Szép történetek (fórumjáték)

"Egy kínai földműves éppen a rizsföldjén dolgozott a teraszos

hegyoldalon - ahonnan jó kilátás nyílt a völgyre és a tengerre -,

amikor meglátta, hogy szökőár közeleg. A tenger vize visszahúzódott,

csupaszon hagyva az öböl nagy részét. Emberünk tudta, hogy

a víz pusztító erővel tér majd vissza, és a völgyben mindent elsöpör.

Azonnal eszébe jutottak a mélyebben fekvő területeken dolgozó

barátai, ezért habozás nélkül felgyújtotta saját ültetvényét.

Barátai sietve indultak felfelé a tüzet oltani, és így megmenekültek,

amikor a szökőár lecsapott. Mind életben maradtak,

mert segíteni akartak egymásnak."

(ismeretlen)

Az élet apró örömei....

Sokszor megesett velem, hogy elmerengtem a múlton és a jövőn az életem során. Azonban, egy fontos pillanat elmaradt, a jelen megélése.Úgy tűnik, sokszor átsiklunk az élet értéke felett, hiszen nem merünk igazán élni, érzelmeinket kimutatni, átadni magunkat annak ami van, mert félünk.

Talán legtöbben akkor értik meg az élet ízét mikor már minden kötél szakad. Egy súlyos betegség átélése természetszerűleg átalakítja az egyén nézőpontját.

Ugyanakkor szerencsére, nem szükségszerű, hogy ez bekövetkezzen az élmények megéléséhez.

Az élet apró örömeiben rejtőzik a mindennapi boldogságunk kulcsa. Az apró örömök összeadódnak. A mai világban, ritkán lepünk meg másokat, és minket is ritkán érnek apró figyelmességek. Kevés emberben bízunk, gyakran elzárkózunk, és talán elfeledkezünk arról, hogy egy kedves szó, dicséret mennyiben hozzá tud járulni az ember boldogságfaktorához. Az apróságok, amelyekben örömünket lelhetjük, a legtöbb esetben előttünk hevernek, ám nem vesszük ezeket észre.

A jó kedv termékenyebbé, szerethetőbbé, aktívabbá, egészségesebbé, barátságosabbá, segítőkészebbé, rugalmasabbá és kreatívabbá tehet minket.A vidámságnak köszönhetően értelmet nyernek a napjaink, amikor visszaemlékezünk, az ilyen emlékeknek tulajdonítunk majd nagyobb jelentőséget.

A nevetni szerető és tudó emberek sokkal kiegyensúlyozottabbak. Megkönnyítheti az emberi kapcsolatok kialakítását, mi több a nevetés ragadós, ha jó társaságba megyünk, a mi kedvünk is sokkal jobb lesz.: )

Az élet attól szép, hogy mindannyian mások vagyunk. Ezáltal minden ember más és más örömforrásokkal rendelkezik. Meg kell találnunk, hogy nekünk mi okoz örömet, és mitől érezzük úgy, hogy az élet mégiscsak gyönyörű. Van, akinek a háziállata édes játszadozása, van, akinek a családja jelenléte, van, akinek a barátaival való időtöltés jelenti a boldogságot.

Ha jobban kinyitjuk a szemünket, és hajlandóak vagyunk felülemelkedni a pillanatnyi sérelmeinken, észrevehetjük, hogy mennyi csodálatos dologgal találkozunk nap, mint nap. Egy kedves szó az újságárustól, amikor a buszsofőr még kinyitja nekünk az ajtót az utolsó utáni pillanatban, amikor egy idegen megtartja nekünk az ajtót. Ezek nem nagy dolgok, de értékelni kell őket! Ne csak bosszankodjunk, hogyha éppen elmegy előttünk a villamos, vagy ha egy néni a locsogásával feltartja a sort a pénztárnál. Lássuk meg az ellenkező dolgokat is! Amikor valaki kedvesen ránk mosolyog. Ez már-már furcsaságnak számít, holott régen mindennapos volt. És a legfontosabb: ha úgy állunk hozzá a mindennapokhoz, hogy szépnek akarjuk látni, és az apró-cseprő gondokat nem nagyítjuk fel, akkor nem is fogunk annyit bosszankodni többé.

A két koldus

Két koldus lakott az egyik falu mellett. Az egyikük vak volt,a másiknak nem volt lába.

Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek.

A koldusok természetesen vetélytársak voltak szüntelen haragban álltak egymással. Ellenségek voltak nem barátok.

Amikor az erdő kigyulladt,a két koldus elgondolkozott egy pillanatra. Ellenségek voltak,még csak nem is beszéltek egymással,de ez most vészhelyzet volt.

A vak ember azt mondta a másiknak, akinek nem volt lába.

-Egyetlen módon menekülhetünk meg, ha felülsz a vállamra,te használod az én lábamat,én pedig a te szemedet.

ez az egyetlen útja a menekülésnek. – Megmenekültek.

/ Ismeretlen/

2016. december 16., 12:50 ·

Majd egy év eltelt, mióta a lány nem látta az édesanyját. Csak pár órára laktak egymástól, de a lány el volt foglalva a munkájával, a családjával, nem jutott rá ideje, hogy meglátogassa az édesanyját. Egy este, az édesanyja születésnapján rájött, hogy hibázott, így a gyerekeket otthon hagyta a férjével és elindult, hogy meglepje az édesanyját.

Amikor az idős néni meglátta a lányát, könnyes szemekkel mondta: Drágám, nem felejtetted el a szülinapomat! A lány megpróbált erős maradni és azt mondta – Anya öltözz, el akarlak vinni vacsorázni!

Az idős néni gyorsan elkészült, büszkénszkén felvette a legszebb ruháját. Az étteremben mindenki rájuk pillantott, annyira csinosak voltak. Megrendelték a vacsorát, de a néni keze ahogy a szájához emelte a kanalat, egy betegség miatt egyre jobban remegett, így lecsöpögtette a ruháját.

Ahogy befejezték a vacsorát, a lány segített az édesanyjának felállni, majd megtörölgette a ruháját, megigazította a szemüvegét és elindultak. Ahogy mentek ki az étteremből, mindenki őket nézte, majd egy öreg bácsika felállt és elkezdett tapsolni. A bácsi megkérdezte – szép hölgyem, nem hagyott itt valamit?

A néni hátranézett, a táskája a vállán volt, az asztalon nem maradt semmi. – Nem hagytam ott semmit, mondja a néni! Mire a bácsi azt felelte – De igen drága hölgyem! Egy nagy leckét hagyott itt a gyerekeknek és reményt adott a szülőknek!

Az étteremben mindenki csendben volt, a lány könnyes szemekkel jött rá, hogy milyen kis tett is elég ahhoz, hogy boldoggá tegye az édesanyját!

A munkanélküli fiatal egy reggel pénz nélkül és kétségbeesve ébredt, nekifogott, hogy átkutassa a ruhái zsebeit, hátha talál bennük valami aprót. Csupán tíz dollár akadt a kezébe. Elhatározta, hogy vásárol élelmiszert, majd, annyira el volt keseredve, hogy más ötlete nem volt, csak az éhenhalást várta. Ahhoz túl büszke volt, hogy koldulni kezdjen. Szerinte, csak a nagyon szerencsétlen emberek koldulnak. Szomorú volt és csalódott, hogy sehol nem talál megfelelő munkát, és senki sem hajlandó neki segíteni.

Elment a közeli boltba, és vásárolt egy kevés élelmet, majd leült a parkban egy padra. Egyszer csak látta, hogy közeledik felé egy nagyszakállú öregember két gyerekkel. A férfi kért tőle egy darab kenyeret, könnyes szemmel mondta, hogy sem ő, sem a gyerekek nem ettek még egy falatot sem aznap. A fiatalember megsajnálta, hiszen annyira le voltak gyengülve, hogy a csontjaik is kiálltak. Az öreg keresztet vetett, mormolt egy imát, majd hálája jeléül egy nagyon régi pénzérmét adott oda neki.

A fiatal ránézett, és azt mondta: “azt hiszem nektek nagyobb szükségetek van az imádságra, mint

nekem.

Pénz, munka és élelmiszer nélkül a fiatal egy híd alá ment, hogy aludjon és várja a halált. Mikor éppen el akart volna aludni, egy régi újságot látott meg maga mellett. Egy hirdetésre lett figyelmes, melyben az állt, hogy régi pénzérméket vásárolnak. Elindult, hogy megkeresse a megadott címet.

Mikor beérkezett a régiségkereskedőhöz, és az megmondta, hogy egy igen különleges érme van a birtokában, ami 3 millió dollárt ér, szóhoz sem tudott jutni.

Természetesen eladta, és elindult, hogy megkeresse az öreget és a gyerekeit. A parkban nem találta sehol őket, azonban egy üzenet állt a padon, ahol azelőtt találkoztak.

“Mindenedet ideadtál már, amid volt, és mi ezt a pénzérmével háláltuk meg. Soha ne veszítsd el a hited” Isten és az ő angyalai.

A vak leány

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit

gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a

barátjának:

– Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szemempárt. Amikor levették szeméről a

kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.

A fiú megkérdezte:

– Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte

sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében

ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.

A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort:

„Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek

voltak.”

Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak

kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig

mellettük volt a nehéz időkben.

"Egy anya levele a világnak

Kedves Világ!

A fiam nemrég kezdett iskolába járni.Ez furcsa és új neki egy ideig.Arra szeretnélek megkérni,hogy bánj vele gyengéden.Tudod,mostanáig ő dirigált.Ő volt a hátsó udvar vezére,én pedig mindig ott voltam a közelben,hogy meggyógyítsam a sebeit,és lecsillapítsam az indulatait.

De most-most más a helyzet.

Reggel lebaktat a ház előtti lépcsőkön,meglendíti a kezét,és belekezd nagy kalandjába,amelyben valószínűleg háború,tragédia és gyász is elő fog fordulni.

Ahhoz,hogy megtalálja helyét a világban,élni akarásra,hitre,szeretetre és bátorságra van szüksége.

Ezért,Világ,azt szeretném,ha megfognád a kezét,és megtanítanád azokra a dolgokra,amelyeket majd tudnia kell.Tanítsd-de gyengéden,ha ezt meg tudod tenni.Tanítsd meg neki,hogy minden zsiványra jut egy hős..hogy minden csaló politikusra jut egy istenáldotta vezető..hogy minden ellenségre jut egy barát.

Tanítsd meg őt a könyvek csodálatára.

Adj neki nyugodalmas időt,hogy eltöprengjen a madarak,a napfényben röpködő méhek,a zöldellő dombok virágjainak titkán.

Tanítsd meg arra,hogy sokkal jobb tisztességben élni,hogy bízzék az eszméiben,még akkor is,ha mindenki azt mondja neki,hogy tévesek.

Tanítsd meg,hogy csukja be a fülét a csőcselék előtt..de álljon helyt,amikor szükséges.

Tanítsd gyengéden őt,Világ,de ne dédelgesd,mert csak tűzzel lehet minőségi acélt készíteni.

Nagy kívánság ez,Világ,de nézz utána,hogy mit tudsz tenni.

Olyan helyes kis fickó!"

A karácsonyi gyertya legendája <3

Sok-sok évvel ezelőtt egy ausztriai faluban élt egy suszter a családjával. Bár nagyon szegények voltak, még is megosztották másokkal amijük volt. Minden éjszaka egy gyertyát tettek a házikójuk ablakába, hogy hirdesse az arra járó szállást kereső vándoroknak a vendégszeretetüket.

Egyik évben háború és éhínség sújtotta a falucska lakóit. Valamilyen titokzatos oknál fogva ez a suszter és a családja kevesebbet szenvedett, mit a szomszédjaik.

A karácsony éjszakája előtti estén a falubeliek összegyűltek, hogy megtárgyalják ezt a különös helyzetet. "Van valami különleges dolog a suszter és a felesége körül" - mondta az egyik falusi. "Mindig elkerüli őket a szerencsétlenség. Mit tesznek, amit mi nem? Tegyünk mi is egy gyertyát az ablakunkba. Talán ez meghozza a szerencsénket."

Ezen az éjszakán minden házban meggyulladt a karácsonyi gyertya lángja és égett, míg a felkelő nap sugara be nem világította a falut. Ime, ezen a hajnalon futár hozta a várva várt béke hírét.

A falubeliek imádsággal adtak hálát Istennek a békéért és megfogadták, hogy minden karácsony este gyertyát gyújtanak köszönetük jeléül.

Ez a szép szokás elterjedt az egész földön és milliónyi gyertyát gyújtanak meg mindenhol a világon karácsony estéjén. Ezek a gyertyák hirdetik a szeretet és a végtelen boldogság születését.

Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.

Pam Brown

Pál barátom karácsonyra autót kapott a bátyjától. Szenteste, mikor munkája végeztével kilépett az irodából, egy bámészkodó kölyköt talált a csillogó új kocsi mellett.

-A bácsié ez a járgány?

-A bátyámtól kaptam karácsonyra - bólintott Pál. A fiúcska elképedt.

-Csak úgy kapta, magának nem is került semmibe? Hű, de jó volna, ha . . .

Megakadt, de Pál persze jól tudta, mit akart mondani. Nyilván ilyen testvért szeretne magának. Ám amit végül hallott, attól tátva maradt a szája.

-De jó volna -kezdte újra a kis legény -, ha én is ilyen báty lehetnék.

A barátom megdöbbenve nézett rá.

-Nincs kedved furikázni egyet? -szaladt ki a száján.

-Naná, hogy van!

A gyerek beszállt, de alig indultak el, ismét megszólalt: -Bácsi kérem, nem kanyarodhatnánk a házunk felé? Pál elmosolyodott. Sejtette, mi jár a srác fejében. Szeretne felvágni a szomszédok előtt, hogy milyen pazar kocsival szállítják haza. Azonban ismét tévedett.

-Tessék szíves lenni megállni annál a kapunál!

A fiú beszaladt a házba, majd kisvártatva Pál hallotta, hogy jön visszafelé, de nem túl gyorsan. Nyomorék kistestvérét cipelte magával. Leültette a bejárati lépcsőre, aztán az autóra mutatott.

-Látod, öcsi, erről beszéltem. A bácsi a bátyjától kapta, neki egy fillérjébe se került. Ha megnövök, pont ilyet veszek neked, akkor majd te is láthatod a karácsonyi kirakatokat, amikről annyit meséltem neked.

Pál kiszállt, és előreültette a kistestvért. A nagyobbik gyerek betelepedett a hátsó ülésre, és emlékezetes sétakocsikázás kezdődött..

Ifjúkoromban a lovam lába

tiporta a réten a virágokat.

Legénykoromban,ha arra tévelyegtem,

a szép szálakból bokrétát kötöttem.

Mostanában,hogyha arra járok,

egy-egy ritkaságért gonddal

lehajolok,s otthon preparálom.

/Gy.S.:Virágének/

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.

Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.

_

Gabriel García Márquez

Azt kérdezte a szomszédom unokája mondjátok meg

mi az a lavor?????????????

Márványszobor

Egyszer egy ember egy gyönyörű márványszobrot ásott ki a kertjében. Elvitte egy műgyűjtőhöz, aki imádta a gyönyörű holmikat. Az ember eladásra kínálta a szobrot, a műgyűjtő pedig magas áron meg is vásárolta. Ezután elköszöntek egymástól.

Az ember, ahogy hazafelé ballagott a pénzével, így gondolkodott: "Milyen sok életet jelent ez a pénz! Hogy adhat valaki ennyit egy halott kődarabért, amit már ezer éve eltemettek és elfeledtek?:"

A műgyűjtőnek, ahogy a szobrot nézegette, ez járt a fejében: "Milyen szép! Milyen elő! Álmodó lélek, amely ezerévnyi álomtól friss és édes. Hogy adhat oda valaki egy ilyen gyönyörűséget némi halott, álmoktól mentes pénzért?

Minden csak nézőpont kérdése ...

Nagypapa és unoka

Egy este egy unoka a nagyapjával beszélgetett, egyszer csak hirtelen megkérdezte:

- Nagyapa, hány éves is vagy?

A nagyapa így válaszolt:

- Hadd gondolkozzam egy kicsit!

A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a

fogamzásgátló tabletta előtt születtem. Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya.

Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet (a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre).

Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító Repülőgépek.

Nagyanyád és én összeházasodtunk és Azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és Anyuka. Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt születtem.

Az emberek nem analizáltatták magukat, Legfeljebb Amikor az orvos vér-vagy vizeletvizsgálatra küldte őket.

25 éves koromig minden rendőrt és férfit "uram'-nak szólítottam, minden nőt pedig" asszonyom'-nak vagy "kisasszony'-nak.

Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek.

Az én időmben ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a helyüket, de ha állapotos volt, a helyére kísérték és - ha kellett - megváltották a jegyet és odavitték neki.

A nő elsőként lépett liftből ki; alátolták egy széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, hogy ne állt volna fel, ha éppen ült, Kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.

Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény bizonyítéka volt a lány és a tisztaságé a férj számára. A mi életünket a tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta.

Megtanítottak bennünket arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért.

A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy JÓBAN voltunk unokatestvérekkel és Barátokkal.

Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is beszélve.

Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusakról sem, hát még hordozhatókról).

A "notebook" jegyzetfüzet volt.

Az órákat naponta felhúzták.

Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világító Szamos kijelzők a háztartási gépeken.

Gépeknél tartva: nem voltak pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk.

Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk Másolásuk és több mint 3 napig tartott.

Színes képek nem léteztek.

Nem hallottunk Pizza Hutról vagy McDonald'sról, se az instant kávéról, se a mesterséges édesítőkről.

Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak.

Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen.

És most mondd, szerinted hány éves vagyok!

- Hát, nagyapó, biztosan több, mint 200! - Felelt az unoka.

- Nem, kedvesem, csak 60!

Minek NEVEZZEM ?????

Istennel beszélget egy szent emberrel ..

Mondja neki:

- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

A Szent Isten odavezeti férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi egy szent embernek, hogy betekintsen ......

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.

A szentnek elkezdett csorogni a Nyala.

Az emberek, akik az asztal körül ültek és halálsápadtak csont soványak voltak. Az összes éhezett.

Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus talat és vett egy kanállal.

De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.

A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Ekkor Isten azt mondta:

- Amit a legtöbb láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.

Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent ele tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.

Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember Nyala.

Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.

De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember Ekkor azt mondja Istennek:

- Én ezt nem értem!

- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség" kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a Falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

"A Pokol Gyakran itt van a Földön."

Nem szeretem a láncleveleket, de ez a levél végén volt:

Felmérés szerint az emberek 93%-aa nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7%, az aki úgy érzi megosztaná a kanalát másokkal is.

Negyed dolláros

Néhány évvel ezelőtt egy lelkész Houstonból, Texasba költözött. Néhány héttel az érkezése után, egy alkalommal a belvárosba kellett mennie. Amikor a buszon leült észrevette, hogy a sofőr negyed dollárral többet Adott vissza.

