Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Szakítás előtt fórum

Szakítás előtt (beszélgetős fórum)


1 2 3
78. Noli6
2013. jan. 18. 22:03

Sziasztok!

Lehet vannak itt még olyanok, akik több mint egy évvel olvasták segítség kérésemet. Most úgy gondoltam megosztom velük/veletek, hogy alakult a dolog.

2011. december folytatása

Kb. szűk 3 hónapig nem találkoztunk, mert én nem tudtam menni, ő pedig nem tette meg azt a kemény 25 km-t. Utána még én mentem hozzá, kb. 2 hetente. Szex már kb. 2011 májusától nem volt köztünk. Én még eleinte kezdeményeztem, ő egyéb okokra hivatkozva elutasított (pl. meleg van stb.), egy idő után már nem is próbálkoztam. Amikor a hétvégeken nála voltam, mint két testvér eltévézgettünk, ettünk, aludtunk, aztán ennyi.

2012. szeptember közepén voltam nála utoljára. Vizsgára készültem így tudta, hogy pár hétig nem megyek. Aztán valamiért a következő héten nem hívtam. Amin meglepődtem, kivételesen keresett telefonon, hogy menjek el hozzá. Ezt már nagyon régen tette meg. De én akkora elígérkeztem egy rég látott barátnőmnek, így nem menetem. Azóta, nem hívtam, ő nem hívott.

Sajnálom, hogy ami szép volt(legalábbis éreztem úgy, bármilyen hihetetlen), így múlt el. Nem gondoltam volna. Vajon jól tettem, hogy így cselekedtem? Bízom benne, hogy igen.


Köszönöm azoknak, akik akkor és most is elolvasták soraim és tanácsokkal láttak el.


Köszi!

2012. ápr. 7. 10:18

Sziasztok.


Nem is tudom, hol kezdjem. 3éve vagyok a párommal, és már másodjára kerültünk krízisbe, és most nagyon a szakítás elött vagyunk. Együtt élünk, de sajnos a mostani hétvégét nem töltjük együtt. A lényeg, hogy estem már át szakításon, amire azt hittem, hogy elviselhetetlen, de ez a mostani egészen más.

Tegnap óta nincs velem, és úgy érzem ez az amit nem tudok elviselni. Sajnos nem tudom megfogalmazni az érzéseimet, de kívűl-belűl fáj a hiánya. Kérlek mondjatok erre valamit, ami elviselhetővé tenné ezt az egészet. Igazából nem is tudom mi lesz ennek a dolognak a vége, de ez eszméletlen rossz érzés.

Köszönöm nektek előre is.

2012. jan. 11. 14:12
ez nagyon gáz.
2011. dec. 31. 23:39

Egyébként Boldog Új Évet mindenkinek!

Egy üveg muskotályost mindenkinek.:)

74. Sylvee12 (válaszként erre: 71. - Noli6)
2011. dec. 31. 23:36

De jó mán neki:)

És akkor miből tengeti minden napjait?

Már azon kívül, hogy téged basztat?

73. Sylvee12 (válaszként erre: 71. - Noli6)
2011. dec. 31. 17:11
Nem szorul rá? = Tehát ő milliomos?
2011. dec. 29. 14:50
Egy olyan pasira van szükséged aki megbecsül. Egyáltalán Te hogy viselted el eddig??? Ne szégyenülj meg, dobd ki TE !
71. Noli6 (válaszként erre: 70. - Sylvee12)
2011. dec. 29. 14:42

Bocsi, nem védem...

De, ha valaki nem szorul rá, hogy dolgoznia kelljen és ő nem érzi szükségét, akkor nem ítélkezhetünk.

2011. dec. 27. 18:02

Csak most volt időm visszaolvasni.

Azt hiszem, megtaláltam a kulcsmondatot:

"Nem dolgozik már 4 éve, nem érzi szükségét."


Na, itt dobtam egy hátast. Ezt a parazitát agyonütném a vágódeszkájával!!!

69. 39694c0c70 (válaszként erre: 68. - Ami.)
2011. dec. 21. 17:14

Valami szabadságot azért hagyjál neki! :)

Mindent nem tilthatsz, vagy írhatsz elő neki! :)

Vigyázz, mert a sok fegyelmezésből, meg a házsártosság elől a kocsmába szoktak menekülni! :))

68. Ami.
2011. dec. 21. 16:46
Jó persze piti dolgokon,de nálunk azok sose fajulnak el ennyire,meg azokon nem veszekszünk csak megjegyezzük.Szerencsére fogkrém,wctető és társai nem játszik nálunk..már az első perctől figyelmeztettem,és megszokta.Egyedül a ruha borít ki,hogy valamiért úgy érzi a fotelba a helye ha levette,nem a szekrénybe..mert a szennyest elviszi..de ami még jó,az a fotelba landol.
67. 39694c0c70 (válaszként erre: 66. - Ec6e9cfd9f)
2011. dec. 21. 12:53

Igaz-igaz! :))

A fogkrém is kezelhető, bár nálunk nem a kupakja volt a gond, hanem az, hogy mindig a közepét nyomják a lányok. :))

De ezen már régen túltettem magam és "kiigazítom" :))

Cserébe meg ők viselik el az én hülyeségeim.

(Azért, mikor a "villanykapcsolgatási mániámnak" köszönhetően az Áramszolgálató, így karácsony előtt több, mint 30 ezer forint visszautalását jelezte, mindjárt nem voltam én olyan "ördögtől való" villanykapcsolgató)

66. ec6e9cfd9f (válaszként erre: 64. - 39694c0c70)
2011. dec. 21. 12:32

:D disznóval birkózás...


egyrészt.

másrészt pedig :nem kell azon gondolkozni,hogy a topiknyitó az egyetlen öröme a pasinak..ha úgyis a hibákat keresi az örömben,de nem kicsit.

szerintem ez a hibakeresés messze túlmutat a hagyományos összezördülésen,úgy tűnik,itt mánia van a háttérben,hogy mindennek úgy kell lenni,ahogy a ffi mondja..ha otthon van,akkor meg főleg van módja elhatalmasodnia mániáknak,és ezzel kicsinálnia topiknyitó életét

..ha meg nyitva marad a fogkrém: légy szíves csavard vissza,mert engem zavar,ha kiszárad.ennyi

65. 39694c0c70 (válaszként erre: 60. - Ami.)
2011. dec. 21. 08:24

Csak részben igaz az állításod. :))

Egy komoly kapcsolatban, ha vannak összezördülések, azok mindig pitiáner dolgokon történnek. (fogkefe, törölköző, WC papír, szemetes,stb., stb.)

Ha baj van, az igazi kapcsolatban a felek "összezárnak" és együtt eszelik ki a megoldást. :)

64. 39694c0c70 (válaszként erre: 54. - Noli6)
2011. dec. 21. 08:20

Nem is tudom, miért győzködöd még?

Kell neked ez a "tökéletes és hibátlan ember"?

Az életben semmi nincs, ami idegesítőbb lenne, mint egy hibátlan emberrel együtt élni!

Talán egy valami mégis idegesítőbb, ... olyannal élni, aki AZT hiszi magáról, hogy tökéletes! :)

Egy mondás jut eszembe, ami kissé sántít, de ha jól belegondolsz érvényes lehet ide is.

Tehát:

"Soha ne birkózz a disznóval! Te csupán sz.ros leszel, miközben a disznó még élvezi is! :))

2011. dec. 21. 08:01
Ilyen emberrel ne foglalkozz egyaltalan...
2011. dec. 20. 23:25
simán kinyir ha egyszer véletlenül forditva hajtogatod össze a törcsit:(
61. c4de233d89 (válaszként erre: 56. - Noli6)
2011. dec. 20. 23:20
szakítás? a rabszolgaságban nem lehet szakítani...menekülj, szökj el és vissza se nézz...miért teszed ezt magaddal?
60. Ami. (válaszként erre: 56. - Noli6)
2011. dec. 20. 23:16

Nem érzi szükségét?:D Én sem..de enni kell,ruházkodni,a számlák jönnek.Miből él?Honnan van pénze?

Most őszintén..felnőtt nő vagy...nézd már magad kívülről,meg a kapcsolatotokat,ez szerintem nem gyerekes dolog amit csinál?Az emberek nem párnákon meg vágódeszkákon szoktak összeveszni:)Nevetséges.

Te nem érzed annak?Nem érzed h a bolondját járatja veled?Meddig szeretnél még ilyen kapcsolatban élni?Én 1 percet sem szeretnék,nem is értem hogy bírtad eddig..és a szörnyű,h most sem te akarsz lépni,mert betelt a pohár..te még hagynád had csináljon hülyét belőled jó ideig.Neked is érdekes elvárásaid lehetnek egy férfi,egy kapcsolat felé.

