Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Sertésoldalas lesütve ( fűszeresen ) recept

Sertésoldalas lesütve ( fűszeresen ) recept

A Sertésoldalas lesütve ( fűszeresen ) hozzávalói:
Kb. másfél kg. sertésoldalas.
Két vagy három evőkanál zsír,
só,
őrölt bors,
pirospaprika,
tetszés szerint majoránna.


A Sertésoldalas lesütve ( fűszeresen ) elkészítési módja:
A húst jól megmossuk, két-három darabra felvágjuk (hogy jól férjen a tepsiben), és zsírral kikent tepsibe tesszük. Érdemes olyan tepsit választani, amelyik nem sokkal nagyobb, mint a hús, szinte éppen csak hogy jól elférjen benne. A húst jól megsózzuk, megszórjuk borssal, kevés pirospaprikával, és aki szereti, majoránnával. A maradék zsírt a tetejére tesszük, alufóliával lefedjük, és zsupsz be a sütőbe. A munka nagy részét már el is végeztük. Kb. egy óra hosszat a sütőben közepes, vagy annál kisebb tűzön alufóliával sütjük, majd levesszük róla az alufóliát, a húst megfordítjuk, és kb. fél órát az egyik oldalán, majd fél óra múlva ismét megfordítva a másik oldalán sütjük a sütőben. Amikor szépen megpirult, és puha is a hús, kivesszük. Úgy nézzük meg, hogy megpuhult e, hogy egy evő késsel beleszúrunk a húsba, és amikor könnyen átszúrjuk, akkor készen van.

A zsírral itt nem érdemes spórolni, mert a hús zsírja hidegen is nagyon finom. Kenyérre kenve, és kis sülthúsdarabkákkal, apróra vágott zöldhagymával, zöldpaprikával meghintve nagyon jó vacsora.

Köretnek krumplipüré, és/vagy párolt káposzta nagyon finom hozzá. Savanyúságnak jó a csemegeuborka, kovászolt uborka, uborkasaláta.


Kategória: Húsételek receptjei


A sertésoldalas lesütve ( fűszeresen ) elkészítési módja, hozzávalói és a sütéshez/főzéshez hasznos tanácsok.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook