Segítség! BORDERLINE a párom!! (beszélgetés)

Sziasztok!

Tudom, tudom. Diagnózist csak orvos, szakorvos állíthat fel. De! 3,5 év együttélés után, nyugodtan állíthatom, hogy a párom borderline személyiségzavarban szenved. Igen. Szó szerint szenved. És én is szenvedek. Miatta. Vele..

Alapból egy jó ember. Okos, értelmes, nagyon intelligens. Nagyon olvasott, érdeklődő, és művész tipus. Nagyon érzékeny és érzelmes. Nagyon, nagyon, nagyon tud szeretni, de ugyanannyira nagyon tud gyűlölni is. Ezt nem hogy egy napon, de akár egy órán belül is képes megtenni. Egyik pillanatban imád, szeret, azután bekattan, és ordít, kiabál, hibáztat, okol és gyűlöl. Én meg csak nézek, mint a moziban. Fogalmam sincs, mi történik. Vagy nem adtam rá okot, vagy egy teljesen pitiáner dologba köt bele és nagyítja fel, mintha az évszázad tragédiája lenne és persze én vagyok az oka, én vagyok a bűnös, és azonnal mehetek a máglyára, mert égetni való dög vagyok. Az évek során megtanultam, hogy nem kell ezt annyira komolyan venni, mert nemsokára lecsillapodik, és megnyugszik. Igen ám, de mikor meddig tart ez az állapot? Van, amikor 10, 20 perc, van hogy pár óra amíg tart, de olyan is volt, hogy napokig puffogott. Számtalanszor elzavart ilyenkor, hogy menjek el, menjek haza, meg hogy szakítsunk, mert tudja, hogy én nem szeretem, neki meg igy én nem kellek. Amikor azt mondom, hogy ok, akkor elmegyek, akkor azonnal vált, és könyörög, hogy ne menjek el, ne hagyjam el, nem tehetem ezt vele. Ezt kb 20-30-szor eljátszottuk a 3 és fél év alatt. Számtalanszor szakítottunk, majd mindig megsajnáltam, és bevallom, nekem is nagyon hiányzott. Na nem a veszekedések, hanem az érzelmes, szerelmes énje. A közelsége, az együttlétek, a tudat, hogy ő van nekem. Szeretem.. szeretem.. Igen. Aztán ez tart 3-4 hétig, majd újra jön a roham. Mintha a veszekedés után a legszebb a békülés alapon, direkt csinálná. De tudom, nem igy van. Egyszerűen ilyen. 3-4 hetente bekattan. Már ott tartok, hogy nem szeretem.. Most épp megint egy szakítás után vagyunk. Régebben ilyenkor mindig üzenetekkel bombázott. Először minősíthetetlen hangnemben, undorító, gusztustalan szavakat irt, hogy én milyen vagyok, de komolyan, olyan szavakat, amik normális embernek eszébe sem jutna, majd olyan szerelmes kirohanásokba csapott át, hogy más azt gondolná, nem is ugyanaz az ember írta. Kétségbe esve könyörgött, hogy szeressem, ne hagyjam el, mert abba belepusztul. És én MINDIG megbocsájtottam neki. Mindig vissza fogadtam. Kb 25-30-szor. Ez nem normális dolog. Azután egy darabig hihetetlen fokon égett a tűz, a szerelem lángja.. Aztán megint egy semmiség, majd a dühroham.. Most ezen túl vagyunk, és 2 hete nem beszélünk. Most már nem irt, sem rosszat, sem jót. Semmit sem. Én sem neki. Viszont facebook-on a saját oldalára üzengetve ir nekem. Tudom, nekem szólnak azok az idézetek, versek, gondolatok. Iszonyatosan maga alatt van. Tudom.. Rettenetesen szenved. És most már én is. Nagyon sajnálom őt. Igen, én vagyok a mindene, az élete. Tudom, nélkülem elveszett. Beteg is, gyógyszereket kell szednie. Egyedül semmire sem megy. Kis túlzással az élete függ tőlem. Tudom. Én erős vagyok, sokkal erősebb, mint ő. Ezt mindketten tudjuk. És ezért is kapaszkodik annyira belém. Saját bevallása szerint is függ tőlem. És én még most is szeretem.. Mindennek ellenére. Ezért most én is iszonyatosan szenvedek. Nem tudom, mit tegyek. A legjobb az lenne, ha végleg szakítanék vele. De úgy érzem, felelősséggel tartozom felé. Mint a Kis Herceg.. Aki megszelídítette a rókát. De ha nem szakítok vele, akkor engem is tönkre tesz. Lelkileg. Nagyon nehezen viselem ezeket a szakításokat. És valóban, ezért már nem is olyan a kapcsolatunk, mint régen. Ezek rányomták a bélyegüket. De mégis.. Úgy érzem, ennek sosem lesz vége.. de jobb sem lesz soha. Szarul vagyok.. Zavart vagyok.. Tehetetlen vagyok...