Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

Saját versem:

Ne szólj semmit,

Se azt, hogy igen,

Se azt, hogy nem!

Ne fájdítsd jobban

Szomorú szívem!

Elbúcsúzom, Isten áldjon!

Nincs már senkim e világon,

Csak Te voltál nekem

Egyetlen szerelmesem!

Szerelem! Ez vagy nekem!

Kín és gyötrelem!

Óh, Istenem!

Így szeretni reménytelen!

Reménytelen szerelem,

Csak ez marad nekem!

Elbúcsúzom, Isten áldjon!

Nincs már senkim e világon!

Nézd, milyen szép az éjjel,

Ránk köszönt csillagfénnyel,

A Hold mily fényesen ragyog,

És én oly boldog vagyok,

Jöjj, ne félj, senki se lát,

Bújj hozzám, ölelj át...!

(Cserháti Zsuzsa)

Tóth Attila - Mindig van remény

Ha rád tör a magány ne félj,

mindent áthat a remény.

Van fény az éjszakában

szíved bármelyik zugában.

Megleled pár kedves szóban,

egy boldog önfeledt mosolyban.

Reményt kapsz a csillogó szemektől,

Reményt az igaz, ölelő kezektől.

Bár kisértenek az eltűnt tervek,

a múlt dallamai láncra vernek.

Most az álom is hideg s kemény,

de ne feledd el, mindig van remény.

Ne fuss el, újra fel kell kelned!

A boldogságra újra rá kell lelned.

Hogy megleld utad, szinte mindent megér,

mert más boldogságot, lehet tőled remél.

A szerelemmel múlik az idő,az idővel múlik a szerelem.(Mme Pompadour)

A szerelemből mindig az gyógyul ki jobban, aki elsőnek gyógyul ki.(La Rochefouchauld)

A féltékenység a szerelemmel születik,de nem mindig hal meg vele együtt(La Rochefoucauld)

JÓNÁS TAMÁS

CSAK SZONETT

Hitetlenségem büntetése vagy.

Nem számítottam rá, hogy közelemben

lehet még jeget olvasztani ember,

pinceablakon beragyogni nap.

Nem tudtam rólad, nem is vártalak.

Nevettem volna, ha mesélnek rólad.

Nem volt már súlya bennem semmi szónak.

És szétgurult rizsszemek: mind a nap.

De most: erdők lépnek velem, ha lépek.

A tenger fáradtan mellém zuhan.

A fájdalmak felragyognak s kiégnek:

hangyabolyvilág nyüzsög boldogan

a mellkasomban, és kapkod az élet:

sorsomnak, veled, újra dolga van.

Balzac gondolata:

A szerelem olyan, mint a szél. Az ember sohasem tudja, hogy honnan támad rá.

A szerelem vak- elbotorkál melletted, -vagy felborít.

(Vavyan, Fable)

Az ember csak ritkán részesül abban a szerencsében, hogy olyan rendkívüli valaki kerül az útjába, aki lénye legmélyét érinti meg, s teljesen kicseréli.

James Van Praagh

CSILLAGOK

Platón

Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék,

két szemedet nézném csillagom ezreivel.

(Szabó Lőrinc)

Hiányzol nagyon!

(Vers - "yorkiee" )

Távol vagy tőlem, s mégis közel,

Szívem képzeletben téged ölel.

Bár itt lennél, csak erre vágyom,

Titkon minden éjjel ezt kívánom.

Szeretlek tiszta szívvel édes,

Ha nem vagy itt, lágy szívem is érdes.

Gyere hozzám, csak rád várok,

Rajtad kívül mindenkit kizárok.

Keveset látlak téged nagyon,

De e kincs mindennél nagyobb vagyon.

Előttem lebeg két szép szemed,

Mely szerelmesen reám mered.

Egyfolytában várom édes ölelésed,

S hogy újra érezzem gyengéd érintésed.

Rád gondolok, rólad szól minden ének,

Ha velem vagy, semmitől sem félek.

Aludni sem tudok úgy hiányzol,

Mint száraz földnek a nyári zápor.

Ha akarod mindenem neked adom,

Ha cserébe szerelmed megkapom.

Gondolatodtól búcsúzni nem fogok,

Minek, hiszen úgysem tudok.

Csak azt akarom, tudd mennyire szeretlek,

S hogy téged soha el nem feledlek.

(2004. május 15.)

