Sportváltás megérné vagy maradjak a "réginél"? (beszélgetés)
A munka mellett eltudnék járni, viszont még a kézilabda mellett is, az már nem menne. E három sajnos nem férne bele az időmbe (és talán az energiámba se).
Most viszont itt a nyár, szünet van (a kézilabdában), így szinte biztos vagyok benne, hogy beiratkozok egy kurzusra. :)
Köszönöm a segítségedet! Szép éjszakát! :)
Napi nyolc óra munka mellett viszont nem tudom, hányan tudnak versenyre járni, már a felnőtt mezőnyben, ezt a részét nem ismerem, inkább a gyerekeket láttam.
A szülők borzasztók voltak :)
Egy csomó elkényeztett jobban eleresztett kölök járt anno teniszezni, hát néha hajmeresztő rongyrázás meg áskálódás folyt az oldalvonal mellett :)
Viszont tanulni én is eljártam, és a tenisz fantasztikus sport, mindenképp iratkozz be egy kezdő kurzusra, ha az időd engedi, én nagyon élveztem :)
A mai napig vén fejjel elmegyek néha "ütögetni", csudás egy sport.
Mindennel egyetértek amit írtál, ez így igaz.
Én nem ebből akarok megélni, ez meg sem fordult a fejemben, csak majd szeretnék versenyekre eljárogatni, hogy meglegyen a motiváció.
A tesódat pedig megértem, hogy az iskola mellett döntött.
Sajnos 5-6 évesen érdemes kezdeni, ha profi akarsz lenni.
Tesóm elkezdte azért, még országos versenyt is nyert, nagyon jól ment neki. 14 éves korára jött el az a pillanat, amikor iskolát kellett választani, amikor az edzőjének és a szüleimnek össze kellett ülni, hogy mi legyen. Ez a sport elképesztő sok edzést és lemondást követel, iszonyú drága a megfelelő felszerelés, és ha valaki igazán jól menő profi lesz, akkor az élete szállodák között tellik... és ekkor mondta az edző, hogy tehetséges a gyerek, de azért Boris Becker nem lesz belőle, részben azért, mert 5 évvel később kezdte. És ekkor a testvérem a tanulás mellett döntött, és átváltott a focira, ezt azonban csak hobbiszinten, esténként űzte.
Sportolói karriert szerintem akkor érdemes választani, ha tényleg nagyon jó valamiben az ember. Különben az állandó középszer érzésével fogsz küzdeni, és valószínűleg anyagi problémáid is lesznek.
De ez csak az én véleményem.
Szia, köszi, hogy írtál.
Szeretném, ha versenyszinten tudnám csinálni. Meccsekre eljárogatni, de ettől még borzasztó messze állok.
Szóval túlkoros vagyok már a teniszhez, hát ez volt nekem is a sejtésem. :(
10 éve kézilabdázom versenyszerűen. Imádtam, csináltam, labdával keltem, feküdtem. Azért írom múlt időben, mert már nem érzem azt, hogy ez az, amit szeretnék folytatni. Már elég régóta nincs sikerélményem, emiatt kevés az önbizalmam és már ott tartok, hogy nem lövök kapura, pedig egy átlövőnek azt hiszem, nincs más dolga (meg a többinek sem mondjuk).
Kicsi korom óta a kézilabda mellett itthon teniszeztem, persze azt, hogy a falhoz ütögettem a labdát; a fal volt az ellenfelem, nem hiszem, hogy teniszezésnek lehet nevezni, akkoriban szinte reggeltől-estig nyomtam. :) Rendes teniszpályán még nem volt szerencsém játszani, illetve most pár nappal ezelőtt üthettem néhányat, és mondták is, hogy ahhoz képest, hogy nem szoktam teniszezni, egész ügyes vagyok.
Ez (is) pedig egy lökést adott ahhoz, hogy elgondolkodjak, váltsak-e vagy sem. A kézilabdában már tudom, hogy nem tudok javulni, 173 cm magas vagyok, nem az a tipikus lövő fajta, máshol pedig nincs helyem a csapatban. Eddig próbáltam hajtani, küzdöttem, de az eredményeket nem láttam.
Nem mondom, hogy a teniszben jobb tudnék lenni, hiszen az alapoktól kellene kezdenem, de valahogy mindig is vonzott ez a sport és szeretném kipróbálni.
Szerintetek megérné belevágni? Keresnék egy olyan helyet, ahol oktatják, segítenek és én is legalább tisztában lennék, hogy mégis mennyi esélyem van ahhoz, hogy a későbbiekben akár meccsekre is járhassak. Persze a játék miatt vágnék bele elsősorban, hiszen ez a két sport érdekelt egész életemben.
Egyébként a kézilabda mellett is lehet, hogy tudnám csinálni, bár a munka, a kézilabda és a tenisz egyszerre nem menne, de ráérnék választani.
További ajánlott fórumok:
- Devizahiteles vagyok... Pereljem a bankom vagy maradjak csendben?
- Két rosszból melyik a jobb, avagy menjek vagy maradjak?
- Menjek vagy maradjak? Mit tegyek?
- Hazaköltözzek Magyarországra vagy maradjak Svájcban?
- Tűnjek el az életéből, mert csak magányra vágyik, és nem akar bántani? Vagy maradjak, ezzel bizonyítva hogy kitartok mellette a végsőkig?
- Menjek vagy maradjak?