2011. dec. 20. 23:15
én is leírom (lehet, nem először): menekülj!!
58. Csigusz 79 (válaszként erre: 56. - Noli6)
2011. dec. 20. 23:12
Sok ideje van hülyeségeken gondolkodni..........
57. 91d4989ab9 (válaszként erre: 56. - Noli6)
2011. dec. 20. 23:08

ez egy elmebeteg már bocs, és érzelmileg zsarol téged


ki fog csinálni, amit picit is el akar hagyni menekülj, nem szeretnék rólad a hirekben hallani:(((((

56. Noli6 (válaszként erre: 55. - Ami.)
2011. dec. 20. 23:00

A vétkem most az volt, hogy anno még a kapcsolatunk elején vettem neki egy párnát, amit itt használt. Mivel ő az idén egyszer volt itt, valamikor márciusban, és azt hajtotta, hogy nem is akar mostanában jönni, ezért kitaláltam, hogy mivel az ő párnája, gondoltam elviszem neki, ha már úgy sem akar meglátogatni. Igen ám, de amikor indultam, akkor mondta, hogy a párna bent maradt és hozzam haza, mert ha nem akkor nem jön el karácsonykor és bizony ő nem fogja magával hozni, de ő azon akar aludni. ITT az én nagy hibám, mert megint nem úgy cselekedtem, ahogyan kellett volna, mert bizony a párnát nekem vissza kellett volna hoznom. Én ezt nem tettem meg.

Nem dolgozik már 4 éve, nem érzi szükségét.

55. Ami.
2011. dec. 20. 22:42

Nem értem mibe kéne változnod?És neki miért nem kéne?Egy kapcsolatban mindkét fél formálódik változik a másikhoz,kölcsönös kompromisszumokat kötnek.De úgy látom itt csak neked kéne,ráadásul piti dolgokban.Kíváncsi lennék milyen hibákat vétettél megint?!Miről szólna a változás útja?

Ez szép és jó h megszínesíted az életet,akkor viszont értékelni becsülnie kéne téged,nem pedig megkeseríteni,meg szürkíteni a te napjaidat.Mit dolgozik h egész héten magában van otthon?Nem sok kapcsolata lehet a külvilággal..szerintem azért is van ilyen furcsa világnézete.

54. Noli6
2011. dec. 20. 22:33

Sziasztok!

Mai fejlemény:

Beszéltem vele telefonon, mivel 20 km-re lakunk egymástól, hogy szépen finoman megfogalmazom neki, hogy vége.

A beszélgetés során vázolta, hogy amikor utoljára (pár napja) eljöttem tőle, milyen hibát vétettem megint, és hogy így nem igazán lépek a változás útjára.

Én próbáltam vele megértetni, hogy az állítólagos változásomhoz, talán ő is kellene, mert véleményem szerint ha ő úgy látja, hogy már pedig én valamit nem csináltam neki megfelelően, akkor ő szerinte csak nem vagyok hajlandó változni.

A következő mondatai egyikében kifejtette, hogy ő is gondolkozott ebben a 2 napban rólam. Arra jutott, hogy az ő szürke hétköznapjait (mivel egész héten magában van otthon) én töltöm el örömmel, ha megyek hozzá és azzal lehet, aki közel áll hozzá.

Majd kitért arra, hogy akkor hogyan is legyen a karácsony.

Higgyétek el teljesen kész vagyok és összezavarodva.

2011. dec. 20. 21:13

Hol is tartunk?

Abból a muskotályosból én is kérek szépen. :)

52. 39694c0c70 (válaszként erre: 51. - 6b006fc769)
2011. dec. 20. 16:15

Ez az első fokozat.

Az extra száraz a vége! :))

51. 6b006fc769 (válaszként erre: 44. - 31c1daa9fa)
2011. dec. 20. 15:21
khm. a muskotályos nekem is nagyon bejön:)) remélem tudunk koccintani a fórum indítójával a "szabadulására";)
50. adri25
2011. dec. 20. 14:10
Ettől már csak jobb lehet,ha kirepíted.
49. 39694c0c70 (válaszként erre: 28. - Noli6)
2011. dec. 20. 10:59

Úgy tűnik, annyira megszokta már az egyedüllétet, hogy abban te már csupán egy zavaró tényező lehetnél, ha nem találnád ki minden gondolatát előre. (Még azelőtt, hogy egyáltalán gondolkodna rá)

Aztán meg, ha valami balul sülne ki, azért mindenért te lennél majd a hibás. Mindegy lenne, hogy van-e hozzá közöd, vagy nincs. (Van-e sapka a fejeden...)

Kell ez neked?

Egyébként ő már szakított veled! Vagy rosszul olvastam.

Szánalomból, sajnálatból soha ne maradj senki mellett se, ha egyébként nem szereted!

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook