Otthonszülés! Geréb Ágnes (beszélgetés)
szerintem nem. de már utánanéztem és joga van lelkiismereti okokra hivatkozva elutasítani az abortuszt
de munkahelyre, munkavégzésbe szerintem nem jó dolog a vallást keverni
Erre írtam, hogy nézőpont kérdése.
Számomra nem az. Én azt tekintem orvosi beavatkozásnak, aminek célja a gyógyítás, nem pedig a gyilkolás.
Ezt így nem lehet kettéválasztani szerintem.
A hívő ember mindig az, helyzettől függetlenül. Függetlenül attól, hogy mi a foglalkozása.
nem vagyok abortuszpárti, félreértés ne essék
én felelőtlennek tartom az osz nőket, de ettől még tegyen így, aki így akar.
mondjuk aki elakarja vetetni a babáját és az orvos visszautasítja (amit tényleg megtehet) akkor elmegy egy másikhoz.
de nem hiszem, h szívesen lemondanak a plusz zsebpénzről, még ha etikátlan is:-S
Persze, tarthatod.
Csak ellentmondásos, hogy az egyik esetben (ab) azt írod, a saját teste, saját pocaklakója, azt tesz, amit akar (tehát nyugodt lelkiismerettel el lehet vetetni is akár), a másik esetben (osz) pedig kétségbe vonod ezt.
Nekem ez így nem értelmezhető...
Mi a véleményed abban az esetben, ha mindent megtesz valaki annak érdekében, hogy ne essen teherbe, de mégis "becsúszik"?
(pl. tbl-t szed, spirált használ, vagy akár művileg meddővé teteti magát)??
Gondolom nem véletlenül próbálnak védekezni egyesek...
igazad van utánanéztem
A fogamzásgátlás és az abortusz legfontosabb orvosetikai kérdései
70. Az orvosi hivatás alapvető törvénye az emberi élet tiszteletben tartása és védelme.
71. Az olyan fogamzásgátló eljárások fogadhatóak el, amelyek a fogamzás megelőzését szolgálják, és használatuk egészségkárosító hatása elhanyagolható.
72. A hatályos magyar törvények meghatározott körülmények között lehetővé teszik a művi terhesség-megszakítást. Az orvos kötelessége, hogy a terhesség megtartása érdekében érveljen.
73. Az anya életét veszélyeztető vagy súlyos betegségét okozó terhesség, illetve a magzat életképtelensége, vagy gyógyíthatatlan, nagyfokú szenvedéssel járó betegsége esetén felmerül az ún. orvosi javallatra történő abortusz végzésének lehetősége. Az abortusz ezekben az esetekben is a szülő (szülőpár) döntése, az orvos kötelessége a betegségről való teljes körű, árnyalt, minden kérdésre kiterjedő felvilágosítás
74. Minden egészségügyi dolgozó joga, hogy lelkiismereti okokból elzárkózzon a művi abortusz végzésétől, vagy az abban történő közreműködéstől. Munkahelyén hátrányos megkülönböztetés ezért nem érheti.
Etikai szempontból nem ítélhető el az az orvos, aki a művi abortuszt törvényes keretek között végzi.
75. Az abortuszt választó, és az érvényes rendelkezéseknek megfelelő engedéllyel rendelkező nő számára a kíméletes és a szakma szabályai szerinti beavatkozást, pszichés állapotát figyelembe vevő bánásmódot kell biztosítani.
76. Etikátlan, ha a művi abortuszt végző orvos a beavatkozásért hálapénzt, vagy bármilyen más juttatást fogad el a pácienstől. Az abortuszt végző intézmények a beavatkozásért csak költségeiket számolhatják el, etikátlan ha tevékenységük nyereségre irányul.
persze, sokan nem védekeznek
de ő ott orvos, orvosként keresi fel a beteg.
magánemberként lehet ez és ez a véleménye, de az abortusz egy elvégzendő feladat, amivel nem kell egyetértenie, de meg kell csinálnia.
ő azért nőgyógyász
nem csak szülések és happy dolgok/feladatok tartoznak a munkakörébe
Attól, hogy orvos, még ember is. Nem egy gép. És ugye, az eskü úgy szól, "ne árts"... kérdés, kinek?