Radnóti Miklós:Szerelmi ciklus 1927-28-ból

4. vers

Sok szerelmes éjszakán égették

tested dombjai az arcom bőrét

és sok éjszakán égette gyulladt

arcom a tested érzékeny bőrét...

akkor csak ez az izzás volt,ez a

sötét nagy izzás s hogy messze vagy

most fojtott illatát is érzem a

szerelmünknek...

jázmin illatuk volt az éjeknek,

a tested is jázmint lehelt,mint a

fehérvirágú bokrok,tavaszi

fülledt éjszakán...

de elmúlt,elmúltak a lihegő

csókok, melyek párája most tudom,

hogy jázmint lehelt és hogyha később

tavasszal érinteni akarom

a tested,vagy csókolni akarom

a szájad,csak egy fehér virágra

kell hajtanom emlékező fejem

és egy bokor illatát kell mélyre

szívnom és újra itt vagy és újra

megölelem fehér,dombos tested,

amelyen annyiszor pihent elfáradt,

szegény, ráejtett fejem...

(Budapest, 1927. december 24.)

Radnóti Miklós: Dicséret

Fénylő ajkadon bujdokoló nap

a mosolyod;szelíden süt rám és meleg.

Hangodra kölyökként sikoltanak

a záporoktól megdagadt kis csermelyek.

Pillantásodtól nő a fű,kihajt

a száraz ág és tőled piroslik a vér.

Ha meghalsz, meghalok; porainkból

egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél.

"Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is."

Tisza Kata

A szerelmet....nem igényeink vagy áldozataink vagy szükségleteink arányában kapjuk meg,hanem pusztán szerelemre való képességünk arányában.

(Rollo May)

Szakíts, feledj!

Ha van lelked a szakításhoz,

Ha van erőd a feledéshez:

Szakíts, feledj!...

Úgy sem volt az szerelmi mámor,

Csak egy szeszély, mit szít a távol.

- Isten veled!...

Bolondság volt ez is, mint minden.

Silányság volt ez is, mint minden,

Álom csupán...

S én, aki mindent elvesztettem,

Hogy' rohantam e lehetetlen

Álom után!...

Befejeztük kis regényünket,

Bevégeztem már minden álmom:

- Isten veled!...

Hogy ki vagyok, tudod Te, édes,

S ha van erőd a feledéshez,

Szakíts, feledj!...

Ady Endre

,,Fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni.

Elszakadni. Megszabadulni.

Az embereknek meg kell érteniük,

hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk,

másszor veszítünk.

Ne várd, hogy visszakapj valamit,

ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet,

hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék szerelmedet.

Minden egyes ciklust le kell zárni.

Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni,

nem is gőgből, hanem egyszerűen azért,

mert már nem része az életednek.

Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad,

rázd ki a porrongyot.

Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy."

/Paulo Coelho/

Pojáca minden ember, ki

a Szerelmet lenézi,

S Róla tudomást venni nem mer

Kérlek, ne sírj, ha valami bánt,

Hívj, egy szó, s dalom érted kiált.

Rám találsz majd, tudom, eljön az a nap,

Vágyom rád, oly messze vagy.

Képzelt képzeleteddel képzelem,

- mint valaha - hogy együtt vagy velem;

de szörnyeteg játék ez, kedvesem:

vacog a "Van-Nincs", hisz gúny, jéghideg-zord,

tűz a "Ha lenne", lángpallosu mennybolt

a "Lehetett volna", s pokol a "Megvolt!"

zt mondod: "Szerelmes vagyok és sokat szenvedek..." Te áldott vagy. Valójában azok a szerencsétlen emberek, akik sosem voltak szerelmesek, és sosem szenvedtek. Ők egyáltalán nem is éltek. Szerelmesnek lenni és szenvedni tőle: ez a helyes út. Így ugyanis keresztülmész a tűzön, ami megtisztít, ami új szemeket ad neked, és éberebbé tesz. Ez az a kihívás, amit el kell fogadni. Aki nem fogadja el ezt a kihívást, az gerinc nélküli marad.

Osho

Jobb lett volna meg sem születni

Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé.

Miért? - Valami megváltoztatott.

Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok.

Mit mondasz, szív? - Szeretek, mindörökké.

Luis de Camoes

De amint van okom,

Nem hordani többé

A titkolt szerelemnek

Életölő fájdalmát:

Szintúgy van okom,

Elfojtani lelkem

Mélységes mélyében e titkot.

Szeretni egyet jelent a halállal.

Julie Garwood