel imádjuk egymást és mindent megbeszélhetek vele, mint egy legjobb, mert abból konfliktus is kerekedhet. Legalábbis az én ismeretségeimben sajnos előfordulna.
Most így visszatekintve az elmúlt 42 évemre, azt mondhatom, hogy szerencsés ember vagyok barátok tekintetében. Vannak, voltak, lesznek. Mindegyikkel más témában tudok jókat beszélgetni. 20-30 éves barátságokat ápolok, hálistennek sikerrel.
Legjobb barátnőm? Olyanom nincs. Vagy talán van. Van, mert mindig ott vagyunk egymásnak, amikor kell, bár messze lakunk egymástól. Meg van egy másik legjobb barátnőm, meg egy harmadik. Meg még egy. Talán 5-6-7... nem tudom. Mindet imádom:)
De most kerítettem egy pasit is, akivel meglepő módon olyan témákat ki tudunk beszélni, hogy sose hittem volna.
Kérdésedre válaszolva: nem fontos, hogy legyen legjobb barátnője, az a fontos, hogy magaddal legyél jóban, és szerethető legyél. Akkor majd jönnek a barátok ezerrel. Sok sikert.
Megenni szeretnéd vagy testmozgásnak? Másként nem tudom értékelni a fórum kategóriáját. :)
A viccet félretéve, legjobb barátnőm nincs (a szótól is ráz a hideg). Barátnőm van, ismerőseim, meg buroktársaim.
További ajánlott fórumok:
- Fontos, hogy legyen legjobb barátnője valakinek, ha van társa, akivel mindent megbeszélhet?
- Mit szólnál, ha a gyerekedet a legjobb barátja/barátnője erre akarná rábeszélni?
- Ha a legjobb barátnője valakinek színész, beszervezheti a sorozatba?
- Honnan tudod, hogy téged tart a legjobb barátnőjének?
- A párom mindennap a legjobb barátnőjével utazik ide-oda,...
- A lánya a legjobb barátnője...