Nem vagyok abortuszpárti, évi 32000 abortusz nagyon sok sztem. Az abortusz nem védekezési forma. Lehet tabletta mellett teherbe esni, de gondolom, nem 32000 nő esett teherbe tabletta mellett...
amivel én nem értek egyet
kb, mint a munkahelyemen azt mondom, nem viszem be a kávét, mert nem engedi a hitem
most sarkítottam és értem én, h az gyilkosság szerintetek, de ő akkor is orvos, a nőgyógyászat területébe beletartozik a terhességmegszakítás is, vagy mondhatjuk úgy is, h a munkakörébe
Még jó, h nem te írod majd az új alkotmányt
habár, ki tudja mi lesz ebből még:-S
Sziasztok!
Annyit írtatok, hogy esetleg holnap reagálok:-))
Szép estét Nektek!
nekem önmagában ez a 35 éves kor sem tetszik,elég sokan szülnek manapság első babát 30körül,30felett...miért pont 35??
ha nem alkati dolog miatt volt a császár,akkor azt sem értem az után miért ne.....
Én is az első terhességen és a császáron akadtam fenn...
Akkor akinek van egy traumatikus első kórházi szülése, az már utána is csak kórházba mehet???
Mondjuk, ha én valóban szeretnék gyereket, akkor mindezek nem érdekelnének, nem szegnék kedvemet! Aki igazán akar, az úgyis megpróbálja, és mindegy neki, hogy milyen korú, színű gyerek jut neki! Legalábbis nekem akkor, mindegy lenne...
Aztán hogy hogy sikerül mindez, mármint a bürokráciára gondolok, az már megint más kérdés...
Első hírek a szabályzásról...
Hát kíváncsi vagyok, a masszív dohányos anyákat ki és hogyan szűri ki? Ez lenne kizáró ok?? Az alkoholistát még csak-csak értem, az azért látszódik...
A krónikus betegek eddig se szültek otthon.
Az előző császár és ikerterhesség meg abszolút hülye kifogás.
GÁ nemzetközileg is pont a császármetszések utáni osz-k révén vált elismertté a szakmában.
Lehet, azoknak lesz igazuk, akik szerint a jelenlegi szabályozatlan helyzet is jobb annál, mint ami végül törvényi erőre fog emelkedni? Csak ez akkor nem lesz valódi változás, ill. továbbra is kínos helyzeteket fog eredményezni..... :(
Mert pusztán azért, mert ikreket vár valaki, vagy volt már előzőleg császármetszése, nem fog önszántából kórházba menni, kényszerítve lesz rá talán?
Szerintem a vallásnak semmi köze az ember munkájához, foglalkozásához! Oké, mondjon nemet, de akkor hagyjuk az ilyen indokokat...
Nehogy már az ő vallása szerint bánjon velem egy orvos, most ez tök mindegy, hogy mire vonatkozik! Nem menti meg az életem, mert neki ez a hite???
ja igen, ezt ki is hagytam. :)
Amúgy teljesen jogos: nem mindegy a kötődések miatt, hogy csecsemő kerül örökbe, vagy egy 3-4 éves kiskölök, vagy még idősebb. Gondolom, ezzel mindenki egyetért.
Épp emiatt se értem, minek akkora hókusz-pókot csinálni az örökbefogadni szándékozók körül. (Főleg úgy, hogy láthatóan rajongásig szeretnének egy gyereket, ha már nekik nem lehet sajátjuk.) Sok esetben a saját családjában nagyobb veszélyben van a gyerek.... Azt meg valójában a kutya se felügyeli.
Nem, nem...
Olyannyira bonyolult módon működik ez is hazánkban, hogy jóval kevesebben mernek egy örökbefogadási procedúrába belevágni, mint ahogy szeretnének gyermeket neveleni.
No meg jönnek az igények, hogy ne legyen roma, s legyen szőke, vagy éppenséggel kék szemű...
Sokan, nagyon sokan szeretnének örökbe fogadni, de ez a terület is agyon van szabályozva, halál értelmetlenül, így a többség letesz róla. :( Vagy a feketepiacon vásárol... (Emlékeztek a Dr. Czeizel-féle botrányra? Akkoriban volt erről többször szó...)
Csak egy kérdés: jobb árvaházban felnőni egy gyereknek, mint egy egyedülálló férfinál? Ők ugyanis alapból nem fogadhatnak örökbe... Miért?