Elkezdett gondolkodni, hogy mit Tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy visszaadja a pénzt. Hiszen bűn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat fogant meg fejében: "Óh, felejtsd már el, Hiszen ez csak negyed dollár. Ki törődik egy ilyen kis összeggel? A buszvállalat amúgy is túl sokat kér az utazásért, nem fog nekik hiányozni ez a kicsi összeg. Fogadd el, mint Isten ajándékát és maradj csöndben. "

Mikor a megállóba értek, ahol a lelkésznek le kellett szállnia, egy pillanatra megállt az ajtóban, majd a negyed dollárt a buszvezető felé nyújtotta, és azt mondta: "Tessék, egy kicsit többet Adott vissza."

A sofőr rámosolygott és azt mondta: "Köszönöm! Maga a városi, új lelkész, ugye? Mostanában Azon gondolkodtam, hogy el kellene járnom valahová gyülekezetbe, és meg akartam nézni, hogy mit tesz, ha rosszul adok vissza."

Amikor a lelkész leszállt a buszról, egy Legközelebbi villanypóznához botorkált, és bele kapaszkodva csak Szeretem tudott mondani: "Ó, Istenem, majdnem eladtam a Fiadat egy negyed dollárosért."

szerelem

, SZERELEM reggel zsúfolt volt a rendelőben, 8:30 körül Amikor bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kertem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül percenként az órájára néz. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, Miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak ... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem Szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az Idősek otthonába kell, menjen, Ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer-kóros felesége 7 éve él az Idősek otthonában. Gondolva, hogy egy feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel ... Akkor Csodálkozva Megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő."Szó nélkül maradtam, és kellemes Borzongás futott végig rajtam, Miközben néztem a siető léptekkel Távolodó öreget ... Lenyeltem a könnyeimet, Miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem!? / Ismeretlen szerző /Reggel zsúfolt volt a rendelőben, 8:30 körül Amikor bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kertem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül percenként az órájára néz. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, Miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak ... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem Szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az Idősek otthonába kell, menjen, Ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer-kóros felesége 7 éve él az Idősek otthonában. Gondolva, hogy egy feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel ... Akkor Csodálkozva Megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő."Szó nélkül maradtam, és kellemes Borzongás futott végig rajtam, Miközben néztem a siető léptekkel Távolodó öreget ... Lenyeltem a könnyeimet, Miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem!? / Ismeretlen szerző /

A JEL

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:

- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.

Áradt belőle a szó, Miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy Írjanak levelet neki. Mivel választ nem kapott, ő a maga részéről nem írt nekik többet.

Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, Reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik.

Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el, ott ahol felnevelkedett, és ahol még élnek a szülei leginkább.

Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tőlük. Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükből.

Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.

Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:

- Cseréljünk helyet. Majd én Figyelek az ablakból.

Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, Amikor a nő meglátta az almafát.

Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember Vallat:

- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.

(Bruno Ferrero nyomán)

Frappáns novella a szeretetről ...

Ügyfélszolgálat:

Igen, miben segíthetek?

Felhasználó:

Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végig vezetne kérem a folyamaton?

Ügyfélszolgálat:

Rendben, szívesen segítek.

Készen áll az indulásra?

Felhasználó:

Hát, nem vagyok egy műszaki Nagyhét, de azt hiszem, készen állok.

Mit kell először tennem?

Ügyfélszolgálat:

Első lépésként Nyissa meg a szívet. Megtalálta a szívet

Felhasználó:

Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, Miközben Ezek futnak?

Ügyfélszolgálat:

Milyen más programok futnak?

Felhasználó:

Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen.

Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet installálását Megfelelő. Ki tudja kapcsolni ezeket?

Ügyfélszolgálat:

Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A Hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit

Egészséges Önértékelésnek hívnak.

Felhasználó:

Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket.

Meg Meg tudja mondani?

Ügyfélszolgálat:

Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást! Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek.

Felhasználó:

Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát.

Ez normális?

Ügyfélszolgálat:

Igen, de ne feledje, Önnek csak az alap program van meg. : El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.

Felhasználó:

Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: "Hiba - A program nem fut külső egységeken.:" A legtöbb mit tegyek?

Ügyfélszolgálat:

Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az Ön Szíven még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak Szeretem jelent, hogy Önnek először saját magát kell Szeretnie, Mielőtt másokat Szerethetne.

Felhasználó:

Tehát a legtöbb mit tegyek?

Ügyfélszolgálat:

Gördítse le az önelfogadás menüt, majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, tudomásul Veszem a Korlátaimat 3,0

Felhasználó:

Rendben, kész.

Ügyfélszolgálat:

A legtöbb másolja őket az "Én szívem" könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen, és soha ne jöhessen újra elő

Felhasználó:

Megcsináltam. Hé! A szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális?

Ügyfélszolgálat:

Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a Megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és Javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem?

Áldott legyen a fény, mely rád világít, és a fény, amely benned van. Az

áldott fény sugározzon be téged és melegítse fel a szívedet, míg úgy nem

lobog, mint a kandalló tüze.

Így minden idegen melegedni jöhet hozzád, s minden barátod is. Sugározzon

szemedből a fény, mint az ablakba állított gyertyák fénye, mely a viharban

vándorlókat hívogatja.

Áldott legyen a rád hulló lágy, édes eső. Hulljanak lelkedre e cseppek és

csalogassák ki a virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő.

De áldott legyen a nagy vihar is, és rázza meg lelkedet, hogy fényesre és

tisztára mossa, és sok kis tavacskát hagyjon hátra, amelyben megcsillan az

ég kékje és időnként egy csillag.

Legyen áldott a föld, az egész földkerekség, hogy mindenütt kedvesen

fogadjon, bármerre is vezessen utad. Legyen puha a föld, amikor a nap

terhétől fáradtan lepihensz és legyen könnyű, amikor kinn fekszel alatta.

Olyan könnyen terüljön el fölötted, hogy lelked kiröppenhessen fölfelé, és

elérje útja végén az Istent!

„Kislánykora óta kísérte az az élmény, hogyha lelógatta a kezét az ágyról, végtelen szeretettel

megfogta egy másik kéz, és ő ettől mindig megnyugodott, akármilyen erős volt is benne a

szorongás. Nemegyszer előfordult, hogy keze véletlenül csúszott le az ágyról, és a másik kéz

érintése meglepetésként érte, ilyenkor elrántotta a kezét, ami megszakította a kapcsolatot.

Mindig tudta, mikor nyúljon a kézért, hogy megnyugvást találjon. Mondani sem kell, az ágy

alatt fizikai valójában senki sem tartózkodott.

Aztán felnőtt, de a kéz megmaradt. Férjhez ment de a férjének sosem mesélte el ezt a titkot,

annyira gyerekesnek tartotta. Amikor első gyermekével terhes lett, a kéz eltűnt.

Az asszonynak nagyon hiányzott a régi, ismerős társ, hiányzott a kéz érintése.

Gyönyörű kislánya született. Kevéssel a születése után egy ízben, amikor maga mellé vette

az ágyba, a csecsemő megfogta a kezét. Testét, tudatát váratlan, megdöbbentő erővel árasztotta el a régi érzés.

Védelmezője visszatért. Az asszony sírt a boldogságtól, a szeretet hatalmas áradását

érezte: tudta, hogy a köztük lévő kapcsolat messze túlnyúlik a fizikai valóság dimenzióján.”

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a

tavon, és gyerekek játszottak távirányítós ékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.

A napok és hetek teltek. Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az

ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így szólt:

- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kiváncsi?

- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyerekkorba.